62000CJ0094_SUM[1]

A Bíróság október 22.-i ítélete: 2002. Roquette Frères SA kontra Directeur général de la concurrence, de la consommation et de la répression des fraudes, az Európai Közösségek Bizottsága részvételével. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Cour de cassation - Franciaország. C-94/00. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2002. október 22.(*)

"Versenyjog - A 17. rendelet 14. cikkének (3) és (6) bekezdése - Vizsgálatot elrendelő bizottsági határozat - A nemzeti hatóságok általi segítségnyújtás - A Hoechst kontra Bizottság ügyben 1989. szeptember 21-én hozott ítélet értelmezése - Általános elvek - Jogi személy magántevékenységébe való önkényes vagy aránytalan mértékű közhatalmi beavatkozással szembeni védelem - Vállalkozásokkal szemben alkalmazandó kényszerítő intézkedések engedélyezése tekintetében a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által végzendő felülvizsgálat hatálya - A Bizottság tájékoztatási kötelezettsége - Jóhiszemű együttműködés"

A C-94/00. sz. ügyben,

a Cour de cassation (Franciaország) által az EK 234. cikk alapján benyújtott, az e bíróság előtt

a Roquette Frères SA

és

a Directeur général de la concurrence, de la consommation et de la répression des fraudes

között,

az Európai Közösségek Bizottsága

részvételével

folyamatban lévő eljárásban a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikkének, valamint a 46/87. és 227/88. sz., Hoechst kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 1989., 2859. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, M. Wathelet és R. Schintgen tanácselnökök, C. Gulmann, D. A. o. Edward, A. La Pergola (előadó), P. Jann, V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr és J. N. Cunha Rodrigues bírák,

főtanácsnok: J. Mischo,

hivatalvezető: L. Hewlett tanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

- a Roquette Frères SA képviseletében O. Prost és A. Choffel avocats,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Marenco és F. Siredey-Garnier, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében K. Rispal-Bellanger és F. Million, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében W.-D. Plessing és B. Muttelsee-Schön, meghatalmazotti minőségben,

- a görög kormány képviseletében A. Samoni-Rantou és G. Karipsiadis, meghatalmazotti minőségben,

- az olasz kormány képviseletében U. Leanza, meghatalmazotti minőségben, segítője: F. Quadri avvocato dello Stato,

- az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítője: J. Turner barrister,

- a norvég kormány képviseletében H. Seland, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a Roquette Frères SA (képviselik: O. Prost és A. Choffel), a Bizottság (képviselik: G. Marenco és F. Siredey-Garnier), a francia kormány (képviseli: R. Abraham, meghatalmazotti minőségben), a görög kormány (képviselik: A. Samoni-Rantou és G. Karipsiadis), az olasz kormány (képviseli: M. Greco, meghatalmazotti minőségben) és az Egyesült Királyság Kormánya (képviselik: J. E. Collins és J. Turner) szóbeli észrevételeinek a 2001. július 10-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2001. szeptember 20-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 2000. március 7-i ítéletével, amely 2000. március 13-án érkezett a Bírósághoz, a Cour de cassation az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából két kérdést terjesztett a Bíróság elé a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikkének, valamint a 46/87. és 227/88. sz., Hoechst kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 1989., 2859. o.) értelmezésére vonatkozóan.

2 Ezek a kérdések a Roquette Frères SA (a továbbiakban: Roquette Frères) által a Tribunal de grande instance de Lille (Franciaország) elnökének azon végzése ellen benyújtott fellebbezés elbírálása során merültek fel, amely engedélyezte e társaság helységeibe való belépést és ott lefoglalás foganatosítását, annak érdekében, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a társaságnak olyan megállapodásokban és/vagy összehangolt magatartásokban való esetleges részvételével kapcsolatban, amelyek az EK-Szerződés 85. cikkébe (jelenleg EK 81. cikk) ütközhetnek.

Jogi háttér

A 17. rendelet

3 A 17. rendelet 14. cikke vizsgálati hatáskört ruház a Bizottságra a vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok esetleges megsértésének kivizsgálása érdekében. E rendelkezés a következőképpen szól:

"(1) [...]

[...] a Bizottság által megbízott alkalmazottak felhatalmazása kiterjed:

a) a könyvek és más üzleti nyilvántartások vizsgálatára;

b) a könyvekből és üzleti nyilvántartásokból másolatok vagy kivonatok készítésére;

c) a helyszínen szóbeli tájékoztatás kérésére;

d) a vállalkozások helyiségeibe, területére és szállítási eszközére történő belépésre.

[...]

(3) A vállalkozások és a vállalkozások társulásai alávetik magukat a Bizottság határozatával elrendelt vizsgálatoknak. A határozat meghatározza a vizsgálat tárgyát és célját, kitűzi kezdési napját, valamint feltünteti a 15. cikk (1) bekezdésének c) pontjában és a 16. cikk (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott bírságokat, és a határozat Bíróság általi felülvizsgálatának jogát.

[...]

(6) Ha a vállalkozás ellenáll az e cikkben elrendelt vizsgálatnak, az érintett tagállam megadja a Bizottság felhatalmazásával rendelkező alkalmazottaknak a vizsgálat lefolytatásához szükséges segítséget. Ennek érdekében a tagállamok a Bizottsággal történt konzultációt követően 1962. október 1-jéig megtesznek minden szükséges intézkedést."

A nemzeti jog

4 Franciaországban a versenyügyekben folytatott vizsgálati eljárásokat az árak és a verseny szabadságáról szóló, 1986. december 1-jei 86-1243 rendelet (JORF 1986. december 9., 14773. o., a továbbiakban: a versenyről szóló rendelet) szabályozza.

5 A versenyről szóló rendelet 48. cikke értelmében:

"A vizsgálatot végzők csak a gazdasági miniszter vagy a Conseil de la concurrence (versenytanács) által elrendelt vizsgálatok keretén belül és a tribunal de grande instance elnökének végzésével adott bírói engedély alapján léphetnek be a helyiségekbe, illetve foglalhatnak le iratokat. [...]

A bíróságnak ellenőriznie kell, hogy a hozzá benyújtott engedély iránti kérelem megalapozott-e; ennek a kérelemnek minden, a belépés igazolására szolgáló információt tartalmaznia kell.

[...] A bíróság kijelöli a rendőrség egy vagy több tagját arra, hogy ezen tevékenységekhez segítséget nyújtsanak, és tájékoztassák őt azok lefolyásáról.

[...]"

6 Ezen rendelkezés hatályának pontosítása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a conseil constitutionnel (Alkotmánytanács) (Franciaország) 1983. december 29-én hozott határozata értelmében magánhelyiségekben kizárólag az Alkotmány 66. cikkének tiszteletben tartásával lehet vizsgálatokat végezni, amely az egyéni szabadság és különösen a magánlakás sérthetetlensége védelme biztosításának feladatát az igazságügyi hatóságra ruházza. A conseil constitutionnel ebből azt vezette le, hogy az e tekintetben alkalmazandó jogszabályoknak kifejezetten elő kell írniuk a hatáskörrel rendelkező bíróság részére a hozzá benyújtott kérelem megalapozottságának tényleges vizsgálatát.

7 A versenyről szóló rendelet 56a. cikkéből következik, hogy az említett rendelet 48. cikkének előírásait kell alkalmazni, ha a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése értelmében a Bizottság segítséget kér.

Az alapjogvita tényállása és az alapeljárás, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8 A Roquette Frères nátrium-glukonát és glükono-delta-lakton forgalmazásával foglalkozik.

9 1998. szeptember 10-én a Bizottság a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése szerinti határozattal kötelezte a Roquette Frères-t arra, hogy vizsgálatnak vesse alá magát (a továbbiakban: 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozat).

10 E határozat rendelkező része 1. cikkének szövege a következő:

"A Roquette Frères SA vállalkozás köteles alávetni magát a nátrium-glukonát és a glükono-delta-lakton területén olyan megállapodásokban és/vagy összehangolt magatartásokban való esetleges részvételével kapcsolatos vizsgálatnak, amelyek az EK-Szerződés 85. cikkébe ütközhetnek. A vizsgálat e vállalkozás valamennyi létesítményében végezhető.

A vállalkozás a Bizottság által megbízott alkalmazottak és az őket segítő tagállami alkalmazottak számára köteles lehetővé tenni, hogy a vizsgálat lefolytatása érdekében valamennyi helyiségébe, területére és szállítási eszközére az irodák szokásos hivatali ideje alatt beléphessenek. A vállalkozás ellenőrzés céljából köteles bemutatni az említett alkalmazottak által kért könyveit és üzleti nyilvántartásait; köteles lehetővé tenni számukra, hogy ezeket a könyveket és üzleti nyilvántartásokat helyben ellenőrizhessék, valamint azokról másolatokat vagy kivonatokat készíthessenek. Emellett azonnali szóbeli magyarázattal köteles szolgálni az említett alkalmazottak bármely, a vizsgálat tárgyával kapcsolatos erre irányuló kérése esetében."

11 Az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozat indokolása szerint:

"A jelen határozat címzettjének tevékenységi területe a nátrium-glukonáttal kapcsolatos. A nátrium-glukonátot többek között ipari tisztítószerként, fémfelületek kezelése, textilipari vegyi anyagok előállítása során, valamint a betoniparban kötéskésleltető anyagként használják.

A Bizottság olyan információkkal rendelkezik, amelyek szerint az érintett vállalkozás említett felelősei rendszeres találkozókat tartottak versenytársaikkal, amelyek során a nátrium-glukonát-piac egyes részeit felosztották, valamint megegyeztek a piac egyes részein működő felhasználókkal szemben alkalmazandó minimumárakról. Meghatározták az eladások mértékét is, mind összességében, mind régiókra lebontva. Valamennyi találkozó alkalmával megvizsgálták, hogy a megállapodásokat milyen mértékben tartották be. Úgy tűnik, hogy azok a vállalkozások, amelyek túllépték a részükre meghatározott eladási mértéket, a következő időszakban kötelesek voltak megkísérelni annak csökkentését.

A jelen határozat címzettje glükono-delta-lakton gyártásával is foglalkozik. A glükono-delta-laktont a sajt, húsalapú termékek, valamint a tofu gyártása során használják.

A Bizottság információi szerint a kérdéses kapcsolat a versenytársakkal a glükono-delta-laktonra is kiterjed. Különösen két- vagy többoldalú megbeszélésekről van szó, amelyeket a nátrium-glukonáttal kapcsolatos találkozók során (azok előtt, után vagy azok szüneteiben) tarthattak. A résztvevők ezek alkalmával információt cserélhettek a piacról, a piac árairól, valamint a kereslet alakulásáról. Emellett megbeszélést folytattak még a termelési kapacitásról és az eladások mértékéről. Úgy tűnik, hogy a kapcsolattartás célja az árak ellenőrzése és a piaci szereplők magatartásának összehangolása volt.

Ha az említett megállapodások, illetve összehangolt magatartások léte bizonyítást nyerne, az az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 85. cikkének súlyos megsértését jelentené. Az ilyen megállapodások, illetve összehangolt magatartások jellegéből következik, hogy azokat titokban valósították meg, és az erre vonatkozó bizonyítékok a legmegfelelőbb módon vizsgálat folytatásával gyűjthetők össze.

Tehát a 17. rendelet 14. cikke szerinti vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy a Bizottság az esetleges megállapodásokra és/vagy összehangolt magatartásokra vonatkozó valamennyi tényt és azok körülményeit megismerhesse.

A jelen határozat címzettje rendelkezhet azokkal az információkkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Bizottság a fent ismertetett ügyben lefolytassa vizsgálatát.

A vizsgálat hatékonyságának megőrzése érdekében fontos, hogy a vállalkozás arról előzetesen ne szerezzen tudomást.

A vállalkozást tehát határozattal kell kötelezni arra, hogy alávesse magát a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálatnak."

12 A Bizottság felkérte a francia kormányt arra, hogy tegye meg a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdésében előírt, az állami hatóságok segítségnyújtásának biztosításához szükséges intézkedéseket abban az esetben, ha a Roquette Frères ellenállna a tervezett vizsgálatnak.

13 E kérést követően az illetékes közigazgatási szervek 1998. szeptember 14-én keresetet nyújtottak be a tribunal de grande instance de Lille elnökéhez a Roquette Frères vonatkozásában a belépéshez és lefoglaláshoz szükséges, a versenyről szóló rendelet 48. és 56a. cikkében előírt engedély megadása iránt. Az említett keresetlevélhez csatolták különösen az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozatot és a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet szövegét.

14 A tribunal de grande instance de Lille elnöke aznap hozott végzésével helyt adott a keresetnek (a továbbiakban: engedélyező végzés).

15 Az engedélyező végzést 1998. szeptember 16-án kézbesítették. A vizsgálati cselekményeket 1998. szeptember 16-án és 17-én folytatták le. A Roquette Frères együttműködött a vizsgálatok során, ugyanakkor kifogásolta, hogy egyes iratokról másolatokat készítettek.

16 Az engedélyező végzés ellen benyújtott fellebbezésében a Roquette Frères arra hivatkozott, hogy a tribunal de grande instance de Lille elnöke nem rendelhetett volna el házkutatást anélkül, hogy a hatóság által részére benyújtandó iratok vizsgálata alapján előzetesen meggyőződött volna arról, hogy komolyan vélelmezhető a kényszer alkalmazásának elrendelését igazoló versenyellenes magatartás tanúsítása.

17 Az előzetes döntéshozatalra utaló ítéletben a Cour de cassation megállapítja, hogy a tribunal de grande instance de Lille elnökéhez semmilyen olyan információt vagy bizonyítékot nem nyújtottak be, amely alapján vélelmezni lehetett volna az esetleges versenyellenes magatartás tanúsítását, tehát az elnök nem volt abban a helyzetben, hogy ténylegesen ellenőrizhesse a hozzá benyújtott kérelem megalapozottságát. Rámutat továbbá, hogy az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozatban a Bizottság mindössze annak megemlítésére szorítkozik, hogy információi szerint a Roquette Frères a határozatban ismertetett versenyellenes magatartást tanúsította, anélkül hogy, még ha röviden is, bemutatná és elemezné azokat az állítólagosan rendelkezésére álló információkat, amelyekre határozatát alapítja.

18 A hatáskörrel rendelkező francia bíróság által a versenyről szóló rendelet 48. cikke és a jelen ítélet 6. pontjában említett, a Conseil constitutionnel által 1983. december 29-én hozott határozat alapján elvégzendő vizsgálat jellemzőit ismertetve a Cour de cassation emlékeztet arra, hogy a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből következően a vizsgálati hatáskör alkalmazása során a Bizottság köteles tiszteletben tartani a nemzeti jog által előírt eljárási garanciákat.

19 A Cour de cassation utal továbbá a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 17. és 18. pontjára, amelyek szerint nem létezik olyan közösségi jogi alapelv, amely a vállalkozások esetében elismerné az üzlethelyiség sérthetetlenségéhez fűződő jogot, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata sem vezetett le ilyen elvet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikkéből.

20 A Cour de cassation ugyanakkor e vonatkozásban megállapítja, hogy a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ítéletet követően hozott 1992. december 16-i Niemietz kontra Németország ítéletében (A. sorozat 251-B. szám) az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy határozott, hogy az EJEE 8. cikke alkalmazható egyes szakmai vagy üzleti tevékenységek vagy helyiségek vonatkozásában. A Cour de cassation utal az EU 6. cikk (2) bekezdésére is, amely kötelezi az Európai Uniót arra, hogy a közösségi jog általános elveiként tartsa tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az EJEE biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek, valamint utal az EU 46. cikk d) pontjára, amely előírja, hogy az említett 6. cikk (2) bekezdése a Bíróság hatáskörébe tartozik.

21 Ilyen körülmények között a Cour de cassation felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal iránt a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"1) Tekintettel a közösségi jogrend által és az emberi jogok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikkében elismert alapvető jogokra, a Hoechst-ügyben 1989. szeptember 21-én hozott ítéletet úgy kell-e értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amely nemzeti joga alapján versenyügyekben hatáskörrel rendelkezik a közigazgatási alkalmazottak által a vállalkozások helyiségeibe történő belépés és ott foganatosítandó lefoglalás elrendelésére, csak akkor tagadhatja meg a kért engedély megadását, ha úgy ítéli meg, hogy a Bizottság vizsgálatot elrendelő határozatában említett vállalkozások versenyellenes magatartása vélelmének alátámasztására hozzá benyújtott információk vagy bizonyítékok nem elegendők egy ilyen intézkedés engedélyezéséhez, illetve ha - mint az alapügyben is - semmilyen információt vagy bizonyítékot nem nyújtottak be?

2) Abban az esetben, ha a Bíróság nem ismeri el a Bizottság azon kötelezettségét, hogy a rendelkezésére álló és a versenyellenes magatartás fennállásának vélelmét alátámasztó bizonyítékokat és információkat a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz benyújtsa, a fent hivatkozott alapvető jogokra figyelemmel van-e ezen bíróságnak hatásköre arra, hogy megtagadja a kért belépések vagy lefoglalások engedélyezését abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy a Bizottság határozata - mint a jelen esetben is - nem kellően indokolt, és nem teszi lehetővé a hozzá benyújtott kérelem megalapozottságának tényleges vizsgálatát, amelynek következtében nem tudja elvégezni a nemzeti alkotmányjoga által előírt vizsgálatot sem?"

A közösségi jog általános elveinek hatásáról

22 Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló ítéletből következik, a Cour de cassation kérdése arra irányul, hogy milyen hatással lehet az alapvető jogok védelmének terén a Bíróság által a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kihirdetését követően bekövetkezett fejlődés az ezen ítéletben kimondott elvekre, és ennek következtében az általa előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válaszokra.

23 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és ennek során a Bíróság a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó azon nemzetközi megállapodások nyújtotta iránymutatásokból merítkezik, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, illetve amelyekhez csatlakoztak. Az EJEE e tekintetben különös jelentőséggel bír (lásd különösen a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontját és a C-274/99. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-1611. o.] 37. pontját).

24 Amint arra a Bíróság szintén rámutatott, az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott alapelveket az Egységes Európai Okmány preambuluma és később az Európai Unióról szóló Szerződés F. cikkének (2) bekezdése is újból megerősítette (a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 79. pontja). Ezeket az alapelveket immár az EU 6. cikk (2) bekezdésébe is belefoglalták (a fent hivatkozott Connolly kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontja).

25 Továbbá, a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatából is következik, hogy amikor valamely nemzeti szabályozás a közösségi jog hatálya alá tartozik, az előzetes döntéshozatal céljából megkeresett Bíróságnak minden olyan értelmezési elemet meg kell adnia, amelyre a nemzeti bíróságnak szüksége van annak megítéléséhez, hogy az adott szabályozás összeegyeztethető-e az alapvető jogokkal, ahogyan azok különösen az EJEE-ből következnek, és amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (lásd különösen a C-260/89. sz. ERT-ügyben 1991. június 18-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-2925. o.] 42. pontját és a C-159/90. sz. Society for the Protection of Unborn Children Ireland ügyben 1991. október 4-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-4685. o.] 31. pontját).

26 Mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapjában véve a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján a tagállamtól kért segítség tagállami bíróság által végezhető vizsgálatának hatályára vonatkoznak, a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság döntéséhez szükséges minden értelmezési elemet megadjon, amely alapján ez utóbbi meg tudja ítélni, hogy az említett vizsgálatra alkalmazandó nemzeti szabályozás összhangban van-e a közösségi joggal, ideértve adott esetben az EJEE által biztosított jogokat is, mint általános jogelveket, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja.

27 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 19. pontjában a Bíróság elismerte, hogy a közhatalomnak egy természetes vagy jogi személy magántevékenységébe történő önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelem követelménye a közösségi jog általános elvének minősül.

28 A Bíróság azt is kimondta, hogy ezen általános elvet a tagállamok illetékes hatóságai is kötelesek tiszteletben tartani, amikor a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése szerinti segítségnyújtás során (lásd a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 19. és 33. pontját).

29 Az említett elv - a társaságok kereskedelmi helyiségeinek védelmére vonatkozó - hatályának meghatározásakor figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet követő ítélkezési gyakorlatát, amelyből egyrészt az következik, hogy az EJEE 8. cikkében szereplő lakóhely védelme bizonyos körülmények esetén kiterjeszthető a fenti helyiségekre (lásd különösen az EJEB által a Colas Est és társai kontra Franciaország ügyben 2002. április 16-án hozott ítélet [az Ítéletek és határozatok Tárában még nem tették közzé] 42. §-át), másrészt pedig, hogy az EJEE 8. cikkének (2) bekezdésében engedélyezett beavatkozási jog "a szakmai vagy üzleti helyiségek vagy tevékenységek esetében akár jóval szélesebb körű is lehet, mint más esetekben" (a fent hivatkozott Niemietz kontra Németország ügyben hozott ítélet 31. §-a).

A jóhiszemű együttműködés kötelezettségéről

30 A kérdést előterjesztő bíróságnak adandó hasznos válasz érdekében figyelembe kell venni az EK-Szerződés 5. cikkében (jelenleg EK 10. cikk) megfogalmazott jóhiszemű együttműködési kötelezettségből eredő követelményeket.

31 Ahogyan az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, a jóhiszemű együttműködés kötelezettsége a hatáskörük keretein belül eljáró tagállami igazságügyi hatóságokra is ugyanúgy vonatkozik (lásd különösen a 14/83. sz., Von Colson és Kamann ügyben 1984. április 10-én hozott ítélet [EBHT 1987., 1891. o.] 26. pontját és a 80/86. sz. Kolpinghuis Nijmegen ügyben 1987. október 8-án hozott ítélet [EBHT 1987., 3969. o.] 12. pontját), mint a közösségi intézményekre, amelyeket a tagállamokkal szembeni jóhiszemű együttműködésből eredő kölcsönös kötelezettségek terhelnek (lásd különösen a 230/81. sz., Luxemburg kontra Parlament ügyben 1983. február 10-én hozott ítélet [EBHT 1983., 255. o.] 38. pontját, és a C-2/88. IMM. sz., Zwartveld és társai ügyben 1990. július 13-án hozott végzés [EBHT 1990., I-3365. o.] 17. pontját).

32 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ha - amint a jelen esetben is - a közösségi és nemzeti hatóságokat felkérik a Szerződés céljainak elérésében való, a hatáskörük összehangolt gyakorlásával megvalósuló közreműködésre, akkor ez a közreműködés rendkívüli jelentősséggel bír.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

33 Együttesen vizsgálandó két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a közösségi jogra figyelemmel a nemzeti bíróság, amely a belső jog alapján hatáskörrel rendelkezik a versenyszabályok megsértésével gyanúsított vállalkozások helyiségeibe történő belépés és ott lefoglalás foganatosításának engedélyezésére, a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján kért segítség esetén:

- megtagadhatja-e a belépési engedély megadását arra hivatkozva, hogy a Bizottság irataiban szereplő információkat vagy bizonyítékokat, amelyekre ez utóbbi a gyanút alapozza, nem hozták tudomására, vagy ezek az információk és bizonyítékok nem elegendők a kért intézkedés igazolásához;

- továbbá, abban az esetben, ha e bíróság a bizonyítékok benyújtását nem követelheti meg, megtagadhatja-e ilyen engedély megadását amiatt, hogy a Bizottság vizsgálatot elrendelő határozatának indokolásában szereplő információk nem elegendők ahhoz, hogy ténylegesen ellenőrizhesse a kért intézkedések megalapozottságát, amint erre a belső jog rendelkezései alapján köteles lenne.

34 Ezen kérdések megválaszolása érdekében előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése értelmében a tagállamok feladata azon feltételek szabályozása, amelyek alapján a nemzeti hatóságok segítséget nyújtanak a Bizottság alkalmazottainak. Következésképpen, amikor a Bizottság valamely tagállam hatóságainak segítségével szándékozik a vállalkozás közreműködése nélkül vizsgálatot folytatni, köteles betartani az adott tagállam joga által előírt megfelelő eljárási biztosítékokat (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. és 34. pontja).

35 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik azonban, hogy ezen hatáskör gyakorlása során a tagállamok a közösségi jogból eredő kettős kötelezettségnek vannak alávetve. A tagállamok a bizottsági eljárás hatékonyságát a közösségi jog általános alapelveinek tiszteletben tartása mellett kötelesek biztosítani (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontja).

36 Éppen a jelen ítélet 27. pontjában hivatkozott általános elv tiszteletben tartásának biztosítása érdekében határozott úgy a Bíróság, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság feladata annak vizsgálata, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések nem önkényesek vagy túlzottak-e a vizsgálat tárgyához viszonyítva (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontja).

37 A Bíróság arra is utalt, hogy a Bizottság köteles meggyőződni arról, hogy a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkező hatóság rendelkezik minden eszközzel, amely nélkülözhetetlen számára az ellenőrzéshez, valamint hogy az intézkedések végrehajtása során saját nemzeti jogának tiszteletben tartását biztosítsa (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontja).

38 A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a versenyszabályok megsértésével gyanúsított vállalkozások helyiségeibe történő belépés engedélyezésére a belső jog alapján hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által abban az esetben elvégzendő vizsgálat hatályára vonatkoznak, amikor a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelmet követően fordulnak hozzá, valamint azon információk természetére, amelyekkel a Bizottságnak el kell látnia az említett nemzeti bíróságot annak érdekében, hogy az elvégezhesse ezt az vizsgálatot.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által végzendő vizsgálat tárgyáról

39 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az elrendelt vizsgálatok szükségességére vonatkozóan a Bizottság által végzett mérlegelést, melynek ténybeli és jogi értékeléseit a jogszerűség tekintetében kizárólag a Bíróság hivatott vizsgálni, nem helyettesítheti a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság mérlegelése (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontja).

40 A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által végzett vizsgálat, amely kizárólag a kért kényszerítő intézkedésekre irányulhat, nem lépheti túl a közösségi jog által előírt azon vizsgálat mértékét, amelynek célja annak megállapítása, hogy az említett kényszerítő intézkedések nem önkényesek, valamint a vizsgálat tárgyára figyelemmel arányosak. Egy ilyen vizsgálat kimeríti az említett bíróságnak a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott segítségnyújtási kérelem nyomán kért kényszerítő intézkedések megalapozottságának vizsgálatával kapcsolatos hatáskörét.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által végzett vizsgálat hatályáról

41 A közösségi jog által előírt és a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok által végzendő vizsgálat hatályának meghatározása érdekében előzetesen emlékeztetni kell arra a szabályozási rendszerre, amelyen belül az említett vizsgálat által érintett kényszerítő intézkedések elhelyezkednek.

42 E vonatkozásban elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a 17. rendelet 14. cikkének (1) bekezdése által a Bizottságra ruházott hatáskör célja az, hogy lehetővé tegye számára a közös piacon a versenyszabályok alkalmazásának biztosítását, amely szabályok szerepe az, hogy megakadályozzák a versenynek a közérdek, az egyéni vállalkozások és a fogyasztók kárára történő torzulását (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 25. pontja), hozzájárulva ezzel a Közösségen belüli gazdasági jólét biztosításához.

43 Másodsorban hangsúlyozni kell a közösségi jogból eredő különféle garanciák meglétét.

44 Először is a nemzeti hatóságok által a 17. rendelet 14. cikke (6) bekezdésének végrehajtása során kérelmezhető kényszerítő intézkedéseknek kizárólag az a céljuk, hogy lehetővé tegyék a Bizottság alkalmazottai számára a Bizottságra ruházott vizsgálati hatáskör gyakorlását. Márpedig ezek az említett rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében felsorolt hatáskörök maguk is jól körül vannak határolva.

45 Így a Bizottság vizsgálatának nem képezik tárgyát többek között azok az iratok, amelyek nem szakmai jellegűek, vagyis amelyek nem függenek össze a vállalkozás piaci tevékenységével (lásd a 155/79. sz., AM & S Europe kontra Bizottság ügyben 1982. május 1-jén hozott ítélet [EBHT 1982., 1575. o.] 16. pontját).

46 Továbbá, a kényszerítő intézkedések foganatosítását szabályozó belső jogi rendelkezések által biztosított garanciák sérelme nélkül a vizsgált vállalkozásokat különféle közösségi jogi biztosítékok illetik meg, amelyek között szerepel többek között a jogi képviselethez való jog, és az ügyvéd és ügyfele közötti levelezés bizalmas jellegének megőrzése (lásd a fent hivatkozott AM & S Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 18-27. pontját, a Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 16. pontját, valamint a 85/87. sz., Dow Benelux kontra Bizottság ügyben 1989. október 17-én hozott ítélet [EBHT 1989., 3137. o.] 27. pontját).

47 A 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság köteles a vizsgálatot elrendelő határozatot indokolni, megjelölve a vizsgálat tárgyát és célját, amely - amint azt a Bíróság korábban kimondta - alapvető követelmény, nemcsak azért, hogy az érintett vállalkozások területén tervezett vizsgálat indokoltsága kitűnjön, hanem azért is, hogy e vállalkozások megérthessék együttműködési kötelességük mértékét védelemhez való joguk megtartása mellett (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja).

48 Ugyanígy a Bizottság feladata az említett határozatban a lehető legpontosabban meghatározni, hogy mit keres, valamint azokat az elemeket, amelyekre az elrendelt vizsgálatnak ki kell terjednie (a 136/79. sz., National Panasonic kontra Bizottság ügyben 1980. június 26-án hozott ítélet [EBHT 1980., 2033. o.] 26. és 27. pontja). Amint azt a Bíróság kimondta, e követelmény célja az érintett vállalkozások védelemhez való jogának megőrzése, amelyet súlyosan veszélyeztetne, ha a Bizottság a vállalkozásokkal szemben a vizsgálat során szerzett, annak céljához és tárgyához nem tartozó bizonyítékokra hivatkozhatna (a fent hivatkozott Dow Benelux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 18. pontja).

49 Harmadsorban emlékeztetni kell arra, hogy az a vállalkozás, amellyel szemben a Bizottság vizsgálatot rendelt el, az EK-Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése (jelenleg, módosítást követően, az EK 230. cikk negyedik bekezdése) értelmében eljárást indíthat e határozat ellen a közösségi bíróság előtt. Amennyiben az említett határozatot a közösségi bíróság megsemmisíti, akkor emiatt közösségi versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos eljárás keretében a Bizottság nem használhatja fel a helyszíni vizsgálat során szerzett dokumentumokat vagy bizonyítékokat, mert különben kiteszi magát annak a kockázatnak, hogy a közösségi bíróság megsemmisíti a jogsértéssel kapcsolatos határozatot annyiban, amennyiben az ilyen bizonyítékokon alapul (lásd a 46/87. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 1987. március 26-án hozott végzés [EBHT 1987., 1549. o.] 34. pontját és a 85/87. R. sz., Dow Chemical Nederland kontra Bizottság ügyben 1987. október 28-án hozott végzés [EBHT 1987., 4367. o.] 17. pontját).

50 Meg kell állapítani, hogy a közösségi bíróságra ruházott bírói felülvizsgálat lehetősége, valamint a Bizottság vizsgálati hatásköre gyakorlásának szabályai, ahogyan azok különösen a jelen ítélet 43-48. pontjából következnek, hozzájárulnak ahhoz, hogy megvédjék a vállalkozásokat a velük szemben alkalmazandó önkényes intézkedésektől, valamint hogy ezek az intézkedések a jelen ítélet 42. pontjában szereplő jogos érdekek érvényesítéséhez szükséges keretek között maradjanak.

51 Negyedsorban emlékeztetni kell arra, hogy amint az a jelen ítélet 35. és 39. pontjából következik, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság köteles egyrészt biztosítani a Bizottság tevékenységének hatékonyságát, másrészt elkerülni azt, hogy az elrendelt vizsgálatok szükségességére vonatkozóan a Bizottság által végzett mérlegelést a saját mérlegelésével helyettesítse, mely Bizottság által végzett mérlegelés ténybeli és jogi értékeléseit kizárólag a közösségi bíróság hivatott vizsgálni.

52 E különböző szempontokra tekintettel le kell szögezni, hogy bár a kényszerítő intézkedések elrendelésére hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie azokat a különleges körülményeket, amelyek között hozzá fordultak, valamint a jelen ítélet 42-51. pontjában szereplő megállapításokat, e követelmények nem akadályozzák meg, illetve nem mentesítik azon kötelezettsége alól, hogy minden egyedi esetben ténylegesen meg kell győződnie arról, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések az elrendelt vizsgálat célját és tárgyát tekintve nem önkényesek és nem aránytalanok-e (lásd megfelelően az EJEB Funke kontra Franciaország ügyben 1993. február 25-én hozott ítéletének [A sorozat, 256-A. szám] 55. §-át; a Camenzind kontra Svájc ügyben 1997. december 16-án hozott ítéletének [Ítéletek és Határozatok Tára 1997-VIII.] 45. §-át, és a fent hivatkozott Colas Est és társai kontra Franciaország ügyben hozott ítéletének 47. §-át).

53 A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell határozni, hogy konkrétan mire van szükség egy ilyen vizsgálat elvégzéséhez, valamint hogy milyen jellegű információkkal kell rendelkeznie az említett nemzeti bíróságnak. E tekintetben különbséget kell tenni annak vizsgálata között, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések nem önkényes jellegűek-e, illetve hogy a vizsgálat tárgyára tekintettel arányosak-e.

A kényszerítő intézkedések önkényes jellege hiányának vizsgálatáról és a vizsgálat céljából a Bizottságtól kérhető információkról

54 Először is, a Bizottság által elrendelt ellenőrzés elvégzésének lehetővé tételét célzó kényszerítő intézkedések önkényes jellegének hiányára irányuló vizsgálattal kapcsolatban utalni kell arra, hogy az lényegében azt követeli meg, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság meggyőződjön olyan, kellően komoly bizonyítékok meglétéről, amelyek alapján az érintett vállalkozást a versenyszabályok megsértésével gyanúsíthatják.

55 Az ilyen vizsgálat alapjában véve nem különbözik attól, amelyet a közösségi bíróságok végezhetnek annak megállapítása érdekében, hogy maga a vizsgálatot elrendelő határozat nem önkényes jellegű-e, vagyis hogy azt nem olyan ténybeli körülmények hiányában hozták-e, amelyek a vizsgálatot igazolhatják (a 97/87-99/87. sz., Dow Chemical Ibérica és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. október 17-én hozott ítélet [EBHT 1989., 3165. o.] 52. pontja). E tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által végzett vizsgálatok arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék számára a szükséges dokumentumok összegyűjtését annak érdekében, hogy egy meghatározott ténybeli és jogi helyzet - amellyel kapcsolatban már rendelkezik információval - tényleges fennállását és hatókörét megállapítsa (a fent hivatkozott National Panasonic kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. és 21. pontja).

56 A közösségi bíróságok és a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság által végzett vizsgálatok természete közötti ezen hasonlóság ellenére nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy az említett vizsgálatok tárgya különböző.

57 A Bizottságnak a 17. rendelet 14. cikkének (1) bekezdése alapján meglévő vizsgálati hatásköre arra korlátozódik, hogy a Bizottság alkalmazottainak engedélyezze az általuk megjelölt okmányok bemutatásának kérését, az általuk kiválasztott helyiségekbe való belépést, valamint az általuk megjelölt berendezések tartalmába való betekintést (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontja).

58 Ezzel szemben a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozó kényszerítő intézkedések magukban foglalják erőszak alkalmazását a helyiségekbe történő belépésnél vagy a berendezések tartalmába történő betekintésnél, a vállalkozás személyzetének kényszerítését, hogy az ilyen belépést lehetővé tegyék, és a vállalkozás vezetőinek engedélye nélkül történő kutatást (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontja).

59 Tekintettel arra, hogy az ilyen kényszerítő intézkedések alkalmazása a magánszférába történő beavatkozással jár, azok önkényes jellegének hiányáról a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak önállóan kell meggyőződnie.

60 Különösen nem akadályozható meg egy ilyen vizsgálat azért, mert fennáll annak a lehetősége, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a versenyszabályok megsértésének gyanúját megalapozó komoly bizonyítékok meglétének ellenőrzése során, a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontja értelmében az elrendelt vizsgálatok szükségességére vonatkozóan a Bizottság által végzett mérlegelést a sajátjával helyettesíti, és megkérdőjelezi annak ténybeli és jogi értékeléseit.

61 Következésképpen annak érdekében, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság meggyőződhessen a kérelmezett kényszerítő intézkedések önkényes jellegének hiányáról, a Bizottság köteles őt olyan magyarázatokkal ellátni, amelyekből minden körülményre kiterjedően következtetni lehet arra, hogy a Bizottság iratai között olyan komoly információk és bizonyítékok szerepelnek, amelyek alapján az érintett vállalkozás a versenyszabályok megsértésével gyanúsítható.

62 Ezzel szemben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság nem követelheti a Bizottság iratai között szereplő, és ez utóbbi gyanúját alátámasztó információk és bizonyítékok benyújtását.

63 E tekintetben ugyanis figyelembe kell venni a tagállamoknak a jelen ítélet 35. pontjában hivatkozott, a Bizottság tevékenysége hatékonyságának biztosítására irányuló kötelezettségét.

64 Egyrészt, amint arra a Bizottság, valamint a német kormány és az Egyesült Királyság Kormánya joggal hivatkozott, a tiltott versenyellenes magatartás hatékony megelőzése és szankcionálása szempontjából rendkívül fontos, hogy a Bizottság biztosíthassa egyes információforrásainak névtelenségét.

65 Márpedig e tekintetben megállapítandó, hogy ha a Bizottság köteles volna a versenyügyekben eljáró különböző nemzeti hatóságokkal közölni az információforrást felfedő vagy arra utaló információkat és bizonyítékokat, megnőhetne annak a kockázata, hogy az informátorok személye harmadik személyek tudomására jut, különösen a tagállam saját eljárásjogi követelményei miatt.

66 Másrészt figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a Bizottság iratai között szereplő információknak és bizonyítékoknak a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok részére történő fizikai átadása a közösségi tevékenység hatékonyságának vonatkozásában egyéb kockázatokat is előidézhet, különösen akkor, ha párhuzamosan kell több tagállamban a vizsgálatokat végezni. Ilyen átadás esetén ugyanis váratlan eseményekkel és késedelmekkel kell számolni, és tekintettel kell lenni arra, hogy az átadásokra az érintett tagállamok jogrendszereinek megfelelően különböző eljárási szabályok alkalmazandók, illetve az esetleg összetett és terjedelmes iratok vizsgálatához e hatóságok számára szükséges időre.

67 Az EK 234. cikkben előírt hatáskörmegosztás keretében főszabály szerint a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata egyrészt annak értékelése, hogy a jelen ítélet 61. pontjában szereplő magyarázatokat az adott esetben megadták-e, másrészt ennek alapján elvégezni a közösségi jog által számára előírt vizsgálatot. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy amikor a nemzeti bíróságnak a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelemről kell határoznia, e hatáskörmegosztást annál is inkább tiszteletben kell tartania, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem következtében - hacsak azt nem a vizsgálat elvégzését követően terjesztik elő, amint a jelen ügyben is történt - e bíróság határozathozatala kitolódik, és nyilvánosságra kerül a segítségnyújtás iránti kérelem, ami ellehetetlenítheti a Bizottság tevékenységét, és hatékonyságuktól foszthatja meg a későbbi vizsgálatokat.

68 Ezekre a pontosításokra figyelemmel emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során a közösségi jog értelmezésének körébe tartozó minden olyan információt megadhat a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelyre annak az elé terjesztett ügy eldöntéséhez szüksége van.

69 Az alapüggyel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozatnak a jelen ítélet 11. pontjában hivatkozott indokolásából kiderül, hogy a Bizottság a Roquette Frères-rel és a feltételezett kartell többi résztvevőjével kapcsolatban nagyon pontos gyanúkat fogalmazott meg, részletes információt nyújtva a rendszeres titkos találkozók tartalmáról, és arról, hogy azokon miről tárgyaltak, és miben állapodtak meg.

70 Bár a Bizottság nem jelölte meg, milyen jellegűek a gyanúi alapjául szolgáló bizonyítékok, például panasz, tanúvallomás vagy a feltételezett kartell résztvevői között váltott iratok, kizárólag ennek a megjelölésnek a hiánya miatt nem vonható kétségbe a kellően komoly bizonyítékok léte, ha - mint az alapügyben is - a Bizottság birtokában lévő, a feltételezett kartell konkrét tárgyára, valamint megvalósításának konkrét módjára vonatkozó információk részletes ismertetése alapján a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság meggyőződhet arról, hogy a Bizottság ilyen bizonyítékokkal valóban rendelkezik.

A kényszerítő intézkedéseknek a vizsgálat tárgyához képesti arányossága vizsgálatáról, és az ilyen vizsgálat céljából a Bizottságtól kérhető információkról

71 Másodszor, a kényszerítő intézkedéseknek a Bizottság által elrendelt vizsgálat tárgyához képesti arányossága vizsgálatát illetően megjegyzendő, hogy ez egyrészt annak megállapítására irányul, hogy az ilyen intézkedések alkalmasak-e az említett vizsgálat lefolytatásának biztosítására.

72 E tekintetben emlékeztetni kell különösen arra, hogy az érintett vállalkozások a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján kötelesek alávetni magukat a Bizottság által elrendelt vizsgálatoknak, valamint hogy ugyanezen cikk (6) bekezdése csak arra az esetre írja elő a tagállamoknak a Bizottság felhatalmazásával rendelkező alkalmazottak részére történő segítségnyújtási kötelezettséget, ha az érintett vállalkozás ellenáll a vizsgálatnak.

73 Igaz, hogy a Bíróság e tekintetben kimondta, hogy a segítség megelőző intézkedés címén is kérhető a vállalkozás esetleges ellenállásának megtörésére (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontja).

74 Pontosítani kell azonban, hogy a kényszerítő intézkedések megelőzés címén csak akkor kérhetők, ha alappal feltételezhető a vizsgálattal szembeni ellenállás, valamint az, hogy megkísérelnék a bizonyítékok leplezését, illetve eltüntetését abban az esetben, ha a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján elrendelt vizsgálatról értesítik az érintett vállalkozást.

75 Következésképpen a Bizottság feladata a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot magyarázatokkal ellátni annak érdekében, hogy az meggyőződhessen arról, hogy ha a Bizottság megelőzés címén nem kapja meg a kért segítséget a vállalkozás esetleges ellenállásának megtörése érdekében, akkor a jogsértő tények megállapítása sikertelen, illetve jelentősen akadályozott lenne.

76 A tervezett kényszerítő intézkedések vizsgálat tárgyához képesti arányosságának vizsgálata másrészt annak megállapítását követeli meg, hogy ezek az intézkedések az említett vizsgálat céljához képest nem jelentenek aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást (lásd többek között a C-331/88. sz., Fedesa és társai ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet [EBHT 1990., I-4023. o.] 13. pontját; a C-143/88. és C-92/89. sz., Zuckerfabrik Süderdithmarschen és Zuckerfabrik Soest egyesített ügyekben 1991. február 21-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-415. o.] 73. pontját; a C-233/94. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 1997. május 13-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-2405. o.] 57. pontját, valamint a C-200/96. sz. Metronome Musik ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1953. o.] 21. és 26. pontját).

77 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy maga a vizsgálati intézkedés arányosságának értékelésével kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a Bizottságnak az egyszerű meghatalmazással és a határozattal elrendelt vizsgálat közötti választása nem az olyan körülményektől függ, mint a rendkívül súlyos helyzet fennállása, különleges sürgősség vagy az abszolút titoktartás szükségessége, hanem az adott eset sajátosságainak leginkább megfelelő vizsgálat követelményeinek van alávetve. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az a határozat, amely kizárólag arra irányult, hogy a Bizottság számára lehetővé tegye a Szerződés esetleges megsértése fennállásának megítéléséhez szükséges információk összegyűjtését, nem sérti az arányosság elvét (a fent hivatkozott, National Panasonic kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28-30. pontja).

78 Ezzel kapcsolatban arra is emlékeztetni kell, hogy a Bizottság joga annak eldöntése, hogy valamely információ szükséges-e a versenyszabályok megsértésének feltárásához (a fent hivatkozott AM & S Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 17. pontja és a 347/87. sz., Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18-án hozott ítélet [EBHT 1989., 3283. o.] 15. pontja). Abban az esetben is, ha már rendelkezésére állnak valószínűsítő körülmények, sőt jogsértésre utaló bizonyítékok, a Bizottság indokoltan szükségesnek tarthatja olyan kiegészítő vizsgálatok elrendelését, amelyek segítenek a jogsértés mértékének és időtartamának meghatározásában, illetve az érintett vállalkozások körének megállapításában (e tekintetben, a kiegészítő információkkal kapcsolatban lásd a fent hivatkozott Orkem kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 15. pontját).

79 Mindazonáltal, el kell ismerni, hogy egy ilyen intézkedés esetén az arányosságot az említett nemzeti hatóság nem ellenőrizheti olyan tények vizsgálata nélkül, mint a feltételezett jogsértés súlyossága, az adott vállalkozás részvételének formája vagy a keresett információ fontossága, mert egyébként lényegétől fosztanánk meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság által elvégzendő vizsgálatot, és figyelmen kívül hagynánk a magánszférába történő, a közhatalom igénybevételéből eredő beavatkozást.

80 A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságnak tehát lehetőséggel kell bírnia arra, hogy elutasítsa a kényszerítő intézkedések iránti kérelmet, ha a verseny feltételezett megsértése túl csekély jelentőségű, az adott vállalkozás valószínűsíthető részvétele túlságosan kis mértékű, vagy a keresett információ túl mellékes jellegű ahhoz, hogy a jogi személy magántevékenységébe történő, a közhatalom igénybevételével végzett házkutatásból eredő beavatkozás a vizsgálat célkitűzéseinek fényében ne tűnjön mértéktelennek és elfogadhatatlannak.

81 Ebből következően ahhoz, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság lefolytathassa az általa elvégzendő arányossági vizsgálatot, a Bizottság főszabály szerint köteles tájékoztatni az említett bíróságot a feltételezett jogsértés alapvető jellemzőiről annak érdekében, hogy annak súlyosságát meg lehessen ítélni, megjelölve a feltételezett érintett piacot és a feltételezett versenykorlátozások jellegét, valamint a vizsgált vállalkozás feltételezett részvételének mértékét.

82 Ezzel szemben, amint azt a Bíróság a vizsgálatot elrendelő határozatok indokolásával kapcsolatban kimondta, a közölt információknak nem feltétlenül kell pontosan meghatározniuk az érintett piacot, a feltételezett jogsértések jogi minősítését vagy a jogsértések elkövetésének idejét (a fent hivatkozott Dow Benelux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 10. pontja).

83 Szintén a Bizottság feladata, hogy a lehető legpontosabban megjelölje, mit keres, valamint azokat az elemeket, amelyekre az elrendelt vizsgálatnak ki kell terjednie (a fent hivatkozott National Panasonic kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. és 27. pontja), illetve hogy melyek a közösségi vizsgálókra ruházott hatáskörök.

84 Ugyanakkor e tekintetben emlékeztetni kell arra, miszerint nem várható el a Bizottságtól, hogy csak olyan iratok és akták bemutatását kérje, amelyeket előzetesen módjában áll pontosan azonosítani; ez az ilyen iratokhoz való hozzáférési jogának hatékony érvényesülését akadályozná meg. Éppen ellenkezőleg, amint azt a Bíróság kimondta, ez a jog arra szolgál, hogy elősegítse olyan különféle információk felkutatását, amelyek még nem ismertek, vagy amelyeket nem sikerült teljes mértékben azonosítani (a fent hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27. pontja).

85 Amint arra a jelen ítélet 67. pontjában a Bíróság rámutat, főszabály szerint a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata egyrészt annak értékelése, hogy a Bizottság közölte-e a jelen ítélet 75., 81. és 83. pontjában említett információkat, másrészt ennek alapján a közösségi jog által számára előírt vizsgálat elvégzése.

86 A jelen ítélet 68. pontjában a Bíróság már emlékeztetett arra, hogy a közösségi jog értelmezésének körébe tartozó minden olyan információt megadhat a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelyre annak az elé terjesztett ügy eldöntéséhez szüksége van.

87 Az alapüggyel kapcsolatban mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozatnak a jelen ítélet 11. pontjában hivatkozott indokolásából kiderül, hogy a Bizottság jogilag kielégítő módon ismertette a feltételezett kartell jellemzőit, kiemelve annak súlyosságát, és jelezve, hogy a Roquette Frères szerepelt az említett találkozók résztvevői között.

88 Le kell szögezni továbbá, hogy az említett indokolásban a Bizottság kiemelte egyrészt, hogy a Roquette Frères rendelkezhet a bizottsági vizsgálat lefolytatásához szükséges információkkal. Másrészt utalt arra, hogy magából a feltételezett megállapodások jellegéből lehetett arra következtetni, hogy azokat titkosan hajtják végre, ezért az azok létezését bizonyító információk legmegfelelőbb módon vizsgálat útján szerezhetők be, valamint hogy szükséges volt határozattal arra kötelezni a vállalkozást, hogy vesse alá magát a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálatnak. E megállapítások elegendőnek tűnnek ahhoz, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság megítélhesse, hogy szükséges-e a kért engedély megelőzési célból való megadása.

89 Az elvégzendő vizsgálatok tárgyával kapcsolatban az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozatnak a jelen ítélet 10. és 11. pontjában hivatkozott rendelkező részéből és indokolásából kiderül, hogy a Bizottság célja a feltételezett megállapodásokra, illetve összehangolt magatartásokra vonatkozó összes ténybeli felderítése, valamint a Roquette Frères e magatartásokban való esetleges részvételének vizsgálata volt. Ennek érdekében az említett határozat arra kötelezi e vállalkozást, hogy tegye lehetővé a Bizottság alkalmazottai számára a helyiségeibe történő bejutást, mutassa meg nekik az általuk kért könyveket és egyéb üzleti iratokat, tegye lehetővé azok ellenőrzését és azokról másolatok készítését, valamint az említett alkalmazottak részére a vizsgálat tárgyával kapcsolatban bármely kérdésre szóbeli magyarázattal szolgáljon. Ezek a pontosítások elegendő mértékben jelzik azt, hogy mit keresnek, illetve hogy ebből a célból milyen eszközök vehetők igénybe.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság és a Bizottság által tanúsítandó magatartásról abban az esetben, ha ez utóbbi nem szolgáltatott elegendő információt

90 Amennyiben a belső jog alapján a vállalkozások helyiségeibe történő belépések engedélyezésére hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság által szolgáltatott információk nem tesznek eleget a jelen ítélet 75., 81. és 83. pontjában megfogalmazott követelményeknek, nem szorítkozhat a hozzá benyújtott kérelem elutasítására.

91 Ilyen esetben az említett bíróság és a Bizottság a jelen ítélet 30-32. pontjában szereplő jóhiszemű együttműködési kötelezettségnek megfelelően kötelesek együttműködni a Bizottság által hozott, vizsgálatot elrendelő határozat végrehajtása körében felmerülő akadályok elhárítása érdekében (lásd analógia útján az 52/84. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1986. január 15-én hozott ítélet [EBHT 1986., 89. o.] 16. pontját és a C-217/88. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-2879. o.] 33. pontját).

92 Annak érdekében, hogy e kötelezettségének, és a bizottsági eljárás hatékonysága biztosításának elősegítésére irányuló kötelezettségének eleget tegyen, a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságnak a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatnia kell a Bizottságot vagy az ez utóbbi kérelme alapján hozzá forduló nemzeti hatóságot a felmerült nehézségekről, adott esetben olyan kiegészítő tájékoztatást kérve, amely lehetővé tenné a hatáskörébe tartozó vizsgálat lefolytatását. Ennek során az említett bíróságnak továbbra is különös figyelmet kell fordítania az összehangoltság, a gyorsaság és a bizalmasság követelményeire annak érdekében, hogy a jelen ítélet 66. pontjában tárgyalt párhuzamos vizsgálatok hatékonyságát biztosítsa.

93 A Bizottságot terhelő jóhiszemű együttműködési kötelezettség szintén rendkívüli jelentősséggel bír, amikor ilyen együttműködés alakul ki a közösségi jognak a nemzeti jogrendben történő alkalmazásának és tiszteletben tartásának biztosításáért felelős tagállami igazságügyi hatóságokkal (a fent hivatkozott Zwartveld és társai ügyben hozott végzés 18. pontja). Ezért a Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által esetlegesen kért, a jelen ítélet 90. pontjában ismertetett követelményeknek megfelelő kiegészítő információkat a lehető legrövidebb határidőn belül rendelkezésre bocsássa.

94 A nemzeti bíróság csak az ilyen esetleges pontosítások birtokában, illetve abban az esetben tagadhatja meg a kért segítségnyújtást, ha a felszólítás ellenére a Bizottság nem ad hasznos választ, és amennyiben a rendelkezésére álló információk alapján nem lehet arra következtetni, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések a vizsgálat tárgyát tekintve nem önkényesek vagy aránytalanok.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság tájékoztatásának módjáról

95 Azzal kapcsolatban, hogy miként hozhatók a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság tudomására az általa kért információk, ki kell emelni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az 1998. szeptember 10-i, vizsgálatot elrendelő határozat esetlegesen nem megfelelő indokolásával kapcsolatban mindenekelőtt azért tesz fel kérdést a Bíróságnak, mert az alapügyben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz benyújtott egyetlen értékelési elem az említett határozat szövege.

96 Utalni kell azonban arra, hogy a nemzeti bíróság számára az ilyen, vizsgálatot elrendelő határozatban szereplő indokolás csak mint olyan értékelési elem releváns, amelynek alapján meggyőződhet arról, hogy a kért kényszerítő intézkedés a vizsgálat tárgyát tekintve nem önkényes és nem aránytalan. A közösségi bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik ugyanis a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében meghatározott azon követelmények vizsgálata, amelyeknek bármely, vizsgálatot elrendelő bizottsági határozatnak meg kell felelnie.

97 Azok az elemek, amelyeknek különösen a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján szerepelniük kell a vizsgálatot elrendelő határozatban, részben megfelelnek a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósággal közlendő, vizsgálatának lefolytatását lehetővé tévő információknak, ilyen információk azonban más forrásból is származhatnak.

98 E tekintetben a közösségi jog nem ír elő semmilyen különleges formai követelményt az információknak a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósággal való közlésével kapcsolatban, és mivel a cél az, hogy ez utóbbi lefolytathassa az általa elvégzendő vizsgálatot, ezen információk éppúgy származhatnak magából a vizsgálatot elrendelő határozatból, mint a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján a nemzeti hatóságokhoz intézett kérelemből, sőt e bíróság által esetlegesen feltett kérdésre akár szóban adott válaszból.

99 A fenti megállapításokat figyelembe véve a feltett kérdésekre az alábbi választ kell adni:

- A közhatalomnak valamely természetes vagy jogi személy magántevékenységébe történő önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelmet előíró általános közösségi jogi elv értelmében a versenyszabályok megsértésével gyanúsított vállalkozások helyiségeibe történő belépés és ott lefoglalás foganatosításának engedélyezésére a belső jog alapján hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a Bizottság által a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem nyomán kért kényszerítő intézkedések nem önkényesek vagy túlzottak-e az elrendelt vizsgálat tárgyához képest. A kényszerítő intézkedések foganatosítását szabályozó belső jogi rendelkezések sérelme nélkül ellentétes a közösségi joggal, ha e nemzeti bíróság által az említett intézkedések megalapozottságával kapcsolatban végzett vizsgálat meghaladja a fent említett általános elv által megkövetelt szükséges mértéket.

- A közösségi jog alapján a Bizottság köteles biztosítani, hogy az említett nemzeti bíróság az általa elvégzendő vizsgálat lefolytatásához szükséges összes információval rendelkezzen. E tekintetben a Bizottság által közölt információknak főszabály szerint a következőket kell tartalmazniuk:

- a feltételezett jogsértés alapvető jellemzőinek bemutatása, tehát legalább a feltételezett érintett piac megjelölése és a feltételezett versenykorlátozások jellege;

- arra vonatkozó magyarázat, hogy a kényszerítő intézkedések által érintett vállalkozás vélhetően milyen módon vett részt a fent említett jogsértésben;

- olyan magyarázat, amelyből minden körülményre kiterjedően következtetni lehet arra, hogy a Bizottság olyan komoly információkkal és konkrét bizonyítékokkal rendelkezik, amelyek alapján az érintett vállalkozás ilyen jogsértéssel gyanúsítható;

- a kutatás tárgyának és azoknak az elemeknek a lehető legpontosabb megjelölése, amelyekre a vizsgálatnak ki kell terjednie, valamint a közösségi vizsgálókra ruházott hatáskörök megjelölése; illetve

- abban az esetben, ha a Bizottság megelőzés címén kérte a nemzeti hatóságok segítségét az érintett vállalkozás esetleges ellenállásának megtörése végett, olyan magyarázat, amelynek alapján az említett nemzeti bíróság meggyőződhet arról, hogy a kényszerítő intézkedések megelőzési célból való engedélyezése hiányában a jogsértő tények megállapítása sikertelen, illetve jelentősen akadályozott lenne.

- Ezzel szemben a nemzeti bíróság nem követelheti a Bizottság iratai között szereplő és ez utóbbi gyanúját alátámasztó információk és bizonyítékok benyújtását.

- Amennyiben az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság által szolgáltatott információk nem tesznek eleget a fent említett követelményeknek, a 17. rendelet 14. cikke (6) bekezdésének és a Szerződés 5. cikkének sérelme nélkül nem szorítkozhat a hozzá benyújtott kérelem elutasítására. Ilyen esetben e bíróságnak a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatnia kell a Bizottságot vagy az ez utóbbi kérelme alapján hozzá forduló nemzeti hatóságot a felmerült nehézségekről, adott esetben olyan kiegészítő tájékoztatást kérve, amely lehetővé tenné a hatáskörébe tartozó vizsgálat lefolytatását. A nemzeti bíróság csak az ilyen esetleges pontosítások birtokában, illetve abban az esetben tagadhatja meg a kért engedély megadását, ha a felszólítás ellenére a Bizottság nem ad hasznos választ, és amennyiben a rendelkezésére álló információk alapján nem lehet arra következtetni, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések a vizsgálat tárgyát tekintve nem önkényesek vagy aránytalanok.

- A Bizottság által az említett nemzeti bírósággal közlendő információk éppúgy származhatnak magából a vizsgálatot elrendelő határozatból, mint a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján a nemzeti hatóságokhoz intézett kérelemből, sőt az e bíróság által esetlegesen feltett kérdésre akár szóban adott válaszból.

A költségekről

100 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő francia, német, görög, olasz kormány, az Egyesült Királyság Kormánya és a norvég kormány részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Cour de cassation 2000. március 7-i ítéletével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1) A közhatalomnak valamely természetes vagy jogi személy magántevékenységébe történő önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelmet előíró általános közösségi jogi elv értelmében a versenyszabályok megsértésével gyanúsított vállalkozások helyiségeibe történő belépés és ott lefoglalás foganatosításának engedélyezésére a belső jog alapján hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a Bizottság által a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem nyomán kért kényszerítő intézkedések nem önkényesek vagy túlzottak-e az elrendelt vizsgálat tárgyához képest. A kényszerítő intézkedések foganatosítását szabályozó belső jogi rendelkezések sérelme nélkül ellentétes a közösségi joggal, ha e nemzeti bíróság által az említett intézkedések megalapozottságával kapcsolatban végzett vizsgálat meghaladja a fent említett általános elv által megkövetelt szükséges mértéket.

2) A közösségi jog alapján a Bizottság köteles biztosítani, hogy az említett nemzeti bíróság az általa elvégzendő vizsgálat lefolytatásához szükséges összes információval rendelkezzen. E tekintetben a Bizottság által közölt információknak főszabály szerint a következőket kell tartalmazniuk:

- a feltételezett jogsértés alapvető jellemzőinek bemutatása, tehát legalább a feltételezett érintett piac megjelölése és a feltételezett versenykorlátozások jellege;

- arra vonatkozó magyarázat, hogy a kényszerítő intézkedések által érintett vállalkozás vélhetően milyen módon vett részt a fent említett jogsértésben;

- olyan magyarázat, amelyből minden körülményre kiterjedően következtetni lehet arra, hogy a Bizottság olyan komoly információkkal és konkrét bizonyítékokkal rendelkezik, amelyek alapján az érintett vállalkozás ilyen jogsértéssel gyanúsítható;

- a kutatás tárgyának és azoknak az elemeknek a lehető legpontosabb megjelölése, amelyekre a vizsgálatnak ki kell terjednie, valamint a közösségi vizsgálókra ruházott hatáskörök megjelölése; illetve

- abban az esetben, ha a Bizottság megelőzés címén kérte a nemzeti hatóságok segítségét az érintett vállalkozás esetleges ellenállásának megtörése végett, olyan magyarázat, amelynek alapján az említett nemzeti bíróság meggyőződhet arról, hogy a kényszerítő intézkedések megelőzési célból való engedélyezése hiányában a jogsértő tények megállapítása sikertelen, illetve jelentősen akadályozott lenne.

3) Ezzel szemben a nemzeti bíróság nem követelheti a Bizottság iratai között szereplő és ez utóbbi gyanúját alátámasztó információk és bizonyítékok benyújtását.

4) Amennyiben az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság által szolgáltatott információk nem tesznek eleget a fent említett követelményeknek, a 17. rendelet 14. cikke (6) bekezdésének és az EK-Szerződés 5. cikkének (jelenleg EK 10. cikk) sérelme nélkül nem szorítkozhat a hozzá benyújtott kérelem elutasítására. Ilyen esetben e bíróságnak a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatnia kell a Bizottságot vagy az ez utóbbi kérelme alapján hozzá forduló nemzeti hatóságot a felmerült nehézségekről, adott esetben olyan kiegészítő tájékoztatást kérve, amely lehetővé tenné a hatáskörébe tartozó vizsgálat lefolytatását. A nemzeti bíróság csak az ilyen esetleges pontosítások birtokában, illetve abban az esetben tagadhatja meg a kért engedély megadását, ha a felszólítás ellenére a Bizottság nem ad hasznos választ, és amennyiben a rendelkezésére álló információk alapján nem lehet arra következtetni, hogy a tervezett kényszerítő intézkedések a vizsgálat tárgyát tekintve nem önkényesek vagy aránytalanok.

5) A Bizottság által az említett nemzeti bírósággal közlendő információk éppúgy származhatnak magából a vizsgálatot elrendelő határozatból, mint a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése alapján a nemzeti hatóságokhoz intézett kérelemből, sőt az e bíróság által esetlegesen feltett kérdésre akár szóban adott válaszból.

Rodríguez Iglesias Puissochet Wathelet

Schintgen Gulmann

Edward La Pergola Jann

Skouris Macken

Colneric von Bahr Cunha Rodrigues

Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. október 22-i nyilvános ülésen.

R. Grass G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: francia