A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20890/2012/4. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 78. §] Bírók: Kincses Attila, Kisbán Tamás, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf..20.890/2012/4.

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Józsa Edina ügyvéd (fél címe 1) által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű, II.rendű felperes neve (II.rendű felperes címe) II. rendű felpereseknek, a személyesen eljárt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, mely perbe a felperesek pernyertessége érdekében dr. Józsa Edina ügyvéd (fél címe 1) által képviselt Felperesi beavatkozó (felperesi beavatkozó címe) beavatkozott, a Budapest Környéki Törvényszék 2012. január 31. napján meghozott, 12.P.20.880/2011/11. számú ítélete ellen a felperesek részéről 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket, hogy külön felhívásra fizessenek meg egyetemlegesen a Magyar Államnak 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az I. és II. rendű felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes megsértette a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogaikat. Kérték továbbá az alperesnek a jogsértő magatartástól való eltiltását.

Állításuk szerint, az alperes azzal a valótlan nyilatkozatával sértette személyiségi jogaikat, mely szerint nem az édesapjuk. Hivatkoztak arra, hogy jogerős ítélet áll rendelkezésre az alperes apaságának megállapításával összefüggésben, melynek ellenére az alperes a tényeket nem volt hajlandó figyelembe venni, tagadását arra alapította, hogy az ítélet alapjául szolgáló igazságügyi szakértői vélemények nem alapozhatják meg egyértelműen a származás kérdését. Az alperesi magatartás következtében az apai ági rokonokkal való kapcsolattartás rendkívüli módon megnehezült és alkalmi jellegűvé vált.

Előadták, hogy azt is kezdeményezték az alperesnél, hogy a mai időknek megfelelő korszerű vizsgálatoknak vesse alá magát, de ennek hatása is csak a teljes elutasítás volt az irányukba.

Álláspontjuk szerint az alperesnek joga van a gondolataiban a származást tekintve saját véleményt kialakítani de, arra nincs lehetősége, hogy egy jogerős ítélet által megállapított tény ellenére, a rokonság kérdésében a hozzátartozók körében ellentétes állítást hangoztasson. Sértőnek ítélték a személyüket ért hátrányos megítélést, ami alapvetően az alperes híresztelésének következménye.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Álláspontja szerint, nem valós az a felperesi előadás, mely szerint a családja körében azt állította volna, hogy a felperesek nem a gyermekei. Nem vonta kétségbe a polgári peres eljárás eredményét és az annak keretében lefolytatott vizsgálati módszereket sem. Elismerte, hogy több évtizeden keresztül az általa nevelt gyermekeinek nem beszélt a felperesekről, ugyanakkor nem is tiltotta el őket egymástól.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesek keresetét elutasította.

Kötelezte a felpereseket, hogy a le nem rótt 27.000 forint eljárási illetéket egyetemlegesen fizessék meg külön felhívásra a Magyar Államnak.

A jeltolmácsolással felmerült költségeket az állam viselte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 78. § (1), (2) bekezdéseit, az Alkotmány 67. § (1) bekezdését, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 1. § (1), (2) bekezdését és 92. § (1) bekezdését.

Kifejtette, hogy a jóhírnév sérelme különösen akkor áll fenn, ha valaki valamilyen személyt érintő közlést tesz, amely tényállítást fejez ki és ez objektíve valótlan és ezáltal alkalmas az érintett értékelésének hátrányos befolyásolására.

Annak bizonyítása a felpereseket terhelte, hogy az alperes olyan jellegű tényállítást tett, mely szerint a felperesek nem a gyermekei.

Ennek bizonyítása során az elsőfokú bíróság értékelte a felperesek azon előadását, hogy az alperestől ilyen állítást soha nem hallottak. ... nyilatkozata szerint az alperes egyszeri náluk tartózkodása alkalmával vitatta az apaságának tényét. Ez nem az alperes családja körében tett nyilatkozat volt, ugyanakkor ezt a tényt is a felperesek tartoztak bizonyítani.

Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint a felperesek nem tudták bizonyítani azt, hogy az alperes a házastársa és édesanyja, illetőleg az általa nevelt gyermekei előtt azt hangoztatta volna, illetőleg olyan tényt állított volna, mely szerint a felperesek nem a gyermekei. Erre vonatkozó adat azon kívül, hogy a felperesekben ... és ... levelei alapján alakult ki ilyen benyomás, más egyéb perdöntő adat nem állt rendelkezésre.

Osztotta a felperesek álláspontját abban, hogy a felpereseket sérelem érte.

Kifejtette, hogy a gyermeki jogok, mint speciális állampolgári alapjogok a jogrendszer egészét átfogják, ezek szempontjából azonban alapvető fontosságú a családi jog. Kiemelte, hogy hosszabb időn keresztül különbség volt a gyermekek jogállásában és jogképességében az alapján, hogy házasságban, vagy házasságon kívül születtek-e. Az öröklési jog pl. csak a házasságban született gyermekeknek biztosított teljes jogképességet, míg az 1946. évi XXIX. törvénycikk a házasságon kívül született gyermeknek a házasságból született gyermekkel azonos jogállást biztosított. Mindezen túlmenően a gyermeknek joga van egyebek mellett a származása és vér szerinti családja megismeréséhez.

Rámutatott, hogy az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog magában foglalja a legszemélyesebb jogot a vérségi származás kiderítéséhez, a vérségi jogállás kétségbe vonásához, vagy felkutatásához. Magában foglalja továbbá azt is, hogy a jogalany vérségi származását, a vérségi kapcsolatokban közvetlenül érintettek körén kívül, senki ne tegye vitássá. Álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, mintha az tartalmazná a gyermeknek a családi álláshoz, vérségi családba tartozáshoz való jogát. Az alkotmányi szabályból a tényleges családi gondoskodáshoz való jogosultság következik.

A tartás és a kapcsolattartás, a fejlődéshez szükséges gondoskodás a szülők alkotmányos és alapvető kötelezettsége, melynek az alperes nem tett eleget. A felperesek azonban nem ezt sérelmezték, hanem azt tették a per tárgyává, hogy az alperes a családja körében is kinyilvánítva kétségbe vonja a felperesek létezését. Ezzel pedig meghiúsította a féltestvérekkel és az apai nagyszülőkkel való kapcsolattartást. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek az a magatartása, hogy a felperesek létezését vér szerinti származásukra vonatkozó tények elhallgatásával, közlésének mellőzésével összefüggésben megvalósította, a családon belül felmerülő családi kapcsolatok kialakítására vonatkozó problémakör. Jogvédelmet ebben az esetben az alperes passzív magatartása miatt elsősorban a családi jog biztosítja a felperesek számára. A felperesek és a felperesi beavatkozó sem igényelte a kapcsolattartás rendezését. Ebből következően a személyiségi jogsérelemre való hivatkozás is alaptalan a felperesek részéről, mert a jogalkalmazás parttalanná válását eredményezné az alapvetően családi jogi jellegű jogviszonyoknak a személyhez fűződő jogvédelemre való kiterjesztése.