A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20689/2010/4. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

Pfv.III.20.689/2010/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Kiss Albert ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt alperes ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása és kártérítés iránt a Tolna Megyei Bíróság előtt 10.P.20.668/2008. szám alatt megindított és másodfokon a Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.199/2009/5. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes által 27. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 10.000 (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg a felülvizsgálati illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes 2007. október 11-én a Városi Sportcsarnok közelében a kormány lemondását követelő tömegben tüntetőként volt jelen. Barátja, N.I. a magával vitt nyers tojásokat az időközben odaérkezett védett vezető és az intézkedő rendőrök irányába dobta, ezért őt a rendőrök - köztük a civil ruhás J.A. rendőrzászlós - a földre vitte és megbilincselte. A barátja védelmében fellépő felperest a rendőrök ugyancsak megbilincselték, előállították és 17 óra 08 perctől 2007. október 12. napjának 0 óra 12 percéig személyi szabadságától megfosztották, amely intézkedés ellen a felperes panasszal nem élt. A Szekszárdi Városi Bíróság az elsőfokon jogerőre emelkedett B.682/2007/8. számú ítéletével a felperest az ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az alperes feljelentése alapján a felperes lakóhelye szerint illetékes körjegyzőség előtt veszélyes tárgyak elhelyezésével, eldobálásával kapcsolatos szabálysértési ügy, továbbá az M. Rendőrkapitányságon gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt indult eljárás a felperes ellen. Az M. Rendőrkapitányság a szabálysértési feljelentést arra hivatkozással küldte vissza, hogy részletes leírás, és bizonyítékok hiányában a feljelentéshez mellékelt rendőri jelentések a feljelentésben leírtakat nem támasztották alá. Az L. Községek Körjegyzője a felperessel szemben a szabálysértési eljárást jogerősen megszüntette.

A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2007. október 11. napján tett intézkedésével és a büntetőeljárás megindításával megsértette a felperes jóhírnévhez való jogát, továbbá kérte az alperes kötelezését 1.200.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, egyrészt arra hivatkozott, hogy a kártérítési felelőssége a Ptk. 349. §-a alapján azért nem áll fenn, mert a felperes a rendes jogorvoslati lehetőségével nem élt, másrészt pedig a testi kényszer és a bilincs használata, illetőleg a büntető és szabálysértési feljelentések megtétele jogszerű volt.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította. Az EBH 2000.199. számú elvi határozatra utalva megállapította, hogy a felperes a követelést a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján nem érvényesítheti, mert nem élt panasszal a kényszerintézkedések ellen, azt pedig nem bizonyította, hogy az intézkedések a személyhez fűződő jogát sértették volna, és az egyébként jogszerű intézkedéseket a felperesnek az idegen személy ellen irányuló és fizikai kényszernek minősülő magatartása váltotta ki.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 forintot, rendelkezett továbbá az első- és a másodfokú eljárási költségek, valamint az eljárási illetékek viseléséről; az "ezen felüli fellebbezett részében" az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást módosította és kiegészítette. Mellőzte annak tényként való megállapítását, hogy a felperes J.A. rendőrzászlós intézkedő civil ruhás rendőrt a perbeli eset kapcsán hátulról a földre rántotta. A másodfokú ítélet indokolása szerint a felperes észlelve, hogy egy civil ruhás személy a barátját a földre vitte, barátja segítségére sietve J.A-t - aki az intézkedés során azonosító jelzést nem viselt - hátulról megrántotta. A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a "rendőri intézkedésről készült videofelvételek közzétételével, valamint a felperes ellen az M. Rendőrkapitányság előtt, illetőleg az L. Községek Körjegyzője előtt indult szabálysértési eljárások nyomán a felperessel szemben alkalmazott intézkedések a felperes lakókörnyezetében tudottá váltak". A másodfokú ítélet szerint a személyiséghez fűződő jog megsértésének megállapítására irányuló kérelem tekintetében a speciális feltételeket nem kell vizsgálni, a Ptk. 78. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján azonban a jogsértés azért nem állapítható meg, mert a büntető feljelentés önmagában nem volt jogellenes, arra pedig a felperes maga sem hivatkozott, hogy a jóhírnévhez való jogát az alperes a videofelvételek nyilvánosságra hozatalával vagy egyéb módon sértette volna meg. A nem vagyoni kárigényt a másodfokú bíróság részben alaposnak tartotta. Megállapította, hogy az EBH 2000.199. számú elvi határozatban foglaltakat az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte, mert az nem alkalmazható a perbeli esetben, ezért érdemben kellett vizsgálni a nem vagyoni kártérítés iránti kereset tekintetében az alperes felelősségét. A másodfokú bíróság szerint a felperes magatartása nem alapozta meg a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 33. §-ának (1) és (2) bekezdésében írtakat, a felperes elfogása és előállítása érdekében tett rendőri intézkedés szükségtelen volt és az Rtv. 15. §-ának (1) bekezdésébe és a 17. §-ának (1) bekezdésébe ütközött. Az alperes a jogellenes és felróható, a szükségesség és az arányosság követelményét sértő intézkedése miatt a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja és a Ptk. 349. §-a alapján köteles a felperes nem vagyoni kárának megtérítésére. Az indokolatlan kényszerintézkedés a szabálysértési őrizetbe vétel és őrizetben tartás további bizonyítás nélkül megállapítható hátrányt okoz, ezért a Pp. 163. §-ának (3) bekezdése alapján köztudomású ténynek tekinthető. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét a jogsértés tárgyi súlya, a sérelem időtartama, a kialakult bírói gyakorlat és a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen 500.000 forintban állapította meg.

Az alperes felülvizsgálati kérelme az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntés meghozatalára irányult. Jogi álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 163. §-ának (3) bekezdését, 221. §-ának (1) bekezdését, 249. §-ának (2) bekezdését, 252. §-ának (3) bekezdését, továbbá a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdését és Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontját, valamint az Rtv-nek a 13. §-át, 15. §-át és 33. §-át.