BH 2010.9.240 Az azonos időszakban, azonos adónemre elkövetett adócsalás esetén az adócsalásnak a Btk. 310. § (1) bekezdésében meghatározott alapesete és e § (5) bekezdésében meghatározott alapesete kizárják egymást. Az utóbbi megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha az adómegállapítás megtörtént és törvényes volt, tehát az elkövető az adómegállapítás körében nem valósított meg az I. alapeset szerint értékelendő adócsalást [Btk. 310. § (1) és (5) bek., 2003. évi XCII. tv. (Art.) 25. § (1) bek. a), b) és c) pont].

Az elsőfokú bíróság a 2007. február hó 21. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki jelentős mértékű adó behajtását megakadályozó adócsalás bűntettében és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért őt 1 év 4 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás szerint az I. r. terhelt 1998. január 14-én lett a T. Kft. egyedüli tagja, egyben ügyvezetője. A társaság székhelye az I. r. terhelt bejelentett lakóhelye volt. 1998. június 26-án a Kft.-be tagként belépett Sz. N.

Az I. r. terhelt a T. Kft. adóbevallási és adófizetési kötelezettségének hiányosan tett csak eleget, így 1998. évre 2 494 000 forint adóhátraléka keletkezett áfa adónemben. Az I. r. terhelt tudomással bírt a fennálló tartozásról, ezért Sz. N. segítségével rábeszélte S. Zs.-t arra, hogy a Kft.-be tagként - helyette - lépjen be és legyen annak ügyvezetője. A terhelt nem tájékoztatta S. Zs.-t arról, hogy a Kft.-nek mennyi tartozása van, hanem az I. r. terhelt más cégeire hivatkozva azt kérte S. Zs.-tól, hogy három hónapra vegye a nevére a céget. S. Zs.-nek nem állt szándékában a T. Kft.-ben dolgozni, sem annak ügyvezetését ténylegesen ellátni. A nevét adta csak a változásbejegyzéshez, amiért pénzt kapott és azt ígérte az I. r. terhelt, hogy megkapja a T. Kft. Seat Toledo típusú gépkocsiját.

Az I. r. terhelt S. Zs. és Sz. N., dr. D. M. ügyvéd irodájában 1999. február 20. napjára dátumozott taggyűlési jegyzőkönyvet írtak alá, mely szerint az I. r. terhelt 1000 forintért eladja a 800 000 forint névértékű üzletrészét S. Zs.-nak, aki egyben az ügyvezetői tisztséget is elfogadja. Ugyanekkor, ugyancsak 1999. február 20-i dátummal üzletrész átruházási szerződést is aláírt az I. r. terhelt és S. Zs.

A két okirat hamis volt, mert nem az aláírók valódi szándékát tükrözte. Az iratok és a vagyon átadására sem akkor, sem később nem került sor. Az I. r. terhelt célja az adótartozás meg nem fizetése volt.

A hamis okiratokat dr. D. M. 1999. április 19-én a cégbírósághoz benyújtotta és a változás a cégjegyzékbe bejegyzésre került.

2000. július 15-én a T. Kft. felszámolását elrendelték.

Az indokolásban kifejtette a bíróság, hogy az áfa tartozásról és annak nagyságrendjéről az adott körülmények között az ügyvezetőnek tudnia kell, hiszen nem merült fel hamis számlázás gyanúja, ilyenre az I. r. terhelt sem hivatkozott. Az APEH felszólítása pedig nem szükséges az adótartozás megállapíthatóságához, hiszen azt önként kell teljesíteni.

Az I. r. terhelt egy vagyon és irat nélküli gazdasági társaságot hagyott maga után, amiből a fennálló adótartozás behajtása lehetetlen, hiszen a törzsbetét összege csak 800 000 forint volt.

A bíróság mindezek alapján az I. r. terhelt cselekményét 1 rb., a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésébe ütköző jelentős mértékű adó behajtását megakadályozó adócsalás bűntettének és 1 rb. a Btk. 274. § (1) bekezdésének c) pontjába ütköző társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősítette.

A védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2008. május hó 27. napján megtartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt vonatkozásában megváltoztatta akként, hogy a börtönbüntetés tartamát - azt halmazatinak jelölve - 1 évre mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.

Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy a vádlotti Kft. átruházásának módja, körülményei egyértelműen azt eredményezték, hogy az adó behajtására irányuló hatósági intézkedések ellehetetlenültek. Ugyancsak egyértelműen igazolt, hogy az I. r. terhelt tudomással bírt az adóhátralék tényéről és ezt a cég átruházása kapcsán a vádlott-társainak elő is adta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítására a jelentős mértékű adó behajtását megakadályozó adócsalás bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

Az adócsalás elkövetési magatartásának aktív magatartás formájában kell megvalósulnia, amellyel az elkövető valótlan adatokat, tényeket tár az adóhatóság elé. Ez alapján a terheltnek az adóhatóságot tevőleges magatartásával kellett volna megtévesztenie ahhoz, hogy az adócsalás tényállását megvalósítsa. Ilyen magatartást azonban bizonyíthatóan nem tanúsított és erre vonatkozó tény, adat az eljárás egyetlen szakaszában sem merült fel.

Tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a társaság további működtetésére vonatkozó akarat és lehetőség hiányában az I. r. terhelt a Kft.-t kizárólag azért értékesítette, hogy ezáltal az adó megfizetésével járó kötelezettségek már ne őt terheljék.

Az adócsalás megállapításához az elrendelt adóvégrehajtás sikerének meghiúsítására kellett volna törekednie a terheltnek, amely ugyancsak nem valósult meg. Az eljárásban nem merült fel adat arra, hogy adó-végrehajtási eljárás indult vagy folyt volna.

I. r. terhelt az adócsalás bűncselekményét nem követte el, ezért a marasztaló döntés megváltoztatása és e cselekmény vádja alól a terhelt felmentése indokolt.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében pedig alaptalannak találta.

Rámutatott, hogy a Btk. 310. §-ának (5) bekezdése sem az elkövetéskor, sem az elbíráláskor nem tette tényállási elemévé, hogy megindult adóvégrehajtás során lehet csak a cselekményt elkövetni. A tényállási elem az adó behajtásának jelentős késleltetése vagy megakadályozása.

Az eljárt bíróságok az irányadó tényállás alapján okszerűen következtettek az I. r. terhelt bűnösségére, a megállapított bűncselekmény minősítése és a kiszabott büntetés is törvényes.

A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat a hatályában tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében, a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennél fogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.