BH+ 2005.1.38 Nem jelenti a szerződéskötési szabadság sérelmét, ha a bíróság a felek által megkötött szerződés alapján létrejött jogviszony tartalmát vizsgálja és a jogviszonyt a felek egyező akaratával kialakított munkavégzési feltételek alapján munkaviszonynak minősíti [Mt. 76. §, 104. §, 141. §].

A felperes az alperesnél végzett munkája során 1999. június 9-én elszenvedett balesetével kapcsolatban terjesztette elő keresetét 1 500 000 forint vagyoni és 300 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felek között 1998. november 27-étől folyamatos munkaviszony állt fenn 1999. szeptember 6-áig.

A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy a felperes 1998. november 27-étől 1998. december 31-éig határozott idejű munkaviszonyban állt az alperessel. Ezt követően 1999. január első napjaitól a vezetője tudtával tovább dolgozott, majd 1999. január 21-én a felek vállalkozási szerződést kötöttek. A felperes folyamatosan fennálló jogviszonyaiban faipari betanított munkásként ugyanazt a munkát végezte, amihez az anyagot és a gépeket az alperes biztosította. A munkafeladatokat a közvetlen munkahelyi vezető adta ki, és a végzett munkáért 300 forintos órabért fizetett, valamint munkaruhát, védőruhát és étkezési hozzájárulást biztosított az alperes. A munkaidő általában reggel 7-től délután 5 óráig tartott, a munkaidő nyilvántartása a munkalapokon történt, az utolsó időszakban pedig blokkoló kártyás nyilvántartást vezettek. A felperes - munkatársaihoz hasonlóan - sem rezsi költséget, sem bérleti díjat nem fizetett.

A bíróság a megállapított tényekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes határozott idejű munkaviszonya határozatlan idejűvé alakult át, mivel a határozott idő lejárta után a közvetlen vezető tudtával és beleegyezésével tovább dolgozott. Megállapította, hogy a vállalkozási szerződés megkötését követően sem volt különbség a felek között fennállt jogviszony tartalmában, az változatlanul a munkaviszonyra jellemző ismérveknek felelt meg.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta helyes indokai alapján.

A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban kifejtette, hogy a szerződéses szabadság elve értelmében a felek szabadon határozhatták meg a közöttük létrejött munkaviszony tartalmát. Adott esetben a vállalkozási szerződés alapján ténylegesen megvalósuló munkavégzés nem a vállalkozási, hanem a munkaviszonynak felelt meg, az alperes utasítási joga, az általa meghatározott munkavégzési feltételek (munkaidő) és a rendszeres díjazás mellett.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet megváltoztatását kérte. Azt panaszolta, hogy a jogerős döntés ellentétben áll a szerződéskötési szabadság alkotmányos alapelvével. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felek között létrejött vállalkozási szerződés alapján a felperes vállalkozási jogviszonyban és nem munkaviszonyban állt. Ennek indokolásaként a szerződésben kikötött vállalkozói díjra, kötbérre, felperes vállalkozási engedélyére, a díjazás számla kiállításával történt teljesítésére, a Ptk. szerint a megrendelőt megillető utasítási jogra, a vállalkozói díj mértékére hivatkozott.