BH 1992.1.27 I. Az örökhagyó nagyszülőinek leszármazói ági öröklés jogcímén nem örökölhetnek. Az apai ágról háramlott vagyonban az örökhagyó anyja nem minősülhet ági örökösnek [Ptk. 611. §, 612. §].

II. A köteles rész kielégítéséért az örökösök nem egyetemlegesen, hanem juttatásaik arányában felelnek [Ptk. 669. § (2) bek., 670. §].

III. A haszonélvezet korlátozása címén az özvegy nem fosztható meg teljesen a haszonélvezeti jogától, de a korlátozott haszonélvezet megváltására sor kerülhet [Ptk. 665. § (2) bek.].

T. I. örökhagyó 1974-ben kötött házasságot a felperessel. A házasságkötést követően mindketten fenntartották korábbi lakásukat, ahol gazdálkodást is folytattak; a felperes P.-falun, az örökhagyó M.-en a szüleivel lakott, és csak a hétvégéket töltötték együtt, általában a felperesnél. Az örökhagyó és a szülei által lakott házas ingatlan eredetileg az örökhagyó apai nagyanyjának: T. S.-né K. J.-nek a tulajdonában állt. A perben rendelkezésre álló tulajdoni lapmásolat szerint az ingatlan 1/2 részének tulajdonjogát az örökhagyó 1964-ben öröklés jogcímén szerezte meg, másik 1/2 részének tulajdonosa az örökhagyó édesapja: id. T. I. volt. Az örökhagyó édesapjának 1981-ben bekövetkezett halála után hagyatékából a fenti házas ingatlan tulajdonában állott 1/2 részét osztályos egyezség alapján az örökhagyó édesanyja, míg a termelőszövetkezeti külön lapon felvett 7 ha 4375 m2 területű táblailletőséget az örökhagyó örökölte.

Az örökhagyó súlyos szívbetegségben szenvedett, de 1986 novembere előtt tartós ápolásra, gondozásra nem szorult. 1986. november 20-án az örökhagyó a felperesnél rosszul lett, és a felperes vitte őt az orvoshoz. Ezután az örökhagyót a lakásán az édesanyja látta el.

Az örökhagyó 1986. december 16-án írásbeli magánvégrendeletet készített, melyben minden vagyonát édesanyjára: T. I.-né K. Zs.-re hagyta, egyben a felperest kitagadta, arra hivatkozással, hogy házasságuk alatt, illetőleg betegsége idején nem gondoskodott róla, nem ápolta őt. Az örökhagyót három nap múlva, december 19-én kórházba szállították, ahol 1987. január 7-én meghalt.

A hagyatéki eljárásban az örökhagyó hagyatékaként leltározták a házas ingatlan 1/2 részét és az édesapjától örökölt táblailletőségen kívül a termelőszövetkezeti külön lapon felvett 1 ha 8548 m2 területű táblailletőséget is, amely korábban T. P. (az örökhagyó édesapjának testvére) tulajdonában állt, és amelynek 1980-ban öröklés jogcímén a közelebbi személyi adatok feltüntetése nélkül megnevezett T. I. lett a tulajdonosa. Az örökhagyó hagyatékaként szerepelt továbbá egy gépkocsi 1/2 része és 38 365 forint betéti állományú takarékbetétkönyv. Az örökhagyó hagyatékát a közjegyző a hagyatékátadó végzéssel végrendelet alapján az örökhagyó édesanyjának: T. I.-né K. Zs.-nek adta át.

Az örökhagyó édesanyja 1987. július 27-én ugyancsak meghalt. Végrendeletében korábban elhalt férje (az örökhagyó édesapja) testvérének: T. J.-né T. J.-nek a leszármazóit (az alpereseket) nevezte meg örököseiül. A közjegyző a hagyatékátadó végzéssel az örökhagyó édesanyjának hagyatékát - benne az örökhagyótól megörökölt vagyontárgyakat is - az alpereseknek mint végrendeleti örökösöknek adta át.

A felperes keresetében elsődlegesen a végrendelet érvénytelenségének a megállapítását kérte azon az alapon, hogy a kitagadás érvénytelen, és ezért őt köteles rész illeti meg. Köteles rész címén "az ági jellegű" házasingatlan-illetőségen a haszonélvezeti jog korlátozott mértékére, továbbá a termelőszövetkezeti használatban levő ingatlanok 1/2 részére természetben, valamint a személygépkocsi hagyatékhoz tartozó része és a takarékbetétkönyv értékének 1/2 részére pénzben tartott igényt.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állították, hogy a végrendelet és a kitagadás érvényes; arra hivatkoztak továbbá, hogy a felperes és az örökhagyó nem éltek házastársi életközösségben, így a felperes egyébként sem lenne jogosult sem öröklésre, sem köteles részre. Abban az esetben, ha a bíróság a felperes köteles rész iránti igényét alaposnak találná, annak pénzbeli kiadását vállalták.

A városi bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 48 215 forintot. Kimondta, hogy az alperesek ezért a tartozásért a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakkal felelnek. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A bíróság megállapította, hogy a végrendelet érvényes, mert a beszerzett írásszakértői véleményre, valamint a végrendeleti tanúk vallomására tekintettel a felperes nem tudta bizonyítani, hogy azt nem az örökhagyó írta alá. Megállapította továbbá, hogy végintézkedés hiányában az örökhagyó után a felperes örökölne, mert az örökhagyó és közte a házastársi együttélés - bár nem a szokásos módon - az örökhagyó haláláig fennállt. A végrendeletnek a felperes kitagadására vonatkozó rendelkezése viszont érvénytelen, mert az abban felhozott kitagadási ok nem valósult meg, ezért a felperest a köteles rész megilleti. A bíróság álláspontja szerint a hagyatéki vagyontárgyak közül a házasingatlan-illetőség ági eredetű, így e vagyontárgyat illetően a felperes köteles része az özvegyi haszonélvezeti jog korlátozott mértéke lenne. Ezt azonban a bíróság a felperes javára nem ítélte meg, mert azt a felperesnek köteles rész címén jutó egyéb értékekre, valamint saját vagyonára figyelemmel nem találta "indokoltnak". Ezért az alpereseket a felperes javára köteles rész címén csupán a termelőszövetkezeti használatban levő ingatlanok, valamint a személygépkocsi fele és a takarékbetéti összeg értéke 1/2 részének alapulvételével a köteles rész pénzbeli megtérítésére kötelezte.