A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.27354/2018/18. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 339. §, 340. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. §, 62. §, 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 1. §, 2. §, 4. §, 7. §, 28. §, 29. §, 1998. évi LXVI. törvény (Eho.) 1. §, 2. §, 3. §, 4. §, 11. §, 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.) 14. §, 15. §, 165. §, 166. §, 167. §, 168. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. §, 99. §, 170. §, 171. §, 178. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bíró: Sándor Valter Pál

A ... Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a... Ügyvédi Iroda (...) által képviselt felperes neve (...) felperesnek - ... által képviselt alperes neve (....) alperes ellen, adóügyi határozat (hiv. szám: ...) bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

Í T É L E T E T

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy az alperesnek 15 napon belül fizessen meg 300.000.-Ft (háromszázezer) összegű perköltséget.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy az állami adóhatóság felhívására fizessen meg 369.981.- Ft (háromszázhatvankilencezer kilencszáznyolcvanegy) összegű feljegyzett kereseti illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

A bíróság a felek nyilatkozatai, a rendelkezésre álló iratok és a perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményének a mérlegelését követően az alábbiakat állapította meg.

A felperesnél az elsőfokú adóhatóság megbízólevél felhatalmazása alapján a 2009-2013. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le. A hatóság a 2017. év január 2. napján kelt, ... számú határozatával a felperes terhére a 2012. évre személyi jövedelem adónemben 2.635.734.-Ft, százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben 3.530.612.-Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, az adóhiány után 12.332.692.-Ft adóbírságot szabott ki, továbbá 811.101.-Ft késedelmi pótlékot számított fel. A 2009-2010. évekre az elévülésre tekintettel megállapítás megtételére nem került sor, míg a 2011. és 2013. évekre vonatkozóan adókülönbözet és adóhiány nem került feltárásra. A 2012. évre megállapított adókülönbözet abból adódott, hogy a felperes érdekeltségébe tartozó, A. E. T. Kft. ,,fa" bankszámlájáról ismeretlen jogcímen pénzösszeget vett fel és oda pénzösszeget fizetett be. A felvétek és befizetések különbözete 16.764.538.-Ft-ra tehető. Ennek tekintetében az adóhatóság nem találta igazoltnak, hogy a felperes ezen gazdasági társaságot megillető pénzösszeggel a társaság felé bármilyen formában is elszámolt volna. A felperes nem tudta igazolni, hogy ezen tétel nem tartozik adóköteles bevételei közé, ezért az összeget az adóhatóság a felperes 2012. évi egyéb jövedelmeként állapította meg és vonta adózás alá, utalással a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. törvény) 1. § (3)-(4) bekezdésére, 4. § (1)-(2) bekezdésére, 28. §-ában és 29. §-ában foglaltakra, illetve az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (Eho. törvény) 1.§ (1) bekezdésében, 2-4.§-ában, 11.§ (1) bekezdésében, továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. § (4)-(6) bekezdésében, valamint 99. § (2) bekezdésében foglaltakra.

A fellebbezés alapján másodfokon eljárt alperes a 2017. május 24. napján kelt ... számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A felperes a másodfokú határozattal szemben a törvényes határidőn belül jogi képviselője útján keresetet terjesztett elő, kérve a bíróságtól a határozat felülvizsgálatát, megváltoztatását akként, hogy az adóhiány, adóbírság és a késedelmi pótlék törlésre kerüljön, másodlagosan kérte a határozatok hatályon kívül helyezését, az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására kötelezésével. A felperesi álláspont szerint az adóhatóság téves megközelítést alkalmazott a felperes esetét illetően, mivel az adó alapját képező összeget tévesen kezelte adómentes jövedelemként, ezáltal a bizonyítás terhét tévesen rótta a felperesre. A százalékos egészségügyi hozzájárulásra kötelezés körében tévesen értelmezte a kifizető fogalmát, indoklása szembemegy az Szja. kötelezettséget megállapító érvelésével amikor azt állítja, hogy a társaság a pénzeszközt nem kívánta a felperes részére átadni. Az adóbírság körében a legsúlyosabb szankció alkalmazási terjedelmét mintegy automatizmusként értelmezte, tévesen alkalmazva a jogszabályokat a felperes esetében. Utalt az Szja. Törvény 1. § (3) bekezdésére, 4. § (1) - (2) bekezdésére, továbbá 7. § (1) bekezdés c) pontja alapján arra, hogy a törvény Szja. törvény kizárólag a jövedelem kategóriájába tartozó bevételeket kívánja adózás alá vonni. A felperes esetében jövedelemnek vélt összegek nem mint magánszemély által kerültek felvételre, az ügyvezetése alatt álló társaság bankszámlájáról, az a felperes számára mindig is idegen pénzösszeg volt, azt ő meg sem szerezte, így az összegek nem eshetnek adókötelezettség alá, mivel a meg nem szerzett jogok az adóztatás szempontjából közömbösek. Felmerül a kérdés, mit jelent a bevétel megszerzése? Polgári jogi kategóriákkal kifejezve a tulajdonszerzés két mozzanatot követel meg, jogcím és szerzésmód egyaránt kell a bekövetkezéshez. Az Szja törvény mindkét esetben a megszerzést állítja a középpontba, ennek kapcsán utalt a Ptk. szabályaira, amely vonatkozásában előadta, hogy a szerzésre a polgári jogi szabályok az irányadók. Felhívta a figyelmet az Szja. törvény rendelkezéseire hivatkozással arra, hogy a bevétel megszerzéséhez jogcím is szükséges. Rögzítette, hogy abból a tényből, miszerint a felperes birtokába jutott egyes pénzösszegeknek, nem következik az Szja törvény alkalmazásával, hogy neki bevétele, vagy jövedelme keletkezett volna, ugyanis a pénzösszegeken nem szerzett tulajdonjogot, a pénzösszegeket nem szerezte meg, a jogcímet az adóhatóság nem mutatta ki. A bizonyítási teher kapcsán előadta az Szja. törvény 1. § (3) és (4) bekezdésére utalással, hogy ezen előírások csak a bevétel és jövedelem kategóriákra vonatkoznak, amelyek egyikébe sem tartoznak a meg sem szerzett vagyoni értékek. Az egészségügyi hozzájárulás kapcsán előadta, hogy jogellenes azon adóhatósági álláspont, miszerint az összegek megszerzési körülményeinek bizonyítottsága hiányában a gazdasági társaságot kifizetőnek nem minősíti és a felperes terhére írja elő az Eho. fizetési kötelezettséget, holott az egyéb jövedelem kategórián belül az Szja. törvény 28. § (1) bekezdésének g) pontja alapján a társas vállalkozás tagja által az e jogviszonyára tekintettel megszerzett vagyoni értékre hivatkozik jogcímként. E jövedelem megszerzési formánál a társaság kifizetőnek minősül, ezzel ellentétes az adóhatóság álláspontja, a határozata önmagának is ellentmond, mikor a kft. kifizetői minőségét azzal cáfolja, miszerint a juttatási szándékot kizárja, hogy a felperes a pénzösszeget állítása szerint a vállalkozás tevékenységéhez használta fel, a kölcsönt abból fizette vissza, tehát a társaság a pénzeszközt nem kívánta az adózó részére átadni. Utalt az Art. 178. § (18) bekezdésében, illetve az Szja. törvény 2. § (6) bekezdésében, valamint az Eho. törvény 2. §-ában foglalt szabályokra, amely alapján jogellenesnek tartja a felperes Eho. fizetési kötelezettsége kapcsán tett megállapításokat. Az adóbírsággal összefüggésben rögzítette, hogy a hatóság kronologikus mérleg felállításával nem bizonyította, hogy a felperes igazolt jövedelmeivel, illetve vagyongyarapodásával a kiadásai nem állnak arányban. A 200%-os bírság jogszerűtlenül került kiszabásra, mivel ezen súlyos szankciók kizárólag csak rosszhiszemű, jogtalan előnyszerzésre, illetve a költségvetés megkárosítására irányuló adózói magatartások esetében alkalmazandó. A tárgyi esetben a felperest nem terheli iratmegőrzési kötelezettség, nem következik esetében a bevétel szándékos eltitkolása, nem állapítható meg csalárd magatartás, sőt még gondatlan magatartást sem tudott az adóhatóság bizonyítani, ezáltal a legmagasabb összegű adóbírság kiszabása nem tekinthető jogszerűnek.