A Budapest Környéki Törvényszék Mf.20853/2016/4. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. § (1) bek., 253. § (2) bek.] Bírók: Krátky Ákos, Németh Renáta, Sarudi Márta

á

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság által képviselt felperesnek – által képviselt alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogszerűségének megállapítása iránt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.305/2015. szám alatt megindított perében a Budapesten, 2016. február 24. napján meghozott 16. sorszámú ítélettel szemben a felperes részéről 17. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a perköltségre és az illetékre is kiterjedően – megváltoztatja és kötelezi alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek végkielégítés címén 496.826 (Négyszázkilencvenhatezer-nyolcszázhuszonhat) forintot, felmentési időre járó távolléti díj címén 87.510 (Nyolcvanhétezer-ötszáztíz) forintot és ezek után 2015. január 7-étől a kifizetés napjáig minden naptári félév teljes idejére az érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatát, továbbá 30.000 (Harmincezer) forint sérelemdíjat, valamint 15.000 (Tizenötezer) forint + 4.050 (Négyezer-ötven) forint áfa másodfokú perköltséget, a felperes perköltség fizetési kötelezettségét mellőzi.

Kötelezi alperest, hogy fizessen meg az államnak – külön felhívásra – 86.000 (Nyolcvanhatezer) forint együttes elsőfokú eljárási és fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek 200.000 forint perköltséget. Megállapította, hogy a felperes munkavállalói költségkedvezményre jogosult, továbbá, hogy a 251.080 forint eljárási illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2006. november 18-ától állt az alperes alkalmazásában telephelyvezető munkakörben. A felperes 2015. január 5. napján felmondást adott át ügyvezetőnek, amely szerint a munkaviszonyát 2015. február 14. napjával 45 napos felmondási idővel kívánja megszüntetni. A felek szóban megállapodtak arról, hogy a felperes utolsó munkanapja január 12. lesz, ekkor – az új munkahelyén történő munkába lépésre tekintettel – a felperes munkaviszonya is megszüntetésre kerül. Másnap munkavállaló közölte az ügyvezetővel, hogy ennyi idő alatt a felperes feladatait nem tudja átvenni, arra még egy hétre lenne szükség. Ezt az ügyvezető január 7-én közölte a felperessel, azzal, hogy a megbeszéltek ellenére január 16-áig maradjon. A felek között ekkor szóváltás támadt, a vita hevében az ügyvezető a felperes eljárását patkány eljárásnak minősítette. Később, a nap folyamán felperestől bocsánatot kért az ingerültségéért. A történtekre tekintettel a felperes még ugyanezen a napon a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, arra hivatkozással, hogy az ügyvezető lepatkányozta, szülei nevelését megkérdőjelezte, a származására különböző megjegyzéseket tett.

Az elsőfokú bíróság – utalva a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 78.§-ára – megállapította, hogy a felperes nem tudta sikerrel bizonyítani az azonnali hatályú felmondásban megjelölt indokok valóságát, tanúk ugyanis nem támasztották alá egyértelműen, hogy a felperes által állított kijelentések az ügyvezető részéről elhangzottak. Az tény, hogy a felek között vita alakult ki arról, a felperes meddig tartja fenn a munkaviszonyát, és az is megállapítható volt, hogy az ügyvezető kérte a felperest, a szóbeli megállapodásuk ellenére a munkakör átadása miatt még maradjon egy hetet, ezt a kérést azonban a felperes nem kívánta teljesíteni. Az ügyvezető elismerte, hogy a vita hevében elhangzott részéről a patkány eljárás kifejezés, azt azonban vitatta, hogy a felperest becsületében sértő, megalázó, a származására és a szülei neveltetésére vonatkozó kijelentéseket tett, és ezt a bizonyítási eljárás sem igazolta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint önmagában az, hogy az ügyvezető a felperes viselkedésén felháborodva eljárását patkány eljárásnak minősítette, nem ad alapot a jogsértés tényének a megállapítására, azt pedig a felperes sem vitatta, hogy ezt követően az ügyvezető bocsánatot kért tőle.

Mivel az ügyvezető akceptálható indok miatt kérte a felperest a továbbmaradásra és a kijelentése szorosan összefüggött az előzményekkel, az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az ügyvezető szándéka nem irányult a felperes megalázására, ezért a felperes azonnali hatályú felmondása jogellenes és nem alapos a sérelemdíjra irányuló kereseti igényét sem.

Az elsőfokú bíróság az alperes és jogi képviselője között létrejött megbízási szerződés szerint kötelezte a felperest perköltség megfizetésére.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének megfelelő határozat meghozatalát, másodlagosan a perköltség fele összegben való megállapítását, harmadlagosan a perköltség megfizetésére részletfizetési kedvezmény engedélyezését kérte.

A felperes fellebbezésben előadott álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást, ugyanis az iratanyagból jól kiolvasható, hogy a rendkívüli felmondásra okot adó körülmények fennálltak, vagyis a munkaviszony megszüntetésére jogszerűen került sor. Téves az az ítéleti megállapítás, hogy azért állapodtak meg a munkaviszony megszűnése napjaként január 12-ében, mert az új munkahelyén ekkor lépett volna munkába, annak oka ugyanis a hosszú ideje fennálló rossz légkör, a nem megfelelő jogviszony volt, amely az alperesi tanúk meghallgatásából is kiderült. A január 12-ei távozása tekintetében szóban megállapodtak. Amennyiben ez a megállapodás érvényes, akkor azt is el kell fogadni, hogy az alperes által felvetett új megállapodáshoz is szükség lett volna a felek egyező akaratára, ami részéről nem volt meg, mivel az egyezségükre alapozva az új munkahelyén már elkötelezte magát.

Nem helytálló az az ítéleti megállapítás sem, hogy a felek között szóváltás támadt, mert szóváltás és heves vita nem volt, egyoldalú ordítozás, szitkozódás történt az alperes részéről, ő maga hallgatott.

A felperes álláspontja szerint az, hogy az ügyvezető később bocsánatot kért az ingerültségéért, elegendő lett volna a keresete megalapozottságának megállapítására, ezzel ugyanis az alperes elismerte, hogy nem megfelelően viselkedett. tanúk igazolták, hogy az általa kifogásolt kijelentések nem megfelelő hangnemben az ügyvezető részéről elhangzottak. Téves az a megállapítás is, hogy az alperes elfogadható indokkal kérte a továbbmaradásra, ugyanis a munkaköri feladatait részére kevesebb, mint egy nap alatt át tudta adni. A korábbi távozásra vonatkozó megállapodásukat az ügyvezető egyoldalúan kívánta módosítani, amihez nem járult hozzá, mert az új munkahelyének és neki is kárt okozott volna. A felperes fenntartotta, hogy az alperes ügyvezetője megalázta, személyében sértette, amely a sérelemdíj iránti igényét megalapozta.