A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21321/2007/6. számú határozata végrendelet érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 17. §, 649. §]

Pfv.II.21.321/2007/6.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ügyvéd által képviselt felperesnek ügyvéd által képviselt I. r., III. r., Kéri Anita IV. r., V. r., VI. r., VII. r. és VIII. r. alperesek ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt a Budai Központi Kerületi Bíróságon 15.P.20.326/2005. számon megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 52.Pf.632.003/2007/1. számú részítéletével befejezett perében az említett számú másodfokú határozat ellen a felperes részéről 3. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

r é s z í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek 60.000 (hatvanezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, melyből 10.000 (tízezer) forint az ÁFA.

A le nem rótt 181.220 (egyszáztizennyolcezer-kettőszázhúsz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

Az 1999. november 11-én elhunyt D. J. örökhagyónak a felperes néhai édesanyja a VIII. r. alperes a jogelődje, valamint a III-VIII. r. alperesek jogelődje a testvére volt. Az I. r. alperes az örökhagyó szomszédja.

Az örökhagyó felesége 1997. tavaszán elhunyt. 1995. tavaszától az örökhagyó és felesége idős korukra tekintettel szükség esetén az I. r. alperes segítségét kérték. Miután az örökhagyó egyedül maradt, egészségi állapota is megromlott. Vizelettartási problémái voltak, idős kori cukorbetegségben szenvedett, lábai gennyesedtek. Az I. r. alperes volt az, aki naponta átjárt hozzá, ellenszolgáltatás nélkül segítette, mosott rá, gondoskodott róla akkor, amikor a Sz-on lakó testvére (a VIII. r. alperesi jogelőd) nem volt mellette.

Az örökhagyó 1999. január 19-től február 16-ig általános gyengeség, étvágytalanság, szájszáradás, lábfájdalom és inkontinencia miatt kórházi ápolásra szorult. A január 22-i zárójelentésében pszichés állapotára vonatkozóan rögzítették: "lelassult pszichomotoricum". A kórházban panaszai csökkentek, mentális státusza is javult.

1999. március 16-án az örökhagyó az I. r. alperes kíséretében felkereste dr. L. A. közjegyzőt, aki előtt közvégrendeletet tett. Végrendeletében a B. N. utca 5. szám alatti ingatlana, a benne lévő berendezési és felszerelési tárgyai örököséül 1/3 részben az I. r. alperest, 1/3 részben a VIII. r. alperes jogelődjét és 1/3 részben a III-VII. r. alperesek jogelődjét nevezte.

A végrendelet elkészítésekor a közjegyző meggyőződött az örökhagyó végrendelkezésre képes állapotáról. Az I. r. alperes a folyosón várakozott, majd az örökhagyó nyugdíjából kifizette a közjegyző munkadíját és átvette a Központi Nyilvántartóba való bejegyzésről készült kártyát.

A végrendelet elkészítését követő időben az örökhagyó állapota tovább romlott, többször nem talált haza, "elveszett".

1999. nyarán az örökhagyó szomszédjának azt mondta "E. elvitte őt valahova kocsival, valamit alá kellett írnia, amit ő nem akart aláírni, verte az asztalt, mert nem akarta aláírni, de azt is mondta, hogy nem lehet most már semmit csinálni, mert ő ezt már aláírta". Dr. Sz-né szomszéd ekkor azt tanácsolta az örökhagyónak, hogy hívják fel a VIII. r. alperesi jogelődöt - az örökhagyó testvérét - és mondják el neki, mi történt. Ekkor az örökhagyó egy papírra leírta a testvére adatait, de telefonszámát nem, ezért az örökhagyó testvérét felhívni nem tudták.

1999. májusában - a végrendelet készítését követően - az örökhagyó testvére arra kérte az I. r. alperes szomszédját: K. Z-t, hogy az örökhagyóval írasson alá egy olyan tartalmú végrendeletet, amely szerint a felperes nem örököl. Erre azonban nem került sor.

Az örökhagyót 1999. július 23-tól augusztus 23-ig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPIVI) kezelték. A zárójelentés szerint nagyfokú szenilitásban szenvedett. 1999. szeptember 20-án nagyfokú zavartság miatt a Szent Imre Kórház Belosztályára, onnan az OPNI-ba utalták. 1999. október 6-án a belgyógyászatra visszautalták azzal, hogy pszichiátriai kezelést nem igényel, ezt követően az örökhagyó a belosztályon hunyt el.

Az örökhagyó utáni hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát a végrendeletben nevezett örökösök részére adta át. A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság - az öröklési vitára figyelemmel - a hagyaték átadását ideiglenes hatályúvá nyilvánította.

A felperes keresetében - egyebek mellett - a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az örökhagyó a végrendelet tételekor az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezett, illetve az I. r. alperessel szemben kérte az érvénytelenség megállapítását azon indokból, hogy az I. r. alperes tisztességtelen befolyással bírta rá az örökhagyót a végrendelet elkészítésére.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság megismételt eljárást követően hozott részítéletében a keresetet elutasította és a felperest perköltségben marasztalta azzal, hogy a le nem rótt illeték az állam terhén marad.

Az ítélet indokolásában rögzítette, hogy az örökhagyó háziorvosának tanúvallomása szerint az örökhagyónak általános érelmeszesedése, érelmeszesedésen alapuló leépülése, diabétesze, lábérszűkülete, lábüszkösödése, lábszárfekélye és tüdőtágulata volt. A közjegyző a végrendelet tételekor nem tapasztalt olyan tünetet, amely az örökhagyó belátási képessége részbeni vagy teljes hiányára utalt volna. K. I. elmeorvosszakértő szakvéleményében azt állapította meg, hogy az örökhagyó a végrendelet tételekor az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezett, szóbeli meghallgatása során ezzel ellentétesen akként nyilatkozott, hogy teljes bizonyossággal csak abban az esetben lehetett volna megállapítani a belátási képesség hiányát vagy annak korlátozottságát, ha őt ekkor pszichiáter vizsgálta volna meg. Dr. R. M. elmeorvosszakértő szakvéleménye szerint az örökhagyó a végrendelet tételekor cselekvőképtelen állapotban volt, ezt az örökhagyó kézírásának tanulmányozásával is alátámasztotta.

Az ETT felülvizsgálati véleménye szerint - melyet a bíróság ítélkezése alapjául elfogadott - az örökhagyó az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel teljes mértékben nem rendelkezett, az időnként visszatérően nagymértékben csökkent volt, de a közvégrendelet tételekor rendelkezhetett az ügyeihez viteléhez szükséges belátási képességgel.

Az elsőfokú bíróság elfogadta az ETT-nek az írásminta értékelésével kapcsolatos álláspontját, elutasította a grafológus szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványt.