62005CJ0062[1]

A Bíróság (első tanács) 2007. október 18-i ítélete. Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. Snc, Livio Danielis és Domenico D'Alessandro kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - 1430/79/EGK rendelet - Behozatali vámok elengedése - Spanyolországba irányuló cigarettaszállítmány - Közösségi árutovábbítási eljárás során elkövetett csalás. C-62/05 P. sz. ügy

C-62/05. P. sz. ügy

Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. Snc (felszámolás alatt) és társai

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Fellebbezés - 1430/79/EGK rendelet - Behozatali vámok elengedése - Spanyolországba irányuló cigarettaszállítmány - Közösségi árutovábbítási eljárás során elkövetett csalás"

Az ítélet összefoglalása

1. Fellebbezés - Jogalapok - A tények téves értékelése - Elfogadhatatlanság - A bizonyítékok értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata - Kizártság, kivéve az elferdítés esetét

(EK 225. cikk)

2. Fellebbezés - Jogalapok - Az Elsőfokú Bíróság előtt felhozott jogalapok és érvek egyszerű megismétlése - A hivatkozott téves jogalkalmazás meghatározásának hiánya - Elfogadhatatlanság

(EK 225. cikk; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, első bekezdés; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 112. cikk, 1. §, első bekezdés, c) pont)

1. Az EK 225. cikk (1) bekezdése szerint a fellebbezés kizárólag jogkérdésekre vonatkozhat. Egyedül az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére, leszámítva a tények és bizonyítékok elferdítésének esetét.

(vö. 49. pont)

2. Az EK 225. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontjából az következik, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni azon ítélet vagy végzés vitatott pontjait, amelynek hatályon kívül helyezését kérik, és a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket.

Nem felel meg ennek a követelmények az olyan fellebbezés, amely csupán az Elsőfokú Bíróság előtt már hivatkozott jogalapokat és érveket ismételi meg, és nem tartalmaz kifejezetten annak meghatározására irányuló okfejtést, hogy milyen jogi hibában szenved a megtámadott ítélet. Az ilyen fellebbezés ugyanis valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul, ami nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.

(vö. 55. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2007. október 18.(*)

"Fellebbezés - 1430/79/EGK rendelet - Behozatali vámok elengedése - Spanyolországba irányuló cigarettaszállítmány - Közösségi árutovábbítási eljárás során elkövetett csalás"

A C-62/05. P. sz. ügyben,

a Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. Snc (felszámolás alatt, székhelye: Trieszt [Olaszország], képviseli: G. Leone avvocato),

Livio Danielis (lakóhelye: Trieszt [Olaszország], képviseli: G. Leone avvocato),

Domenico D'Alessandro (lakóhelye: Trieszt [Olaszország], képviseli: G. Leone avvocato)

fellebbezőknek,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2005. február 10-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: X. Lewis, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Bambara avvocato, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök, A. Tizzano, R. Schintgen, A. Borg Barthet (előadó) és M. Ilešič bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,

hivatalvezető: Lynn Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. november 30-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2007. január 16-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésükben Livio Danielis, Domenico D'Alessandro és a felszámolás alatt álló Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. Snc (a továbbiakban: Nordspedizionieri) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-332/02. sz., Nordspedizionieri di Danielis Livio és társai ügyben 2004. december 14-én hozott ítéletének (EBHT 2004., II-4405. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik.

Jogi háttér

2 A közösségi vámjogszabályok lehetővé teszik a kiszabott behozatali vagy kiviteli vám teljes vagy részleges megtérítését, illetve a vámtartozás összegének elengedését. A vám elengedésének a jelen ügyben alkalmazandó feltételeit az 1986. október 7-i 3069/86/EGK tanácsi rendelettel (HL L 286., 1. o., a továbbiakban: az 1430/79 rendelet) módosított, a behozatali, illetve kiviteli vámok visszatérítéséről és elengedéséről szóló, 1979. július 2-i 1430/79/EGK tanácsi rendelet (HL L 175., 1. o.) 13. cikke rögzíti.

3 Az 1430/79 rendelet 13. cikkének (1) bekezdése előírja:

"(1) A behozatali vámokat olyan különleges körülmény [...] esetén lehet visszafizetni vagy elengedni, amelyet nem az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy súlyos gondatlanság okozott." [nem hivatalos fordítás]

4 A közösségi árutovábbítási eljárásról szóló, 1976. december 13-i 222/77 tanácsi rendelet (HL 1977. L 38., 1. o.) 36. cikke értelmében:

"(1) Amennyiben megállapítják, hogy a közösségi árutovábbítási eljárás során egy meghatározott tagállamban jogsértést követtek el, a vámok és az egyéb esetlegesen fizetendő díjak beszedését ez a tagállam hajtja végre a saját törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései szerint, a büntetőeljárás megindítása lehetőségének sérelme nélkül.

(2) Ha a jogsértés vagy szabálytalanság elkövetésének helye nem határozható meg, úgy kell tekinteni, hogy azt az alábbi helyeken követték el:

a) ha a jogsértést vagy szabálytalanságot közösségi árutovábbítási eljárás során, belső határon levő vámhivatalnál állapítják meg: az a tagállam, melyet a szállítóeszköz vagy a szállítmány éppen elhagyott;

b) ha a jogsértést vagy szabálytalanságot közösségi árutovábbítási eljárás során, a 11. cikk d) pontja szerinti vámhivatalnál állapítják meg: az a tagállam, melyhez ez a vámhivatal tartozik;

c) ha a jogsértést vagy szabálytalanságot közösségi árutovábbítási eljárás során valamelyik tagállam területén, de nem vámhivatalban állapítják meg: az a tagállam, ahol ezt megállapították;

d) ha a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál: az a tagállam, ahova a szállítóeszköz vagy az áruk a határátlépési igazolás szerint utoljára beléptek;

e) ha a jogsértést vagy szabálytalanságot közösségi árutovábbítási eljárás befejezése után állapítják meg: az a tagállam, ahol ezt megállapították." [nem hivatalos fordítás]

5 Az Olasz Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság között 1965. november 10-én a vámvisszaélések megelőzése és üldözése érdekében a közigazgatási segítségnyújtásra vonatkozóan létrejött megállapodás (a továbbiakban: segítségnyújtási megállapodás) 1. cikke előírja:

"A szerződő felek vámhatóságai e megállapodás rendelkezései szerint kölcsönösen segítik egymást a vámeljárás során elkövetett jogsértések megelőzése, felderítése és üldözése érdekében."

6 A megállapodás 4. cikke értelmében:

"Mindkét szerződő fél vámhatósága a saját illetékességi területén - hivatalból vagy a másik fél vámhatóságának kérésére - különleges felügyeletet gyakorol:

[...]

- egymás pénzügyi és vámügyi érdekeinek védelme érdekében mindkét szerződő fél törekedni fog főként annak megakadályozására, hogy a saját területéről kivitt árut a másik szerződő fél területére csempészet útján vigyék be.

Az egyik szerződő fél területén magas és különleges vámmal terhelt áruk kivitele esetén a másik fél, kérésre, különleges felügyeletet gyakorol."

A jogvita alapjául szolgáló tényállás

7 A vámügynökökből álló, trieszti székhelyű Nordspedizionieri 1991. október 30-án Szlovéniából származó és Spanyolországba szállítandó csomagolókartonra vonatkozó közösségi külső árutovábbítási nyilatkozatot tett a fernetti vámhivatalnál. A Nordspedizionieri 1991. november 5-én és 16-án két, az október 30-án benyújtotthoz hasonló közösségi árutovábbítási nyilatkozatot készített.

8 A harmadik szállításnál a vámalakiságok teljesítése után nem sokkal a fernetti vámhivatal igazgatója megkereste a Guardia di Finanzát (pénzügyőrség), hogy vizsgálja meg a rakományt. A pénzügyőrség követte a szóban forgó tehergépkocsit, amely már elhagyta a vámvizsgálatra kijelölt területet, néhány kilométerrel távolabb megállította, majd visszakísérte a vámhivatalhoz. A tehergépkocsi átvizsgálásakor kiderült, hogy a kartoncsomagok az árutovábbítási nyilatkozattól eltérően nem voltak üresek, hanem cigarettát tartalmaztak. A tehergépkocsi vezetőjét letartóztatták, a tehergépkocsit a szállítmánnyal és a sofőrnél talált okmányokkal együtt zár alá helyezték.

9 Az olasz vámhatóságoknak a szlovén hatóságokkal közösen végzett nyomozása megállapította, hogy a tehergépkocsi vezetője a Nordspedizionieri 1991. október 30-i és november 5-i árutovábbítási nyilatkozatait felhasználva három másik hasonló cigarettacsempészet esetében is közreműködött. Az olasz hatóságok a szóban forgó csempészet tárgyában folytatott nyomozásuk során felfedeztek egy jogellenesen behozott árukat tartalmazó raktárt, amelynek 1992. április 8-i átkutatásakor 8010 kg tömegű cigarettát helyeztek zár alá.

10 A fellebbezők az 1991. október 30-i és november 5-i közösségi árutovábbítási eljárás főkötelezettjeiként 1992. október 16-án felszólítást kaptak a ricevitoria capo della dogana di Triestétől (a trieszti fővámhivatal pénztára), amelyben külföldi feldolgozott dohánynak a Közösség vámterületére történő jogellenes behozatala és forgalomba hozatala címén 2 951 462 300 olasz líra (ITL) fizetésére kötelezték őket. Mivel az 1991. november 16-i rakományt az olasz vámhatóságok még a forgalomba hozatal előtt foglalták le, e tekintetben a fellebbezőket semmilyen vám nem terheli.

11 A fellebbezők 2000. november 14-én kérelmet nyújtottak be az Európai Közösségek Bizottságához a vám elengedése érdekében. E keresetet támogatták az olasz vámhatóságok, akik 2001 júniusában 497 589 687 ITL összegű vám elengedése iránti kérelmet nyújtottak be a Bizottsághoz.

12 A Bizottság 2002. június 28-án hozta meg a REM 1401. sz. határozatot (a továbbiakban: vitatott határozat), amelyben elutasította a kérelmet. A Bizottság döntése értelmében a jelen ügyben nem áll fenn olyan különleges helyzet, amely az 1430/79 rendelet 13. cikke szerinti olyan körülményekből ered, amelyeket nem a fellebbezőknek tulajdonítható megtévesztés vagy súlyos gondatlanság okozott, így nem megalapozott a behozatali vám elengedése iránti kérelem.

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

13 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. október 30-án érkezett keresetlevéllel a fellebbezők keresetben támadták meg a vitatott határozatot.

14 E határozat megsemmisítése iránti kérelmük alátámasztására a fellebbezők két jogalapra hivatkoztak.

15 Az első jogalap a vitatott határozat számos ténybeli hibájára vonatkozott, míg a második az 1430/79 rendelet 13. cikke szerinti különleges helyzet fennállásán, valamint a megtévesztés és a súlyos gondatlanság hiányán alapult. A fellebbezők másodlagosan a vámtartozás részleges elengedését kérték.

16 Az első jogalapra vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság egyfelől azt állapította meg, hogy a vitatott határozatnak a rakomány vizsgálatát leíró része nem tartalmaz semmilyen ténybeli tévedést. Másfelől az Elsőfokú Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította az elengedni kért összeg számításának állítólagos hibájára vonatkozó kifogást, azon az alapon, hogy ezen összeg megállapítása kizárólag a nemzeti hatóság hatáskörébe tartozik.

17 A második jogalapra vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság először emlékeztetett arra, hogy a Bizottság az 1430/79 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében szereplő általános méltányossági záradék alkalmazása során mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Az Elsőfokú Bíróság arra is rámutat, hogy a méltányossági záradék alkalmazásához két feltétel együttes teljesülése szükséges: i. különleges helyzet fennállása, valamint ii. a megtévesztés és a súlyos gondatlanság hiánya az érintett gazdasági szereplő részéről.

18 A különleges helyzet fennállására vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a fellebbezők nem tudták igazolni, hogy az olasz hatóságoknak előzetesen tudomásuk volt a cigarettacsempészetről. Az Elsőfokú Bíróság azt az érvet is elutasította, amely szerint a csempészet, amelynek ők is áldozatai, meghaladja a szakmai tevékenységükkel együtt járó kereskedelmi kockázatot. Mielőtt az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a vámhatóságok nem követtek el súlyos mulasztást, megállapítja egyfelől, hogy a vámhatóságoknak nem volt kötelessége valamennyi közösségi határt átlépő szállítmányt fizikailag megvizsgálni, másfelől a segítségnyújtási megállapodás nem kötelezi a szlovén hatóságokat arra, hogy minden egyes esetben, amikor dohányszállítmány hagyja el területüket, késedelem nélkül tájékoztassák az olasz hatóságokat.

19 Másfelől az Elsőfokú Bíróság szerint az a tény, hogy a fellebbezők számára lehetetlen volt a tehergépkocsi átvizsgálása, nem olyan körülmény, amely miatt a fellebbezők más gazdasági szereplőkhöz képest kivételes helyzetbe kerülnének, így nem állapítható meg az 1430/79 rendelet 13. cikke szerinti különleges helyzet fennállása (a C-61/98. sz. De Haan-ügyben 1999. szeptember 7-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-5003. o.] 52. pontja). Az érintett érdekek mérlegelésére vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a Bizottság nem csupán az 1430/79 rendelet 13. cikke alkalmazásának kizárására szorítkozott, hanem azt is megvizsgálta, hogy a jelen eset körülményei a vámbizományosok rendes kereskedelmi kockázatának körébe tartoznak-e, és megállapította, hogy azok nem haladják meg az e tevékenységhez kötődő rendes kereskedelmi kockázatot.

20 Az Elsőfokú Bíróság megállapítása szerint a fellebbezők nem bizonyították, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben nem álltak fenn a különleges helyzet feltételei. A különleges helyzet fennállásának hiányában szükségtelen volt a megtévesztés és a súlyos gondatlanság hiányára vonatkozó második feltétel vizsgálata. Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság a második jogalapot - mint megalapozatlant - elutasította.

21 Végül az Elsőfokú Bíróság ugyancsak elutasította az elkobzott feldolgozott dohány tekintetében a vámtartozás részleges elengedésére vonatkozó kérelmet, többek között azért, mert a vámtartozás vámáru egy részének elkobzása miatti megszűnésének kérdése nem tartozik az 1430/79 rendelet 13. cikkének hatálya alá.

22 Mivel keresetüket elutasították, a fellebbezők 2005. február 10-én fellebbezést nyújtottak be.

A felek kérelmei

23 A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

- semmisítse meg a vitatott határozatot, mellyel a Bizottság megalapozatlannak ítélte a 497 589 687 ITL összegű behozatali vám elengedését;

- megfordítva, állapítsa meg, hogy az 1430/79 rendelet 13. cikke értelmében a vámok elengedése a jelen esetben elfogadható, mivel a fellebbezők javára különleges helyzet áll fenn, amelyet nem a nekik tulajdonítható megtévesztés vagy súlyos gondatlanság idézett elő;

- kötelezze a Bizottságot úgy az elsőfokú, mint a Bíróság előtt folyamatban levő eljárás költségeinek viselésére.

24 Az ellenérdekű fél azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el teljes egészében a fellebbezést;

- kötelezze a fellebbezőket a saját költségeik, valamint a Bizottságnál úgy az elsőfokú, mint a Bíróság előtt folyamatban levő eljárás során felmerült költségek viselésére.

A fellebbezésről

25 Keresetük alátámasztására a fellebbezők négy jogalapra hivatkoznak.

Az első jogalapról

26 A fellebbezők a 222/77 rendelet 36. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva vitatják a vámtartozás fennállását, mert szerintük a tartozás keletkezésének feltételei nem valósultak meg maradéktalanul, különösen az ítélkezési gyakorlatból eredő és a főkötelezett értesítésére vonatkozó feltétel hiányzik (a C-233/98. sz. Lensing & Brockhausen ügyben 1999. október 21-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-7349. o.] 31. pontja és a C-300/03. sz. Honeywell Aerospace ügyben 2005. január 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-689. o.] 26. pontja). A Bíróság feladata, hogy hivatalból megállapítsa a vámtartozás beszedése ezen előzetes feltételének hiányát, mivel az Elsőfokú Bíróság maga azt nem állapította meg hivatalból.

27 A Bizottság azzal érvel, hogy ez a jogalap elfogadhatatlan, mert azt az Elsőfokú Bíróság előtt nem hozták fel.

28 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely félnek megengednék, hogy először a Bíróság előtt hozzon fel olyan jogalapot, amelyet az Elsőfokú Bíróságnál nem terjesztett elő, az azt jelentené, hogy az Elsőfokú Bíróság által eldöntött jogvitán túlterjedő jogvitával fordulhatna a Bírósághoz, amelynek hatásköre a fellebbezési eljárásban korlátozott. A fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre az első fok bírái előtt megvitatott jogalapokról hozott jogi döntés megítélésére korlátozódik (lásd többek között a C-68/05. P. sz., Koninklijke Coöperatie Cosun kontra Bizottság ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10367. o.] 96. pontját és a C-354/04. P. sz., Gestoras Pro Amnistía és társai kontra Tanács ügyben 2007. február 27-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-1579. o.] 30. pontját).

29 A jelen ügyben azt kell megállapítani, hogy noha a fellebbezők a jelen jogalapon kívül álló okból vitatták a vámtartozás pontos összegét, azonban soha nem hoztak fel magának a vámtartozásnak a létére vonatkozó érvet.

30 Másrészt, a jelen jogalap fellebbezők általi közrendi jellegűnek minősítését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1430/79 rendelet 13. cikke rendelkezéseinek egyedüli célja az, hogy bizonyos különleges körülmények fennállása esetén, és megtévesztés vagy súlyos gondatlanság hiányában lehetővé tegye a gazdasági szereplők mentesítését az őket terhelő vám megfizetése alól, nem pedig az, hogy ez alapján a tartozás követelését vitatni lehessen (lásd többek között a C-121/91. és C-122/91. sz., CT Control [Rotterdam] és JCT Benelux kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. július 6-án hozott ítélet [EBHT 1993., I-3873. o.] 43. pontját). Ebből következik, hogy a fellebbezők a vitatott határozattal szemben csak olyan jogalapra hivatkozhatnak sikerrel, amely - a jelen esetben - különleges körülmények fennállására, valamint részükről megtévesztés vagy súlyos gondatlanság hiányára vonatkozik, de olyanra nem, amely a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok a vitatott vámokat kivető határozatai jogellenességének bizonyítására irányul (lásd a fent hivatkozott CT Control [Rotterdam] és JCT Benelux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 44. pontját). Az Elsőfokú Bíróságnak tehát nem feladata hivatalból vizsgálni olyan rendelkezést, amelynek alkalmazására nem terjed ki a hatásköre.

31 E fentiek alapján az első jogalapot - mint elfogadhatatlant - el kell utasítani.

A második jogalapról

32 A fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a cigarettaszállítmány felfedezésének körülményeiről pontatlan és hiányos anyagi megállapításokat téve és a bizonyítékokat elferdítve az Elsőfokú Bíróság helytelenül alkalmazta az 1430/79 rendelet 13. cikkét a különleges helyzet fennállásának megítélésére vonatkozóan. A megtámadott ítélet 29. pontjában az Elsőfokú Bíróság a tények pontatlan megállapítása alapján állítja, hogy a fernetti vámhivatal a Guardia di Finanzával megvizsgáltatta az 1991. november 16-i nyilatkozat szerinti rakományt, holott valójában a vizsgálatot a vámvizsgálatra kijelölt területen kívül, a formalitások befejezése után és azt követően folytatták le, hogy a tehergépkocsi több kilométert tett meg olasz területen. A tények helyes sorrendje és a tehergépkocsi-rakomány ellenőrzése elrendelésének valódi indítékai kiderülnek a Tribunale penale di Trieste (trieszti büntetőbíróság) által 1998. november 4-én hozott, és a szóban forgó csempészet elkövetőinek felelősségét megállapító ítéletből. Ezt az időbeli sorrendet erősíti meg V. Portale 2005. január 15-én kelt írásbeli nyilatkozata, aki a tényállás időpontjában a fernetti vámhivatal igazgatója volt.

33 Ezzel szemben a Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság semmilyen hibát sem követett el, sem a tények megállapítása, sem azok értékelése során, a vitatott határozat nem tartalmaz egyetlen ténybeli tévedést se, és az Elsőfokú Bíróság tökéletesen tisztában volt a cigarettaszállítmány ellenőrzésének időpontjával. Másrészt a Bizottság szerint V. Portale nyilatkozata új bizonyíték ezen eljárás keretében és emiatt elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

34 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a cigarettaszállítmány felfedezése körülményeinek Elsőfokú Bíróság általi bemutatása egybevág azzal a sorrenddel, ahogyan a fellebbezők előadták az eseményeket. A megtámadott ítélet 11. pontjában ugyanis ez áll: "[...] a vámalakiságok teljesítését követően engedélyezték a tehergépkocsinak az útvonal használatát. Nem sokkal ezután a fernetti vámhivatal igazgatója megkereste e helység pénzügyőrállomását, hogy vizsgálja meg a tehergépkocsi rakományát. A pénzügyőrség követte a tehergépkocsit, amely már elhagyta a vámvizsgálatra kijelölt területet, és néhány kilométerrel a határ után megállította."

35 A második - a tényállás megállapításának állítólagos pontatlanságára és a bizonyítékok elferdítésére vonatkozó - jogalap tehát a tényállás Elsőfokú Bíróság általi megállapítása ellen irányul, amely tényállás valójában egybevág azzal, amit a fellebbezők az Elsőfokú Bíróság előtt előadtak. Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

A harmadik jogalapról

36 A fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az 1430/79 rendelet 13. cikkét. E jogalapjukat több érvvel támasztják alá, amelyek szerintük az e rendelkezés szerinti különleges helyzet fennállására engednek következtetni:

- a fellebbezők olyan visszaélés áldozatai, amely meghaladja a szakmai tevékenységükkel járó kereskedelmi kockázatot;

- a Guardia di Finanza tudomással bírt a csempészetről, és nem avatkozott be azonnal a csempészhálózat felszámolása érdekében;

- a fellebbezők jóhiszeműek voltak, és joggal bíztak az átvett iratok hitelességében;

- a vámhatóságok nem vizsgálták meg a szállítmányt;

- a fellebbezők számára lehetetlen volt a szállítás ellenőrzése; és

- a vitatott határozatban nem került sor az érintett érdekek mérlegelésére.

Az első kifogásról

- A felek érvei

37 A fellebbezők által pontosan megfogalmazott első kifogás az Elsőfokú Bíróság által a segítségnyújtási megállapodás értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik. A megtámadott ítélet 79. pontjával ellentétben ugyanis a szlovén vámhatóságoknak a segítségnyújtási megállapodás értelmében kötelessége lett volna megakadályozni a csempészetet azáltal, hogy az olasz vámhatóságot értesítik az adóhatóságilag érzékeny áruk áthaladásáról, amely értesítés elmulasztása esetén e megállapodás hasznát veszti.

38 A fellebbezők többször hivatkoznak a segítségnyújtási megállapodás téves értelmezésére, amely érveik közül többnek a megítélésére is hatással van. A nekik küldött iratokkal kapcsolatos jóhiszeműségükre hivatkoznak, valamint az ezek pontosságába vetett jogos bizalmukra. Feltétel nélkül hittek abban, hogy a szlovén hatóságok eleget tesznek nemzetközi kötelezettségüknek és jelzik az érzékeny áruk áthaladását. Az általuk viselt kereskedelmi kockázatra vonatkozóan azt hozzák fel, hogy helyzetük nem hasonlítható más vámügynökökéhez, hanem csak az olyan ügynökökéhez, akik nemzetközi kötelezettségvállalás betartásában bízhatnak. Azon állításra vonatkozóan, amely szerint a határon végzett tevékenység és a tehergépkocsi átvizsgálásának lehetetlensége miatt a fellebbezők nem kerültek különleges helyzetbe, mivel ezek meghatározhatatlan számú gazdasági szereplőt érintenek, ezen állítás a fellebbezők szerint hibás, ugyanis az Elsőfokú Bíróságnak értékelése során figyelembe kellett volna vennie a segítségnyújtási megállapodásból eredő kötelezettség be nem tartásából származó rendkívüli helyzetet.

39 Észrevételeikben, amelyek arra vonatkoznak, hogy a Guardia di Finanza állítólag tudomással bírt a csempészetről, a fellebbezők másrészt azt állítják, hogy a jelen ítélet 19. pontjában hivatkozott De Haan-ügyben hozott ítéletben lefektetett elvet mindenképpen alkalmazni kell a jelen esetben is, mivel a szlovén hatóságok megsértették a segítségnyújtási megállapodást azáltal, hogy nem tájékoztatták az olasz hatóságokat a cigarettát tartalmazó szállítmány áthaladásáról.

40 A Bizottság érvelése szerint a segítségnyújtási megállapodásból, pontosabban annak 4. cikkének utolsó francia bekezdéséből kiderül, hogy az érzékeny áruk különleges felügyeletét kizárólag az olasz hatóságok kérésére lehet gyakorolni, és ebből semmiféle tájékoztatási kötelezettség nem vezethető le. E megállapodás semmilyen általános kötelezettséget nem ír elő a szlovén hatóságok számára, amely alapján az olasz hatóságokat a szállítmány jellegéről tájékoztatni kellene. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a fellebbezők nem hivatkozhatnak a jogos bizalomra, mert az csak akkor érdemel védelmet, ha maguk az említett illetékes hatóságok alapozzák meg az adós bizakodását, amit azonban nem lehet megállapítani akkor, ha az adós pontatlan nyilatkozatai megtévesztik a hatóságokat (az Elsőfokú Bíróság T-186/97., T-187/97., T-190/97-T-192/97., T-210/97., T-211/97., T-216/97-T-218/97., T-279/97., T-280/97., T-293/97. és T-147/99. sz., Kaufring és társai egyesített ügyekben 2001. május 10-én hozott ítélete [EBHT 2001., II-1337. o.]).

- A Bíróság álláspontja

41 Emlékeztetni kell arra, hogy az 1430/79 rendelet 13. cikkében szereplő általános méltányossági záradék olyan kivételes helyzetekre vonatkozik, amelyben a bejelentő az azonos tevékenységet folytató szereplőkhöz képest találja magát (a fent hivatkozott De Haan-ügyben hozott ítélet 52. pontja). A fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az ezen ítélkezési gyakorlat szerinti különleges helyzet fennállását bizonyíthatja annak a segítségnyújtási megállapodásnak a be nem tartása, melyet az Elsőfokú Bíróság hibásan értelmezett. Ahhoz, hogy a jelen jogalap megalapozottságát meg lehessen ítélni, meg kell vizsgálni, vajon a segítségnyújtási megállapodás valóban az összes érzékeny áru - különösen a cigaretta - vonatkozásában tájékoztatási kötelezettséget ró-e a vámhatóságokra.

42 Igaz, hogy a segítségnyújtási megállapodás 1. cikke általános jelleggel kimondja a vámeljárás során elkövetett jogsértések megelőzésének, felderítésének és üldözésének szándékát, azonban e rendelkezés szövegezése pontosítja, hogy a kölcsönös segítségnyújtás az említett megállapodásban szereplő módon és feltételek alapján fog történni. Ebből következik, hogy a következő speciális rendelkezéseket kell tekintetbe venni.

43 A segítségnyújtási megállapodás 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a vámhatóságok - a lehetséges mértékben, akár hivatalból, akár a másik szerződő fél kérésére - különleges felügyeletet gyakorolnak a gyanúsnak tekintett személyek, áruk és gépjárművek felett. Ez a kettős pontosítás magában foglalja, hogy a vámhatóságok nem kötelesek hivatalból különleges felügyeletet gyakorolni.

44 E cikk (2) bekezdésének második francia bekezdése közelebbről azon áruk kivitelére vonatkozik, melyeket a másik szerződő fél területén magas és különleges vám terhel. Mivel cigaretta Olaszországba történő kivitelekor ez az eset áll fenn, e rendelkezés irányadó a jelen esetben. Ez a rendelkezés előírja, hogy arra irányuló kérelem esetén e termékekre nézve különleges felügyeletet kell gyakorolni. Azonban semmi sem utal arra, hogy ilyen kérelem érkezett volna.

45 Másrészt, amint indítványának 103. pontjában a főtanácsnok jelzi, a segítségnyújtási megállapodástól várható ésszerű mértéket meghaladná az, ha a szerződő állam köteles volna külön kérés nélkül következetesen ellenőrizni és továbbítani minden érzékeny termékkel kapcsolatos információt. Az olasz pénzügyminisztérium 1985. január 14-i, e megállapodás végrehajtására vonatkozó körlevele semmiféle más iránymutatást nem tartalmaz, ami ilyen kényszerítő kötelezettség létére utalna.

46 Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a segítségnyújtási megállapodás nem kötelezi a szlovén vámhatóságokat arra, hogy valamennyi Olaszországba irányuló cigarettaszállítmányt jelezzenek. Következésképpen az első kifogást - mint megalapozatlant - el kell utasítani.

A második kifogásról

- A felek érvei

47 A fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság állításával ellentétben az 1991. november 16-i ellenőrzés nem a véletlen műve volt, hanem célzott ellenőrzés, amelyet a szállítmány valódi jellegéről történt értesülést követően végeztek. V. Portale nyilatkozata is ezt erősíti meg. A fellebbezők szerint tehát a Guardia di Finanza tudott a feldolgozott dohány csempészetéről és a csempészhálózat felszámolása érdekében kifejezetten hagyták, hogy a csempészetet elkövessék. Ez magyarázatot ad többek között arra is, hogy az olasz hatóság nem sokkal a cigarettaszállítmány felfedezését követően miért rendelkezett máris az e tevékenységgel kapcsolatban álló több személy letartóztatásához, valamint az egyik cigarettaraktár átkutatásához szükséges információval. A fent hivatkozott De Haan-ügyben hozott ítéletben a Bíróság az ilyen tényállást különleges helyzetnek minősítette.

48 A Bizottság szerint csupán az 1991. november 16-i ellenőrzés és az azt követő vizsgálat után derültek ki a korábbi szabálytalanságok. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a fent hivatkozott De Haan-ügyben hozott ítéletben lefektetett elv alkalmazásának feltételei nem teljesültek.

- A Bíróság álláspontja

49 Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikk (1) bekezdése szerint a fellebbezés kizárólag jogkérdésekre vonatkozhat. Egyedül az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére, leszámítva a tények és bizonyítékok elferdítésének esetét (lásd erre vonatkozóan a C-136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1-jén hozott ítélet [EBHT 1994., I-1981. o.] 49. és 66. pontját, valamint a C-312/00. P. sz., Bizottság kontra Camar és Tico ügyben 2002. december 10-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-11355. o.] 69. pontját).

50 Meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a fellebbezők érvelése nem a tények Elsőfokú Bíróság általi elferdítésére vonatkoznak, hanem az általa megállapított tények vitatására korlátozódnak.

51 Mindenesetre ezenfelül azt is meg kell állapítani, hogy függetlenül attól, hogy V. Portale nyilatkozata elfogadható-e, annak tartalma nem tartalmaz semmiféle olyan elemet, amely bizonyítaná, hogy az olasz hatóságok korábban tudtak volna a szállításról. Ezzel szemben V. Portale azt állítja, hogy a fernetti vámhatóság a szlovén kollégáktól nem hivatalos úton kapott információk alapján azonnal elvégezte a szóban forgó tehergépkocsi átvizsgálását. Ebből következően ez a nyilatkozat nem szolgálhat bizonyítékul arra, hogy az olasz hatóságok a csempészhálózat felszámolása érdekében kifejezetten hagyták, hogy a csempészetet elkövessék.

52 Mindezek alapján meg kell állapítani, hogy mivel a harmadik jogalap második kifogása az Elsőfokú Bíróság által megállapított tényeket vitatja, ezt el kell utasítani.

A fellebbezők által előadott egyéb érvekről

53 A fellebbezők egy sor más érvet is előadtak, többek között az adóhatóságok által a szállítmány átvizsgálásának teljes hiányára, a szállítás ellenőrzésének a fellebbezők számára lehetetlen voltára és az érintett érdekek mérlegelésére vonatkozóan.

54 Meg kell azonban állapítani, hogy érvelésük során e tekintetben a fellebbezők semmilyen kifogást nem fogalmaznak meg a megtámadott ítélettel szemben, hanem az Elsőfokú Bíróság előtt már előadott érvek ismétlésére szorítkoznak, és megjegyzéseik a vitatott határozat ellen irányulnak. Válaszukban például azt róják fel a Bizottságnak, hogy az érintett érdekek mérlegelése során nem vette figyelembe a Philip Morrisszal kötött megállapodást, amelyben ez utóbbi vállalta 1,25 milliárd USD megfizetését az általa, az említett megállapodást megelőzően, a Közösségeknek okozott kár megtérítéseként, azonban a fellebbezők azt nem fejtik ki, hogy mit rónak fel az Elsőfokú Bíróságnak.

55 Márpedig az EK 225. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontjából az következik, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni azon ítélet vagy végzés vitatott pontjait, amelynek hatályon kívül helyezését kérik, és a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket. Nem felel meg ennek a követelmények az olyan fellebbezés, amely csupán az Elsőfokú Bíróság előtt már hivatkozott jogalapokat és érveket ismételi meg, és nem tartalmaz kifejezetten annak meghatározására irányuló okfejtést, hogy milyen jogi hibában szenved a megtámadott ítélet. Az ilyen fellebbezés ugyanis valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul, ami nem tartozik a Bíróság hatáskörébe (a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 34. és 35. pontja és a C-76/01. P. sz., Eurocoton és társai kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-10091. o.] 46. és 47. pontja).

56 Ebből következik, hogy mivel a fellebbezők harmadik jogalapjában szereplő érvek nem tartalmaznak pontos kifogást a megtámadott ítélettel szemben, ezen érvelést - mint elfogadhatatlant - el kell utasítani. Ami az első és második kifogást illeti, ezeket - mint megalapozatlant, illetve elfogadhatatlant - el kell utasítani.

A negyedik jogalapról

57 Negyedik jogalapjukban a fellebbezők azzal érvelnek, hogy ha a Bíróságnak a jelen esetben meg kellene állapítania az 1430/79 rendelet 13. cikke szerinti különleges helyzet fennállását, akkor e rendelkezés alkalmazásához szükséges második, a gazdasági szereplők részéről a "megtévesztés vagy súlyos gondatlanság" hiányára vonatkozó feltétel szintén teljesül.

58 Meg kell állapítani, hogy mivel a harmadik jogalapot el kellett utasítani, és ebből következően az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte meg úgy, hogy az 1430/79 rendelet 13. cikke szerinti különleges helyzet nem állt fenn a jelen esetben, így ezt a jogalapot - mint hatástalant - el kell utasítani.

59 Mindezekből következik, hogy a fellebbezés részben elfogadhatatlan, részben hatástalan és részben megalapozatlan. Ennélfogva a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

60 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbezők pervesztesek lettek, a Bizottság kereseti kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2) A Bíróság a Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. Snc-t (felszámolás alatt), valamint L. Danielist és D. D'Alessandrót kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.