14/2006. (VI. 30.) KüM határozat

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezmény végrehajtásáról rendelkező, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről szóló 154/2005. (VIII. 5.) Korm. rendelet hatálybalépéséről

A 154/2005. (VIII. 5.) Korm. rendelettel a Magyar Közlöny 2005. augusztus 5-i 108. számában kihirdetett, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezmény végrehajtásáról rendelkező, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás szerint a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának jegyzéke és a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának azonos tartalmú válaszjegyzéke Megállapodást képez a két ország között, amely a válaszjegyzék kézhezvételének napjától számított 15. (tizenötödik) napon lép hatályba.

A Magyar Fél jegyzéke 2005. augusztus 2-án keltező-dött, a Szlovák Fél azonos tartalmú válaszjegyzékét a Magyar Fél 2006. június 6-án vette kézhez.

A fentiekre tekintettel, összhangban a 154/2005. (VIII. 5.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapítom, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Egyezmény végrehajtásáról rendelkező, Pozsonyban, 2003. október 9. napján aláírt Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről szóló 154/2005. (VIII. 5.) Korm. rendelet 2-3. §-a 2006. június 21-én, azaz kettőezer-hat június huszonegyedikén hatályba lépett.

Dr. Göncz Kinga s. k.,

külügyminiszter