A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20443/2012/4. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §, 9. §] Bírók: Győriné dr. Maurer Amália, Kisbán Tamás, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.20.443/2012/4.

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Peszlen Zoltán ügyvéd (cím) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, dr. Káposztás Zoltán ügyvéd (cím) és ... jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2011. október 25. napján meghozott, 33.P.26.035/2005/58. számú ítélete ellen a felperes részéről 60. és 64. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 15.000 (Tizenötezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési eljárási illetéket a Magyar Állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette az emberi méltóságát és az egyenlő bánásmódhoz fűződő személyiségi jogait. Kérte a számára sérelmes helyzet megszüntetését és az alperes által üzemeltetett buszpályaudvar akadálymentesítését és megfelelő használhatóságának biztosítását.

Kérte továbbá az alperes 500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését.

Előadta, hogy az alperes jogszabálysértő módon nem teszi lehetővé számára, mint látássérült személynek a buszpályaudvar megfelelő használatát. Jogszabályi előírás szerint az alpereséhez hasonló közcélú épületnek akadálymentes használatra alkalmasnak kell lennie, az önálló rendeltetési egységhez akadálymentes megközelíthetőséget kell biztosítani. Mivel ez számára nem lehetséges az alperes nem biztosítja számára a megfelelő használatot, ezért egyéb utazótársaival szemben megkülönbözteti, mivel a szolgáltatáshoz való hozzáférés számára nem, vagy csak hátrányosabb módon lehetséges.

Az alperes magatartása számára hátrányokat és megalázó, sértő helyzetet eredményezett, ezért nem vagyoni kártérítésre jogosult. Hivatkozott arra, hogy a buszpályaudvar használata során több esetben megalázó helyzeteket volt kénytelen elviselni, amikor utastársaiba beleütközött, csomagjaikon átesett, és mindezek folyamatosan szembesítik hátrányos helyzetével.

A sérelmes helyzet megszüntetéseként elsődlegesen a külső és belső vezetősávok kialakítására kérte kötelezni az alperest. Kifogásolta, hogy a lift megközelíthetősége nehézkes és a hívógombok és a belső kezelőegységek sincsenek tapintással érzékelhető jelekkel vagy hangjelzéssel ellátva. Nem megoldott az épületen belüli, illetőleg kívüli közlekedés a bútorok és üzletpultok elhelyezése miatt. Az ajtók használata is nehézkes, és a telefonkészülékek megtalálását sem segíti elő külön jelzés és elhelyezési magasságuk sem megfelelő. Az információs táblák olvasása a fényviszonyok miatt nehézkes és a kijelző táblán alkalmazott betűméret pedig túl kicsi. Kifogásolta, hogy a két épületszintet összekötő külső lépcső fokmérete nem szabványos, az 2 cm-rel magasabb.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Arra hivatkozott, hogy személyiségi jogsértés nem terheli, mivel nincs olyan kötelező rendelkezés a buszpályaudvar kialakítására nézve, ami a vakok és gyengénlátókra vonatkozó megfelelő szabályokat tartalmazná. Az egyenlő bánásmód megsértése azért sem állapítható meg, mert a felperes nem azonos díjszabási feltételek mellett veszi igénybe a szolgáltatásait, mint a többi utas. Előadta továbbá, hogy a tervezési munkálatokat nem az alperesi vállalat rendelte meg, az esetleges tervezési hiányosságok nem kérhetők számon rajta. Utalt arra is, hogy az építési engedély röviddel az esélyegyenlőségi törvény hatályba lépését követően került kiadásra, ezért a tervek módosítására már nem lett volna lehetőség. Álláspontja szerint a felperesnek nem lehetnek olyan egyedi igényei, amik az épület átalakítását eredményeznék, ezért a felperesnek nincs jogosultsága a kereseti kérelmében megfogalmazottak érvényesítésére. Nem tartotta alaposnak a felperes nem vagyoni kártérítési igényét sem, mert egyrészről jogsértő magatartása a felperessel szemben nem állapítható meg, másrészt a felperes nem igazolta azt, hogy szorongása, kellemetlenségei keletkeztek volna, kifejezetten az alperesi magatartás, vagy az állapot fenntartása következtében.

Hivatkozott továbbá arra, hogy jogszabályi rendelkezés alapján 2013. december 31. napjáig kell az egyenlő esélyű hozzáférést biztosítani a fogyatékkal élők számára az egyes épületeknél, ez a határidő azonban az ítélethozatalig nem telt el.

Álláspontja szerint a felperes megállapítási igényt nem terjeszthet elő, mert az eljárási szabályok alapján erre nincsen mód.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 50.000 forint perköltséget.

Megállapította, hogy a felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 30.000 forint illetéket és a felmerült 266.544 forint szakértői díjat az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §-át, 76. §-át, 84. § (1) bekezdésének a)-e) pontjait, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 123. §-át, az Alkotmány 54. § (1) bekezdését, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 1. és 2. §-át, 3. § d) pontját, 4., 5., 6., 7., 8., 9., 12. §§-it, 19. § (1), (2), (3) bekezdéseit, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) 1. §-át, 2. § (1)-(5) bekezdéseit, 3. §-át, 4. §-ának a)-h) pontjait, 5. § (1), (2) bekezdéseit, 7/A. § (1), (2) bekezdéseit, 7/B. § (1), (2), (3), (4), (5) bekezdéseit, 8. §-át, 11. §-át, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 1. § a)-k) pontjait, (2) bekezdését, 2. § 1., 9., 10. pontjait, 31. § (4) bekezdés c) pontját, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 31. § (1) bekezdését, 104. § (1) és (9) bekezdéseit.

Az elsőfokú bíróság nem tartotta alaposnak az alperesi előadást a megállapítási kereset előterjeszthetősége körében, mert a felperes személyhez fűződő joga megsértésének esetében jogsértés megállapítását és további jogkövetkezmények alkalmazását is kérheti a Ptk. 84. § (1) bekezdése alapján, függetlenül a Pp. 123. §-ában foglaltaktól.

Ezt követően az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy sérült-e a felperes egyenlő bánásmódhoz fűződő személyiségi joga. Azt állapította meg, hogy az alperes magatartása, illetőleg részbeni mulasztása ún. közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül mivel, látszólag semleges feltételen alapuló intézkedésével nagyobb számban érint hátrányosan egyes védett tulajdonságokkal rendelkező személyeket. Az Ebktv. 7. § (2) bekezdésének b) pontja azonban mentesülést enged a jogsértés megállapítása alól, ha a magatartásának, illetőleg mulasztásának az adott jogviszonnyal közvetlen összefüggő ésszerű indoka van. Utalt ezen túlmenően az Ebktv. bizonyítási teherre vonatkozó szabályára is, mely szerint a jogsértés valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles azt megtartani.