BH 1998.10.473 I. A jelbeszédet nem ismerő siketnéma tanúként kihallgatása során a tanú hozzátartozóját tolmácsként nem lehet igénybe venni: az így felvett tanúvallomást a bizonyítékok köréből ki kell rekeszteni. Ilyen esetben siketnéma-tolmács igénybevételével azt kell tisztázni, hogy írásbeli érintkezés útján lehetséges-e a kihallgatása, ha pedig írni-olvasni sem tud, ez a tanú vallomástételének el nem hárítható akadálya, mód van azonban a tanú hozzátartozójának tanúkénti kihallgatására arra nézve, amit vele a siketnéma közölt [Be. 35. § (1) bek. a) pont, 71. § (1) bek. a) pont, 80.§ (3) bek., 60. § (3) bek., 65. § (1) bek. b) pont].

II. A több emberen elkövetett emberölés bűntette, illetőleg kísérlete megállapításának feltétele, hogy a legalább két sértett sérelmére elkövetett cselekmény önmagában is az emberölés bűntettét, illetőleg annak kísérletét valósítsa meg; nem vonható e törvényi egység körébe az a cselekmény, amely önmagában az emberölés privilegizált esetét vagy pedig testi sértést valósít meg [Btk. 166. § (2) bek. f) pont, 167. §, 170. § (5) bek.].

A megyei bíróság az 1996. szeptember 26. napján meghozott ítéletével a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évi fegyházbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen a vádlott és a védője - nem érintve a tényállás, a bűnösség megállapítását, valamint a cselekmények jogi minősítését - a büntetés enyhítéséért és eggyel enyhébb büntetés-végrehajtási fokozat alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést, amelyet a másodfokú tárgyaláson is fenntartott.

A legfőbb ügyész eljárási szabálysértés miatt Z. P. sértett tanúvallomásának a bizonyítékok sorából történő kirekesztését, továbbá - a kirekesztett bizonyíték ellenére - a tényállásnak a szűkkörű kiegészítésével megalapozottá tehető ítélet helybenhagyását indítványozta.

A védelmi fellebbezések az alábbiak szerint alaposak:

A Legfelsőbb Bíróság a Be. 236. §-ának (1) bekezdésében meghatározott terjedelemben felülvizsgálva az ítéletet, mindenekelőtt azt állapította meg, hogy eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor Z. P. sértettet - aki siketnéma - szóban, tolmács igénybevétele nélkül hallgatta ki. A tárgyalási jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a nevezett tanúkénti kihallgatása úgy történt, hogy a siketnéma jelbeszédet nem értő sértett által közölteket az édesanyja (Z. I.-né) - akivel a sértett tanú kommunikálni tudott - közvetítette.

Ez az eljárás a Be. 35. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, a 71. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és a 80. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezéseket sérti, amelyeknek az értelmében nem lehet tolmács a sértettnek a hozzátartozója. Az eljárási szabálysértés miatt Z. P. sértett tanúvallomását a bizonyítékok sorából ki kellett rekeszteni [Be. 60. § (3) bek.].

A helyes eljárás szerint az elsőfokú bíróságnak Z. P. sértett meghallgatása előtt - esetleg siketnéma-tolmács igénybevételével - azt kellett volna tisztáznia, hogy a sértett írni-olvasni képes-e, ezáltal a kihallgatása - a Be. 80. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával - a vele történő írásbeli érintkezés útján lehetséges-e. Amennyiben az lett volna megállapítható, hogy a siketnéma jelbeszédet nem ismerő sértett írni-olvasni sem tud, ez a tanúvallomás-tételének az el nem hárítható (abszolút) akadályaként [Be. 65. § (1) bek. b) pont] kizárta volna a tanúkénti meghallgatását. Ebben az esetben csak a sértett anyja lett volna tanúként meghallgatható - a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetés mellett - arra nézve, amit vele a sértett az esettel kapcsolatban közölt. (Egyébként Z. I.-né kvázi tolmácsi minőségben történt nyilatkozatai előtt ez a törvényes figyelmeztetés is elmaradt.)

Z. P. sértett vallomásának a kirekesztése mellett is megállapítható volt, hogy az elsőfokú bíróság által feltárt egyéb bizonyítékok lehetővé tették az ügy helyes ténybeli és jogi megítélését. P. V.-né és Sz. I.-né sértettek vallomásai és az azokat alátámasztó más bizonyítékok - mindenekelőtt a helyszíni szemle, valamint az igazságügyi orvos szakértői vélemény adatai - a bizonyított tényekből levonható és további tények megállapítására alapot nyújtó következtetések megnyugtatóan cáfolták a vádlott védekezését. A bizonyítékok helyes értékelésével megállapított tényállás a lényegét tekintve tehát megalapozott.

A tényállás az iratok tartalma alapján [Be. 258. § (1) bek. a) pont] annyiban szorult kiegészítésre, hogy a vádlott a városi bíróság ítéletével összbüntetésbe foglalt szabadságvesztés büntetést - a feltételes szabadság eredményes letelte folytán - 1993. január 31. napján töltötte ki. (Ez az adat azért jelentős, mert annak a figyelembevételével állapítható meg, hogy a vádlott a Btk. 137. §-ának 12. - ma 13. - pontja értelmében nem visszaeső.)

Mellőzni kellett a tényállásból azt a megállapítást, ami szerint a vádlott azzal az elhatározással távozott a sörözőből, hogy a feleségét és annak családját megöli. A vádlottnak erre az elhatározására vonatkozó vagy erre utaló kijelentéséről a sörözőben vele együtt szórakozó személyek nem számoltak be. Ez a megállapítás egyébként is a vádlott tudattartalmára vonatkozik, a tudattartalomra vonatkozó direkt megállapításnak viszont a tényállás körében nincs helye. A vádlottnak a cselekményt megelőző, erre a tudattartalmára vonatkozó megállapítás amúgy sem elfogadható. Erre a következtetésre az elsőfokú bíróság B. J. tanúnak abból az állításából jutott, hogy a vádlott a feleségével kialakult rossz viszonya miatt el volt keseredve. Ebből viszont még korántsem következik az, hogy kialakult benne a feleségének és a családtagjainak a megölésére vonatkozó akaratelhatározás. Az az indok pedig, amely szerint a sértettek sérelmére elkövetett cselekményével a válás esetére kilátásba helyezett fenyegetését váltotta valóra a vádlott, logikailag ugyancsak elfogadhatatlan; ezzel a következtetéssel ugyanis már a bizonyítékok értékelése közben előfeltevésként kezelte a bíróság azt, hogy a vádlott cselekménye mindegyik sértett vonatkozásában emberölés. Erre a megállapításra a bizonyítékértékelés során a bíróság nem juthatott, mivel ilyen jogi következtetés legfeljebb a megállapított tényállásból vonható le.

Ezekkel a helyesbítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó.

Az irányadó tényállás alapján okszerűen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményét - törvényi egységként - több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette.

A több emberen elkövetett emberölés bűntette (kísérletének) megállapításához az szükséges, hogy legalább két sértett sérelmére elkövetett cselekmény önmagában szemlélve is emberölés bűntetteként (illetőleg ennek a kísérleteként) minősüljön. Nem vonható e törvényi egység alá az a cselekmény, amely önmagában az emberölés privilegizált esetének vagy - még ha a halálos eredmény bekövetkezett is - testi épséget sértő bűncselekménynek minősül.

Ennek a következtében a Legfelsőbb Bíróság az elbírálandó ügyben sértettenként külön-külön vizsgálat tárgyává tette, hogy a vádlott ölési szándéka megállapítható-e; azaz a tudata a testi sérüléseknek a tényállásban leírt magatartás kifejtésével történt okozása során átfogta-e mindegyik sértett esetében a halál bekövetkezésének a lehetőségét. Erre - miután a vádlott az ittasságából eredő tudatzavart állapotban cselekedett - döntően a cselekmény külső képe, a cselekmény tárgyi oldalához tartozó ismérvek figyelembevételével következtethetett.