EH 1999.35 I. A felszámoló nem vásárolhatja meg az általa tartott nyilvános értékesítésen az adós gazdálkodó szervezet vagyontárgyait akkor sem, ha ezt törvény nem tiltja [1991. évi IL. törvény 34. § (2) bek., 48. §-a, Ptk. 219. §-ának (1) és (2) bekezdése, Ptk. 221. §-ának (3) bekezdése].
II. A nyilvános értékesítéssel kapcsolatban bánatpénz befizetése nem hoz létre előszerződést [Ptk. 208. §].
A II. r. alperes felszámolását a Megyei Bíróság végzésével rendelte el. Felszámolóként az I. r. alperes jogelődjét jelölte ki. A felszámolási eljárás keretében a felszámoló a II. r. alperes vagyontárgyainak értékesítését megkezdte. Ennek során értékesítésre meghirdette a Balaton mellett fekvő, belterületi, 3207 m2 alapterületű üdülőépület és udvar megjelölésű ingatlant, amelyben 32 férőhelyes üdülő működött. Az első alkalommal 1992. június 8-ára kitűzött nyilvános értékesítés meghiúsult.
1993. január 1. napjával a felszámoló megszűnt és teljeskörű jogutóda az I. r. alperes lett. Az I. r. alperes (jogelődje neve alatt) 1993. április 16-án ismét hirdetményt tett közzé a perbeli ingatlan értékesítésére. Az üdülőtelek és az épületek kikiáltási árát a teljes berendezéssel és felszereléssel együtt 45000000 Ft-ban határozta meg a hirdetmény azzal, hogy a megadott összeg az áfát is tartalmazza. Rögzítette a kiírás, hogy az ingatlan a hirdetmény megjelenésétől az árverés napjáig megtekinthető. Az árverés helye a II. r. alperes székhelye, ideje pedig 1993. április 26. napjának 10 órája. Az értékesítésen való részvétel feltételeként szabta meg az I. r. alperes a kikiáltási ár 5%-ának bánatpénzként való letétbe helyezését 1993. április 26. napjának 9 órájáig a II. r. alperes megadott bankszámlájára, vagy a II. r. alperes pénztárába. Tartalmazta a hirdetmény azt is, hogy részletesebb felvilágosítás kitől, mikor és hol kérhető.
A felperes 1993. április 26. napján a hirdetmény szerinti időben a II. r. alperes pénztárába befizette a 2250000 Ft bánatpénzt. Az I. r. alperes pedig 1993. április 23-i keltű átutalási megbízást nyújtott be ugyanezen összeg átutalására. Az átutalási megbízás soron kívüli teljesítését kérte.
Az 1993. április 26. napjára meghirdetett értékesítési eljárást K. I. felszámolóbiztos vezette le, a jegyzőkönyvet pedig közjegyző vette fel. A jegyzőkönyvben feltüntette, hogy az értékesítésen megjelent a felperes és dr. Sz. Cs. magánügyvéd az I. r. alperes képviseletében. A jegyzőkönyvben nem rögzítették a bánatpénz megfizetésének - mint részvételi feltétel teljesítésének - az ellenőrzését.
A 45000000 Ft-os kikiáltási árat sem a felperes, sem az I. r. alperes képviselője nem fogadta el. Ezután az árverés vezetőjének felhívására az I. r. alperes képviselője 23000000, majd 25000000 Ft-os árajánlatot tett, melyet a felperes is tartott. Az I. r. alperes vételi ajánlatát 27000000 Ft-ra emelte, melyet azonban a felperes már nem fogadott el. Az eljárásnak ebben a szakaszában - sérelmezve az értékesítés lefolytatásának szabálytalanságát - a helyszínt elhagyta. Ekkor az árverés vezetője azt közölte, hogy az ingatlan minimálisan 36-38000000 Ft-ért kerülhet értékesítésre. Ezután az I. r. alperes képviselője 36000000 Ft-os ajánlatot tett. Ezeket a tényeket az értékesítésről készült jegyzőkönyv rögzítette, nem tartalmazta azonban, hogy a felperes az eljárás menetét illetően bármiféle kifogást jelzett volna és azt sem, hogy az I. r. alperes a 36000000 Ft-os ajánlatával az értékesítési eljárás nyertese lett.
Az értékesítési eljárás eredményeként 1993. május 6-án a II. r. alperes mint eladó és az I. r. alperes mint vevő adásvételi szerződést kötöttek a perbeli ingatlanra, melynek vételárát 36000000 Ft-ban határozták meg azzal, hogy abból 6000000 Ft a földterület, 20800000 Ft + áfa az építmények, épületek, 3200000 Ft + áfa a felszerelési és berendezési tárgyak vételára. A vételár megfizetésének módjaként abban állapodtak meg, hogy az I. r. alperes a vételár 50%-át a szerződés aláírásától számított 8 napon belül, a fennmaradó hátralékot pedig a tulajdonjog bejegyzését követő 8 napon belül köteles a II. r. alperes bankszámlájára átutalással megfizetni azzal, hogy az 1993. április 23. napján teljesített 2550000 Ft-ot vételárelőleg címén a vételárba beszámítják. A szerződést az eladó nevében - mind az I. r. alperes jogelődje, mind a II. r. alperes cégbélyegzője alkalmazása mellett - a felszámoló írta alá, vevőként pedig az I. r. alperes képviselője a jogelődje cégbélyegzője alkalmazásával. A földhivatal az I. r. alperes tulajdonszerzését a perbeli ingatlanra vétel jogcímén bejegyezte.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlanra az alperesek között létrejött és az 1993. április 26. napján megtartott árverésen alapuló adásvételi szerződés semmis. Ennek indokaként - egyebek mellett - arra hivatkozott: összeférhetetlen, hogy a felszámolóként kijelölt szerv képviselője árverési vevőként is részt vegyen az értékesítésen és valójában önmagával kössön szerződést. Álláspontja szerint az adásvételi szerződésben az I. r. alperes személyében ugyanaz volt az eladó és a vevő. Kifogásolta az értékesítési eljárás lebonyolítását. Utóbb a keresetét a II. r. alperesre is kiterjesztette és vele szemben is a szerződés semmisségének megállapítását kérte. Kereset-pontosításában a szerződés érvénytelenné nyilvánítása mellett kérte annak megállapítását, hogy az árverésen tett ajánlata folytán a felperes tulajdonjogot szerzett. Az érvénytelenség okaként megtévesztésre is hivatkozott.
A szerződés létrehozására irányuló kereseti kérelem tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy az általa befizetett bánatpénz - jogi természetét illetően - előszerződés, és mint ilyen, a Ptk. 208. §-ának (4) bekezdése alapján lehetővé teszi a szerződés bíróság által történő létrehozását.
Az alperesek a kereset elutasítását, felperesnek perköltségben marasztalását kérték. Az I. r. alperes ellenkérelmében - melyhez a II. r. alperes is csatlakozott - arra hivatkozott, hogy a meghirdetett nyilvános értékesítés a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 48. §-ának (2) bekezdésén alapult, melyen az I. r. alperes mint önálló jogi személy vett részt, az értékesítési feltételek maradéktalan megtartása mellett. Az I. r. alperesnek az értékesítésen vevői megbízással ellátott képviselője nem felszámolói minőségben járt el. Az I. r. alperes eleget tett a részvétel feltételeként kikötött bánatpénz megfizetési kötelezettségének. Hivatkozott arra, hogy a felperes legutolsó vételárajánlata 25000000 Ft volt, az I. r. alperesé pedig 27000000 Ft, melyet a felszámolóbiztos nem fogadott el és minimális vételárként 36000000 Ft-ot jelölt meg, amelyet az I. r. alperes végül tartott, ezáltal megnyerte az ingatlan vételi jogát.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az 1993. április 26. napján megtartott nyilvános értékesítésen alapuló, az I. és II. r. alperes között 1993. május 6. napján létrejött adásvételi szerződés érvénytelen. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Ítéletét azzal indokolta, hogy a perbeli időszakban hatályos Cstv. 34. §-ának (2) bekezdése kimondja: a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A 48. § (1) bekezdése szerint a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát értékesíti. E törvényhely (2) bekezdése értelmében a vagyontárgyat nyilvánosan kell értékesíteni a forgalomban elérhető legmagasabb áron. A felhívott jogszabályokból következik, hogy a felszámolás elrendelésével a felszámolás alá vont gazdálkodó szervezet önálló jogalanyisága nem szűnik meg, csak nevében érvényes jognyilatkozatot kizárólag a felszámoló tehet. Nem helytálló tehát a felperesnek az az érvelése, hogy az általa támadott adásvételi szerződésben ugyanaz a személy volt az eladó és a vevő. Az eladó az I. r. alperes, mint felszámoló által képviselt II. r. alperes volt, a vevő pedig az I. r. alperes. Hivatkozott arra, hogy a Cstv. nem tartalmaz kizáró rendelkezést arra nézve, hogy a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyontárgyainak nyilvános értékesítésében részt vehet-e. Ennek csak a Ptk. általános jogelvei szabnak korlátot. A Ptk. 4. és 5. §-ai kimondják, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, valamint tiltja a joggal való visszaélést az olyan joggyakorlásban, amely mások jogainak és törvényes érdekeinek csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. Álláspontja szerint nem lenne indokolt a felszámoló kizárása a felszámolás alá eső vagyon étékesítése kapcsán, mert lehetséges, hogy valamely értékesítendő vagyontárgyért éppen a felszámoló kínálja a legmagasabb vételárat, vagy valamely vagyontárgyra a felszámolón kívül más részéről igény nem jelentkezik. Ez esetben éppen a felszámolási eljárás eredményessége, a hitelezők igényének minél teljesebb kielégítéséhez fűződő érdek kívánja meg, hogy a felszámoló mint önálló jogalany részt vegyen a nyilvános értékesítésben. Egyetlen döntő szabálynak kell azonban érvényesülnie, nevezetesen, hogy a felszámoló a kívülállókkal azonos információ birtokában, azonos feltételek mellett vegyen részt az értékesítésben. A perbeli esetben ennek a követelménynek az érvényesülését az elsőfokú bíróság nem látta megvalósulni. Megállapítása szerint az I. r. alperes olyan információk birtokában "lehetett", melyek ismeretében a nyilvános értékesítésen azt a meghatározó és a felperest is befolyásoló nyilatkozatot tette, miszerint a meghirdetett legkisebb eladási árat nem fogadja el. Ennek okát sem az értékesítéskor, sem a per során nem jelölte meg, melyből a bíróság csak arra következtethetett, hogy az I. r. alperes az értékesítendő vagyontárgy tekintetében olyan többletinformációkkal rendelkezett, amelyet mással nem osztott meg. Az I. r. alperes eljárása sértette a Cstv.-nek azt a rendelkezését is, hogy az elővásárlási joggal rendelkező hitelezőket nem tájékoztatta arról: a legkisebb vételár 23, illetve 36000000 Ft-ra csökkent. Ezt a magatartást a bíróság a Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondata alá tartozó semmisséget előidéző okként határozta meg, mint nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző magatartást. Ennek alapján a felperes elsődleges keresetét alaposnak találta.
Alaptalannak találta, ezért elutasította a felperes tulajdonszerzésének megállapítására vonatkozó kereseti kérelmet azzal az indokkal, hogy a felperes a nyilvános értékesítésen érvényes vételi ajánlatot nem tett, a 45000000 Ft-os legkisebb vételárat nem fogadta el. A felperes által közölt 25000000 Ft-os vételár mellett az eladónak szerződéskötési szándéka nem volt, így hiányzott a kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozat, amely a szerződés létrehozására irányult volna [Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése]. Álláspontja szerint az előszerződés a bánatpénz befizetésével sem jött létre a felperes és a II. r. alperes között. A felperes által követett koncepció mellett a bánatpénz figyelembevételével a bíróságnak olyan szerződést kellett volna létrehoznia, amelynek megkötésére a felperesnek nem volt szándéka. A bánatpénz összege csak a 45000000 Ft-os vételár megállapítására szolgálhatott volna alapul, ilyen összeg mellett viszont a felperes nem kívánt szerződést kötni. A szerződés létrehozásának az is akadálya, hogy a Ptk. 208. §-ának (6) bekezdése az ingatlan adásvételi szerződés érvényes létrejöttéhez érvényességi kellékként az írásba foglaltságot követeli meg, írásba foglalt előszerződés pedig nincs.
Az ítélet ellen valamennyi fél fellebbezést nyújtott be.
A felperes fellebbezésében az ítélet részbeni megváltoztatásával az elutasított keresetrésznek történő helytadást és ezzel arányosan a perköltség felemelését kérte. Álláspontja szerint az adott ingatlanra vonatkozóan érvényes vételi ajánlatot tett, mert az I. r. alperes a meghirdetett kikiáltási áron a vételárat meghatározta, felperes pedig az ezen alapuló 5% bánatpénzt befizette. A Ptk. 208. §-ának (3)-(4) bekezdései alapján a bíróság tehát a szerződést létrehozhatja, sőt még kivételesen a szerződési feltételeket is módosíthatja. Az I. r. alperes a bánatpénzt sem fizette be határidőre, így jogosulatlanul vett részt az árverésen. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a szerződés érvénytelenségét megállapító döntését a fellebbezésben részletesen felsorolt további érvek alapján is hagyja helyben.
Az I. r. alperes fellebbezésében kérte az ítéletnek a keresetnek helyt adó rendelkezése megváltoztatását, annak megállapításával, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, így a Ptk. 200. §-a alapján nem érvénytelen. Kérte a felperest a perrel felmerült költségei megfizetésére kötelezni.
A II. r. alperes fellebbezésében - tartalmilag - az I. r. alperes fellebbezésével azonos indokból kérte az ítélet részbeni megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását.
A fellebbezések alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság a tényállást lényegében helyesen állapította meg és érdemben helytálló az arra alapított jogi döntése. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy jelen esetben az értékesítés a Cstv. 48. §-ában meghatározott nyilvános értékesítést jelenti. Annak szabályait azonban tévesen idézte, mert az ítéletben felhívott törvényhely a Cstv.-nek az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított rendelkezéseit tartalmazza, amelyek a korábban megindult felszámolási eljárásra nem alkalmazhatók. Az eljárásra irányadó Cstv. 48. §-ának (2) bekezdése azonban változatlan a tekintetben, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyontárgyainak értékesítésére a nyilvános értékesítést jelöli meg. Ebből következően a nyilvános értékesítésre kizárólag a Cstv. felhívott rendelkezései alkalmazhatók és a bírósági végrehajtás során történő értékesítés szabályai nem irányadók. A felszámolónak egyetlen kötelezettsége van, hogy az általa kiírt értékesítési feltételek figyelembevételével folytassa le a nyilvános értékesítést. A nyilvános értékesítéssel kapcsolatban az árverés szó használatának ebből következően nincs jogi jelentősége.
Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a perbeli nyilvános értékesítés eredményeként az I. és II. r. alperes között létrejött szerződés érvénytelen, azonban nem az ítéletben hivatkozott indokokból. Azt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az I. r. alperes mint az értékesítésen az adós képviseletében eljáró felszámoló, valamint a II. r. alperes, mint a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet önálló jogalanyok, személyükben tehát nem azonosak. Annak folytán azonban, hogy a felszámolás kezdő időpontjától kezdve az adós vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet, így az adós vagyonára vonatkozóan adásvételi szerződést is csak ő köthet, következik, hogy az értékesítés során szükségképpen az eladó képviseletében kell eljárnia. Ebből értelemszerűen következik, hogy ugyanaz a jogi személy egyben a vevő is nem lehet.
A Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy más személy (képviselő) útján is lehet szerződést kötni, vagy más jognyilatkozatot tenni, kivéve ha jogszabály szerint a jognyilatkozat csak személyesen tehető meg. A (2) bekezdés értelmében pedig a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetőleg kötelezetté. Az adott értékesítés során a felszámoló képviselte a II. r. alperest mint felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezetet, másrészt ő volt a vevő is. Ez a kettősség pedig fogalmilag kizárt.
A Ptk. 221. §-ának (3) bekezdése értelmében ugyanis a képviselő nem járhat el, ha a szembenálló, vagy ellentétesen érdekelt fél ő maga, vagy olyan személy, akit ugyancsak ő képvisel. Ha a képviselő jogi személy, a képviselt kifejezett engedélye alapján érdekellentét esetében is eljárhat. Nem vitás, hogy adott esetben az eladó és a vevő érdekei nem esnek egybe, közöttük érdekellentét van. Az eladó érdeke a lehető legmagasabb összegű vételár elérése és a fizetési feltételek minél kedvezőbb meghatározása, míg a vevő érdeke ezzel ellentétben a minél alacsonyabb vételár kialkudása, minél kedvezőbb fizetési feltételek mellett. Az adott esetben a II. r. alperes képviseletében eljáró felszámoló jogi személy volt, aki a képviselt kifejezett engedélye alapján érdekellentét esetében is eljárhatott. Ilyen engedélyt azonban a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet a Cstv. 34. §-ának (2) bekezdéséből következően nem adhatott, hiszen a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehetett. Ennek folytán a II. r. alperes nem volt abban a jogi helyzetben, hogy bármiféle engedélyt az I. r. alperes részére az értékesítéshez megadjon. Mindezekből következően az alperesek között az adott nyilvános értékesítés eredményeként megkötött adásvételi szerződés egyrészt a képviselet szabálytalansága miatt, másrészt mint a jóerkölcsbe ütköző semmis az elsőfokú bíróság ítéletében felhívott törvényhely alapján. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a szerződés érvénytelenségét megállapította.
A döntés szempontjából érdektelen, hogy a felperes kereseti kérelmében megjelölt számtalan egyéb jogszabálysértés megvalósult-e, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság mint szükségteleneket, nem vizsgálta.
Az elsőfokú ítéletben kifejtettekre tekintettel csak arra utal, hogy az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a bánatpénz befizetésére adott átutalási megbízás megadásával az I. r. alperes eleget tett a nyilvános értékesítésen való részvételnek a hirdetményben megjelölt feltételek teljesítésével. Nyilvános értékesítés ugyanis azt a feltételt szabta, hogy az árverési értékesítés megkezdése előtt 9 óráig vagy letétbe kell helyezni a bánatpénzt, vagy a II. r. alperes egyszámlájára kell átutalni. Ebből következik, hogy eddig az időpontig az április 23-án adott átutalási megbízás alapján a bánatpénznek a II. r. alperes számlájára meg kellett érkeznie ahhoz, hogy az I. r. alperes a részvételi feltételeknek eleget tegyen. Helyesen utalt rá az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy ennek ellenőrzése az értékesítésről felvett jegyzőkönyvben elmaradt, annak kellő időben való beérkezését azonban a tanúvallomások megerősítették.
A Legfelsőbb Bíróság mint megalapozatlant mellőzi az ítéletből azt a megállapítást, amely a perbeli értékesítés során az I. r. alperes többletinformációira vonatkozik. Ezt a bíróság ítéletében mint bizonyított tényt nem is határozta meg, hanem csak mint lehetőséget, a bíróság ítélete pedig csak bizonyított tényeken alapulhat (Pp. 206. §-a).
Az elsőfokú bíróság helyes jogi indokolással utasította el a felperesnek a szerződés létrehozására irányuló kereseti kérelmét. A felperes a fellebbezésében sem hozott fel olyan tényt vagy jogi érvet, amely annak megváltoztatására alkalmas lenne. Az elsőfokú bíróság ítéletének erre vonatkozó indokait a Legfelsőbb Bíróság azzal egészíti ki, hogy a bánatpénz befizetése az előszerződés létrehozására alkalmatlan, mert az csak a feltételét teremti meg annak, hogy a nyilvános értékesítésen az azt befizető személy részt vegyen; nem jelent azonban szerződési nyilatkozatot.
A Pp. 215. §-a szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg ellenkérelmen. Ennek megfelelően helyesen járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperes keresetét részben alaposnak találva a nyilvános értékesítés eredményeként az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségét megállapítva, az alperesek között a teljesítésre is kiható vizsgálódást nem végzett és az eredeti állapot helyreállítását közöttük nem végezte el. A felperes és az alperesek viszonylatában az eredeti állapot helyreállítása csak azt jelenti, hogy a nyilvános értékesítést a perbeli vagyontárgyra vonatkozóan a felszámolónak ismét meg kell hirdetnie és szabályszerűen le kell folytatnia. Nem jelenti azonban az alperesek közötti szerződés teljesítésére kiható vizsgálódást. Az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása az alperesek között kell hogy megtörténjen, akár peren kívül, akár perben.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részbeni indokolásbeli módosítással és kiegészítéssel helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf.VI.31.250/1998. sz.)