BH 1975.11.509 Az ingatlan használata nem vezet elbirtokláshoz, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi [Ptk. 121., 123. §].

A perbeli ingatlanok telekkönyvi tulajdonosa az alperes, akinek tulajdonjogát 1930-ban és 1935-ben jegyezték be vétel jogcímén. A szomszédos ingatlan tulajdonosa a felperes és a felesége.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a telekkönyvileg az alperes nevén álló ingatlanok tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta az elbirtoklás törvényi feltételeinek meglétét, mert a felperes titokban vette használatba az ingatlanokat s ilyen módon is használta azokat. Arra is hivatkozott, hogy az ingatlanokat idős kora és betegsége miatt nem tudta művelni.

Az első fokú bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott. Tényként állapította meg, hogy az ingatlanokat mint ismeretlen tulajdonos által elhagyott területet az 1940-es évektől F. L. és felesége használták. Idős koruk miatt 1956-1958-ban felhagytak az ingatlanok használatával és azt a felperesnek átengedték, aki ettől kezdődően az elbirtoklási időn át az ingatlanokat sajátjaként használta. Az elbirtoklás tehát bekövetkezett, éspedig a tulajdonszerzést korlátozó jogszabály hatálybalépése előtt.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét indokai alapján helyben hagyta.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.