T/5482. számú törvényjavaslat indokolása - az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény

INDOKOLÁS

Általános indokolás

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) első generációs adótörvény, amely az elmúlt 13 évben kisebb-nagyobb mértékben több mint ötven alkalommal módosult. Ez szükségképpen vezetett oda, hogy a törvény szabályai egyenetlen részletességgel szabályozzák az adózással összefüggő jogokat és kötelezettségeket, valamint az adótechnikai előírásokat. Az előző évben viszonylag nagy terjedelemben módosult a törvény, mert a Kormány programjának megvalósítása érdekében korszerűsödött a pénzügyminiszter adóigazgatás egészére kiterjedő irányítási jogosultságának rendszere, valamint a törvénynek az ellenőrzési fejezetét és az adóvégrehajtást a jogalkotó teljes egészében újraszabályozta.

A Kormány döntése alapján az adózás rendjét meghatározó szabályokat tovább kell korszerűsíteni annak érdekében, hogy a szabályozás az átláthatósággal segítse elő az adózók jogainak könnyebb gyakorlását, illetőleg a kötelezettségek teljesítése az egyszerűsítés jegyében mind korszerűbb technikákkal valósuljon meg. Ennek során új adómegállapítási módot honosít meg a törvény, bevezetve az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás módszerét a gépjármű adózásban és a személyi jövedelemadóban, amely az adózók adminisztratív terheit látványosan mérsékli, hiszen mentesíti az adózókat az adóbevallások elkészítése és benyújtása alól.

Az elektronikus adóigazgatás meghonosításának útján is átütő értékű változtatást tartalmaz a törvény, amikor is az adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségek elektronikus úton történő teljesítését kiszélesíti, 2004-től még csak a 3000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózóra, 2005-től ez a szám már 10 000 adózóra nő, illetőleg az elképzelések szerint 2006-tól lehetővé válik, hogy bármely adózó önkéntesen elektronikus úton az Interneten keresztül nyújtsa be adóbevallását és teljesítse adatszolgáltatási kötelezettségét. Ahhoz, hogy az elektronikus adóigazgatás hétköznapi valósággá váljon, az adózók elektronikus azonosítási módjának egyszerűsítésére és egyidejűleg olcsóbbá tételére van szükség. Ennek részletes szabályozására a pénzügyminiszternek ad felhatalmazást a törvény.

A törvény modernizálása érdekében a módosítás szerkezeti átalakításokat tartalmaz, az ellenőrzési fejezetet az adóigazgatási eljárás szabályai közé emeli, a jogkövetkezmények fejezetet pedig az adóigazgatási eljárást követően helyezi el, miközben az adóigazgatási eljárás korábbi szabályait jelentősen módosítja. Szűkíti az államigazgatási eljárás általános szabályainak érvényesülését az adóigazgatási eljárásban, mert eddig nem szabályozott jogintézményeket, mint a jogorvoslat teljes vertikuma az adózás sajátosságainak figyelembe vételével különös módon szabályoz, és ezzel mentesíti az adózókat az általános és a különös viszonyában lévő két törvény folyamatos egymásra vetítésének kényszere alól. A szerkezeti átrendezés következtében a törvénymódosítás az eddig hatályos szövegnek mintegy kétharmadát érinti, ezért a Kormány indokoltnak látta a tervezett módosítások és a megmaradó rendelkezések egységes szerkezetbe foglalásával egy új törvényjavaslat elkészítését és a Parlament elé terjesztését. Ezzel könnyebbé válik a joganyagban való eligazodás, és jelentős dereguláció is elvégezhető, hisz az új, a 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: új Art.) elfogadásával kiiktathatók a jogrendszerből az elmúlt 13 évnek több mint ötven Art.-t módosító rendelkezéseinek hatályba léptető záró és átmeneti rendelkezései. A kialakuló egységes szöveg és logikusabb törvényi szerkezet a kor követelményeihez illeszkedően erősíti az adózás rendjéről szóló törvény kódex jellegét, és segíti az adózók és az adóhatóságok jogalkalmazását.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az adózás és adóztatás során kialakított alapelvek kiállták az idő próbáját, hiszen az elmúlt 13 évben nem módosultak, csak újakkal egészültek ki. A módosítás az Alapelvek cím alatt a korábbi szabályozással egyezően a törvény célját és néhány speciális elvet emel ki, amelyek áthatják, meghatározzák az adózás egész, a törvényben rendezett folyamatát. A törvény szerint szükségtelen az általános jogalkalmazási elvek és követelmények szabályozása, mint például a jogorvoslathoz való jog, az anyanyelv használatának joga vagy a gyors eljárás követelménye. Az államigazgatási eljárás általános szabályai (a továbbiakban: Áe.) ezeket az adóügyekben is megfelelően rendezik, mivel az Áe. szabályait - ha szűkebb körben is - háttérszabályként a jövőben is alkalmazni kell az adóügyekben.

A törvény ezért csak olyan jellegű elveket tartalmaz bevezető rendelkezései között, amelyek az adózási folyamat valamennyi szakaszában érvényesítendő követelményt fogalmaznak meg. Jellegük szerint egyes alkotmányos jelentőségű és más általános jogelvek az adózás területén sajátos, speciális vonásokat is mutatnak. Természetesen alapelv jellegű rendelkezéseket nemcsak a bevezető rendelkezések tartalmaznak, hiszen a törvény számos más rendelkezése is garanciális jelentőségű, mint például az adótitokra vonatkozó szabályok.

A törvény elsődlegesen az adózó és az adóhatóságok kapcsolatrendszerét szabályozza. A jogállamiság követelményeinek megfelelően e viszonyokat teljes körűen és egyértelműen szabályozottá kell tenni az eljárási normák tekintetében is. A viszonylag részletes szabályozás csak látszólag bürokratikus, az valójában a törvényes adóztatás és adózás alapfeltétele.

Az adózás természeténél fogva beavatkozás a természetes személyek és szervezeteik autonómiájába, annak sajátos, törvénnyel szabályozott korlátozása. Az adózó garanciális érdeke is azt kívánja, hogy ez az intervenció ne történhessen szabályozatlanul, parttalanul. A magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek érdekeit tehát nem az életviszonyok szabályozatlanul hagyása vagy csak töredékes keretszabályozása szolgálja, hanem az, ha törvény rögzíti az adózók és az adóhatóság teendőit, cselekvési lehetőségeit és annak hatásait. Természetesen az adózót terhelő fizetési és más kötelezettségek a jövőben is domináns elemét jelentik az adózói magatartás-szabályozásának. Ezzel egyidejűleg azonban a törvény az adózói jogokat is rögzíti, továbbá a hatósági beavatkozás törvényes lehetőségeivel, eszközeinek pontos szabályozásával is védi, erősíti az adózó helyzetét az adóügyi viszonyokban.

A jogok és kötelességek kölcsönössége más jellegű, mint a szerződéses jogviszonyokban, mégis az adóhatóságok és az adózók kapcsolata e jogokra és kötelességekre tekintettel törvényesen rendezett.

Az adózás rendjének egyidejűleg két követelményt kell kielégítenie: a törvényességet és az adóztatás eredményességét. Az egyensúlyt úgy kell megteremteni, hogy az államháztartás működésének feltételei az adózókat védő garanciák sérelme nélkül teljesülhessenek. Nyilvánvaló, hogy amennyiben kisebb vagy nagyobb adózói csoportok - az ellenőrzés lehetősége nélkül - kivonhatják magukat a közteherviselés alkotmányos kötelezettsége alól, akkor e terheket a társadalom más adózói csoportjai lesznek kénytelenek viselni. Egyfelől tehát védeni kell a privát szférát, másfelől olyan eszközöket kell az adóhatóságok kezébe adni, amellyel feltárhatják az adórövidítést.

A törvény egyik fő célkitűzése, hogy a különböző típusú adóügyekben a szabályozás egységes elvek szerint történjék. Figyelemmel azonban az egyes adóhatóságok előtt folyó különböző típusú, funkciójú adó-, illeték- és költségvetési támogatási ügyek sokféleségére, a rendezés egységesítésének igénye nem jelentheti a szabályok uniformizáltságát.

A rendeltetésszerű joggyakorlás nemcsak a szerződéses kapcsolatokban, hanem az adózás során is követelmény. Az adójogviszonyok alanyai az egyes törvényi rendelkezések adta lehetőségekkel azok céljának, funkciójának megfelelően élhetnek, azaz az adójogviszonyban is tilos a joggal való visszaélés.

A rendeltetésszerű joggyakorlás nevesített esetét említi a törvény a mérlegelés kapcsán. A törvény általánosságban szűkíti az adóhatósági mérlegelés - a korábbiakban gyakran parttalan - lehetőségét. Ugyanakkor az adóhatósági mérlegelési jogkör teljes kizárása az adózás arányosságának és méltányosságának tömeges megsértését eredményezné. A törvény általános követelményként fogalmazza meg, hogy a mérlegelési jogkörben eljárva a hatóságnak mindig a felhatalmazás céljára figyelemmel és a törvényes lehetőségek határain belül kell eljárnia.

Lényegében a rendeltetésszerű joggyakorlás sajátos esetét, a jogegyenlőség adózási vetületét rendezi a törvény, amikor megtiltja az "előnyös" és "hátrányos" megkülönböztetést. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a jogalkalmazó szerv a jövőben a törvényes feltételek megléte esetén nem engedélyezhet például fizetési halasztást egyedi esetekben, hanem azt, hogy eljárása és intézkedése során egységes mércét kell alkalmaznia.

Az Alkotmány az alapvető jogok körében rendezi az állampolgárok jogegyenlőségét. A modern adórendszerek azonban - a zárt gazdaságokat kivéve - az adózók jogait és kötelességeit nem az állampolgársághoz, hanem más elvekhez, leggyakrabban az illetőséghez igazítják. A nemzetközi adóegyezmények rendszere is rendszerint ezeket az elveket követi, és az állampolgárságnak csak a legritkább esetben van közvetlen szerepe az adókötelezettség alakulásában. Mindezekre tekintettel alkotmányos jelentőségűnek tekinthető az állampolgárság szerinti megkülönböztetés tilalma. E rendelkezés gyakorlati jelentősége - többek között - a hazánkban letelepedett sok ezer nem magyar állampolgár adójogi helyzetének rendezése is.

Az ügyfelek tájékoztatásának az Áe.-ben említett általános elvét a törvény részletesebben szabályozza. Meghatározza az adóhatóság kitanítási kötelezettségének terjedelmét is. Az adóhatóság segítségére az adózóknak leggyakrabban az adóbevallások és befizetések kapcsán van szüksége. Különösen a gazdasági tevékenységet önállóan nem végző adózók egy része a hatóságok közreműködése nélkül nehezen lenne képes maradéktalanul eleget tenni a törvényesen előírt kötelezettségeknek. Az adóhatóságot figyelmeztetési kötelezettség is terheli azért, hogy az adózó az őt megillető jogoktól ne essen el (például adókedvezmény). Ugyanakkor a tájékoztatási kötelezettség nem korlátlan. Természetesen az adóhatóság nem adótanácsadó intézmény. Így nem kell felhívnia a figyelmet a legális adókikerülési lehetőségekre.

A jóhiszemű joggyakorlás és a közreműködés nemcsak az adóhatóságokat, hanem az adózókat is terhelő kötelesség. E szabály gyakorlati jelentősége különösen az ellenőrzés és a tényállás tisztázása, a bizonyítás során kiemelkedő.

Az adózás egyenlősége és arányossága elveinek maradéktalan érvényesülése mellett is az egyes ügyekben méltánytalan helyzet alakulhat ki. Az ilyen esetek a közteherviselés arányosságának elvét sértik, a konfliktus feloldását szolgálja a méltányos eljárás lehetősége és egyben kötelezettsége. A méltányos eljárás követelménye tehát végső soron az Alkotmányból levezethető garanciális célú rendelkezés (például a létminimum védelmezése). A méltányosság ezen túlmenően azt is jelenti, hogy az adóhatóságok eljárását akkor is a méltányos joggyakorlás jellemzi, ha az adózó helytelenül járt el, valamely törvényesen előírt kötelezettségét megsértette.

A szerződési szabadság elve alapján a polgári jogviszonyok többségében a felek szerződéses kapcsolataikat és más ügyleteiket saját elhatározásuknak megfelelően alakíthatják. A szerződések és más ügyletek valódi tartalmára való utalás a törvényben kizárólag az adózás kötelező, eltérést nem engedő szabályaival való összhang megteremtését célozza. E rendelkezés a már korábban említett joggal való visszaélés tilalmának érvényesítését is szolgálja.

Az alapelv jellegű rendelkezések között a törvény az ún. gazdasági szemléletmód érvényesítését rendeli el az adóügyekben, ugyancsak nemzetközi tapasztalatok alapján. Az érvénytelen szerződések az érvénytelenség egyéb következményeitől függetlenül olyan gazdasági eredménnyel járhatnak, amelyek "adózatlanul maradása" a jogszerűen eljáró adózókkal szemben indokolatlan előnyt biztosítana.

A fejlett országok joggyakorlata különösen a nyolcvanas évektől különböző eszközökkel törekszik az adókikerülés korlátozására, megnehezítésére, az adókijátszás lehetőségének visszaszorítására. A törvény az adózás valamennyi területére kiterjedően írja elő, hogy a kapcsolt vállalkozások szokásos piaci ártól eltérő szerződéseit az adókonzekvenciák szempontjából miként kell minősíteni.

A jogszabályok a tényleges forgalmi értékviszonyoktól eltérő árak alkalmazásával adóelőnyökre törekvő vállalkozások helyzetét igyekeznek megnehezíteni azáltal, hogy különböző eszközökkel korlátozzák e törekvéseket. Ilyen eszközöket már hazai törvényhozásunk is alkalmaz évek óta. Különösen a nem független felek esetében tartalmaznak egyes adótörvények az ún. belső elszámoló árak (transzferárak) alkalmazása esetén speciális rendelkezéseket. A törvény az egyes adótörvények jogalkotási tapasztalatainak általánosítására törekszik azért, hogy ne csak egyes adók tekintetében tartalmazzon a transzferárak visszaszorítására rendelkezéseket az adótörvény.

Természetesen különböző szerződéskötési "praktikákkal" nem kizárólag kapcsolt vállalkozások élhetnek adófizetési kötelezettségük minimalizálása érdekében, ugyanakkor a jogbiztonság követelményére tekintettel általános érvénnyel nem kívánatos a szerződési szabadság korlátozása, azaz független vállalkozások szerződései esetében sem az adóhatóságok, sem más szervezetek nem kaphatnak általános felhatalmazást arra, hogy a piaci ártól eltérő szerződési feltételek esetén beavatkozhassanak.

Az adózási alapelvek szerint az illegális, továbbá - a Polgári Törvénykönyvben alkalmazott formulát átvéve - a jó erkölcsöt sértő cselekmények révén elért anyagi előny is adóztatható. Természetesen ezek az ügyletek rendszerint semmisek, ugyanakkor nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az ilyen ügyletek gazdasági eredménye ennek ellenére kimutatható. Érvénytelenség esetére a törvény 1. § (7) bekezdése tartalmaz szabályt, ugyanakkor más országok törvényhozási tapasztalatait is figyelembe véve célszerű az egyéb esetekre is rögzíteni az adófizetés kötelezettségét.

A 2. §-hoz

A kilencvenes években egyre gyakoribbá váltak azok a nyilvánvalóan adórövidítési vagy adómegkerülési célból létrehozott szerződési konstrukciók, amelyek működésének egyetlen ésszerű magyarázata az elérhető adónyereség. Előfordultak olyan esetek is, amikor a létrehozott ügyletek az egyes adótörvények vélt vagy valódi szabályozási hézagainak kihasználásával a befizetések ellenében annak többszörösét kínálták adóelőnyként. Ezeknek az akcióknak a kárvallottja a költségvetés volt, az elszenvedett veszteségek nagyságrendje pedig több milliárd forintra tehető. Az egyes adótörvények a kiskapukat saját szabályozási tárgykörükre szűkítve igyekeznek különböző alapelvek megállapításával bezárni.

A törvény elvi éllel mondja ki ezért a rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettségét az adójogviszonyokban is. A rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettségének gyökerei a polgári jogban találhatók, de ennek az elvnek a kiterjesztése az adójogra összhangban áll általános jogelveinkkel. Ez a kötelezettség közel áll a jóhiszemű joggyakorláshoz, ugyanakkor ez a kötelezettség a deklaráción túl regulatív jellegű is. A törvény az adójogban is intézményesíti a nem rendeltetésszerű joggyakorlás tilalmát, de ahhoz a polgári jogi érvénytelenségtől eltérő jogkövetkezményt fűz.

Ez a rendelkezés nem tiltja meg általánosságban a legális eszközökre szorítkozó adókikerülést, annak speciális esetét tekinti ellentétesnek a jog társadalmi rendeltetésével. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak azt az esetet minősíti a törvény, amikor a szerződés vagy más jogügylet létrehozásának célja nem a piacon elérhető gazdasági előny, hanem kizárólag vagy döntően a kölcsönös vagy egyoldalú adómegtakarítás, és közvetve az államháztartás valamely alrendszerének okozott kár. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ebben az esetben nem az adójogi norma céljára hivatkozik az adóhatóság, hanem az adózó vagy adózók valódi célja alapján kap lehetőséget a beavatkozásra.

Az ilyen szerződések nem feltétlenül színlelt vagy leplezett ügyletek, hiszen valódi szerződési akarat is állhat ezek mögött, azonban az ügylet valódi célja az adómegkerülés. Természetesen nincsen helye a beavatkozásnak, ha a jogügylethez kapcsolódó adóelőny a jogügyletnek csak egyik célja, s amellett más gazdasági indokok is szerepet kapnak. Így például a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye nem sérül, ha az adózó olyan tevékenységet végez, amelyhez az adótörvény adómentességet vagy adókedvezményt nyújt.

Az adókikerülési célú adóelőny igénybevétele esetén a jogosulatlan előny figyelmen kívül hagyásával kell az adót megállapítani, szükség esetén a becslés szabályainak alkalmazásával. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság ilyen esetekre sem kap általános felhatalmazást az adóbecslés valamelyik formájának alkalmazására. Az adóhatóság működése, az adóztatás a valódi bevételi-jövedelmi viszonyoknak megfelelő adóalap és adó megállapítására irányul. Amennyiben a körülményekből a tényleges adófizetési kötelezettség pontosan megállapítható, akkor nincsen szükség a becslés módszereinek alkalmazására (pl. adókedvezmény jogosulatlan igénybevétele). Gyakoriak azonban azok az esetek, amelyekben a nyilvántartások alkalmatlanok a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén fizetendő adó alapjának, s így az adó megállapítására. A törvény ezekre az esetekre a becslés eddig hatályos szabályainak alkalmazását rendeli.

Az adózás rendjének alapelvei az adózás általános zsinórmércéjét képezik, amelyhez képest egyes adótörvények tartalmazhatnak speciális szabályokat. A személyi jövedelemadó az új alapelvhez képest eltérő szabályt tartalmaz, amely "erősebb" az általános szabályoknál. E rendelkezés szerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a jogerős bírói ítélettel megállapított, bűncselekmény révén szerzett vagyoni értéket, ha azt ténylegesen elvonták.

A 3-4. §-hoz

E § rendezi a törvény területi és személyi hatályát. E szerint a törvényt belföldön kell alkalmazni, ideértve a vámszabadterületet is. Egyes törvények ugyanakkor a vámszabadterületre eltérő szabályokat állapíthatnak meg (például az általános forgalmi adóról szóló törvény).

A törvény meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akiknek adózásával és költségvetési támogatási ügyeivel kapcsolatban a törvény rendelkezéseit alkalmazni kell.

Ezzel közvetve azt is meghatározza, hogy egyáltalán ki lehet adózó, azaz többek között adó- vagy illetékfizetésre kötelezett, illetve költségvetési támogatás jogosultja. A magánszemélyeknél, jogi személyeknél és egyéb szervezeteknél a személyi hatály bizonyos feltételekhez kötött (például gazdasági tevékenység folytatása).

A személyi hatály körültekintő meghatározása a belföldön hosszabb-rövidebb ideig vállalkozói vagy egyéb tevékenységet folytató személyek miatt különösen fontos. Minél nyitottabbá válik gazdaságunk, annál inkább gyakorlati jelentőségű a külföldi adózók hazai adóztatásának lehetősége és annak módja.

A törvény tárgyi hatálya jóval szélesebb, mint az adóval kapcsolatos államigazgatási eljárás. Az adókon túl kiterjed az adó jellegű befizetésekre, amelyek közgazdasági (pénzügyi) természete megegyezik az adókkal, vagy legalábbis hasonló jellegű (például a járulék vagy az illeték). Az adó jellegű befizetések rendje szempontjából indokolt a közös szabályozás, függetlenül attól, hogy a befizetés a központi költségvetést, az önkormányzati költségvetést vagy valamelyik elkülönített pénzalapot gyarapítja. Különösen az utóbbiak esetén van jelentősége annak a feltételnek, hogy a befizetéssel kapcsolatos jogalkalmazói tevékenység az adóhatóság hatáskörébe tartozik.

Az adózás rendje szempontjából az adókkal azonos módon indokolt szabályozni a normatív - azaz törvényben meghatározott feltételeken alapuló - költségvetési támogatásokat, amelyek jellegük szerint "negatív adók".

A törvény rendelkezéseit az adókra és más hasonló adó jellegű kötelezettségekre, valamint a költségvetési támogatásokra az adóigazgatási eljárási szakaszt megelőző cselekmények során is alkalmazni kell.

Törvények előírhatják, hogy valamely köztartozást az adóhatóság adók módjára köteles behajtani. E köztartozások rendszerint nem adó jellegűek, ezekre a törvény hatálya csak a végrehajtás és az ezzel összefüggő nyilvántartás tekintetében terjed ki.

A 4. § (4) bekezdése negatív oldalról is meghatározza a törvény tárgyi hatályát azzal, hogy a "látszat" ellenére mire nem vonatkoznak a törvény előírásai. A társadalombiztosítási ellátás - bár hasonlít a költségvetési támogatásra - nem a törvény szerinti rendben vehető igénybe. A jogosulatlan ellátások visszakövetelése során azonban - lévén azok köztartozások - már érvényesülnek a törvény szabályai. A vámigazgatási eljárásban megállapított adóra, adó jellegű kötelezettségekre szintén nem a törvény szabályai az irányadók, mert ezek a fizetési kötelezettségek a vámokkal együtt vámteherként kerülnek megállapításra. A vámhatóságok előtti eljárásokban, ha az adózónak visszatérítési igénye keletkezik és egyidejűleg adótartozása is van, már szóba kerülhet a törvény jogintézményei közül a visszatartási jog gyakorlása (a tartozás és követelés beszámítása).

Az 5. §-hoz

A törvény a továbbiakban is fenntartja az államigazgatási eljárás általános szabályainak alkalmazását az adóügyekben. A jövőben az Áe. szabályai a törvény rendelkezései mögött, a törvényben nem szabályozott kérdésekben alkalmazandók, ezáltal az indokolatlan párhuzamos szabályozás elkerülhető.

Az elmúlt évek gyakorlata bizonyította, hogy az adózás rendjét meghatározó szabályok önállósága és az Áe. szabályaihoz képest különösként viselkedése egyre szélesebb körű. A közigazgatási ügyek közül az adóügyek mennyiségüket és jelentőségüket tekintve kiemelkedőek. Az alkalmazott és fejlesztett adótechnikák, hatósági megoldások fejlődése is a nagyobb mértékben érvényesülő relatív önállóság irányába hatnak.

A törvény rendelkezéseihez képest a törvénnyel - vagy alacsonyabb rendű jogszabállyal - kihirdetett nemzetközi egyezmények a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően elsőbbséget élveznek, s ezek a törvényben foglalt eljárási rendelkezésektől eltérő normákat is megállapíthatnak.

A 6. §-hoz

Az adót és a költségvetési támogatást megállapító törvények meghatározzák az adóalanyok körét, tehát azokat a személyeket, akikre a törvények adókötelezettséget vagy legalábbis adófizetési kötelezettséget írnak elő. A törvényben meghatározott adózó fogalma tágabb. Az adóalanyokon kívül a kifizetők, a munkáltatók és az adóbeszedésre kötelezettek is adózóknak minősülnek. Az adózókat a törvényben részletesen szabályozott eljárási adókötelezettségek közül valamennyi, vagy csak egyes kötelezettségek (például bevallás, nyilvántartás) terhelik. Az adótörvények szerinti adóalanyok helyett az adó megfizetésére kötelezettek (például a jogutód) a törvény szerint nem adózók. Ebből következően a megfizetési kötelezettségen kívül e személyeket más kötelezettség - tehát mellékkötelezettség - nem terheli. A megfizetési kötelezettséggel összefüggésben azonban ezek a személyek is gyakorolhatják az adózókat megillető jogokat, fellebbezhetnek vagy fizetési könnyítést vehetnek igénybe az adóhatóság engedélyével.

A 7. §-hoz

A korábban hatályos szabályozás az adózó képviseletére vonatkozó szabályokat az adóigazgatási eljárásban szabályozza, megkülönböztetve a képviselők lehetséges körét abból a szempontból, hogy képviseletre az önkéntes jogkövetési szakaszban vagy a hatósági eljárásban kerül sor. Minthogy a képviselő az adózó nevében és javára jár el, eseti vagy tartós megbízás alapján ezeket a szabályokat indokolt az adózóra vonatkozó előírások után a törvénybe illeszteni. A megújult szabály rendezi azt az ellentmondást is, hogy a hatósági eljárásban a magasabb szakmai előírásokhoz kötött képviseletre jogosultak eljárhatnak az adózó érdekében az adóhatóság előtt a képesítési előírásokhoz nem kötött adótechnikai ügyekben is, mint pl. változás-bejelentés benyújtása.

A képviselő helytállási kötelezettsége tekintetében a törvény pontosítja azt az esetet, ha az adózó állandó meghatalmazottja olyan gazdasági társaság alkalmazottja, amely könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult. Ilyen helyzetben ugyanis a mulasztási bírságot nem az alkalmazottal, hanem a gazdasági társasággal szemben kell megállapítani, feltéve, hogy a megbízott a megbízás körébe eső cselekmény, vagy mulasztás során követi el a jogsértést. A törvény egyértelművé teszi továbbá, hogy mind az állandó, mind az eseti meghatalmazás visszavonását az adóhatóság csak a bejelentés napjától tekinti hatályosnak.

A 8. §-hoz

A külföldi székhelyű vállalkozások 1998. január 1-jétől az erre vonatkozó kerettörvény alapján Magyarországon gazdasági tevékenységet a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve kizárólag a cégbíróságon is regisztrált fióktelep útján végezhet, illetőleg nem gazdasági tevékenység céljából kereskedelmi képviseletet hozhat létre.

A fióktelep és a kereskedelmi képviselet a külföldi vállalkozást megtestesítő önálló szervezeti forma. Minthogy gazdasági tevékenységet fő szabályként csak a fióktelep útján végezhet a külföldi vállalkozás, a törvény a fióktelepet mint a külföldi székhelyű vállalkozás adózási ügyvivőjét határozza meg és egyszersmind azt is kimondja, hogy a külföldi vállalkozást a belföldi adókötelezettségeit illetően a fióktelep testesíti meg, gyakorolja az adózói jogokat, illetőleg teljesíti az adókötelezettségeket. A fióktelepek önállóan alanyai az adójogviszonyoknak, de olyan jognyilatkozatot, amely egy külföldi vállalkozás több belföldi fióktelepére is kihat, csak együttesen tehetnek.

A 9. §-hoz

Az Európai Unóhoz történő csatlakozással összefüggésben - figyelembe véve a 6. számú áfa irányelvben foglaltakat - egy új típusú képviseleti forma meghonosítására is sor kerül az adózásban. A tőke szabad áramlása alapelvéhez igazodóan meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy azok a külföldi vállalkozások, amelyek belföldi gazdasági tevékenységükkel összefüggésben gazdasági célú letelepedésre nem kötelezettek, olyan módon tudják végezni tevékenységüket, hogy az abból származó adókötelezettségüket könnyen tudják teljesíteni, ugyanakkor az adóhatóság számára az ezzel kapcsolatos feladatok a leghatékonyabban legyenek elvégezhetők.

Az új típusú forma a pénzügyi képviselet, amelyet külön jogszabály alapján az előírt feltételeknek megfelelő pénzügyi képviselő láthat el. A pénzügyi képviselő alkalmazása - figyelemmel az Uniós előírásokra - nem kötelező.

A pénzügyi képviselet ellátásához szükséges feltételek azt biztosítják, hogy a pénzügyi képviselet ne eredményezze az adókötelezettségek teljesítésének elmaradását. Éppen ezért szükséges, hogy a pénzügyi képviselő képviseleti jogosultságának bejelentésekor igazolja, hogy az előírt feltételek fennállnak, azaz jegyzett tőkéje az 50 millió forintot eléri, vagy ennek megfelelő összegű bankgaranciával rendelkezik, továbbá az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nincs. E feltételeknek a képviselet ellátásának időtartama alatt a pénzügyi képviselőnek folyamatosan meg kell felelnie. Amennyiben utóbb a feltételeket a pénzügyi képviselő nem teljesíti, az képviseleti jogának megszűnését eredményezi. A pénzügyi képviseletet ellátó képviselő számára lehetőség van több képviseleti megbízás ellátására, ehhez nem szükséges az, hogy megbízásonként rendelkezzen a képviselet ellátásához szükséges feltételekkel.

A pénzügyi képviselő feladata, hogy a képviselt adózó adóügyeiben kizárólagos jogosultsággal eljárjon, az adókötelezettségeket (bevallás, adófizetés stb.) teljesítse. Ez fontos segítség a külföldi vállalkozásnak, ugyanakkor nem zárja ki annak felelősségét, mert a pénzügyi képviselővel egyetemlegesen felel az adókötelezettségek teljesítéséért. Ennek indoka, hogy a szerződéses szabadság elvéből következően a külföldi vállalkozás maga választhatja meg a pénzügyi képviselőjét, a képviseletet pedig a pénzügyi képviselő azoknak az ismereteknek a birtokában vállalhatja el, amelyekkel a külföldi vállalkozással kapcsolatban rendelkezik. Amennyiben a felek a képviselet ellátása, illetőleg a képviselő kiválasztása során nem jártak el kellő gondossággal, az ebből eredő hátrányok nem háríthatók át a költségvetésre, ez pedig az egyetemleges felelősség kimondásával biztosítható.

A pénzügyi képviselővel és a képviselt külföldi vállalkozással kapcsolatos illetékességi szabályok elválnak egymástól. Ennek megfelelően pénzügyi képviseletet bármelyik adóhatóság illetékességi területéhez tartozó adózó elláthat, azonban a képviselt külföldi vállalkozás tekintetében - az adóztatási és adóigazgatási feladatok hatékonyabb ellátása érdekében - az APEH Észak-budapesti Igazgatósága kizárólagos illetékességű hatóság. A pénzügyi képviselő ehhez az Igazgatósághoz köteles a megbízás elfogadásáról és a képviselet megszűnéséről 15 napon belül bejelentést tenni.

Annak érdekében, hogy az eljáró adóhatóság a pénzügyi képviselő, illetőleg a képviselt külföldi vállalkozás ellenőrzését hatékonyan elvégezhesse, a pénzügyi képviselőnek a képviselt külföldi vállalkozás adózással összefüggő iratait elkülönülten kell nyilvántartania.

A pénzügyi képviselő a képviselet ellátása során minden képviselt külföldi vállalkozás számára belföldi bankszámlát köteles nyitni, mert így elkülönülten tudja kezelni a képviselt külföldi vállalkozás adókötelezettségeivel összefüggő pénzeszközöket.

A 10. §-hoz

A módosítás a korábbi törvénnyel megegyezően tételesen sorolja fel a különböző típusú adóügyekben eljáró adóhatóságokat. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalon és szervein - a törvény szóhasználatában az állami adóhatóságon - kívül egyes adóügyekben a vámhatóságok, az illetékhivatalok valamint a helyi adóügyekben az önkormányzati adóhatóságok járnak el.

Az adóhatóságok feladatkörébe tartozik az adó beszedése, behajtása, nyilvántartása, továbbá - az önadózással és adóbeszedéssel megállapított adók kivételével - az adó megállapítása (adókivetés, -kiszabás) is. Ezen kívül az adóhatóságok feladata a költségvetési támogatás, az adóvisszaigénylés és -visszatérítés kiutalása is. Az adóhatóságok látják el az adózással összefüggő ellenőrzési feladatokat az adórövidítés, illetve a támogatás jogosulatlan igénybevételének megelőzése, megakadályozása érdekében. Ennek keretében ellenőrzi az anyagi és eljárási kötelezettségek törvényben előírt teljesítését, ezek valamelyikének megsértése esetén, amennyiben szükséges, megindítja az adóigazgatási eljárást.

A korábban hatályos szabályozás, miközben felsorolja a Magyar Köztársaságban adóhatósági feladatokat ellátó pénzügyi-igazgatási szerveket, ezek általánosságban megállapítható feladatait csak igen szűk körben szabályozza. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adóztatás során az adóhatóságokra háruló feladatok köre az adóztatás infrastruktúrájának biztosítása során az itt felsoroltaktól lényegesen szélesebb, mert az adóhatóságoknak kell kezdeményezniük az adófizetéshez elkerülhetetlen számlák megnyitását, azok számának közzétételét, illetőleg a nyomtatványok és más feltételek rendszeresítését és biztosítását. A különböző típusú adóhatóságoknak a kötelezettségek ellenőrzése során szükségképpen együtt kell működniük egymással a törvényben meghatározott információk átadásával, illetőleg az adózásban résztvevő más személyek joggyakorlását és kötelezettségteljesítését elő kell segíteniük. Az együttműködési kötelezettség a teljes jogú tagság elnyerésének pillanatától kiterjed az Európai Unió adózással foglalkozó szervezetére, illetőleg a tagállami adóhatóságokra is. Ezt a kötelezettséget honosítja meg a törvényben a módosítás az adóhatóságokra vonatkozó általános rendelkezések kiegészítésével.

A 11. §-hoz

Az adóztatásért, az adók beszedéséért a pénzügyminiszter felelős. Ehhez a pénzügyminiszternek olyan jogosítvány-együttessel kell rendelkeznie, mely tényleges lehetőséget biztosít számára e feladat ellátására, az adóhatóságok és az adóztatás felelős felügyeletére.

A pénzügyminiszter és az adóigazgatás kapcsolatát korábban az Art. csak igen vázlatosan szabályozta. Az előző év során elfogadott módosítással a törvény részleteiben szabályozza a pénzügyminiszternek, mint az adóztatásért felelős személynek az adóigazgatás egészéhez, ezen belül a tárca által felügyelt két adóhatósághoz (APEH, VPOP) fűződő viszonyát. A különböző jogterületeken elszórtan megtalálható szabályokból rekonstruálható vagy levezethető pénzügyminiszteri jogosítvány-együttesnek egy törvényhelyben való összevonása megerősítette a felügyeleti jogkört és tartalmi többletet is hordoznak a szabályok, amennyiben a pénzügyminiszter jogosítványává válik a beszámolók és jelentések kérése mellett bármely adózó ügyéről a tájékoztatás kérés lehetősége, az általa előterjesztett törvények értelmezése kérdésében az adóhatóságokra nézve kötelező iránymutatás kiadása, illetőleg az adóhatóságok teljesítmény-követelményeinek meghatározása.

A 12. §-hoz

Az Áe. szabályaihoz képest sajátosan rendezi a törvény az adózók iratbetekintési jogát. Az adózónak jogai érvényesítéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez szükséges lehet bármely, az adózására vonatkozó irat megismerésére. E jog gyakorlása addig terjedhet, amíg más személyek adótitokhoz fűződő érdekeit nem sérti, mert az iratnyilvánossághoz fűződő érdekeknél erősebb a más személyek magán- és üzleti titkainak, személyiségi jogainak védelme. A gyakorlatban ez a korlát az adózó jogainak és kötelezettségeinek érvényesülését nem csorbítja, de az adótitokra vonatkozó szigorú rendelkezésekkel csak így teremthető meg az összhang.

Az iratbetekintési jog másik korlátja csak időleges: legfeljebb az ellenőrzés megkezdéséig tart. Különösen önadózás esetén az adatszolgáltatásra, adatgyűjtésre vonatkozó iratoknak az ellenőrzés megkezdése előtti megismerése meghiúsítaná az esetleges adóeltitkolás feltárását. Ebben az esetben az adózóknak lehetősége lenne arra, hogy csak azokat a bevételeiket, jövedelmeiket vallják be, amelyekről az adóhatóságoknak biztosan tudomása van.

A 13. §-hoz

Az önadózás a törvényben meghatározott esetekben adózói kötelezettség, illetve a személyi jövedelemadózásban a munkáltatói, illetőleg adóhatósági adómegállapítás helyett választható adózási mód. Míg az önadózás adózói kötelezettség, addig az önellenőrzés csak lehetőség, amellyel az adózó - ha saját korábbi jogsértését észleli - mentesül az adóhatóság által később megállapított, súlyosabb jogkövetkezmények, az adóbírság, a késedelmi pótlék, a mulasztási bírság alól. Az önellenőrzés, amelyhez önellenőrzési pótlék kapcsolódik, a törvény szerint tehát nem kötelezettsége, hanem joga az adózónak. A törvény nem tesz különbséget az önadózó és az adókivetés útján adóztatott adózók között, a bevallás során elkövetett tévedéseiket az adómegállapítás módjától függetlenül helyesbíthetik. A jogkövetkezmények tekintetében is azonos helyzetbe hozza az adóbevallását önként módosító adózót az önadózóval. A törvény szerint az adóhatósági adómegállapítás során az adózónak lehetősége lesz az adóhatóság által meghatározott adókötelezettségekre észrevételt tenni. Amennyiben az adózó a törvényben előírt határidőt követően tesz észrevételt, mely alapján az adóhatósági megállapítást módosítani kell, az a jogkövetkezmények szempontjából önellenőrzésnek minősül, azaz az adózó terhére történő módosítás önellenőrzési pótlékfizetési kötelezettséget von maga után.

A 14-15. §-hoz

A törvény összefoglalja az adózót terhelő, a III. fejezetben részletesen szabályozott eljárási jellegű kötelezettségeket. Az adózót nem terheli minden esetben az összes adókötelezettség, hanem azok terjedelmét a törvény, illetve az egyes adótörvények rendezik. Az eljárási jellegű adókötelezettségek terjedelme az adó jellegéhez és az adózó tevékenységéhez igazodik.

Általános szabályként felmenti a törvény a vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemély adózókat az adatszolgáltatás, adólevonás és -beszedés kötelezettsége alól, kivéve, ha külön törvényi rendelkezés szerint munkáltatók, kifizetők vagy adóbeszedésre kötelezettek. Az adózó költségvetési támogatásra való jogosultságát a törvény a mellékkötelezettségek teljesítéséhez köti. A törvény néhány sajátos esetet állapít meg, amelyben az adózó helyett az eljárási kötelezettségeket más személy köteles teljesíteni, mint a felszámoló, végelszámoló, kockázati tőketársaság kezelője.

Az adózás és a költségvetési kapcsolatok természetesen szorosan összefüggenek, mégsem vetíthetők közvetlenül egymásra. Az adózó helyzetét, jogait és kötelezettségeit nem befolyásolja az, hogy az általa teljesítendő befizetés az államháztartás mely részébe kerül. Az adózó egyfelől nem tarthat igényt többletjogokra azért, mert más személyeknél több adót fizetett a költségvetésbe, másrészt az adóhatóság sem utasíthatja el - például - az adózó fizetési könnyítésre irányuló kérelmét csupán a központi, illetve az önkormányzati költségvetés pillanatnyi helyzetére, likviditási zavaraira hivatkozva, ha a kérelem teljesítésének törvényi feltételei egyébként adottak.

A 16-18. §-hoz

A törvény e szakaszai állapítják meg az adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzése szempontjából kiemelkedő jelentőségű regisztrációs kötelezettséget, amelyet "A bejelentés szabályai" cím alatt foglal össze. Az önadózás elvéből következik, hogy az adózónak az adókötelezettségének keletkezését magának kell felismernie, és erről az adóhatóságot tájékoztatnia. Adóköteles tevékenységet folytatni a törvény szerint csak adószám birtokában lehet. Az adószámot az állami adóhatóság állapítja meg, az első bejelentés alkalmával, amelyet a törvény bejelentkezésnek nevez. A törvény tételes katalógusát adja az adózók által bejelentendő valamennyi adatnak, amelyből az egyes különböző szervezeti formában működő adózók azokat az adatokat jelentik be, amelyekkel rendelkeznek vagy jogszabály alapján rendelkezniük kell.

Az állami adóhatósághoz történő bejelentkezés módja szempontjából a törvény az adózókat alapvetően két csoportra osztja. Azok az adózók, amelyek tevékenysége cégbejegyzéshez vagy vállalkozási igazolványhoz kötött, az ún. egyablakos bejelentési rendszer hatálya alá tartoznak. Az adóhatósághoz történő bejelentési kötelezettségüknek a cégbírósági eljárás, illetőleg az egyéni vállalkozói igazolvány kiállítása iránt indított eljárás kezdeményezésével tesznek eleget, ugyanis a cégbíróság, illetőleg a vállalkozói igazolvány kiállítására jogosított jegyző számítógépes rendszer segítségével továbbítja az adóhatósághoz azokat az adatokat, amelyek az adószám megszerzéséhez szükségesek. Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében az egyablakos rendszer kiterjed a statisztikai hivatalokra és a társadalombiztosítási szervekre is, így az adóhatóság ezen keresztül szerzi be a statisztikai hivataltól az adózó statisztikai számjelét, amely az adószám megállapításához elengedhetetlen. Az adóhatóság a megállapított adószámot e rendszernek a segítségével juttatja vissza a cégbíróságnak, illetőleg a körzetközponti jegyzőnek, amelyek közlik az adózóval az adószámot. Ennek köszönhetően az előtársaság már jogosult gazdasági tevékenység végzésére, jóllehet cégbejegyzési eljárása még folyamatban van, az egyéni vállalkozó pedig a vállalkozói igazolványából tudja meg az adószámát és kezdheti meg gazdasági tevékenységét.

Azok az adózók, amelyek adóköteles bevételszerző tevékenységet cégbejegyzéshez, illetőleg vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységi körben folytatnak, bejelentési kötelezettségüknek közvetlenül az adóhatóságnál tesznek eleget.

Vannak olyan adatok, amelyek a cégnyilvántartáshoz, illetőleg az egyéni vállalkozói igazolvány kiállításához nem szükségesek, vagy ezen eljárások kezdetekor még nem állnak rendelkezésre, ezért a törvény meghatározza azoknak az adatoknak a körét (pl. iratőrzés helye, üzleti év mérlegforduló napja, jogelőd adószáma, vezető tisztségviselők, könyvvizsgálók, képviselők adatai), amelyeket az adózónak az adószám megszerzésétől számított 15 napon belül kell bejelentenie. Az állami adóhatóság a regisztrációs eljárás befejezéséről a nála nyilvántartásba vett valamennyi adat megküldésével tájékoztatja az adózót, amely az adateltérésekre ily módon észrevételt tehet.

A vállalkozások egymás közötti ügyleteiben indokolatlanul felduzzadt készpénzforgalom átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tétele érdekében a törvény bejelentési kötelezettséget ír elő, ha meghatározott értékhatár felett nyújtanak készpénzszolgáltatást.

A fióktelep, mint a külföldi vállalkozás belföldi adózási ügyvivője, valamint az adókötelezettséggel terhelt kereskedelmi képviselet bejelentési szabályaira a cégbejegyzéshez kötött vállalkozásokra vonatkozó szabályok az irányadók azzal az eltéréssel, hogy az adószám megszerzését követő 15 napon belül 90 napnál nem régebbi illetőségük szerinti ország adóhatóságától származó ún. illetőségigazolást is kötelesek az adóhatósághoz benyújtani.

A 19. §-hoz

Az önkormányzati adóhatóságok az adózókat az állami adóhatósághoz hasonlatosan adószámon vagy adóazonosító jelen tartják nyilván, de az adóztató önkormányzatok nagy száma miatt az egyablakos bejelentési rendszer rájuk nem terjed ki. Az adószámmal rendelkező adózók, ha adókötelezettségük egy vagy több önkormányzatnál keletkezik, az adókötelezettség keletkezését követő 15 napon belül az áfa-státusz megjelölésének kivételével azokat az adataikat jelentik be, amelyeket az állami adóhatóságnál is be kell jelenteniük. A magánszemélyek az adókivetés útján megállapított adókötelezettségüket az adóbevallásuk benyújtásával jelentik be.

A 20. §-hoz

Az adóhatóság a magánszemélyeket, ha azok nem végeznek általános forgalmi adó köteles tevékenységet, és adószámmal sem rendelkeznek, adóazonosító jelen tartja nyilván, tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a személyi szám univerzális azonosító kódként való használatát alkotmánysértővé minősítette. Az adóazonosító jelet az adóhatóság a magánszemély természetes azonosító adatainak felhasználásával külön törvényben meghatározott szabályok alapján képzi és állapítja meg. Az adóazonosító jelet a magánszemélynek a jövedelemadó köteles bevétel megszerzése, illetőleg költségvetési támogatás igénybevétele előtt kell megszereznie. A törvény részletesen szabályozza azt az eljárást, amelyben az adóhatóság a természetes azonosító adatokat ellenőrzi, és kiadja a végleges vagy az ideiglenes adóazonosító jelről szóló hatósági igazolványt.

Azok a magánszemélyek, akiket a Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján terhel járulékfizetési kötelezettség, a kötelezettség keletkezéséről és megszűnéséről 15 napon belül teljesítik bejelentési kötelezettségüket. Minthogy az adóhatóság minden hónapban előírja a fizetési kötelezettséget, és könyveli a teljesítést, az adminisztráció egyszerűsítése érdekében az adóévet követően vizsgálja meg, hogy a teljesítések megfelelnek-e a törvényi előírásnak, és az adókülönbözetről az adóévet követően hoz csak határozatot.

A 21. §-hoz

A vagyonátruházási illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés eseti jellegű, ezért a vagyonszerzők teljes körű és folyamatos nyilvántartásba vétele szükségtelen. A vagyonszerzési ügyletben az illetékkötelezettség a vagyonszerzőt terheli, az ingatlan értékesítője, a vagyoni értékű jog átruházója néhány eset kivételével a személyi jövedelemadóban keletkeztet adókötelezettséget. Az ingatlan értékesítőjéről, a vagyoni értékű jog átruházójáról az állami adóhatóság a földhivatal, az illetékhivatal adatszolgáltatásából értesül. Annak érdekében, hogy a szolgáltatott adatokat az adóhatóság fel tudja dolgozni, elengedhetetlen, hogy a bevételt megszerző magánszemélyeknek ne csak természetes azonosító adatait kapja meg, hanem azok adóazonosító jelét is. Az értékesítő személyek adóazonosító jelét a vevőnek kell a földhivatalnál teljesített illetékkötelezettség bejelentésével egyidejűleg bejelentenie az erre rendszeresített nyomtatványon. Ha az értékesítő magánszemélynek nincsen adóazonosító jele, a közölt természetes azonosítók alapján az illetékhivatal kezdeményezésére az állami adóhatóság hivatalból állapítja meg, majd közli az illetékhivatallal és a magánszeméllyel.

A 22. §-hoz

A vállalkozási tevékenységet folytató személyek szinte kivétel nélkül kimerítik az általános forgalmi adó alanyiság kritériumát. Azonosításukra az adószám szolgál, amelynek meghatározott karaktere "beszélő szám" abban az értelemben, hogy kifejezésre juttatja az adószám tulajdonosának státuszát a forgalmi adóban. Ennek a vállalkozók egymás közötti ügyleteiben is jelentősége lehet, hiszen nem minden forgalmi adó alany jogosult forgalmi adót felszámítani, illetőleg a felszámított forgalmi adót levonni. Ezért a törvény szerint a forgalmi adó törvényben meghatározott státuszt - tárgyi mentes tevékenységet folytatók, alanyi mentességet választók, tárgyi mentesség helyett adóalanyiságot választók, az áfa megállapítás valamely különleges módját - választók e minőségüket az adószám megállapítására irányuló eljárásban nyilatkozatban hozzák az adóhatóság tudomására. A belföldi adóalanyi státusztól függetlenül az adóalany az adóhatósághoz történő bejelentkezésekor arról is nyilatkozik, hogy kereskedelmi kapcsolatot kíván-e létesíteni az Európai Közösség tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal. A kereskedelmi kapcsolat kitételt a törvény a beszerzés, értékesítés, szolgáltatásnyújtás fogalmaival azonosítja.

A nyilatkozat megváltoztatása a jövőre vonatkozóan az adóév utolsó napjáig tehető meg, ha viszont annak törvényi feltételei nem álltak fenn, az adózó az adóév elejére visszahatóan is megváltoztathatja nyilatkozatát. A közösségi adószámmal kapcsolatos változást az adózónak a változás-bejelentés általános szabályai szerint kell teljesítenie, tekintettel arra, hogy az Unión belüli kereskedelmi kapcsolatban bekövetkező változás bejelentése nem tolódhat ki az adóév végére, hiszen a közösségi adóalany-nyilvántartó rendszernek, illetve a VIES adatbázisnak friss információkat kell tartalmaznia.

A közösségi adószámmal rendelkező adózót negyedévente bevallási kötelezettség terheli majd a csatlakozást követően az Unión belüli kereskedelmi tevékenységéről. Amennyiben már nem végez ilyen tevékenységet, úgy mentesülhet bevallási kötelezettsége alól, ha kéri közösségi adószámának törlését. Erre irányuló kérelem esetén a törvény szerint az adóhatóság a bejelentés napjával törli a közösségi adószámot.

A törvény bejelentési, és a közösségi adószám megállapítására vonatkozó fő szabályai nem alkalmazhatóak azon nem áfa-alany jogi személyekre, jogi személyiség nélküli egyéb szervezetekre, amelyeket belföldön kizárólag adófizetési kötelezettség terhel abban az esetben, ha a Közösség más tagállamából általuk beszerzett termékek összesített ellenértéke a 2,5 millió forintot meghaladja. Ugyanakkor ezeknek az adózóknak is rendelkezniük kell közösségi adószámmal. Hasonló a helyzet az új közlekedési eszközt beszerző, nem áfa-alany magánszemélyek esetében is. Azoknak a nem áfa-alany jogi személyeknek, jogi személyiség nélküli egyéb szervezeteknek pedig, amelyek Közösségen belüli termékbeszerzése a 2,5 millió forintot nem haladja meg, a 6. számú irányelv alapján lehetővé kell tenni, hogy a belföldön történő adófizetést választhassák. Adólevonási jog azonban ebben az esetben sem illeti meg őket. A módosítás a fentiek alapján lehetővé teszi, hogy a felsorolt adózók előzetes bejelentése alapján az adóhatóság részükre a közösségi adószámot megállapítsa.

E törvényi rendelkezés alapján elvileg kiterjedne a bejelentkezési és az adóhatóság részére a nyilvántartási kötelezettség azokra az eredeti kárpótolt szövetkezeti tagokra, akik a kárpótlással szerzett földtulajdonukat bérbeadás útján hasznosítják pl. a szövetkezet használatában hagyták. Az adófizetési kötelezettséggel egyébként nem tartozó, viszonylag nagy számú, jellemzően idős embert mentesíti a törvény a felesleges adminisztratív kötelezettség, illetőleg annak elmulasztásával járó szigorú jogkövetkezmények alkalmazása alól.

A 23. §-hoz

A bejelentkezés, illetőleg a bejelentés révén a megszerzett információkat az adóhatóság nyilvántartja és felhasználja annak érdekében, hogy ellenőrizze az adózók adókötelezettségeinek teljesítését. Ennek megfelelően kiemelkedően fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az adóhatóságnál rendelkezésre álló adatállomány a valóságot hűen tükrözze, és az időközben bekövetkező változásokról a nyilvántartások pontosítása érdekében informált legyen. Ezért a törvény meghatározza, hogy mely változásokról milyen eljárási rend betartásával köteles az adózó az adóhatóságot tájékoztatni. A megváltozott adatok egy része a cégbíróságot, illetőleg az egyéni vállalkozói igazolványt kiállító jegyző adatbázisát is érintheti, ezért a közös adatbázist érintő változásokat a bejelentési szabályoknak megfelelően a cégbíróságnál, illetőleg a körzetközponti jegyzőnél kell teljesíteni, míg az adóhatósághoz közvetlenül bejelentett adatok változását az adóhatóságnál kell bejelenteni.

A 24. §-hoz

Annak érdekében, hogy az adózók bejelentett adatait az adóhatóság számítástechnikai rendszerekben és eszközökkel tudja kezelni, az adózók számára adóazonosító számot (adószám, adóazonosító jel, közösségi adószám) állapít meg. Az adózóknak az azonosító számukat az adózással összefüggő minden iraton fel kell tüntetniük, a későbbi azonosításuk, illetőleg az iratok feldolgozhatósága érdekében. Az állami adóhatóság által megállapított azonosító számot használja nyilvántartása során az önkormányzati adóhatóság és esetenként az illetékhivatal, a vámhatóság is. Az adóazonosító szám a gazdaság más szereplői számára is közvetíti, hogy a szám tulajdonosa a gazdasági életben jogszerűen működik, vele szerződés köthető, illetőleg részére adóköteles bevétel fizethető ki.

A közösségi adószámot az adózóknak csak a közösségi kereskedelemmel összefüggő iratokon kell feltüntetniük.

Az adószám kiállítását az adóhatóság megtagadja, ha a bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak. A törvény rendelkezik azokról az esetekről is, amikor az adóhatóság az adószámot törli a nyilvántartásából.

Az önkormányzati adóhatóság az adózót az állami adóhatóság által kiadott adószámon, - adószámmal nem rendelkező magánszemélyt - adóazonosító jelen, illetve útlevélszámon tartja nyilván. Az adóazonosító jellel nem rendelkező magánszemély adózók esetén a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzati adóhatóság a nyilvántartásba vételhez szükséges adóazonosító jel kiadása érdekében megkeresse az állami adóhatóságot, a nem magánszemély adózók tekintetében azonban nem ad ilyen felhatalmazást. Így az adóköteles tevékenységet nem végző, nem magánszemély adózók esetén, amelyeknek adókötelezettségük kizárólag az önkormányzati adóhatóságnál keletkezik, nehézséget jelent az adószám hiánya (például a társasház építményadó fizetési kötelezettsége a közös használatú helyiségek után). Amennyiben az ilyen adózó - kizárólag az önkormányzati adóhatóságnál történő nyilvántartásba vétel céljából - adószámot igényel, az állami adóhatóságnál adóköteles tevékenységet folytató adózóként veszik nyilvántartásba, így ott is köteles valamennyi adókötelezettség teljesítésére (pl. adóköteles tevékenység hiányában nullás bevallások kiállítására). E kérdés rendezése érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy az adóköteles tevékenységet nem folytató, nem magánszemély adózók is kérhessenek adószámot az állami adóhatóságtól. Az állami adóhatóság ezen adózókról külön nyilvántartást vezet, s bevallási kötelezettségük az állami adóhatóságnál csak akkor keletkezik, ha az APEH hatáskörébe tartozó adóköteles tevékenységet folytatnak. Ez esetben természetesen nem kell újra bejelentkezniük, hanem az adóhatóság által megállapított adószámot használhatják.

A 25. §-hoz

A korábban hatályos szabályozás szerint az adóhatóság az adót, költségvetési támogatást kivetéssel, kiszabással, utólagos adómegállapítással, illetőleg azonnali ellenőrzéssel állapítja meg. A törvény - tekintettel a gépjárművek adóztatása területén bekövetkező jelentős változásokra, továbbá a személyi jövedelemadóban a bevezetett adóhatósági adómegállapításra - korszerűsíti a szabályt, amely szerint az adóhatóság a jövőben az adót, költségvetési támogatást bevallás alapján kivetéssel, kiszabással, vagy adatszolgáltatás alapján adóhatósági adómegállapítás útján, illetőleg utólagos adómegállapítás keretében állapítja meg.

Az egyes adók és költségvetési támogatások alapja, megállapításuk időpontja eltérő, ezért a törvény szerint az adókat, a költségvetési támogatásokat külön-külön, az előírt időpontokban kell megállapítani. A törvény e tekintetben nem tér el a korábban hatályos rendelkezésektől, továbbra sem teszi lehetővé, hogy az egyes adókötelezettségeket, költségvetési támogatásokat egymással szemben beszámíthassák.

A 26. §-hoz

A rendszeres, üzletszerű gazdasági tevékenységet folytatók általában többféle adót fizetnek, ezek esedékessége is eltérő, ezért az adóhatóság adóbevallás alapján nehézkesen, késedelmesen, nagy bürokráciával vethetné ki az adójukat. A törvény fenntartja e körben az önadózást. A jogi személyek, egyéb szervezetek, vállalkozók az állami és az önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adók tekintetében is önadózók.

Az adókivetést célszerűségi és gazdaságossági megfontolások miatt azon adók esetében tartja fenn a törvény, amelyekben az adó alapja, illetőleg mértéke stabil, mint a helyi adók között az építmény- és telekadó.

A korábban hatályos szabályozásban a személyi jövedelemadóban az önadózás szerepel domináns adómegállapítási módként. Ez alól kivételt csak a munkáltatói adómegállapítás jelentett, amit a magánszemély csak szigorú törvényi előfeltételek mellett választhatott. A törvény szerint a munkáltatói adómegállapításból kizárt adózó nem feltétlenül lesz önadózó, mert választhat adóhatósági adómegállapítást, ha ennek feltételei fennállnak. A törvény ennek megfelelően bővíti az önadózás alóli kivételek körét.

A 27-28. §-hoz

A törvény alapvetően fenntartja azt a költségtakarékos adómegállapítási módot, amit levonásnak nevezünk. A kifizetők, ha munkaviszony vagy más munkavégzésre irányuló jogviszony alapján magánszemélyeknek teljesítenek kifizetést, kötelesek a személyi jövedelemadó törvény előírásai szerint adóelőleget vagy adót megállapítani, azt a kifizetéskor levonni, megfizetni és saját adóbevallásukban bevallani. A törvény garanciális szabályként kimondja, hogy ha a levonás a magánszemélynél megtörtént az adó a továbbiakban csak a kifizetőtől követelhető.

A magánszemélyek közel 50%-a csak egy forrásból, jellemzően a munkáltatójától szerez jövedelmet, és január 31-én rendelkezik munkaviszonnyal. Ezek az alapfeltételei annak, hogy a magánszemély összjövedelme után a munkáltatójával állapíttassa meg az adóját, és a különbözet levonása, illetőleg visszaigénylése is a munkáltatónál történjen. A munkáltató csak akkor állapítja meg a magánszemély adóját, ha a magánszemély ezt nyilatkozatában kéri. A nyilatkozat adóbevallás értékű, és csak akkor tehető meg, ha a feltételek adottak. A törvény szabályozza és időben ütemezi azt a folyamatot, amely szerint a munkáltatói adómegállapításhoz szükséges dokumentumokat a magánszemély a munkáltatója rendelkezésére bocsátja. A munkáltatói adómegállapítás április 20-án zárul, és az adó összegéről a munkáltató igazolást ad ki.

A munkáltatói adómegállapításhoz hasonló harmadik személy közbeiktatásával történő adómegállapítás az adó beszedés, amikor is az idegenforgalmi adót a szálláshely hasznosítója közli a magánszeméllyel, az adót átveszi, bevallja és megfizeti.

A törvény az adózók adminisztrációs terheinek mérséklése érdekében a személyi jövedelemadóban új adómegállapítási módot honosít meg, amely a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételek esetében az adózó döntése alapján vehető igénybe. Ha a magánszemély nem választhatja a munkáltatói adómegállapítást, mert pl. több munkaviszonyból, vagy több munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelme van, nem alkalmaz tételes költségelszámolást, nem egyéni vállalkozó, vagy nincs ingó-, ingatlanértékesítésből adóköteles jövedelme, adóhatósági adómegállapítást kérhet. A január 15-ig megtehető nyilatkozatához kell csatolnia adójának 1+1%-áról a nyilatkozatot, és az adóhatóság a különböző kifizetőktől, munkáltatóktól beérkező adatszolgáltatás alapján a magánszemély nyilatkozatában szereplő kedvezményekre tekintettel az adót kiszámítja és közli a magánszeméllyel.

Az adóhatóságnak az adatszolgáltatás, illetőleg a nyilatkozat adatait fel kell dolgoznia, el kell készítenie az adómegállapítást, ki kell postáznia, ezért a törvény az ehhez szükséges határidőket az elvégzendő munka nagyságához igazítva határozta meg. Ha az adózó egyetért a részére megküldött adómegállapításban foglaltakkal, nem kell ezt jeleznie az adóhatóság felé. Amennyiben észrevételt nem tesz, ez az adómegállapítás elfogadását jelenti, ezzel teljesíti bevallási kötelezettségét. Ha az adózó nem ért egyet, észrevételt tehet, amelynek figyelembevételével - amennyiben indokolt - az adóhatóság az adómegállapítást módosítja. Az adózó az észrevételének figyelembevételével kapcsolatos kifogást terjeszthet elő az adóhatóságnál, mely esetben az adóhatóság határozattal dönt az adózó adókötelezettségeiről.

A törvény szerint ezt az adómegállapítási módot az adóhatóság első ízben a 2004. évben kifizetett jövedelmek után 2005-ben alkalmazza.

A 29. §-hoz

Az Art. eredeti rendelkezése szerint a munkáltató és a kifizető a magánszemély jövedelemadójával kapcsolatos adókötelezettségének körében (pl. előleg levonás) elkövetett mulasztását, tévedéseit önellenőrzéssel korrigálhatja. A törvény szerinti önellenőrzéshez a helyesbített adót be is kell vallani és meg is kell fizetni az önellenőrzési pótlékkal együtt. Ennek komoly gyakorlati akadálya, hogy a munkáltató vagy a kifizető a hiba feltárásakor gyakran már nincs jogviszonyban a magánszeméllyel. Ezért a helyesbített adó elszámolása lehetetlenné válik. Az adó ugyanis ez esetben is a magánszemély jövedelmét kell, hogy terhelje, ellenkező esetben az adót utólag saját forrásból megfizető kifizetőt az adó formájában juttatott vagyoni előny tekintetében is jövedelemadó-kötelezettség terheli. Ha viszont a munkáltató, illetve a kifizető az önellenőrzéssel helyesbített adó összegét nem fizeti meg, az adófolyószámláról hiányzó összeg után késedelmi pótlékot kell fizetnie, ami az önellenőrzési pótlék kétszerese. A jelenlegi szabályozás alapján tehát a kifizetőnek, munkáltatónak az az "egyszerűbb" megoldás, ha ezekben az esetekben az önellenőrzést el sem végzi. Már csak azért sem, mivel az adóhatóság által esetlegesen feltárt mulasztás szankciója, amely a levonási kötelezettség elmulasztásáért alkalmazható, nem ösztönöz a helytelenül megállapított adó feltárására.

A törvény részletesen szabályozza a munkáltatói, kifizetői adómegállapítások körébe eső tévedések önkéntes korrekcióját, figyelemmel arra az elvre, hogy az adó mindig a magánszemélyt, a jogkövetkezmények pedig minden esetben a felróhatóságnak megfelelően a munkáltatót, kifizetőt terhelik. A szabályozás lehetővé teszi, hogy a munkáltató a vele még munkaviszonyban álló dolgozójával a feltárt adókülönbözetet elszámolja, és adómegállapítását a rá vonatkozó szabályok szerint módosítsa. E módosítás tehát nem önellenőrzés, annak ellenére sem, hogy a költségvetés terhére tévedő munkáltató önellenőrzési pótlékot állapít meg, vall be és fizet meg. A munkáltató az önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül az adólevonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól. A törvény kitér azokra az esetekre is, amikor az adókülönbözet elszámolása a munkavállaló időközben bekövetkezett munkahely-változtatása miatt nem lehetséges, vagy a különbözet elszámolása aránytalanul hosszú időt venne igénybe. Ha a munkaviszony hiánya miatt a korábbi jogviszonyból eredő jövedelmekkel kapcsolatos tévedések - folyó jövedelem hiányában - a magánszemély folyó kifizetéseinél nem érvényesíthetők, a munkáltató jelzése alapján az adóhatóság feladata a magánszemély felkutatása és a levonni elmulasztott adó érvényesítése.

A törvény a kifizető számára is biztosítja, hogy az adómegállapítás, levonás, bevallás, megfizetés tekintetében elkövetett tévedése, mulasztása miatt kiszabható jogkövetkezmények alól mentesüljön, ha a hibáját feltárja és az adóhatóságnak bejelenti. Hátrányos jogkövetkezményként csak az önellenőrzési pótlékkal kell számolnia, szemben az adólevonás elmulasztásáért kiszabható 50%-os mulasztási bírsággal, amelyet az adóbírság mértékével összhangban határoz meg a törvény.

A 30. §-hoz

A törvény az eddig hatályos szabályozással egyezően a járulékmegállapítás jellemző módjaként az önadózást határozza meg, azaz a járulékot az adózó maga állapítja meg, vallja be és fizeti meg. A magánszemélyt azonban nem terheli nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék megállapítási kötelezettség, ha járulékköteles jövedelme munkáltatótól, kifizetőtől származik tekintettel arra, hogy ebben az esetben a járulékot a munkáltató, a kifizető vonja le, és a rá vonatkozó szabályok szerint bevallja és megfizeti. A magánszemély - figyelemmel a járulékfizetés felső határára, valamint a többes jogviszony esetén alkalmazandó különös járulékmegállapítási szabályokra is - a munkáltatónál, a kifizetőnél a kifizetést megelőzően nyilatkozhat arról, hogy a kifizetést járulékkötelezettség nem terheli.

A törvény az adóadminisztráció egyszerűsítése érdekében, összhangban a társadalombiztosítási jogszabályok módosításával mellőzi a korábbi szabályozásból a nyilatkozat mellé az igazolás benyújtási kötelezettséget. Ugyanakkor fenntartja, hogy a magánszemély nyilatkozata az adóbevallással egyenértékű. Ha a magánszemélytől - pl. a többes jogviszonya alapján - több járulékot vontak le, mint ami a "járulékplafon" miatt megengedett, a törvény szerint a jövedelemadó bevallásban is visszaigényelhető, feltéve, hogy a különbözetet a magánszemély a foglalkoztatójával nem számolta el. Az adóhatósági adómegállapítást választó magánszemély a járulék felső határ miatti túlvonást külön nyomtatványon a jövedelemadó megállapításra előírt határidőig jelenti be az adóhatóságnál, és kéri a visszatérítést.

A 31. §-hoz

A törvény a korábban hatályos szabályozással egyezően állapítja meg az adóbevallás szabályait. Az adóbevallás az adózó egyik fő eljárásjogi kötelezettsége, amelyben jogkövetkezmények terhe mellett nyilatkozik az adókötelezettségéről, költségvetési támogatási igényéről, illetőleg közli azokat az adatokat, amelyek adóhatósági adómegállapítás esetében az adóalap kimunkálásához szükségesek. Az adóbevallás az elektronikus úton történő adóbevallás kivételével egy nyomtatvány, amely egy vagy több adó, költségvetési támogatás megállapításához és a megállapítás közlésére szolgál. Az adóbevallás az adómegállapítás során figyelembe veendő tények, körülmények (mentesség, kedvezmény, adóalap, adóösszeg) mellett tartalmazza az adózó azonosításához szükséges adatokat is. Joghatás kiváltására az aláírt és benyújtott adóbevallás alkalmas. Az adókat, költségvetési támogatásokat a törvény mellékleteiben meghatározott időrendben kell az állami adóhatósághoz, vámhatósághoz benyújtani, a bevallási határidők betartása a bevallások feldolgozásának programozottsága miatt kiemelkedő jelentőségű. A késedelmes, illetőleg az elmulasztott adóbevallásnak jogkövetkezményei vannak, a határidő elmulasztását az adózó igazolhatja, az akadályozott adózó az akadály megszűnését követően 15 napon belül pótolhatja jogszerűen a mulasztást. Az adóbevallás fontosságát jelzi a törvény azzal, hogy az adófizetés a bevallást nem pótolja, illetőleg az ellenőrzés megkezdését követően az elmulasztott bevallás már nem pótolható. Az adóbevallások - igazodva az anyagi jogi szabályok szerteágazóságához - lehetnek olyan bonyolultak, hogy a kitöltésükhöz az adómegállapításhoz, kiszámításához az adózók adótanácsadó, adószakértő közreműködését igényelik. A közreműködést igazoló ellenjegyzés esetén a bevallás hibájáért a közreműködő adótanácsadó, adószakértő felel.

A 32. §-hoz

A vállalkozókat terhelő helyi adó bevallások határidejét a törvény az eddig hatályos Art.-t követve a törvény törzsszövegében állapítja meg.

A 33. §-hoz

Az adóbevallások határidejére vonatkozó általános rendelkezésekhez képest a törvény speciális szabályokat tartalmaz azokra az esetekre, amikor olyan esemény történik, amely miatt az adózási folyamat normális menetétől függetlenül rendkívüli bevallást kell benyújtani.

Soronkívüli bevallási kötelezettséget kiváltó esemény lehet a cégbírósági bejegyzés napja, az elutasító végzés jogerőre emelkedésének napja, a megszűnés, a kötelezettség megszűnésének, a tevékenység folytatásához szükséges engedélyt visszavonó hatóság határozatának jogerőre emelkedésének napja.

Az éves elszámolású adók soronkívüli adóbevallásának határideje a beszámoló készítésére kötelezett adóalanyok esetében - a számvitelről szóló törvénnyel összhangban - a beszámoló készítésére előírt határidő. Ez a határidő jellemzően a soronkívüli bevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő 90. nap. A beszámoló készítésére nem kötelezett adóalanyok esetében indokolatlan a 90 napos határidő, ezért a soronkívüli adóbevallási kötelezettségüknek a kiváltó eseményt követő 30 napon belül kell eleget tenniük. Azokról az adókról, amelyeknél az adómegállapítási időszak egy hónap vagy egy negyedév, a bevallással még le nem fedett időszakról a soronkívüli adóbevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő 30 napon belül kell az adóbevallást az adóhatósághoz benyújtani.

A 34. §-hoz

Az adóhatóság az adóbevallásokat feldolgozza, és az adózó adófolyószámláján a fizetendő, illetőleg a visszatérítendő adót kötelezettségként előírja. Az adóbevallás adatainak helytállósága kiemelkedő jelentőségű, ezért az adóhatóság a feldolgozás során az adóbevallások belső összefüggéseit számítástechnikai program segítésével ellenőrzi. Az adóbevallás feldolgozása, összesítése során az esetleges számítási hibákat, elírásokat ki kell javítani. Ha a számítási hiba az adóalap vagy az adó összegét módosítja, erről az adózót értesíteni kell. Az adóhatóság természetesen a számítási hibától és más hasonló elírástól eltekintve kijavítás címén érdemben nem változtathatja meg a bevallás tartalmát. Az adózó terhére mutatkozó javítás esetén fel kell hívni az adózót a különbözet megfizetésére, a javára mutatkozó számítási hiba összegét pedig vissza kell utalni. Ha az adózó a kijavítást vitatja, az adót határozattal kell megállapítani. Miután ilyen esetben csak számítási hiba vagy elírás kijavításáról rendelkezik az adóhatóság, ez nem tekinthető ellenőrzésnek vagy adómegállapításnak és nem zárja ki az adóbevallás utólagos ellenőrzését.

A 35-36. §-hoz

Az adófizetési kötelezettség az adózás eljárási kötelezettségei közül a második fő kötelezettség. Az adót jellemzően az anyagi jogi szabályokban megjelölt adóalanynak kell megfizetnie, ettől eltérő a helyzet, ha az adómegállapítás folyamatába elsősorban biztonsági és költségkímélési szempontok figyelembevételével harmadik személyt iktat a törvény, akik/amelyek másokat terhelő adót állapítanak meg, vonnak le és fizetnek meg. Az adóbevételek beszedhetősége érdekében a törvény meghatározza azon személyek körét, amelyek mögöttes felelősséggel tartoznak más személyek adótartozásának megfizetéséért. Az adó megfizetésére kötelezettet nem terhelik az adótartozással összefüggő részkötelezettségek, fizetési kötelezettségüket a törvény alapján és feltételek fennállása esetén az adóhatóság határozattal állapítja meg. Az adótartozásért a mögöttes felelősség nem csak a törvény erejénél fogva, hanem az adóhatóság által jóváhagyott szerződés alapján is létrejöhet. Az adótartozás átvállalása, illetőleg az adófizetésért való kezességvállalás, amely az adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé, ilyen mögöttes felelősséget keletkeztető jogintézmény.

A 37-42. §-hoz

A törvény a korábban hatályos szabályozással egyezően tartalmazza az adómegfizetés és az adóhatósági kiutalásra vonatkozó adótechnikai előírásokat. Az adófizetés a költségvetés finanszírozási kötelezettségeihez igazodóan szakaszolt, az egyes adók, adóelőlegek fizetési határidejét e törvény melléklete, illetőleg más törvény határozhatja meg. Az adófizetési kötelezettség határideje az esedékesség, amelynek elmulasztásához jogkövetkezményeket fűz a törvény. Az adóhatóság kiutalási kötelezettsége is határidőhöz kötött, 30, illetőleg 45 nap, amelynek számítását legkorábban a bevallás, igénylés határidejétől kell számítani. Ha az adóhatóság jogszerűtlenül lépi túl a határidőt, az adózókat terhelő késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet.

Az adóhatóság jellemzően nem kezel készpénzt, az adókat bankszámláról átutalással, illetőleg postai befizetéssel lehet teljesíteni. A törvény pontosan meghatározza a teljesítés napját, aminek a késedelem számítása szempontjából van különös jelentősége. Az adóhatóságot terhelő kiutalási határidők számítása csak akkor kezdődik el, ha a törvényben tételesen meghatározott akadályok megszűnnek.

A 43. §-hoz

A törvény a korábban hatályos szabályozásból változatlan tartalommal veszi át a befizetések elszámolására vonatkozó rendelkezéseket. Az adóhatóság az adózó adókötelezettségeit és az arra teljesített befizetéseket adózónként vezetett adószámlán, ún. folyószámlán tartja nyilván. A törvény garanciális okból tételesen meghatározza, hogy a kötelezettségeket, illetőleg a befizetéseket milyen dokumentumok alapján lehet a nyilvántartásban szerepeltetni. A folyószámla naprakészen tükrözi, hogy az adózó az általa bevallott, illetőleg az adóhatóság által megállapított adókra milyen időpontokban milyen összegű befizetéseket teljesített, illetőleg milyen jogcímen milyen összegű költségvetési támogatást igényelt, és az adóhatóság erre milyen összegben teljesített kifizetéseket. Rendelkezik a törvény azokról az elszámolási szabályokról, amelyeket akkor kell alkalmazni, ha valamely kötelezettségének nem teljes egészében tesz eleget az adózó. Az adózó rendelkezése alapján az adóhatóság a költségvetési támogatást, adóvisszatérítést, adóvisszaigénylést kiutalás helyett beszámítja a fizetendő adóba, és ezzel az adót megfizetettnek, az igénylést pedig kiutaltnak kell tekinteni. Előfordul, hogy az adózók az adófizetési kötelezettségnél vagy az adótartozásnál nagyobb összeget fizetnek be, vagy tévedésből valamely kötelezettségüket az adóhatóság számlájára teljesítik. A törvény rendezi a téves befizetés, illetőleg a túlfizetés elszámolásának, kiutalásának szabályait. Az adózókat évente egy alkalommal tájékoztatási jog illeti meg adószámlájuk egyenlegéről. A törvény rendelkezik arról, hogy a túlfizetést, illetőleg tartozást mutató egyenlegről az adóhatóságot milyen határidővel terheli a tájékoztatási kötelezettség.

A 44-47. §-hoz

Az adóalapot bizonylatok, könyvek, nyilvántartások alapján lehet megállapítani, ezért a nyilvántartások vezetésének az adózásban kiemelkedő jelentősége van. A törvény a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások tekintetében a könyvvezetés, a számvitel előírásaira utal, ezért csak azokat a szabályokat tartalmazza, amelyek az adóalap, az adómentesség, az adókedvezmény, az adó, a költségvetési támogatás megállapítása végett a számviteli, könyvvezetési, bizonylati rend általános előírásaihoz képest sajátosak.

A törvény szerint az adó és költségvetési támogatás alapjának, illetve az adó és a költségvetési támogatás összegének a megállapításához szükséges nyilvántartásoknak bizonylaton kell alapulnia. A nyilvántartásokat adónként, költségvetési támogatásonként, folyamatosan, kihagyás nélkül kell vezetni úgy, hogy azokból a bevallott adó (támogatás) és annak megfizetése ellenőrizhető legyen.

A számvitel bizonylati rendjéhez képest a törvény egyes bizonylatokat külön is megjelöl, így az általános forgalmi adó alapjának megállapításához nélkülözhetetlen számlát, nyugtát, a magánszemélyek jövedelemadója alá eső kifizetések bizonylatait, az adókedvezményre jogosító igazolásokat, illetve az önkormányzat által bevezetett idegenforgalmi adó esetén az adóbeszedés bizonylatát.

Az adóhatóság a bevallott adót a bevallás benyújtására előírt időpont évének utolsó napjától számított 5 éven belül - azaz a megállapításhoz való jog elévüléséig - ellenőrizheti, ezért a bizonylatokat, könyveket, nyilvántartásokat addig meg kell őrizni. A törvény rendezi, hogy ha az adókötelezettség megszűnik, az iratokat ki köteles a továbbiakban megőrizni.

A 48. §-hoz

Az adóhatóság az adókötelezettségek ellenőrzése során, illetőleg az arra való felkészülés jegyében információkat szerezhet minden olyan személytől, akinek szerződéses kapcsolata van vagy volt az adózóval. A nyilatkozattétel adókötelezettség, amelyet az adóhatóság kikényszeríthet. A magánszemélyt, aki nem adózóként állt vagy áll szerződéses kapcsolatban az adózóval, tanúvallomás keretében lehet a szerződéssel összefüggésben tudomására jutott vagy általa ismert tényekről, körülményekről nyilatkoztatni. A nyilatkozattételi kötelezettséggel az adóhatóság a szerződésben foglalt vagy az azzal ellentétes tényeket, körülményeket tárhatja fel, pl. vásárolt anyag mennyisége, alkalmazott ár, stb.

A 49-51. §-hoz

Az önellenőrzés az önadózáshoz kapcsolódó adózói jog. Az adózó e joga alapján az adóhatóság által ellenőrzés alá még nem vont adóbevallását utólag módosíthatja, hibás bevallását kijavíthatja, és ezzel visszaható hatállyal megváltoztatja az adókötelezettségét. Önellenőrizni csak azt az adóbevallást lehet, amely nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően tartalmazza az adót vagy költségvetési támogatást. Az önellenőrzési jogot a törvény tárgyi és időbeli korlátok közé szorítja, a késedelmes adóbevallást önellenőrzéssel pótolni nem lehet, önellenőrizni csak az adómegállapításhoz való jog idején belül van lehetőség, és nem lehet megváltoztatni az adókötelezettséget, ha valamely kérdésben a törvény az adózót mérlegelésre jogosította, és az adózó élt a választási lehetőségével. Az adókedvezmények - ha törvény másként nem rendelkezik - önellenőrzés keretében is igénybe vehetők, ha az eredeti bevallásban az adózó ilyeneket nem szerepeltetett, annak ellenére, hogy az az adózót megillette. Az önellenőrzést folyamatként szabályozza a törvény, amely a tévedés felismerésétől a helyesbítésen át a bevallásig, illetőleg a pótlólagos fizetési kötelezettség teljesítéséig tart. Az önellenőrzésről magánszemély kivételével nyilvántartást kell vezetni.

Az önellenőrzéssel feltárt adókülönbözet után önellenőrzési pótlék terheli az adózót, amelynek megfizetésével mentesül az egyéb adójogi jogkövetkezmények alól. Ha az adózó saját terhére tévedett, önellenőrzési pótlékot nem kell fizetnie. A feltárt adó és az önellenőrzési pótlék az önellenőrzési lap benyújtásával egyidejűleg esedékes. Új eleme a szabályozásnak, hogy a magánszemély a jövedelemadó bevallását csak a bevallás benyújtására előírt határidőt követően önellenőrizheti, annak ellenére, hogy a hibát a bevallásra előírt határidőt megelőzően feltárja.

Az 52. §-hoz

Az adóhatóságoknak a törvényben meghatározott ellenőrzési és adóztatási feladatai eredményes teljesítéséhez az adózók és az adó megfizetésére kötelezettek azonosítására, továbbá az adóalap megállapításához és természetesen ennek ellenőrzéséhez külső adatokra, a megszerzett adatok nyilvántartására és megőrzésére van szüksége. Az adóhatóság ezen túlmenő egyéb célra adatot nem gyűjthet és nem használhat fel. Mindez védelmet nyújt az adózóknak. Megakadályozható, hogy a közigazgatás indokolatlanul és szükségtelenül átlépje a privát szféra határait. A törvény nemcsak az adatok felhasználásának célja tekintetében korlátozza az adóhatóságot, hanem felsorolja, hogy más nyilvántartások közül melyek használhatók fel.

Az adóhatóság az ellenőrzéshez szükséges adatokat részben adatszolgáltatás útján szerzi meg. A viszonylag széleskörű adatszolgáltatás a jövedelemadózás jelenlegi rendszere alapján nem mellőzhető. Az adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek köre csak akkor lenne szűkíthető, ha egyidejűleg egyes adópreferenciák is megszűnnének. Megfelelő helyettesítő kontroll-adatok hiányában a jövedelemadózás ellenőrzése lehetetlenné, vagy más esetekben összehasonlíthatatlanul költségesebbé válna. Az adatszolgáltatási kötelezettségek a jövőben nem pusztán ellenőrzési célokat követnek, az adatszolgáltatások egy része, mint a kifizetőnek, munkáltatónak, az adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolás kiállítójának, a biztosító intézetnek, a hitelintézetnek, az adóköteles társadalombiztosítási ellátás kifizetőjének az adatszolgáltatása az adóhatósági adómegállapítást választó adózók adókötelezettségének alapját képezik, amely adatokat az adóhatóság feldolgozza, és amely alapján a magánszemély adóját megállapítja. Az adatszolgáltatás adótechnikai feltételeit és a határidőket a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

Az 53-55. §-hoz

A törvény lényegében változatlanul veszi át az adótitkokkal összefüggő rendelkezéseket az eddig hatályos Art.-ból. Ennek keretében meghatározza az adótitok fogalmát, a titoktartásra kötelezettek körét, az adótitoksértés eseteit, továbbá az adótitok jogszerű felhasználásának, kivételes közzétételének feltételeit.

Az adótitok viszonylag részletes és a nemzetközi gyakorlathoz képest is szigorú szabályozásának elsődleges indoka a magántitok és az üzleti titok védelme. Alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy az adózói magánszférát érintő, viszonylag nagyszámú adat ne juthasson illetéktelen személy tudomására. Az adótitok szigorú szabályozása, az adóadatoknak a nyilvánosság és általában harmadik személy elől történő elzárása biztosíték jellegű, hiszen az adóhatóság szükségszerűen igen fontos adatok birtokába jut - többek között - a bevallások, az adatszolgáltatás és az ellenőrzés útján.

A törvény nem csak az adóhatóságot, hanem közvetlenül azokat a személyeket is megjelöli, akik a feladataikkal összefüggésben szerzett adótitkot kötelesek megőrizni. Az adótitok megsértését a jogrendszer végső soron büntetőjogi felelősség megállapításának lehetőségével is szankcionálja. Az adótitok megőrzésére az adótisztviselőkön és a szakértőkön kívül mindazok kötelesek, akik az adóadatok feldolgozása, az adó és előleg levonása stb. során adózást érintő adótitok birtokába kerülnek.

Az adótitok megsértése megvalósul a jogosulatlan felhasználással, az illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tétellel vagy a közzététellel. A törvény 54. §-a a jogszerű felhasználás és tájékoztatás feltételeit szabályozza. A jogszerűen adótitokhoz jutók körét az európai uniós csatlakozással összefüggésben kiterjeszti a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjére, ha a tájékoztatás az Áht. szerinti belső ellenőrzéshez szükséges. A mezőgazdasági támogatások megállapításában és ellenőrzésében részt vevő állami szervek (minisztérium és területi szervei) pedig tájékoztatást kapnak az adóhatóságoktól a közreműködésükkel megállapított és kiutalt támogatások összegéről.

Az 55. § azt a kivételes esetet rendezi, amikor az adóhatóság jogosult az adóadatok nyilvánosságra hozatalára. Ez utóbbira csak akkor kerülhet sor, ha az adózó az adózásával összefüggő valótlan tényt, adatot vagy valós tényt, adatot megtévesztő módon tett közzé, illetőleg kiemelkedően nagy összegű adórövidítést állapított meg a terhére az adóhatóság. Ilyen esetben is további előfeltétele a nyilvánosság előtt történő cáfolatnak, hogy a közzététel alkalmas az államigazgatás munkájába vetett bizalom megingatására, továbbá szükséges a pénzügyminiszter engedélye és az érintett személy meghallgatása is.

Az 56. §-hoz

A Magyar Köztársaság az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás 67. §-ában vállalta, hogy jogszabályait az Európai Közösség szabályaihoz fogja közelíteni. A jogharmonizációs feladatok között szerepelnek az Európai Közösség Tanácsa által elfogadott adóügyi együttműködési szabályok, a többször módosított 76/308/EGK számú, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap finanszírozási rendszerének részét képező eljárásokból, valamint a mezőgazdasági lefölözésekből, vámokból, általános forgalmi adóból és egyes jövedéki adókból származó követelések behajtására vonatkozó kölcsönös segítségnyújtásról szóló irányelv átvétele, a hazai jogrendszerbe építése.

A fenti jogharmonizációs kötelezettségnek megfelelően szabályozza a törvény V. fejezetében a tagállamok adóhatóságaival történő együttműködés rendjét, az együttműködés során eljáró illetékes hatóságot, az egyes együttműködési formákat, illetve az együttműködés korlátait.

Az 56. § az illetékes hatóság meghatározása során a magyar adóigazgatási szervezetrendszer sajátosságaiból indul ki, amikor az illetékes hatóság funkcióját az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szervezetén belül kialakítandó Központi Kapcsolattartó Irodához (a továbbiakban: KKI) telepíti. A közösségi szabályok alapján megvalósuló adóügyi együttműködés során az illetékes hatósági funkció ugyanakkor a vám- és jövedéki ügyekre nem terjed ki, ezekben az ügyekben a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szervezeti egysége jár majd el. Az illetékes hatóság funkciójának ilyen módon történő megosztása több uniós tagállamban is elfogadott gyakorlat.

Az 57. §-hoz

A tagállamok közötti együttműködést szabályozó közösségi norma az adatátadás három alapvető formáját különbözteti meg: a megkeresésre, a spontán, valamint az automatikus módon történő adatátadást. Az 57. § ezeknek a formáknak az átvételét célozza. A megkeresésre történő adatátadás csak a törvényben feltüntetett adók, így a jövedelem-, a nyereség- és vagyonadók, az általános forgalmi adó, valamint a biztosítási adó tekintetében lehetséges. (A 77/799/EGK irányelv 2003. évi módosítása a jogsegély irányelv hatályát kiterjesztette a biztosítási adóra is. Jóllehet Magyarországon ilyen fizetési kötelezettség jelenleg nincs, a közösségi szabályozás átvétele ebben az esetben is indokolt.)

Az általános forgalmi adóval összefüggésben a közösségi rendeletre való hivatkozás a rendelet jogforrási jellegéből következik. A rendelet átvételéhez ugyanis nem szükséges, sőt tiltott a belső jogalkotás. Utaló szabály alkalmazására azonban van lehetőség. A rendelet alkalmazása azért szükséges, mivel a közösségi jogalkotó az egységes jogalap alkalmazása érdekében az általános forgalmi adót kivette a jogsegély-irányelv hatálya alól és rendeleti szintre emelte. Tette mindezt az áfa-együttműködés hatékonyságának fokozása érdekében, hiszen a kötelező jellegű, közvetlenül alkalmazandó közösségi szabály a közösségi jogalkotó szándéka szerint gyorsabb és pontosabb információcserét biztosít.

A (2) bekezdés a spontán, vagyis hivatalból történő adatátadás eseteit tünteti fel. A KKI hivatalból, megkeresés nélkül csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén adhatja át a szükséges adóadatokat az érintett tagállam illetékes hatósága részére. Amennyiben az adózó ilyen irányú kérelemmel él, a KKI tájékoztatja őt a spontán adatcsere keretében átadott adóadatairól.

A törvény - összhangban a közösségi szabályozással - az automatikus adatátadást, vagyis a rendszeres adattovábbítást a tagállamok illetékes hatóságainak viszonosság alapján történő megegyezéséhez köti. Ebben az esetben is szükséges feltétel az, hogy az átadandó adatok a másik tagállamban az adómegállapítás alapjául szolgáljanak.

Az 58. §-hoz

A közösségi irányelv titokvédelmi szabályainak megfelelően a tagállamok adóhatóságai közötti adóügyi együttműködés során megismert adóadatok az 58. § értelmében adótitoknak minősülnek, és azokra az adózás rendje adótitokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal a megszorítással, amelyet az általános szabályokhoz képest a törvény tartalmaz.

Az 59. §-hoz

Az 59. § meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a KKI megtagadja, illetve megtagadhatja a kért adóadatok átadását. A megkeresés teljesítésének elutasítása akkor kötelező, ha a kért adóadat a megkeresésben foglaltak céljából belföldön sem lenne felhasználható, illetőleg a megkereső tagállam joga nem rendelkezik az adótitoknak minősülő adatok fentiek szerinti védelméről. A KKI a közösségi irányelv rendelkezéseinek figyelembevételével meghatározott esetekben mérlegeli a megkeresésben foglaltak teljesítését.

A 60. §-hoz

Az adómegállapítási jogsegély mellett a 60. §-ban megállapított behajtási jogsegély a közösségi adóügyi együttműködési szabályok másik nagy területe. A törvény az Európai Unió Tanácsa 2001/44/EK számú irányelvének megfelelően - amely több ponton módosította az adóbehajtási jogsegély jogi alapját képező 76/308/EGK irányelvet - szabályozza az adóbehajtási jogsegélyt. A törvény a 2001/44/EK irányelv 1. cikkelyére való hivatkozással határozza meg az adóbehajtás tárgyi hatályát. A tagállamok az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap teljes vagy részleges finanszírozási rendszerének részét képező visszatérítések, intervenciók és egyéb szabályok, ideértve az ezen műveletekhez kapcsolódó behajtandó tartozásokat; a cukor szektor közös szervezetét érintő lefölözések és egyéb díjak, fizetési kötelezettségek; import fizetési kötelezettségek; export fizetési kötelezettségek; általános forgalmi adó; a feldolgozott dohány, az alkohol és alkoholos italok, valamint az ásványolajok jövedéki adója; tőke- és jövedelemadók; biztosítási adó; kamat, igazgatási büntetések és bírságok, valamint a fenti tartozások költségei (kivéve a megkeresett hatóság tagállama hatályos szabályai által meghatározott bármely büntetőjogi természetű szankciót) behajtásában nyújtanak egymásnak jogsegélyt. A jogsegélyben magyar részről az APEH Központi Kapcsolattartó Irodája az eljáró szerv az exporthoz, importhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségek, illetőleg a vám- és jövedéki adó tartozások kivételével, melyek behajtásában az általános magyar hatáskörmegosztásnak megfelelően a VPOP szervezeti egysége jár majd el.

A 61-64. §-hoz

A 61-64. §-ok állapítják meg a behajtási jogsegély egyes formáit, köztük az adatkérésre irányuló megkeresést, amely során olyan adóadatok adhatók át, amelyek az általános forgalmi adóval összefüggő tartozások behajtásához szükségesek. A jogsegély másik formája a kézbesítésre irányuló megkeresés, amely teljesítése esetén a KKI továbbítja az adózónak az adótartozás behajtása érdekében a megkereső tagállamban kibocsátott határozatot, illetve egyéb okiratot. A biztosítási intézkedés megtételére irányuló megkeresés esetén a KKI intézkedik annak érdekében, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatóság tegye meg a szükséges, a törvény rendelkezései alapján megtehető biztosítási intézkedéseket. Végül a törvény rögzíti, hogy a KKI intézkedik a behajtás iránti jogsegély teljesítése iránt feltéve, hogy a megkereséshez a megkereső illetékes hatóság olyan végrehajtható okiratot csatol, amely alapján a végrehajtást és a biztosítási intézkedés foganatosítását az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatóság határozattal el tudja rendelni.

A 65. §-hoz

A 65. § szerint a KKI elutasítja a behajtási kérelmet, ha a behajtani kért tartozás nem jogerős és végrehajtható okirat rendelkezésein alapul, illetve ha a megkereső hatóság a végrehajtást a hazai joga szerint nem kísérelte meg. A behajtási kérelem elutasítását a KKI akkor mérlegelheti, ha a kérelem teljesítése ellehetetleníti a kötelezettet, és ez Magyarországon jelentős gazdasági és társadalmi nehézséget okozna.

A 66. §-hoz

A behajtási eljárás felfüggesztését szabályozó 66. § szintén az irányelv rendelkezéseit követi, amelyek a külföldön indult jogorvoslati eljárás idejére a felfüggesztésről rendelkeznek. Az adott ügyben indult jogorvoslati eljárás ellenére a megkereső államnak joga van a végrehajtási eljárás folytatását kérni azzal, hogy ha az eljáró szerv a kötelezett jogorvoslati kérelmének helyt ad, a megkereső hatóság a magyar jogszabályok alapján felelős lesz a jogosulatlan végrehajtásból származó követelés visszafizetéséért és a kötelezettnek okozott kárért.

A 67. §-hoz

A behajtási irányelv alapján a végrehajtáshoz való jog elévülése tekintetében a megkereső hatóság államának joga az irányadó. Ezt veszi át a 67. § azzal, hogy ha a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatóság a végrehajtáshoz való jog elévülését érintő intézkedést tesz, akkor a hazai elévülési szabályok alkalmazandók.

A 68-69. §-hoz

A 68-69. §-okban foglalt szabályok az irányelv rendelkezéseinek megfelelően a tartozás összegének megfizetését forintban rendelik el, amelyre az adóeljárási szabályok alapján fizetési könnyítés engedélyezhető. Erre azonban csak a megkereső hatósággal folytatott egyeztetést követően van lehetőség. A külföldi követelés után a magyar adóhatóság késedelmi pótlékot nem számít fel.

A 76/308/EGK behajtási irányelv részletes szabályairól szóló 263/2001. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a behajtott tartozás, valamint járulékainak összege a megkereső hatóság számlájára a megkereső hatóság fizetőeszközében is átutalható. Ehhez kapcsolódóan a törvény rögzíti, hogy a teljesítésre külföldi fizetőeszközben is lehetőség van, illetve meghatározza a tartozás összegének átváltására vonatkozó szabályokat.

A behajtás költségei - amennyiben azok nem háríthatók át a fizetésre kötelezettre - főszabályként a magyar adóhatóságot terhelik. Kivétel ez alól a megalapozatlan megkeresés eredményeként indult végrehajtási eljárás költsége, amely a megkereső hatóságra áthárítható. A törvény bizonyos esetekben lehetővé teszi a Központi Kapcsolattartó Iroda számára, hogy a végrehajtási költségekkel összefüggésben megállapodást kössön a megkereső hatósággal. Ilyen esetnek minősül különösen, ha a tartozás nagy összegű vagy a szervezett bűnözéssel összefüggésben keletkezett.

A 70. §-hoz

Az adóügyi együttműködés szabályai alapvetően a KKI belföldi cselekményeire vonatkoznak, azonban a 70. § feljogosítja a KKI-t az egyes együttműködési formák külföldre irányuló alkalmazására. A KKI által kezdeményezett megkeresések, illetve spontán vagy automatikus módon történő adatátadások szintén e szabályok alapján történnek.

A 71-84. §-hoz

A hatályos adózás rendjéről szóló törvény V. fejezete az adóigazgatási szervezetrendszerek munkamegosztását rendező hatásköri és illetékességi szabályokat mindösszesen kettő szakaszba zsúfolva, a korszerű szabályozás követelményeinek már nem megfelelő módon szabályozza. A szabályozás a hatáskörök megoszlását illetően elsősorban az állami adóhatóság szervezetrendszerére koncentrál, az illetékességi szabályok pedig elvileg minden adóhatóságra alkalmazható általános, különös és kizárólagos illetékességi okok alapján rendezik a területi hatásköröket. Ennek következményeként a részletes hatásköri szabályok gyakran az anyagi jogban, illetőleg az Art. más szabályai között (pl. 96/A. §) találhatók meg. Az áttekinthetőség érdekében a meglévő hatásköri és illetékességi szabályokat a törvény egységes módon, adóhatóság típusonként részletezve foglalja össze a megújított - új száma alapján - VI. fejezetben, értelemszerűen hatályon kívül helyezve azokat a más törvényekben, illetőleg az Art. más szabályaiban meglévő rendelkezéseket, amelyek a feladatmegosztást szabályozzák.

A hatásköri és illetékességi szabályok kiegészülnek az eljárási kényszerre vonatkozó rendelkezésekkel, valamint a törvénysértően hallgató adóigazgatási szervezettel szemben tehető felettes szervi, illetőleg bírósági intézkedési joggal. A tapasztalatok szerint ugyanis az adóhatóságok a törvénysértések túlnyomó többségét az adóügyek évi százezres nagyságrendje során nem törvénysértő cselekvésekkel, hanem az eljárási kötelezettségek elmulasztásával, illetőleg indokolatlan késedelmével követik el. A hallgató adóhatóság ezzel gyakran okoz az adózóknak nehezen áthidalható anyagi nehézséget, például egy kiutalást megelőző eljárás indokolatlan elhúzásával, ezért szükséges, hogy a törvény a hallgató, mulasztó hatóságok megregulálása érdekében eszközöket adjon a felettes szervek kezébe. Az egységes költségvetésből gazdálkodó központi adóhatóságok (APEH, VPOP) esetében nehezen lenne indokolható az Áe.-ben szabályozott anyagi hátrányt okozó felettes szervi eszköz alkalmazása, ezért a törvény eltérő szabályokat állapít meg az Áe.-hez képest.

Nemzetbiztonsági érdekek miatt az állami adóhatóság területi szerveinek illetékességi szabályai kiegészülnek új kizárólagos illetékességi rendelkezésekkel. A Honvédelmi, a Belügy- és az Igazságügyi Minisztérium alapításában vagy irányításában álló, a rendvédelmi feladatokkal szoros összefüggésben lévő szervezetek, illetőleg gazdasági és közhasznú társaságok egységesen kerülnek az APEH Észak-budapesti Igazgatóságához. Az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartozás feltételeit, azokat az értékhatárokat (árbevétel, adóteljesítmény), illetőleg a be- és kikerülés egyéb feltételeit a törvény 7. számú melléklete tartalmazza. Minthogy az igazgatóság befogadó képessége véges, ezért az elmúlt évtizedben az értékhatárok változtatása miatt a 7. számú melléklet évről-évre módosult. A szabályozás stabilitása érdekében a Kiemelt Adózók Igazgatóságának illetékességi szabályait teljes részletességben a hatásköri és illetékességi szabályok tartalmazzák, a mozgó feltételrendszer (értékhatárok) meghatározására pedig a pénzügyminiszter kap felhatalmazást, így a jövőben elkerülhető, hogy a törvény ez okból módosuljon.

A 85. §-hoz

Az adóhatóságok feladataik döntő részét adóigazgatási eljárás keretében látják el, melynek során az adózók javára, illetőleg terhére jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg. Az adóztatás egyik leglényegesebb, az adózókat a jogkövető, a közteherviselésben tényleges jövedelmeiknek megfelelően részt vállaló magatartásra serkentő eleme az adóhatósági ellenőrzés. Az eddig hatályos szabályozás szerint az ellenőrzés - bár kétségkívül hatósági tevékenység - nem része az adóigazgatási eljárásnak. Az Art. elfogadásakor uralkodó volt az a nézet, hogy az ellenőrzés egyfelől nem szorítható eljárási határidők közé, másrészt az ellenőrzés sajátos tényfeltáró tevékenység, amelynek nem feltétlen következménye a hatósági eljárás. A tapasztalatok szerint az ellenőrzés sem tarthat tetszőleges ideig, mert ez részben erodálja a kapacitásokat, másrészt jogbizonytalanság forrása. Ennek megfelelően az előző évben korszerűsített ellenőrzési szabályok az egyes ellenőrzéseket határidők közé szorítják. Az is kétségtelen, hogy az adóhatóság az ellenőrzési tevékenysége során szükségképpen korlátozza az adózó jogait és kötelezettségek sorát is előírja. Ezért indokolttá vált, hogy az államigazgatási eljáráshoz hasonlatosan az adózás rendjéről szóló törvény is az ellenőrzést, mint az adóhatóság hatósági tevékenységét az adóigazgatási eljárás keretében szabályozza. Ennek következtében az adóigazgatási eljárás a jövőben három szakaszra tagolódik: az ellenőrzésre, a hatósági (határozathozatali) eljárásra, illetőleg az adóvégrehajtásra. A módosítás ennek megfelelően alakítja ki a törvény fejezeti tagolását, melynek következtében a jogkövetkezmények az adóigazgatási eljárásra vonatkozó szabályozást követő fejezetbe kerülnek, logikailag azt is kifejezésre juttatva, hogy a törvény egésze során - az önkéntes jogkövetés szakaszától az adóigazgatási eljárásig bezárólag - előírt kötelezettségek megszegése mely adójogi jogkövetkezményeket vonja maga után.

Az adóigazgatási eljárás bevezető rendelkezése összefoglalóan határozza meg, hogy az adóhatóságoknak mely tevékenysége, cselekvése minősül igazgatási típusú tevékenységnek, ezzel egyszersmind meghatározza az adóigazgatási eljárás fogalmát is. A hatósági eljárásokban megszokott jogok és kötelezettségek megállapításán túl új elem, hogy az ellenőrzési tevékenysége az adóhatóságnak nem kizárólag a kötelezettségek teljesítésére irányul, hanem a joggal való visszaélés megakadályozása érdekében a joggyakorlás törvényességére is kiterjed. A modern igazgatás lényegi eleme a tevékenységgel összefüggő információk tárolása, azaz az adóhatóság nyilvántartási kötelezettsége, amelyek alapján képes az adózók számára olyan minőségű adatok igazolására is, melyek más közigazgatási vagy bírósági eljárásokban szerepelhetnek ügydöntő tényként, körülményként.

A 86. §-hoz

A törvény szerint a 86. § az ellenőrzés célját határozza meg. Az adóhatóság ellenőrzési tevékenysége során köteles feltárni és bizonyítani azokat a tényeket és körülményeket, amelyekre megállapításait, illetőleg a későbbi eljárásokat alapozza. A törvény olyan ellenőrzési stratégia kialakítására kötelezi az adóhatóságokat, amelyek megvalósításával általában javul az önkéntes jogkövetés, és az adózói kötelezettségek önkéntes teljesítése. Ehhez az adóhatóságoknak célszerűen és gazdaságosan kell erőforrásaikat felhasználniuk, és az ellenőrzési stratégia megvalósítása érdekében allokálniuk.

A 87. §-hoz

A törvény szerint az adózás rendjének 87. §-a az adóhatóság által lefolytatható ellenőrzések fajtáit határozza meg. A korábbi keretszabályozás idején önálló ellenőrzési módokat és technikákat a törvény nem szabályozott, az adóhatóság az ellenőrzésre vonatkozó "szakirodalmakból" táplálkozva honosította meg az átfogó, az egyes adókötelezettségekre irányuló, a cél- és témaellenőrzések kevéssé egzakt kategóriáit. Az adóhatóság gyakorlatához igazodva a törvény konkrét elnevezésekkel jelöli meg az egyes ellenőrzési fajtákat, amelyeknek célszerű megválasztásával teljesíti az adóhatóság a 86. §-ban meghatározott ellenőrzési célokat.

A 88. §-hoz

A törvény szerint a 88. § az ellenőrzés során alkalmazható sajátos - az általánostól eltérő - hatásköri és illetékességi szabályokat foglalja össze. Az ellenőrzés során alkalmazandó különös illetékességi szabály szerint ha az adózó székhely-, telephely-változása következtében szabályos bejelentés alapján kerül másik területi szerv illetékessége alá, de erről az ellenőrzést megkezdő adóhatóság még nem szerzett tudomást, és a megkezdett ellenőrzési vagy eljárási cselekmények lefolytatására a joga megmarad, az adózó kérelmezheti az ellenőrzés lefolytatására a székhelye, telephelye szerinti adóhatóságának kijelölését, ha a korábbi adóhatóságánál folytatott eljárásban való részvétele aránytalanul nagy költségekkel járna.

A 89-90. §-hoz

A törvény szerint a 89-90. §-ok szabályozzák az ellenőrzésre történő kiválasztás jogintézményét. A depolitizált adóhatóság ellenőrzésre történő kiválasztási autonómiáját a törvény több szempont alapján korlátozza. Egyfelől szabályozza a kötelező ellenőrzések intézményét, amelyet a jogutód nélküli megszűnés és az erre feljogosított állami, önkormányzati szervek rendelkezése vált ki, másfelől meghatározza azokat a szempontokat és módszereket, amelyek figyelembevételével az adóhatóság ellenőrzési tervét meghatározza, és a konkrétan vizsgálandó adózókat ellenőrzésre kijelöli. A törvény az Állami Számvevőszék elnöke és az önkormányzat képviselő-testülete esetében meghatározza azokat az okokat, eseteket és körülményeket, amelyek fennállása alapjául szolgálhat az említett szervek számára az ellenőrzés elrendeléséhez. Mindebből az következik, hogy a pénzügyminiszter bármely adózó vizsgálatát bármikor elrendelheti.

A 90. §-ban határozza meg a törvény az ellenőrzésre történő kiválasztás metodikáját. A módosítás szerint a törvény az állami adóhatóság elnökét évenként nyilvánosságra hozott ellenőrzési irányelv megalkotására kötelezi, az ellenőrzési irányelv kötelező tartalmi elemeit pedig a törvény határozza meg. Ezzel elérhető, hogy az adóhatóság valódi kockázatelemzés alapján olyan adózói csoportokra irányítsa kapacitásait, amelyek a költségvetési kapcsolataik nagyságánál fogva, illetve az adózók magatartásában rejlő mérhető kockázatok miatt kiemelkedő jelentőségűek.

A 91. §-hoz

1996. január 1-jétől volt hatályos az Art. 60. §-ának (7) bekezdése, amely alapján a pénzügyminiszter évenként irányelvben tette közzé szakmánként és település típusonként a minimálbérre, illetőleg az adóbevallásokban szereplő szakmai átlagokra figyelemmel kialakított ún. jövedelem minimumokat. A bevallásaikban ezeket a határokat el nem érő adózókat az adóhatóság ún. bevallás-kiegészítő nyilatkozat segítségével választotta ki ellenőrzésre. (A bevallás-kiegészítő nyilatkozatban az adózónak arról kellett számot adnia, hogy milyen családi és vagyoni viszonyok között él, és ezen viszonyok fenntartására, valamint megtakarításokra és befektetésekre az adóév során milyen összegű kiadásokat teljesített, és ha kiadásai meghaladták a jövedelmét, a hiányzó forrás megszerzését valószínűsítenie kell.) A tapasztalatok azt mutatták, hogy a jogintézmény elérte célját. 1996-tól fokozatosan felfelé terelte az adóbevallásokban szereplő szakmai átlagokat, azonban utóbb egy ellenkező előjelű terelő hatás is megfigyelhető volt, mely szerint az eredetileg az átlag fölött lévő adózók is a szakmai minimumokhoz közelítettek bevallott jövedelmeiket illetően. Erre tekintettel a tavalyi évben megszűnt a "kötelező" minimumok pénzügyminiszter által történő megállapítása és kihirdetése. Az ellenőrzésre történő kiválasztás eszközeként azonban a törvény szerint az adóhatóság számára továbbra is él az egymást követő két adóévben is a minimálbér alatti jövedelmet valló adózók bevallás kiegészítésre történő felhívásának lehetősége, mint az ellenőrzésre történő kiválasztás speciális eszköze.

A 92. §-hoz

A törvény a korábban hatályos szabályozásnak megfelelően szabályozza az egyes ellenőrzések lefolytatására nyitva álló határidőket.

A (4) bekezdés egyebek között rendelkezik arról, hogy a felszámolási eljárásban a tevékenységet záró adóbevallást az adóhatóságnak egy évben belül kell leellenőriznie, tekintettel arra, hogy a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény ehhez a határidőhöz köti a közbenső mérleg elkészítését. Minthogy a közbenső mérleg elkészítésének egy éves határidejét a csődtörvény a felszámolás közzétételének napjától számítja, a törvény ezzel összhangban az adóbevallás ellenőrzésére előírt egy éves határidő számításának kezdetét szintén ebben a napban határozza meg, szemben a korábban hatályos szabályozás szerinti kézhezvétel napjától számított megoldással.

A bevallások utólagos ellenőrzésére előírt határidőt a korábban hatályos rendelkezések az adózók "nagyságához" igazodóan differenciálják. Az általános 90 napos határidőtől eltérést enged a Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartozó adózók esetében, a határidőt az (5) bekezdés ez esetben 120 napban határozza meg. A kiemelt adózókhoz hasonló méretű adózók a főváros és Pest megyén kívüli területeken is találhatók, ezért a törvény az utólagos ellenőrzésre nyitva álló 120 napos határidőt nem korlátozza a Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartozókra, hanem egységesen a 3000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó ellenőrzése során engedi érvényre jutni. Ebből az következhet, hogy kiemelt adózó ellenőrzésére csak 90 nap áll rendelkezésre, ha átmenetileg előfordul, hogy adóteljesítménye alapján nem tartozik a 3000 legnagyobb közé.

A (6) bekezdésben a korábban hatályos szabályozás a kiutalás előtti ellenőrzés határidejét az általános forgalmi adó visszaigénylésekre konkretizálja, mégpedig annyi határidőt adva az ellenőrzésre, amennyit a kiutalásra a törvény biztosít. Minthogy kiutalás előtt nem csak visszaigényelt forgalmi adót ellenőrizhet az adóhatóság, hanem személyi jövedelemadót vagy más költségvetési támogatás igénylést is, a törvény egységesíti a szabályozást, és minden kiutalás előtti ellenőrzésre a kiutalásra nyitva álló határidőn belüli ellenőrzést rendeli el. A költségvetési támogatás kiutalásán ugyanis - ha törvény eltérően nem rendelkezik - érteni kell az adóvisszatérítést és az adóvisszaigénylést is, mondja ki az új Art. 4. § (3) bekezdésének b) pontja.

A 93. §-hoz

A törvény többségében az eddig hatályos szabályok alapján rendezi - az egyes ellenőrzési típusokhoz igazodóan -, hogy mely időponttól kell számítani az ellenőrzés megkezdését.

A korábban hatályos szabályozás 58. §-ának (törvény szerint 93. §) (7) bekezdése rendelkezik arról, hogy az általános megbízólevéllel - amelyben nem tüntetik fel az ellenőrzés alá vont adózók nevét - végzett szúrópróbaszerű vizsgálatot olyan adóellenőr végezheti, akinek a nevére az általános megbízólevél szól. A korrupció megakadályozása érdekében az ilyen megbízólevéllel rendelkező adóellenőr ellenőrzési jogosultságát nem gyakorolhatja egyedül. Az eddig hatályos rendelkezés szerint más adóellenőrrel együttesen gyakorolhatja az ellenőrzés során meghatározott jogait, a megbízólevéllel nem rendelkező adóhatósági alkalmazott viszont erre tekintettel nem felel meg az adóellenőri minőségnek. Ezért a törvény módosítja az ellenőrzésben részt vevő másik személy megjelölését más adóellenőrről az adóhatóság másik alkalmazottjára változtatja a törvény szövegét.

A 94-96. §-hoz

A törvény a 94-96. §-okban állapítja meg az ellenőrzés lefolytatásának általános szabályait. E helyütt rendezi a törvény az ellenőrzés lehetséges helyszínét, az ellenőrzési cselekmények folytatásának idejét és módját.

Az ellenőrzés lefolytatása során az adózó elektronikus adathordozón tárolt adatait az adóhatóság elektronikus úton is átveheti vizsgálat céljára. A gyakorlatban azonban gondot okoz, hogy a különböző számítástechnikai rendszerben keletkező információk más számítástechnikai eszközökkel csak a megjelenítésükhöz szükséges programok segítségével olvashatók. Ezért a törvény a 95. § (2) bekezdését kiegészítve a megjelenítéshez, olvasáshoz szükséges programok átadását is kötelezettségként írja elő. Ez a rendelkezés nem ütközik a szerzői jogvédelemről szóló előírásokba, mert a szerzői jog védelméről szóló törvény írja elő, hogy a számítástechnikai úton tárolt információkat hatósági, bírósági eljárások során a programcsomag egészével kell átadni a hatóság, bíróság részére.

A szabályozás tipikusnak azt tekinti, hogy az adóhatóság az adókötelezettségeket az adózó által rendelkezésére bocsátott iratok, illetőleg az adóhatóság kérdéseire adott nyilatkozatok alapján vizsgálja. Ha az adózó iratai rendezetlenségük, hiányosságuk miatt alkalmatlanok az ellenőrzés lefolytatására, a korábban hatályos szabályozás szerint az adóhatóság az iratok rendezésére kötelezi az adózót. A gyakorlatban vitássá vált, hogy az ilyen típusú kötelezés milyen formát öltsön, illetőleg milyen jogorvoslatok vehetők igénybe vele szemben. A törvény 95. § (3) bekezdésében a kötelezést engedélyezésre változtatja. Ugyanis ha az adókötelezettség ellenőrzésére az iratok nem alkalmasak, becslésnek lenne helye, ezért a módosítás egy lehetőséget biztosít az ilyen adózók számára, hogy élve az iratok rendezésének, pótlásának lehetőségével elkerüljék az adó alapjának becsléssel történő megállapítását. A jogot biztosító adóhatósági intézkedés nem veti fel a jogorvoslat kérdését, mert ha a határidő eredménytelenül telik el, az adóhatóság becsléssel folytatja az adóellenőrzést.

Az előzetes értesítés mellőzésével lefolytatott vizsgálat előfeltételei megegyeznek az eddig hatályos szabályozásban előírtakkal, és az adóhatóság sajátos eljárása is változatlan a korábban hatályos előírásokhoz képest.

A 97-100. §-hoz

A törvény a 97-100. §-okban a jogok és kötelezettségek katalógusát adja, mind az adóhatóság, mind az adózó tekintetében. Az adóhatóság nevében eljáró adóellenőr az ellenőrzés során jogait az adózó gazdasági érdekeit is figyelembe véve köteles gyakorolni, az ellenőrzés során az adózót és a nevében eljáró képviselőjét, meghatalmazottját, alkalmazottját megállapításairól folyamatosan tájékoztatni, valamely felajánlott bizonyíték visszautasítását köteles indokolni, és a tényeket, körülményeket teljes körűen tisztáznia és bizonyítania kell. A bizonyítási eszközöket a törvény a szabad bizonyítás talaján állva tételesen nem, csak példálózva határozza meg. A nem bizonyított tényt, körülményt az adózó terhére csak a becslési eljárás során lehet értékelni. Az adóellenőr az ellenőrzés során a bizonyítás érdekében széleskörű, de szintén nem tételesen meghatározott cselekvési szabadsággal bír, melyek közül azokat választhatja ki, amelyek az ellenőrzés megállapításait valóban képesek alátámasztani. A törvény rendezi a harmadik személyek tűrési kötelezettségét, ha a tulajdonukban lévő ingatlant más használja vállalkozási tevékenység céljára, illetőleg az eddig hatályos szabályozáshoz hasonlóan rendezi az adóellenőrnek a magánszemély lakásába való belépése és az ellenőrzés lefolytatásának eseteit.

Az adózó általános kötelezettségeit a törvény az adóhatóság jogosítványaival kapcsolja össze, mely alapján az adózónak elsődlegesen együttműködési és az ellenőrzés feltételeit biztosító kötelezettségei vannak. Az adózó terhére is megállapít a törvény bizonyítási kötelezettséget, ha az adózó az ellenőrzés során adómentességre vagy adókedvezményre hivatkozik, ezt okirattal vagy más megfelelő módon köteles bizonyítani. Az eddig hatályos szabályozásban ismert adózói jogok, az ellenőrzést végző jogosultságáról való meggyőződés, az ellenőrzési cselekményeknél való részvétel, illetőleg a megfelelő képviselet jogán túl a törvény szabályozza az adózó érdekkörében felmerült okból az ellenőrzés szünetelését. Az egy mozzanatos ellenőrzési cselekmények, mint pl. egyes adókötelezettségek teljesítése, illetőleg az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés kivételével az adóhatóság a magánszemély adózó akadályoztatását akceptálva legfeljebb 60 napra elhalaszthatja az ellenőrzés megkezdését, illetőleg ezen időtartamig szüneteltetheti az ellenőrzési cselekmények végzését. Ez az időtartam természetesen kívül esik az ellenőrzési határidőn. Az észrevételezési és bizonyítási indítvány előterjesztésének jogán túl joga van az adózónak minden, az adózásával kapcsolatos tényállási elemet és az erre vonatkozó bizonyítást vagy bizonyítékot megismerni. Ha tehát az adóhatóság a megállapításait más adózóknál végzett ellenőrzésekre alapítja, az adótitokra vonatkozó rendelkezések alapján nem zárható ki az adózó tájékoztatása.

A korábban hatályos Art. 65. §-a (az új Art. szerint 100. § (3) bekezdése) az adózó számára írásban és 8 napon belül teszi lehetővé az ellenőrzés eredményeként tett megállapításokkal szembeni észrevételek megtételét. A törvény a korábban hatályos előírást annyiban változtatja meg, hogy az észrevételezési jog gyakorlását 15 napra emeli fel, és elhagyja az írásban történő előterjesztés kötelezettségét. Ebből következően az adózónak lehetősége lesz észrevételeit szóban is előterjeszteni, és az észrevételezésre alaposabban felkészülni.

Az adózónak az ellenőrzés során sajátos jogorvoslati jogot biztosít a szabályozás, ha ugyanis megítélése szerint az adóhatóságnak felróható az ellenőrzési határidő túllépése, kifogással fordulhat a felettes adóhatósághoz, amely a kifogás kivizsgálása alapján dönt az ellenőrzési határidő meghosszabbításáról vagy kötelezi az első fokú adóhatóságot az ellenőrzés lezárására.

A 101-103. §-hoz

A törvény a 101-103. §-okban foglalja össze a közigazgatási jogban viszonylag szokatlan jogosítvány-együttest, mint az adóhatóság által alkalmazható különös intézkedéseket. Az adóhatóság igazoltatási, helyiség, jármű átvizsgálási és a személyes megjelenési kötelezettséget elmulasztó adózóval szemben alkalmazható elővezetés kezdeményezési jogosultságait a törvény a korábban hatályos szabályozással egyező tartalommal építi be az új adózás rendjéről szóló törvénybe.

A 104-105. §-hoz

A törvény 104-105. §-ai foglalják össze az ellenőrzés befejezésére vonatkozó szabályokat.

A 104. § (1) bekezdés szerint az ellenőrzés a jegyzőkönyv átadásával fejeződik be. Minthogy a törvény lehetővé teszi a jelen nem lévő adózónak a jegyzőkönyv postai úton történő kézbesítését is, a törvény kiegészíti az eddig hatályos rendelkezést azzal, hogy az ellenőrzés befejezésének napja a postára adás napja is. Ennek az a jelentősége, hogy az ellenőrzést követő hatósági eljárás határideje így mindkét esetben pontosan kiszámítható.

A jegyzőkönyv kézbesítésével, illetőleg az észrevétel szóban történő előterjesztési lehetőségével összefüggésben kiegészül a (4) bekezdés az ellenőrzés folytatására nyitva álló 15 napos határidő számítása miatt. A kiegészítő vizsgálatról a törvény szerint kiegészítő jegyzőkönyvet kell az adóhatóságnak készíteni, amelynek átadására érvényesek a jegyzőkönyvre vonatkozó általános rendelkezések, amelyre ugyancsak a hatósági eljárás kezdő napjának meghatározása miatt van szükség.

Az adóhatóság ellenőrzése során olyan tényeket, körülményeket is megismerhet, illetőleg feltárhat, amelyek más hatóság intézkedési kompetenciájába tartoznak. Erre az esetre a törvény a szakasz (5) bekezdésében előírja az adóhatóság szignalizációs kötelezettségét.

A törvény tartalmában a korábban hatályos szabályoknak megfelelően rendezi az egyes ellenőrzés-típusokhoz kapcsoltan az azok eredményétől függő határozathozatali kötelezettséget.

A 106-107. §-hoz

A törvény az adóellenőrzés általános szabályait követően az ellenőrzés különös szabályai között az egyes ellenőrzési fajták tartalmi elemeit határozza meg.

Elsőként a korábban hatályos előírásoknak megfelelően a bevallás utólagos ellenőrzését szabályozva kimondja, hogy az adózókat terhelő legfontosabb kötelezettség vizsgálatát milyen tagoltságban, vagy milyen komplexitásban vizsgálhatja az adóhatóság. Az ellenőrzési feladatot meghatározó megbízólevél e törvényhely alapján írja elő az adóellenőr számára, hogy mely adókat, költségvetési támogatásokat és milyen időszak tekintetében vonhat a vizsgálat tárgykörébe. Ha az adózó az ellenőrzés megkezdéséig bevallási kötelezettségét elmulasztotta, az adóhatóság által feltárt adókötelezettség adókülönbözetnek minősül. A kiutalás előtti ellenőrzés is ellenőrzéssel lezárt időszakot teremthet, ha az adóhatóság az adó, költségvetési támogatás alapjának és összegének meghatározását is a vizsgálat tárgykörébe vonja.

Lényegében a korábban hatályos szabályozással megegyezően a törvény utólagos adóellenőrzésnek minősíti 107. §-ban az ún. egyszerűsített ellenőrzést, amelynek lényege szerint az adózó adóbevallását az adóhatóság a más forrásból beszerzett ún. kontrolladatokkal veti egybe, és von le következtetéseket az adómegállapítás helyességét illetően. A törvény ez esetben is 15 napra emeli az észrevételre nyitva álló határidőt, amelyet a jegyzőkönyv kézbesítésétől kell számítani. Az észrevétel alapján folytatott adóhatósági eljárásra - különös szabályok nem lévén - az általános szabályokat kell alkalmazni, tehát az adóhatóság vagy folytatja kiegészítő ellenőrzés keretében a vizsgálatot, vagy megindítja a hatósági eljárást.

A 108-110. §-hoz

A becslési szabályok lényegüket tekintve megegyeznek a hatályos törvényben foglalt rendelkezésekkel, eltérést az általános forgalmi adó becsléssel történő megállapításának hatályostól eltérő szabályozása jelent. A hatályban lévő Art. 66/I. §-a (az új Art. 110. §) alapján, ha becslés alkalmazására az általános forgalmi adó megállapítása során kerül sor, bizonylatok hiányában a levonható adót az adóhatóság becsléssel abban az esetben állapítja meg, ha a bizonylatok hiánya elháríthatatlan külső okra vezethető vissza. Az elháríthatatlanság a joggyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem áll fenn a védekezés lehetősége. Az adózónak minden lehetséges és célravezető intézkedést meg kell tennie a bizonylatok elvesztésének és megsemmisülésének elhárítására. Ha pedig ezt elmulasztja, az elháríthatatlanságra eredményesen nem hivatkozhat. Az adóhatóságnak így lehetősége van abban az esetben is megtagadni a levonási jog gyakorlását, ha a bizonylatok megsemmisülése ugyan az adózó állítása szerint elháríthatatlan külső okra vezethető vissza, azonban az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózónak a körülményekhez képest lehetősége lett volna a bizonylatok megmentésére. A jogalkalmazás során szerzett tapasztalatokra is tekintettel indokolt a külső elháríthatatlan okok szűkítése az adózói visszaélések visszaszorítása végett. Ezért a törvény kimondja, hogy kizárólag természeti, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófák miatti bizonylat-megsemmisülési esetekben van lehetőség a levonható adó becsléssel történő megállapítására.

A 111-114. §-hoz

A 111-114. §-ok az eddig hatályos előírásoknak megfelelően rendezik az eljárási illetékek ellenőrzési szabályait, azzal, hogy elhagyják a bélyeges űrlapra, mint elavult (nem alkalmazott) illetékfizetési módra történő hivatkozást.

A 115. §-hoz

A törvény a korábban hatályos törvénynek megfelelően rendezi az ismételt ellenőrzés szabályait, amikor az adóhatóság jogosult a már leellenőrzött időszak újbóli vizsgálatára. Új előírásként a törvény valamennyi ismételt ellenőrzésre kiterjedő hatállyal tiltja meg a határozathozatalt, ha a korábbi ellenőrzés eredményeként hozott adóhatósági határozatot bíróság felülvizsgálta. Ez a korlátozás az eddig hatályos szabályozásban csak a felülellenőrzés során hozható határozatra terjed ki.

A 116. §-hoz

Felülellenőrzésre alapvetően három esetben kerülhet sor, ha az ellenőrzés elrendelésére jogosult szervek által elrendelt vizsgálat olyan időszakot érint, amelyet az adóhatóság korábban már ellenőrzött, ha a felettes szerv az első fokú adóhatóság ellenőrzési tevékenységét vizsgálja felül, illetőleg ha új tények, körülmények, bizonyítékok merülnek fel, és a vizsgálatot az APEH elnöke, illetve a VPOP parancsnoka elrendeli.

A korábban hatályos szabályozás a hatáskör elvonás tilalmából adódó sajátos fórumrendszert szabályoz, tekintettel arra, hogy a felülellenőrzés a másodfokú adóhatóság feladata. E kérdéskört azonban az eddig hatályos rendelkezések kizárólag az állami adóhatóság esetében rendezik. Más adóhatóságok esetében a fórumrendszer a felettes szervek rendszeréből következne, de a féloldalas szabályozás következtében ez félreérthető. Ezért a törvény valamennyi adóhatóságnál meghatározza, hogy a korábbi ellenőrzés által feltárt tényekhez, adatokhoz, körülményekhez képest az eltérő tényállás alapján kinek a kötelezettsége a felülellenőrzés megállapításainak hatósági eljáráson belüli realizálása, és ez ellen milyen fórumhoz lehet fellebbezni.

A 117. §-hoz

A törvény az ellenőrzési fajták között, mint különös ellenőrzési feladatot határozza meg az állami garancia beváltásához kapcsolódó ellenőrzést. Az államháztartásról szóló törvény alapján vállalt különböző állami garanciák, kezességek esetében a jogszabályok előírják, hogy a beváltás teljesítését megelőzően az erre hatáskörrel rendelkező pénzügyi ellenőrzési szerv köteles ellenőrzés keretében tisztázni, hogy a beváltáshoz kapcsolódó jogszabályi feltételek teljes körűen adottak-e. Az állami garancia beváltással kapcsolatban az adóhatóság feladata, hogy a garancia beváltást követően adókövetelésként érvényesítse a beváltott garanciát azzal szemben, akinek a magatartása a garancia beváltást lehetővé, illetőleg szükségessé tette. A különböző fajtájú állami garanciákat tipikusan nem az állami adóhatóságnál váltják be. Vannak azonban olyan állami garanciák, mint az agrárfinanszírozási támogatások, amelyek esetében a hitelintézet az eredeti kötelezett nem fizetése esetén a garanciát az adóhatóságnál váltja be. Az állami adóhatóság a beváltás során csak akkor fizet, ha a beváltáshoz fűződő jogszabályi feltételeket a hitelintézet teljesítette. Új rendelkezésként előírja a törvény, hogy az adóhatóság elutasítja a garanciabeváltást, ha a hitelintézetnek felróható okból az állami garancia feltételéül szabott tényállás nem valósul meg.

A 118. §-hoz

Az adóztatás során a törvények és más jogszabályok az adóbevallási és -fizetési kötelezettség teljesítése mellett, amelyek a fő adókötelezettségeknek minősülnek, előírnak egy sor olyan részkötelezettséget, mint például a bizonylat kiállítása, megőrzése, a könyvvezetés, a bejelentkezés, a bejelentés, az adatszolgáltatás, a bankszámlanyitás, stb., amelyek teljesítése nélkül az adózó valóságos gazdasági tevékenységéről nem lehet adekvát képet kapni, illetőleg amelyek szükségesek a főkötelezettségek korrekt teljesítéséhez. Ennél fogva kiemelkedő adóztatási, illetőleg ellenőrzési érdekek fűződnek ahhoz, hogy az adózók ezeket az ún. adminisztrációs kötelezettségeket folyamatosan, határidőben és maradéktalanul teljesítsék. Az adóhatóságok tehát ellenőrzési kapacitásaik meghatározott hányadát szükségképpen az ún. egyéb adókötelezettségek ellenőrzésére kell hogy fordítsák. Ha a részkötelezettségek ellenőrzése során teljesítési hiányosságok merülnek fel, önmagában a jogkövetkezmények alkalmazása nem megoldás, gyakran van arra szükség, hogy az adóhatóság a hibák kiküszöbölésére az adózók figyelmét jegyzőkönyvben vagy határozatban felhívja, illetőleg erre az adózót kötelezze. Az ellenőrzést lezáró határozatban - az előzőeken túl - tipikusan sor kerülhet a jogkövetkezmények megállapítására is. A törvény ezért az eddig hatályos Art.-nek megfelelően írja elő, hogy az adóhatóság önálló ellenőrzési fajtaként alkalmazza az ún. egyes adókötelezettségek ellenőrzését, amelynek elsődleges célja, hogy az adózókat az egyes adókötelezettségek betartására rászorítsa. Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése feltárhat olyan mértékű hiányosságokat, amelyek eleve megkérdőjelezik az iratok alapján teljesített adóbevallások helyességét és valóságosságát. Ezért a törvény lehetővé teszi, hogy az egyes adókötelezettségek ellenőrzése során nyert tapasztalatok alapján az adóhatóság elrendelhesse egy-egy adóbevallási időszak utólagos ellenőrzését is.

A 119. §-hoz

Az írásbeliségen alapuló adókötelezettségek teljesítésének az ellenőrzése tipikusan az adózók által nyilvántartott és megőrzött bizonylatok vizsgálatával történik. Önmagában azonban az iratok nem minden esetben képesek alátámasztani az adózó adóbevallásának, adófizetési kötelezettségének valós alapját. Az iratok alapján az adóhatóság a múltban megtörtént eseményekről értesül, de azt nehéz utólag kontrollálni, hogy az iratokban foglalt gazdasági események éppúgy történtek-e, mint ahogyan azt az iratok tanúsítják. Ezért az eredményes adóztatás nem nélkülözheti, hogy az adóhatóság az adózók, illetőleg partnereik helyszínén eljárva a valós gazdasági folyamatokról is információt szerezzen, és a jelen időben, "éppen akkor, úgy és azt tapasztaltam"-ról szóló jegyzőkönyvekkel támassza alá vagy kérdőjelezze meg az adózó iratainak, könyveinek valóságtartalmát. Az adóhatóság a törvény 119. §-a alapján végezheti az ún. adatgyűjtésre irányuló ellenőrzést, amelynek lényege szerint a helyszínen próbavásárlással, leltározással, a vállalkozás forgalmi viszonyaira vonatkozó tények, körülmények rögzítésével, az alkalmazottak foglalkoztatása jogszerűségének vizsgálatával győződik meg arról, hogy az adózó iratanyaga és az ez alapján készült bevallás valós ok-okozati összefüggést mutat-e vagy sem. A törvény szerint az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzések tapasztalatai lehetnek olyan súlyosak, amelyek eleve kétségessé teszik, hogy az adott adóévről benyújtott bevallás a tényleges jövedelmi, forgalmi viszonyoknak a következményét tartalmazzák, ezért a törvény kötelezővé teszi az adóhatóság számára, hogy az ilyen adózók adóbevallását az adóbevallási időszakot követően haladéktalanul vonja vizsgálat alá.

A 120-124. §-hoz

Az adóigazgatási (hatósági) eljárás megindításáról a korábban hatályos szabályozás csak akként rendelkezik, hogy arra hivatalból vagy az adózó kérelmére, bevallására, bejelentésére kerülhet sor. A törvény kiegészítve e szabályozást nevesíti a hivatalból, illetőleg a kérelemre induló eljárásokat.

A törvény ezen túlmenően a korábban hatályos szabályoknak megfelelően rendezi a hatósági eljárás általános szabályait (tényállás tisztázás, határozathozatal, az idézés helye, iratkézbesítés).

A 125-127. §-hoz

A törvény az építményadó, telekadó, a helyi idegenforgalmi adó, a gépjárműadó, illetve a termékimport esetén megtartja az adóhatósági adómegállapítást. Ennek értelmében az adózó bejelentése, bevallása, illetve az adóhatóság rendelkezésére álló adatok alapján kivetéssel állapítják meg a fizetendő adót. Szintén megtartja a törvény az illetékkiszabás intézményét, melynek a vagyonszerzési illeték, illetve az illetékekről szóló törvényben meghatározott eljárási illetékek esetén van helye. A törvény a korábban hatályos szabályoknak megfelelően rendezi a kivetés (kiszabás) során alkalmazandó hiánypótlási, illetve tényállás tisztázási eljárást.

Illetékkiszabás esetén az illeték alapjául szolgáló forgalmi érték illetékhivatal által történő megállapítására vonatkozó rendelkezéseket az illetékekről szóló törvény szabályozza. Tekintettel arra, hogy ezek tartalmukat tekintve eljárási szabályok, a törvény azokat az adózás rendjében szerepelteti.

A128. §-hoz

Az adóellenőrzés során feltárt adókülönbözetet az adóhatóság utólagos adómegállapítás keretében írja elő. Az erről szóló határozat meghozatalára nyitva álló határidő 60 nap, mely határidő kezdő időpontja a korábban hatályos szabályozás szerint az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv átadásának napja. A jegyzőkönyvre az adózó észrevételt tehet, melyek szükségessé tehetik az ellenőrzés folytatását és annak megállapításairól kiegészítő jegyzőkönyv átadását. Indokolt, hogy ez esetben a kiegészítő jegyzőkönyv átadásától kezdődjön a határozathozatalra nyitva álló határidő, ezért a határidő számítására vonatkozó szabályok ennek megfelelően módosulnak. A jegyzőkönyv nem mindig adható át személyesen az adózónak, ezért azt sok esetben kézbesítéssel közli az adóhatóság. A törvény szerint ilyenkor a határozathozatali határidő kezdő időpontja a kézbesítés napja.

A 129. §-hoz

Az adóhatósági határozat, mint közigazgatási határozat tartalmát az Áe. határozza meg. Az adó, költségvetési támogatás alapjára, összegére kiterjedő ellenőrzések megállapításairól az adóhatóság határozatot hoz. E határozatnak az adókötelezettségek sajátosságaiból adódóan számos olyan szükségszerű tartalmi eleme van (pl. fizetési kötelezettség előírása a fennálló túlfizetésre tekintettel, kiutalás elrendelésekor a köztartozások figyelembevétele), amely az Áe. általános szabályai alapján a szükséges részletezettséggel nem határozható meg. A törvény ezért ezeket a részletes tartalmi elemeket rögzíti.

A 130. §-hoz

Az adójogszabályok a különböző jogviszonyokhoz (szerződésekhez, ügyletekhez) gyakran eltérő adókötelezettségeket kapcsolnak. A jogviszony legalább két alanyt feltételez és a köztük fennálló jogviszony minősítése az adókötelezettségek szempontjából mindkettőjüknél meghatározó. Az egységes jogalkalmazás - azonos tényállási elemeknél azonos jogi következtetések levonása - az adóhatóság gyakorlatában is alapvető követelmény. Ennek kiemelkedő jelentősége van, ha az adóhatóság ugyanazon jogviszony alanyainál folytat le - az esetek nagy részében időbeli eltéréssel - ellenőrzést és a felek közötti jogviszonyt kell minősítenie. Az alapelvként megfogalmazott törvényi rendelkezés szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt az adóeljárásban valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, mely magában foglalja a jogügylet adóhatóság által történő átminősítésének lehetőségét is, ami az adójogviszonyra kiterjedően bír kötő erővel. Az adóhatóság azonban nem minősítheti a jogviszonyt annak alanyainál eltérően. Ezt fogalmazza meg a törvény annak kimondásával, hogy az adóhatóság a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.

A 131. §-hoz

Egyes rendkívüli helyzetekben az általános adóelszámolási szabályok nem alkalmazhatók, ezért a törvény - az eddig hatályos szabályozásnak megfelelően - rendezi a soron kívüli adómegállapítás eseteit. Erre az adózó halálakor, illetve az ország területének tartós, vagy végleges elhagyása esetén kerülhet sor, de soron kívül állapítja meg az adóhatóság az adót akkor is, ha a magánszemély és a kifizető, vagy munkáltató között az adó(előleg) összege tekintetében vita van.

A 132. §-hoz

A feltételes adómegállapítás számos OECD ország gyakorlatából ismert intézmény. A szabályozás szükségessége főként a jogbiztonság igényéből vezethető le. Különösen kapcsolt vállalkozásoknál, multinacionális vállalatoknál számos esetben az tapasztalható, hogy a bonyolult, hazai viszonyok között szokatlan, atipikus ügyletek adózási, adójogi megítélése bizonytalan. A piaci viszonyok, az üzleti élet nem tűri a bizonytalan adózási feltételeket, amely adott esetben értelmetlenné tehet egy szerződést. Ezért nem várhatnak hónapokig, míg a bonyolult ügyekben a különböző hatóságok szolgálati útját betartva, a bonyolultabb ügyekben a Pénzügyminisztérium álláspontját kikérve megszületik a "végleges" álláspont. Ezekben az ügyekben az adótanácsadók, tanácsadó cégek álláspontjai sem nyújtanak feltétlen garanciát.

A magyar jogrendszerbe az adóalku nehezen lenne illeszthető. Ezért formailag a feltételes adómegállapítás az adóhatósági határozat alakját ölti. A feltételes adómegállapítás nem ad felhatalmazást a törvény normáitól való eltérésre. Sajátossága, hogy tényleges kötő ereje csak akkor lesz, ha az adózó az ügyletet ténylegesen az adott tartalommal hozza létre. Csak előzetesen lehet ilyen adómegállapítást kérni más országok gyakorlatához hasonlóan: már megkötött ügyletekre, de különösen a már bevallás alá eső időszakra sohasem. További sajátossága, amely eltér a korábbi rossz állásfoglalási gyakorlattól, hogy mindig csak az adott tényállásra alkalmazható, s nincsen precedens jellege, még ugyanazon ügyfél későbbi ügyeiben sem. Ebből következik, hogy a jogalkotási törvénnyel ellentétesen norma-jellege fel sem vetődhet.

A feltételes adómegállapítás a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik. A szigorú, centralizált rendezési módra van szükség azért is, mert az adóhatóságok jogalkalmazó szervezetként - helyesen - nem kívánnak önhatalmúlag túllépni a jogszabályok által egyértelműen kijelölt kereteken. Az általános szabályoknál sokkal szigorúbb kérelembenyújtási, nyilvántartási, kiadmányozási és más eljárási szabályokkal kell és lehet gátat vetni annak, hogy szakszerűtlen, megalapozatlan, utóbb már vissza nem vonható állásfoglalások kerüljenek az ügyfelek kezébe.

Az ún. feltételes adómegállapítás iránti eljárás kérelemre indul és díjköteles. A korábban hatályos szabályozás csak konkrét szerződés, illetve jogügylet vonatkozásában teszi lehetővé a feltételes adómegállapítást az adókötelezettségek kiszámíthatósága érdekében. A törvény ezt kibővíti a szerződés-típusra, illetőleg szerződés-csomag típusra vonatkozó feltételes adómegállapítás lehetőségével, melynek következtében az ugyanazon adózó által kötött, az adott típusnak megfelelő szerződés egységes adójogi minősítése biztosítottá válik.

A feltételes adómegállapítás iránti eljárás díja jelenleg az érintett szerződés ügyleti értékének 1%-a, legalább 250 ezer forint, legfeljebb 5 millió forint. A törvény valorizálja a díjakat - azok mértéke a jogi intézmény megszületése, 1996. óta változatlan - és az alsó mértéket 300 ezer forintban, a felsőt pedig 7 millió forintban határozza meg. A szerződés-típusra, illetőleg szerződéscsomag-típusra vonatkozó kérelem esetén a díj 10 millió forint.

A befizetett díj 75%-át vissza kell téríteni a kérelmezőnek, ha az adó feltételesen nem állapítható meg. A törvény új szabályként rendelkezik arról, hogy a visszautalásról a Pénzügyminisztériumnak a kérelem jogerős elutasításával egyidejűleg kell intézkednie.

A 133. §-hoz

Az adót az adózónak a törvényben meghatározott esedékesség időpontjában kell megfizetnie. Előfordulhat azonban, hogy a fizetésre kötelezett erre az időre az adót egyszerre megfizetni nem tudja. A törvény azokat a szabályokat tartalmazza - a hatályos Art.-vel egyező módon -, amelyek meghatározzák, hogy az adózó kérelmére az adóhatóság milyen feltételek mellett engedélyezhet eltérést a törvényben megállapított szabályokhoz képest. Az adózó fizetési nehézségei mögött számos ok húzódhat meg. A törvény eltérő feltételeket ír elő a magánszemély, illetőleg a nem magánszemély adózó részére engedélyezhető fizetési könnyítésekről.

A törvény a korábban hatályos előírásoknak megfelelően írja elő, hogy a kedvezmény után "kamatot" kell fizetni, ami azonban az engedély nélkül késedelmesen fizetők pótlékának csak a fele, a pótlékolás kezdő időpontja pedig az adó eredeti esedékessége. A jogi személyek és egyéb szervezetek, illetőleg azok a magánszemélyek, akik kérelmüket az esedékesség után terjesztik elő, csak abban az esetben és csak arra az időszakra fizet a törvény szerint a jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamatot, amelyre nézve az adóhatóság a fizetési könnyítést engedélyezi. Az esedékesség és a kérelem elbírálása közötti időre a késedelmi pótlékot - a jegybanki alapkamat kétszeresét - kell fizetniük. Pótlék nélküli fizetési könnyítést csak kivételes méltánylást érdemlő esetekben engedélyezhet az adóhatóság, amelyet a törvény a szélsőséges esetek kezelésére tart fenn.

A 134. §-hoz

A törvény a hatályos Art.-nek megfelelően rendezi az adótartozás mérséklésének és elengedésének feltételeit. Magánszemély adósok esetén az adóhatóság a tőke-, pótlék-, illetőleg bírságtartozást egyaránt mérsékelheti, ha az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését a tartozás megfizetése súlyosan veszélyezteti. A társadalombiztosításban érvényesülő biztosítási elvre tekintettel azonban továbbra sincs lehetőség a magánszemélyt terhelő járuléktartozás mérséklésére. Nem magánszemély adózók esetében a jövőben is csak a pótlék- és bírságtartozás mérséklésére lesz jogosult az adóhatóság.

Magán- és nem magánszemély vállalkozók esetében egyaránt előfordul esetenként, hogy a pótlék- és bírságtartozásuk a folyó fizetési kötelezettségekkel együtt már olyan mértékűvé válik, amelynek megfizetése az adózó gazdasági tevékenységének ellehetetlenülését eredményezheti. Ennek elkerülése érdekében az adóhatóság a pótlék- és bírságtartozást - a jelzett körülményre tekintettel - mérsékelheti. Az ellehetetlenülés körülményeinek fennállását az adózónak kell bizonyítania, az adóhatóság azonban a kérelem teljesítését a tőketartozás egy részének (vagy egészének) befizetéséhez kötheti, ami a hátralékállomány csökkenéséhez vezethet.

A 135. §-hoz

A jogorvoslatok körében a módosítást és a visszavonást, mint a jogszabálysértő határozat saját hatáskörben történő orvoslásának eszközét, a módosítás a korábban hatályos törvénnyel egyező módon szabályozza.

Amennyiben az adózónak az adóhatósággal szemben azért keletkezik visszatérítési igénye, mert az adóhatóság határozata jogszabálysértő volt, az adóhatóságnak a visszatérítendő összeg után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű (a jegybanki alapkamat kétszerese) kamatot kell fizetnie. A jövőben a törvény szerint ez a rendelkezés lesz irányadó az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítás esetén is, ha az jogszabálysértő. Ez alól kivételt képez azonban - azaz az adóhatóság mentesül a kamatfizetési kötelezettség alól - ha a hibás adómegállapítás az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett érdekkörében felmerült okra vezethető vissza.

A 136-139. §-hoz

Az adóigazgatási eljárásban igénybe vehető rendes és rendkívüli jogorvoslati eszközök közül a hatályos Art. egyedül a fellebbezést nem szabályozza. A fellebbezésnél az Áe., mint háttérjogszabály rendelkezései alkalmazandók. Az adóigazgatási eljárás teljes újraszabályozása azonban - különös figyelemmel arra, hogy az új Áe. előkészítése folyamatban van - alkalmat teremt arra, hogy a jogorvoslati rendet teljes körűen, egységesen és áttekinthető formában az adózás rendje szabályozza. A korábban hatályos szabályokhoz képest határidő módosítást fogalmaz meg a törvény, mely szerint utólagos adómegállapítás esetén - annak összetettségére tekintettel - az adózó számára nem az általános 15 nap, hanem 30 nap áll majd rendelkezésére a fellebbezés benyújtására, elegendő időt biztosítva a fellebbezési kérelem részletes és megalapozott elkészítésére.

A 140. §-hoz

A jogorvoslati szabályok között új cím alatt szerepelnek az új eljárásra utasításra és a részjogerőre vonatkozó rendelkezések. Az adóellenőrzések gyakran több adómegállapítási időszakot és több adó-, illetőleg támogatásnemet érintenek. Az ellenőrzés eredményeként esetlegesen feltárt jogsértések közül az adózó sok esetben csak egy-egy megállapítást vitat. A hatályos államigazgatási eljárási szabályok nem ismerik a részjogerő intézményét, az adózó bármely okból nyújt be jogorvoslati kérelmet, a teljes megelőző adóhatósági eljárást és a megtámadott határozat egészét felül kell vizsgálnia a felettes adóhatóságnak. Amennyiben pedig olyan jogszabálysértést tárnak fel, melynek következtében új eljárás elrendelésének van helye, a korábbi eljárás egészét meg kell ismételni. Az adóhatósági eljárásban ez gyakran azt eredményezi, hogy a jogorvoslati eljárás, illetőleg az új eljárás időtartama alatt olyan kérdések is függőben maradnak, melyek egyébként az adózó és adóhatóság között nem képezik vita tárgyát. Az eljárás egyszerűsítése és a nem vitatott megállapítások mielőbbi jogerős lezárása érdekében a módosítás megteremti a részjogerő intézményét, és lehetővé teszi a felettes szerv számára, hogy a csak részben jogszabálysértő határozat esetén a jogszabálysértő részek tekintetében rendelje el az új eljárást, egyebekben a határozatot helybenhagyja. Az esetek nagy részében az egyes adókötelezettségek szorosan összefüggnek, az egyikkel kapcsolatban tett megállapítás kihat a másik kötelezettségre. Ezért a felettes szervnek a részjogerő megállapításakor minden esetben vizsgálnia kell az ügy körülményeit, azok lehetővé teszik-e a részjogerőt, vagy a teljes eljárást szükséges megismételni.

Az új eljárás lefolytatását elrendelő határozatban a felettes szervnek meg kell határoznia, hogy az új eljárásban az elsőfokú adóhatóság mely körülményeket, kötelezettségeket vizsgálhatja. Az adózók jogbiztonságának erősítése és annak érdekében, hogy az adóhatóság alapeljárásaiban is a lehető legnagyobb körültekintéssel, a tényállás valamennyi elemét feltárva és értékelve tegye meg megállapításait, az új rendelkezés előírja, az új eljárásban csak az annak elrendelésére okot adó körülményeket vizsgálhatja az adóhatóság. Ezzel elkerülhető, hogy az új eljárásban az adóhatóság a korábbi ellenőrzés során nem vizsgált, vagy jogszerűnek ítélt körülmények alapján állapítson meg mulasztást az adózónál.

A 141. §-hoz

A hatályos Art. rendkívüli jogorvoslati formaként szabályozza a felügyeleti intézkedést. A törvény megtartva e rendkívüli jogorvoslati formát két pontban módosítja az eddig hatályos rendelkezéseket. Egyrészt meghatározza a felügyeleti jogkörben eljáró szerv döntésének alakiságát, másrészt újraszabályozza a felügyeleti intézkedés iránti kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának eseteit.

A joggyakorlat szerint felügyeleti intézkedés iránti eljárásban az eljáró szerv határozatot csak abban az esetben hoz, ha jogszabálysértést megállapítva felügyeleti intézkedést tesz (megváltoztatja, megsemmisíti a jogszabálysértő határozatot, vagy új eljárást rendel el). Ez az eljárási rend megfelel a korábban hatályos jogszabályi előírásoknak, hiszen a rendkívüli jogorvoslat során csak abban az esetben szükséges hatósági aktus, ha a korábbi (jogerős) megállapításokhoz képest eltérő jogot, illetőleg kötelezettséget állapít meg a felettes szerv. Amennyiben jogszabálysértés nem történt, az érintett (jogerős) határozatot határozattal nem kell ismételten megerősíteni. A felügyeleti intézkedés mellőzéséről ezért a felettes szervek levélben tájékoztatják az ügyfelet. Az egységes adóhatósági joggyakorlat ellenére az adózók esetenként vitatják a felügyeleti intézkedés mellőzésének formáját. Ezért a módosítás egyértelműen rögzíti, hogy határozatot csak a felügyeleti intézkedésről kell hozni.

A korábban hatályos szabályok alapján a felügyeleti intézkedés érdemi felülvizsgálat nélkül elutasítható, ha a határozat bírósági felülvizsgálatának kezdeményezésére nyitva álló határidő még nem telt el, az adózó már kérte a határozat bírósági felülvizsgálatát, illetve azt nem kérte annak ellenére, hogy a bírósági jogorvoslat lehetőségére szabályszerűen felhívták a figyelmét. Mindehhez konjunktív feltételt is szabályoz a törvény, miszerint érdemi vizsgálat nélkül csak akkor utasítható el a kérelem, ha a határozat jogszabálysértő volta nem valószínűsíthető. Az ismertetett, meglehetősen széleskörű jogértelmezésre lehetőséget adó feltételrendszert egyszerűsíti a törvény, melynek értelmében érdemi vizsgálat nélkül akkor utasítható el a felügyeleti intézkedés iránti kérelem, ha abból megállapíthatóan a határozat jogszabálysértő volta nem valószínűsíthető vagy az adózó bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett.

A 142. §-hoz

Tartalmilag az eddig hatályos előírásoknak megfelelően, azonban áttekinthetőbb formában, külön cím alatt szabályozza a törvény a hatósági eljárásban érvényesülő garanciális jellegű súlyosítási tilalmat, melynek értelmében fő szabály szerint a korábbi ellenőrzési megállapításokat az ellenőrzés befejezésétől, illetve a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven túl az adózó terhére nem lehet módosítani. A tilalom alóli kivételeket, amikor az adózó egyéni jogbiztonsághoz fűződő érdeke háttérbe szorul (pl. bűncselekmény elkövetése, társadalombiztosítási ellátási jogosultság esetén) tételesen nevesíti a törvény.

A 143. §-hoz

Az adóhatósági határozatok közül a jogerős másodfokú érdemi határozatok támadhatók meg bíróság előtt. A bírósági felülvizsgálat szempontjából érdemi határozatnak minősül minden, az adókötelezettséget érintő, az adózó, az adó megfizetésére kötelezett személy jogát, kötelezettségét megállapító határozat. Ez alóli kivételként az eddig hatályos Art. a méltányossági jogkörben a fizetési halasztás és a részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott határozatot nevesíti. A törvény a kivételek körét kiegészíti a végrehajtási kifogás, az adózó ismételt ellenőrzésre irányuló kérelme, illetőleg az adó feltételes megállapítása tárgyában hozott határozatokkal. Az első két határozattípus bírósági felülvizsgálatból történő kizárását az indokolja, hogy azok kifejezetten eljárási és nem érdemi kérdésben születnek, míg az adó feltételes megállapításáról hozott határozatban a Pénzügyminisztérium az adózó kérelmére valamely jövőbeni ügylet (szerződés) adójogi következményeit határozza meg, melynek bírósági felülvizsgálata indokolatlan.

A 144. §-hoz

A törvény az adóigazgatási eljárásról szóló fejezeten belül rendelkezik az adózók, illetőleg az adó megfizetésére határozat alapján kötelezett személyek által önként, határidőben nem teljesített fizetési kötelezettség kikényszerítésének lehetőségéről.

Az adóvégrehajtási szabályok továbbra is a bírósági végrehajtás szabályaira épülnek, s e két szabályrendszer egymáshoz való viszonyát a törvény pontosan meghatározza. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) egésze szolgál az Art. és az új Art. háttérjogszabályául azzal, hogy a törvény csak annyiban állapít meg az általánostól eltérő adóvégrehajtási részletszabályokat, amennyiben ez valóban indokolt. Ezzel összefüggésben - egyértelművé téve a bírósági végrehajtó és az adóvégrehajtó egymáshoz viszonyított státuszát - rendelkezik arról, hogy az adóvégrehajtót az eredményes végrehajtás érdekében mindazok a jogok megilletik, amit a Vht. a bírósági végrehajtónak biztosít.

A 145. §-hoz

Az adóvégrehajtási eljárás megindításának feltétele, hogy az adóhatóság a tartozás fennállását okirattal tudja bizonyítani, azaz - a jogszabályban taxatíve meghatározott - végrehajtható okirattal rendelkezzék.

Végrehajtható okiratnak minősül a fizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős - nem csupán az adóhatósági, hanem bármely - hatósági határozat. Ezzel mentesül az adóhatóság a végrehajtható okirat "előállítása" érdekében történő külön határozathozatal alól azokban az ügyekben, melyekben a fizetési kötelezettség tényleges előírása - pl. támogatás-visszatérítésre kötelezés - nem az adóhatóság hatásköre, viszont a behajtás adóvégrehajtási eljárásban történik.

Végrehajtható okiratnak minősül továbbá önadózás esetén a fizetendő adót tartalmazó bevallás, illetőleg az adózó által teljesített adóelőleg-fizetési kötelezettségről szóló ún. előleg-bevallás.

Az adók módjára behajtandó köztartozások esetén a végrehajtási eljárás megindításának alapja a behajtást kérő megkeresése.

Az adóhatósági adómegállapítás kapcsán a törvény az Art.-ben szereplő korábbi felsorolás kiegészítésével biztosítja az adóhatóság számára, hogy az adózóval közölt adóhatósági megállapítás végrehajtható okirat legyen.

A 146. §-hoz

Az adóvégrehajtásban az eljáró adóhatóságok hatásköre és illetékessége a korábban hatályos szabályokhoz képest alapvetően nem változik. Főszabály szerint a végrehajtási eljárást az első fokon eljáró adóhatóság folytatja le.

Sajátos munkamegosztás érvényesül azonban az adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtása esetén, amikor az adóhatóság a végrehajtást a köztartozás jogosultjának megkeresésére folytatja le. Ha az adós magánszemély, a belföldi lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában szokásos fellelhetőségi helye szerint illetékes önkormányzati adóhatóság az eljárásra jogosult szerv, míg jogi személy és egyéb szervezet köztartozási ügyében az állami adóhatóság jár el, kivéve, ha törvény a tartozás beszedését más szerv hatáskörébe utalja.

Az Art. 2002-es módosításának köszönhetően 2003. január 1-jétől az illetékhivatalok mellett az önkormányzatok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy önálló bírósági végrehajtó útján hajtják be az őket megillető köztartozást. E szabály bevezetésének indoka a hatékonyság fokozása, illetve a költségkímélés azáltal, hogy az önkormányzatnak így nem kell külön apparátust fenntartania az adótartozások behajtása érdekében. Az önálló bírósági végrehajtó igénybevétele ugyanakkor nem kötelező, csupán lehetőség az önkormányzati adóhatóság számára.

Szintén a végrehajtás eredményességét szolgálja az a szabály, amely az illetékesség megszűnése esetén - ha arról a végrehajtási cselekmény foganatosítása után szerez tudomást az adóhatóság - az illetékesség hiányában eljárt adóhatóság által lefolytatott végrehajtást nem tekinti semmisnek és eltekint az eljárást folytató hatóság részéről a korábban már foganatosított végrehajtási cselekmények megismétlésétől.

E szakasz tartalmazza továbbá az illetékességi összeütközés esetén alkalmazandó szabályokat is. A törvény az adóvégrehajtások összeütközése esetére a megelőzés elvét rendeli alkalmazni, melynek értelmében az a végrehajtó jogosult az eljárás lefolytatására, amelyik az ingóságot vagy az ingatlant a többieket megelőzően foglalta le, egyidejű foglalás esetén pedig az eljáró szervek megegyezése szerint kell folytatni az eljárást.

A 147. §-hoz

A fizetési kötelezettségek külföldön történő érvényesítésének az eddig hatályos Art. 77. §-ában meghatározott szabályai - a feladat jellegének megfelelően - szinte változatlan tartalommal kerülnek át a végrehajtási szabályok közé. Ezen túlmenően a törvény - tekintettel arra, hogy Magyarország 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagjává válik - rögzíti, hogy nem tartozik a pénzügyminiszter által lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertesének hatáskörébe azon fizetési kötelezettségek külföldön történő érvényesítése, melyek az Európai Közösség tagállamai közötti adóbehajtási jogsegély hatálya alá tartoznak. Ezen ügyekben ugyanis az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Kapcsolattartó Irodája jogosult eljárni.

A 148. §-hoz

A végrehatás alá vonható vagyontárgyak körének meghatározásánál az új Art. a Vht. irányadó szabályait csak egy ponton egészíti ki: a fióktelep útján folytatott tevékenységgel összefüggésben keletkezett adótartozás végrehajtása során a külföldi vállalkozás valamennyi belföldön található vagyonára végrehajtás vezethető. függetlenül attól, hogy az adott vagyontárgy a fióktelep működésével mutat-e bármilyen kapcsolatot.

A 149. §-hoz

Az Art. 2002. évi módosításával került be a végrehajtási szabályai közé az adóhatóság által eddig is alkalmazott biztosítási intézkedés intézménye.

A biztosítási intézkedés célja nem a követelés kielégítése, hanem olyan helyzet megteremtése, amely biztosítja, hogy később a követelés kielégíthető legyen. Biztosítási intézkedésként az adóhatóság a pénzkövetelés biztosítását, továbbá a meghatározott dolog zárlatát rendelheti el.

A biztosítási intézkedés elrendelését két feltétel együttes teljesülése esetén teszi lehetővé a törvény. Egyrészt annak valószínűsítése szükséges, hogy a biztosítandó követelés későbbi kielégítése veszélyben van, másrészt pedig az, hogy az adóhatóságot megillető követelés olyan stádiumban legyen, amelyben egyelőre még nem elégíthető ki, vagyis a végrehajtási eljárás még nem kezdeményezhető, mert annak valamely jogszabályi feltétele hiányzik. A biztosítási intézkedés elrendelésére az az adóhatóság jogosult, amely a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot hozta.

Az elrendelt biztosítási intézkedés ellen végrehajtási kifogás nyújtható be, ennek azonban - a jogorvoslat általános szabályaitól eltérően - nincs halasztó hatálya.

A követelés biztosítására elrendelt intézkedés végrehajtása ugyanolyan hatályú, mint az azt követő adóvégrehajtás. A biztosítási intézkedés végrehajtása során elvégzett foglalás hatálya kiterjed a követelés teljesítése érdekében elrendelt végrehajtásra is, vagyis azt a végrehajtási eljárás megindítása után nem kell megismételni.

A 150. §-hoz

Az eredményes végrehajtás egyik feltétele a gyorsaság, ezért a törvény az illetékes adóhatóságot az adótartozás behajtása érdekében szükséges intézkedések, végrehajtási cselekmények haladéktalan megtételére kötelezi. A végrehajtási eljárás főszabály szerint a végrehajtható okirat alapján elrendelt végrehajtási cselekmény foganatosításával - arról szóló külön határozat meghozatala nélkül - indul meg.

Az új Art. a végrehajtási eljárás megindítása kapcsán az adóhatóság határozathozatali kötelezettségét két esetben írja elő. Eszerint határozatban kell rendelkezni az ingatlan-végrehajtás elrendeléséről illetőleg a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről.

Mivel az alapvetően jogkövető és fizetőképes adózók az adóhatóság egyszerű felhívása alapján, önként teljesítik elmaradt adókötelezettségeiket, az új Art. lehetőséget biztosít az adóhatóság számára, hogy még a végrehajtási eljárás megindítása előtt - annak költségeit megspórolva - az adótartozás megfizetésére hívja fel az adózót.

A felhívás nem minősül végrehajtási cselekménynek, és nem szükségszerűen előzi meg a végrehajtási eljárást. Annak adott esetben történő alkalmazása az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozik. Ha az adóhatóság él a felhívás lehetőségével, akkor a végrehajtási eljárás tényleges megindítására mindaddig nem kerülhet sor, ameddig a felszólításban megjelölt fizetési határidő eredménytelenül le nem telt.

A 151. §-hoz

Ha az adózó költségvetési támogatást igényel, vagy adóvisszaigénylési, -visszatérítési igénye van, ugyanakkor az adóhatóság nyilvántartása szerint az adózónak tartozása áll fenn, az adóhatóság visszatartási jogát gyakorolva az igényelt összeg kiutalását megtagadhatja. A tartozás erejéig az adóhatóság az igényelt összeget visszatarthatja, mellyel a tartozás megfizetettnek minősül.

Az Art. 2002. évi módosítását megelőzően a visszatartási jog szabályai nem az adóvégrehajtás, hanem a befizetések elszámolásának szabályai között szerepeltek. Mivel azonban a visszatartási jog gyakorlása során szintén az önként, határidőben nem teljesített fizetési kötelezettség teljesítésének kikényszerítéséről van szó, az nem más, mint az adótartozás érvényesítése érdekében alkalmazott kényszerintézkedés. Funkcióját tekintve tehát a visszatartási jog gyakorlása végrehajtási cselekménynek minősül, ezért az intézményt a törvény. - változatlan tartalommal - rendeltetésének megfelelően a végrehajtási eljárásról szóló részben szabályozza.

A 152-156. §-hoz

Az Art 2002. évi módosításának egyik lényeges eleme, hogy - követve a bírósági végrehajtás szabályainak 2001. évi változásait - az adóvégrehajtási eljárásban is megszűnt a fokozatosság elve, az egyes végrehajtási cselekmények közötti kötelező sortartás. A 2003. január 1-je előtt hatályos szabályok szerint az adóhatóság elsőként csak inkasszálhatott, illetőleg munkabérből tilthatta le az adótartozás összegét, s csak ennek eredménytelensége esetén, kerülhetett sor ingóvégrehajtásra, majd legvégső esetben az ingatlan-végrehajtás rendelésére.

A 2002. évi módosítást értelmében az adóhatóság mérlegelésétől függ, hogy milyen végrehajtási cselekményt foganatosít elsőként, sőt dönthet úgy is, hogy egyidejűleg több végrehajtási intézkedést tesz. Bizonyos korlátok - alapvetően az adózói jogok védelme érdekében - azonban ezt követően is érvényesülnek az ingó- és ingatlan-végrehajtás tekintetében.

Az adóhatóságot megillető mérlegelési jogosítvány törvényi korlátja például az, hogy az ingatlan végrehajtás elrendelésének csak akkor van helye, ha az adótartozás együtt az 500.000 forintot meghaladja. Ennél kisebb összeg esetén csak akkor van lehetőség az ingatlan-végrehajtásra, ha a tartozás a végrehajtás alá vont ingatlan értékével arányban áll.

Az ingó és ingatlan végrehajtás elrendelése, illetve a foglalás foganatosítása tekintetében nem érvényesül a sorrendi kötöttség, a lefoglalt ingatlan értékesítésére viszont csak akkor kerülhet sor, ha az ingóvégrehajtás nem vezetett eredményre. Az ingatlanok között további speciális szabályok vonatkoznak a lakóingatlanra. A jogszabályban meghatározott lakásigény mértékének felső határát meg nem haladó nagyságú, az adós és a vele együtt élő közeli hozzátartozók lakhatását közvetlenül szolgáló lakástulajdon ugyanis a végrehajtás során csak akkor értékesíthető, ha a végrehajtás más formái nem vezettek eredményre. Az ingatlan végrehajtást elrendelő adóhatósági határozat ellen végrehajtási kifogás benyújtásának van helye.

A végrehajtási eljárás jellemzően az adós bankszámlája ellen benyújtott azonnali fizetési megbízás benyújtásával, illetőleg a bankszámlával nem rendelkező, adófizetésre kötelezett személyek esetében a tartozás munkabérből történő letiltásának elrendelésével indul. E végrehajtási cselekmények részletszabályait illetően az új Art. a Vht. rendelkezéseire hagyatkozik, s az ott meghatározottaktól csak az inkasszó tekintetében tartalmaz eltérő szabályokat.

Az új Art. - a Vht. vonatkozó rendelkezéseit kiegészítve - külön rendelkezik egy speciális ingó vagyontárgy, a gépjármű lefoglalásáról. Valamennyi személyre - tehát magánszemélyekre, jogi személyekre, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt - kiterjeszti azt a rendelkezést, hogy a vállalkozási tevékenységet végző adózó üzemi, illetve üzleti tevékenységéhez szükséges gépjárműre folytatott végrehajtás során, az adóvégrehajtó a végrehajtást kizárólag a törzskönyv lefoglalásával foganatosítja. A gépjármű törzskönyvének lefoglalása esetén a vállalkozó tovább használhatja a gépjárművet, folytathatja tevékenységét, így lehetősége nyílik a tartozás önkéntes teljesítésére. Ha azonban az ezt követő 6 hónapon belül az adózó az adótartozását nem fizeti meg, az adóhatóság a gépjárművet lefoglalja.

Ingatlan-végrehajtás esetén a végrehajtást elrendelő határozat alapján az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba végrehajtási jogot jegyez be, illetőleg amennyiben a végrehajtási jog bejegyzésére nincs lehetőség - mert például a tartozás összege csekély és így nem arányos a végrehajtó ingatlan értékével - az adóhatóság az adótartozás összegének erejéig és a tartozás megfizetésig jelzálogjogot jegyeztethet be az ingatlanra. Az ingatlan végrehajtást elrendelő, valamint a jelzálogjog bejegyzéséről hozott határozat ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak - az erre vonatkozó általános szabályok szerint - a további végrehajtási cselekményekre halasztó hatálya van, az e határozat alapján teendő földhivatali intézkedések megtételének azonban a kifogás benyújtása nem képezi akadályát. A földhivatal a még nem jogerős határozat alapján széljegyzi, majd a határozat jogerőssé válását követően soron kívül bejegyzi az adóhatóságot megillető végrehajtási vagy jelzálogjogot.

A lefoglalt ingatlanok értékesítése szintén a Vht. szabályai szerint zajlik, s az új Art. csak két ponton határoz meg eltérést. Egyrészt, hogy az árverési hirdetményt az árverés helye szerint illetékes adóhatóság hirdetőtábláján kell kifüggeszteni, másrészt, hogy a rosszhiszemű árverezőt - nem a bíróság - hanem közvetlenül az adóhatóság kötelezheti határozattal a vételár különbözet megfizetésére.

A végrehajtás során előfordulhatnak olyan események, amelyek késleltetik az eljárás lefolytatását, bizonyos végrehajtási cselekmények foganatosítását, ezért az ingó és ingatlan végrehajtás elhúzódása szükségessé teheti a már megállapított becsérték módosítását. Erre adhat alapot a végrehajtási eljárás szünetelése, felfüggesztése, illetőleg - az új szabályok szerint - az, ha valaki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, s a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert indít.

A 157. §-hoz

Az adóvégrehajtás sajátos értékesítési módjaként szabályozza az új Art. 157. §-a az adós tulajdonát képező ingó és ingatlan vagyontárgyak esetében egyaránt alkalmazható, az adós és az adóhatóság által kötött egyezséget.

Az egyezség eredményeként a vagyontárgy az egyezség szerint meghatározott kikiáltási áron, közvetlenül állami vagy önkormányzati tulajdonba (kezelői jog alá) kerül, és az egyezség szerinti értékével megegyező összeggel csökkenti az adós tartozását.

A jogszabály két, egymástól eltérő feltételrendszert fogalmaz meg, melynek elemei nem keverhetők. Arra ad lehetőséget, hogy az állami célok ellátását természetben szolgáló ingatlan a központi költségvetést megillető tartozás fejében állami tulajdonba (kezelésbe), illetőleg az önkormányzati feladatokat szolgáló ingatlan az önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott helyi adótartozások fedezeteként önkormányzati tulajdonba (kezelésbe) kerüljön.

Garanciális okból - az esetleges visszaélések elkerülése érdekében - a törvény előírja, hogy az egyezség érvényességéhez az önkormányzati adóhatóság esetében a képviselő-testület, az állami adóhatóság esetében a pénzügyminiszter jóváhagyása szükséges. E kontroll mind az ármegállapítás, mind pedig annak az előfeltételnek az ellenőrzése tekintetében is érvényesül, hogy van-e olyan állami vagy önkormányzati feladat, amelynek ellátását a lefoglalt vagyontárgy a maga fizikai valóságában szolgálni tudja.

A 158. §-hoz

A 2003. január 1-je előtt hatályos rendelkezések szerint a már folyamatban lévő adóvégrehajtási eljárást a bírósági végrehajtó folytatja tovább, ha az adóhatóság annak során zálogjoggal terhelt ingó vagy ingatlan vagyontárgyat foglalt le. Az Art. 2002. évi módosítása azonban korlátozza a bírósági végrehajtó eljárásának teljes körűvé tételét azzal, hogy az adóvégrehajtó ez esetben csupán a zálogjoggal terhelt ingatlan, illetve ingóság végrehajtását adja át a bírósági végrehajtónak, míg a zálogjoggal nem terhelt vagyontárgyakra vezetett végrehajtást az adóhatóság hatáskörében hagyja. Ez utóbbi vagyontárgyak végrehajtásánál ugyanis nincs olyan külön védelmet igénylő jog, mely a bírósági végrehajtó igénybevételét indokolhatná. Az előbbieknek megfelelően az adóhatóság csupán a zálogtárgyra vezetett végrehajtással kapcsolatos iratokat és az adóhatóság követelését tartalmazó hátraléki kimutatást küldi meg a bíróságnak.

A 159. §-hoz

A végrehajtási eljárás során az adóhatóság alkalmazottjának törvénysértő intézkedése, vagy az intézkedés ilyen módon való elmulasztása ellen végrehajtási kifogás terjeszthető elő. A kifogás benyújtására a jogsértésről történt tudomásszerzést követő 8 napon belül van mód, azonban az ok bekövetkeztétől számított 6 hónap elteltével már igazolás mellett sincs lehetőség a kifogás előterjesztésére. Az elkésett végrehajtási kifogást az adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A végrehajtási kifogás tárgyában az Áe. szabályaitól eltérően nem a jogsértő intézkedést, mulasztást elkövető adóhatóság, hanem - a jogorvoslat garanciális biztosítékaként - a felettes adóhatóság dönt. Ezzel megváltozik az egyébként megszokott fórumrendszer, hiszen a másodfokú adóhatóság ez ügyben lényegében első fokú határozatot hoz.

Az előterjesztett kifogás nem hatálytalanítja a végrehajtást foganatosító kifogásolt végrehajtási cselekményét, mert az csupán a soron következő végrehajtási cselekmény vonatkozásában bír halasztó hatállyal. (Ingóság lefoglalása esetén esetében ez azt jelenti, hogy a lefoglalt ingóság az előterjesztett kifogás ellenére a foglalás hatálya alatt marad, azonban azt a végrehajtási kifogás elbírálásáig nem lehet elszállítani vagy értékesíteni.)

A végrehajtás során hozott határozatok ellen - az Áe általános szabályai alapján - főszabály szerint nincs helye fellebbezésnek, a kifogás elbírálása tárgyában hozott határozat ellen azonban fellebbezési jogot biztosít a törvény.

A gyakorlatban vitatott, hogy a bírósági végrehajtó által foganatosított jogszabálysértő végrehajtási cselekményeket a Vht.-ben, vagy az új Art.-ben szabályozott jogorvoslati rend alapján lehet megtámadni, a jogorvoslati kérelem elbírálása a helyi bíróság vagy a felettes adóhatóság hatáskörébe tartozik-e. Az egységes jogértelmezés és jogalkalmazás elősegítése érdekében a törvény e szakaszban pontosítja, hogy az adótartozás behajtása érdekében eljáró adóvégrehajtó, illetve az adóhatóság által megbízott bírósági végrehajtó törvénysértő intézkedései, mulasztásai ellen egyaránt az itt szabályozott kifogási szabályok alapján nyílik lehetőség jogorvoslat érvényesítésére. Az önkormányzat által megbízott bírósági végrehajtó intézkedéseinek felülvizsgálata tehát a megyei közigazgatási hivatal hatáskörébe tartozik, ugyanúgy, mintha a végrehajtást az adóhatóság alkalmazásában álló adóvégrehajtó foganatosította volna.

A 160. §-hoz

A jogerős határozat végrehajtható, de ha a rendkívüli jogorvoslati eljárásban, illetőleg a bírósági felülvizsgálat során a határozat megváltoztatása, megsemmisítése várható, az adóhatóság a nehezen helyreállítható károk bekövetkezésének elkerülése érdekében a végrehajtási eljárást felfüggesztheti.

A végrehajtási eljárás szünetelése - eredményét illetően - a végrehajtás felfüggesztéséhez hasonló jellegű jogintézmény a végrehajtási eljárás szünetelése. Ennek lényege, hogy az egyébként már megindítható végrehajtási eljárást az adóhatóság nem kezdeményezi, illetőleg nem kezdi meg. Ha pedig a végrehajtási eljárás már folyamatban van, akkor a soron következő végrehajtási cselekményt nem teszi meg.

A végrehajtási eljárás szünetelésének okait a e szakasz második bekezdése tartalmazza. Szünetel a végrehajtás, ha

- az adózó kérelmére az adóhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

- a fizetési halasztás, részletfizetés vagy az adótartozás mérséklésére irányuló kérelem tárgyában jogerős döntést még nem hoztak,

- az adózó meghalt, illetőleg megszűnt, az adó megfizetésére határozattal kötelezett személyt megállapító határozat jogerőre emelkedéséig, illetőleg

- külön törvény így rendelkezik.

Külön törvény rendelkezésének kell tekinteni ez esetben a Vht.-t magát, amelyben szünetelési ok a végrehajtás alá vont vagyontárgy tulajdonjogát tisztázó jogvita folyamatba léte. Ha tehát az adóstól lefoglalt ingó vagy ingatlan vagyontárgyról harmadik személy azt állítja, hogy az ő tulajdonát képezi, és ennek megállapítása érdekében a bíróságnál igénypert indít, az igényper befejezéséig az adóhatóságnak nincs joga a foglalást követően az értékesítés irányába további cselekményeket foganatosítani.

Az adózó halála, illetőleg megszűnése azért szünetelteti a végrehajtási eljárást, mert amíg nem tisztázódik, hogy van-e az adótartozás megfizetéséért mögöttes felelősséggel tartozó személy, az eljárás egyik alanya átmenetileg hiányzik.

Nem szünetel a végrehajtás, ha:

- az adózó fizetési könnyítésre vagy adótartozás mérséklésre irányuló kérelmét az adóhatóság jogerős határozattal elbírálta, az újabb fizetési könnyítési vagy adótartozás mérséklése iránti kérelmére a végrehajtás nem szünetel. Nem lenne helyes ugyanis, ha a törvény maga kínálna lehetőséget azok számára, akik fizetési kötelezettségük teljesítése helyett - visszaélve a törvénynek a szünetelésre vonatkozó rendelkezésével - csak azért nyújthatnának be újabb és újabb kérelmet, hogy a végrehajtási eljárást örökösen a szünetelés állapotában tarthassák. Ezért a törvény a szünetelés joghatását csak az első kérelem benyújtásához fűzi. Az ugyanazon tárgyban előterjesztett újabb és újabb beadványok ilyen hatással már nem bírnak, csak abban az esetben, ha az adóhatóság engedélyezi a fizetési könnyítést, tehát ha fizetési halasztásban, vagy részletfizetési kedvezményben részesíti a kérelmezőt.

- az adóhatóság az árverést már kitűzte, az adózó által benyújtott fizetési könnyítési vagy adótartozás mérséklése iránti méltányossági kérelem a végrehajtást nem szünetelteti. A végrehajtási eljárás során előterjesztett fizetési könnyítés engedélyezésére irányuló kérelmeknek - egy ízben - az elbírálásáig terjedően van eljárást felfüggesztő eredménye, a módosítás azonban ezt a joghatást időbeli korláthoz köti. Ha a fizetési halasztásra, részletfizetésre, a tartozás mérséklésére irányuló adózói kezdeményezés a lefoglalt vagyontárgyak árverésének kitűzését követően történik, az adóhatóság az eljárást nem szünetelteti. A rendelkezés indoka, az, hogy az árverés kitűzése az adóhatóság apparátusán kívül más szervezeteket, személyeket is eljárásra késztet, így az ilyen típusú kérelmek eljárást felfüggesztő hatálya súlyos többletköltség forrása lenne, és tovább rontaná a lefoglalt vagyon értékesítési esélyét.

A 161. §-hoz

A törvény előírja, hogy a végrehajtás és az azzal összefüggő nyilvántartás tekintetében az adók módjára behajtandó köztartozások esetében is e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. E tartozások jogosultja - amennyiben a tartozás összege az 1000 forintot meghaladja, és azt ő maga nem tudja behajtani - a végrehajtás érdekében negyedévenként keresheti meg az adóhatóságot.

E rendelkezéseket kell alkalmazni továbbá abban az esetben is, ha az illetékességi területén folytatott végrehajtás akadálya vagy eredménytelensége esetén a köztartozás beszedésére jogosult önkormányzati adóhatóság másik önkormányzati adóhatóságot vagy illetékhivatal másik illetékhivatalt keres meg behajtás végett. Azonban ha az illetékhivatal vagy az önkormányzati adóhatóság végrehajtási ügyében megbízottként bírósági végrehajtó jár el, a megkeresésre a Vht. 33. §-át rendeli alkalmazni a törvény.

A megkeresésre történő behajtásra vonatkozóan a törvény a kötelezett személye, illetőleg a kötelezett tulajdonában lévő vagyontárgy fellelhetőségi helye szerint differenciált, speciális illetékességi szabályokat állapít meg.

A behajtást végző adóhatóság munkáját elősegítendő a törvény előírja, hogy az adóhatóság csak olyan megkeresés teljesítésére köteles, amely tartalmazza a végrehajtás foganatosításához szükséges, e szakaszban meghatározott adatokat.

Mivel a megkeresés alapján foganatosított behajtási feladatok jelentős többletterhet rónak az adóhatóságra, és számos esetben eredménytelenül zárulnak olyan többlet költségeket eredményeznek, amit sem a megkereső, sem a tartozás kötelezettje nem térített meg az adóhatóságnak. Ezért az adóhatóság a megkereső hatóságot (szervet) kötelezheti az ingó- és ingatlan-végrehajtás során megállapított végrehajtási költségminimum megelőlegezésére.

Az adóhatóság a megkeresésben foglalt tartozások végrehajtását csak a pontos, szükség szerint kiegészített adatok alapján, illetőleg a költségátalány megfizetését követően indítja meg.

Az adóhatóság a sikeresen lefolytatott végrehajtási eljárás során beszedett tartozást haladéktalanul átutalja a megkereső hatóság számlájára, ellenkező esetben a behajtási eljárás eredménytelenségéről értesíti megkereső hatóságot.

Eddig az Art. hatásköri szabályai tartalmazták a vámhatóság és a - végrehajtási eljárásban a vámhatóság képviselőjeként eljáró, illetőleg az ingó-, ingatlan-végrehajtást foganatosító - adóhatóság vonatkozásában azt az elszámolási szabályt, hogy amennyiben a végrehajtás során érvényesített összeg a fizetésre kötelezettet terhelő tartozások mindegyikére nem nyújt fedezetet, az adóhatóság a bevételt a különböző tartozások arányában számolja el, és utalja át a megkereső vámhatóságnak. A törvény e szabályt a jövőben a végrehajtási eljárás során általános érvénnyel rendeli alkalmazni. Kiterjeszti tehát arra az esetre is, ha például az önkormányzati adóhatóság az adózó helyi adótartozása, illetve megkeresésre a magánszemély valamely más hatósággal szemben fennálló tartozásának behajtása érdekében egyaránt foganatosít eljárási cselekményeket, és az így beszedett összeg a tartozás egészére nem nyújt fedezetet.

Amikor az adóhatóság adók módjára behajtandó köztartozás beszedése érdekében, megkeresésre foganatosít végrehajtási cselekményeket, nem saját követelését érvényesíti, ezért hatásköre csupán arra terjed ki, hogy a tartozás jogosultjának megbízásából a megkeresésben megjelölt összeg behajtása érdekében intézkedjen. Mivel a beszedendő összeg jogosultja nem az adóhatóság, rendelkezési joga nem terjed ki arra, hogy a köztartozásra fizetési könnyítést engedélyezzen, a tartozást mérsékelje, vagy behajthatatlanság címén törölje. Ez utóbbi esetben az adóhatóság haladéktalanul értesíti a megkereső szervet a végrehajtási eljárás sikertelenségéről.

A 162. §-hoz

Ha az adóhatóság megállapítása szerint a tartozás behajthatatlan, mert valamennyi végrehajtási cselekmény minden helytállni köteles személlyel szemben eredménytelen volt, helye van az ún. behajthatatlanság címén történő törlésnek. A törölhetőség legkorábbi időpontját illetően az egységes szabályozására törekedve a törvény kimondja, hogy az adótartozás törlésére az esedékessé válást követő 6 hónapig nem kerülhet sor.

A behajthatatlanság címén törölt tartozás az adóbehajtáshoz való jog elévülési idején belül újra előírható, ha az adós vagyoni viszonyainak változása következtében behajthatóvá válik.

Az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése esetén a továbbiakban nincs lehetőség a tartozás érvényesítésére, ezért e behajthatatlan összeg nyilvántartására sincs lehetőség. A törvény e szakasz módosításával megteremti ennek jogszabályi alapját azáltal, hogy kiegészíti a tartozás behajthatatlanná nyilvánítására okot adó körülmények körét.

A 163. §-hoz

A törvény a végrehajtási eljárást olyan többletfeladatnak tekinti, amit az adózók jogsértő mulasztásukkal idéznek elő, ezért kimondja, hogy a végrehajtással kapcsolatban felmerült költségek az adózót, illetőleg az adók módjára behajtandó köztartozás fizetésére kötelezett személyt terhelik.

A törvény csak példálózó jelleggel sorol fel olyan többletköltség típusokat, amelyek mérhetően egy végrehajtási eljárás áthárítható költségelemei. Ezeken kívül azonban a végrehajtás során felmerülnek egyéb költségek is, melyeket tételesen kell felszámítani és az adózóval megtéríttetni, oly módon, hogy a végrehajtást olyan bevétel eléréséig kell folytatni, ami fedezetet nyújt a végrehajtási eljárás költségekre is.

A törvény azt a személyt, akinek az ügyében ingó, vagy ingatlan végrehajtására kerül sor, 2000 forint költségminimum viselésére kötelezi, melyet akkor is meg kell fizetni, ha a tételesen kimutatott kiadások nem érik el ezt az összeget.

2003. január 1-jétől hatályos az a rendelkezés, amely szerint a biztosítási intézkedést elrendelő határozat megsemmisítése esetén a biztosítási intézkedéssel felmerült költségeket az adóhatóság viseli.

A 164. §-hoz

A törvény a korábban hatályos szabályozással megegyezően megkülönbözteti egymástól az adó megállapításához, illetőleg az adótartozás végrehajtásához, költségvetési támogatás kiutalásához való jog elévülését. Az időmúlás az adózásban is a jogérvényesítés megszűnését eredményezi, az elévülési idő leteltét követően az adóhatóságnak megszűnik az a joga, hogy az adókötelezettségek teljesítését ellenőrizze, jogszabálysértés esetén a bevallani elmulasztott adót, a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatást megállapítsa. Az adómegállapításhoz való jog elévülését minden esetben annak a naptári évnek az utolsó napjától kell számítani, amelyben az adót be kellett volna vallani, vagy bevallás hiányában is meg kellett volna fizetni, illetőleg a költségvetési támogatást igénybe lehetett volna venni. Az elévülési idő 5 év, ami hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallást, illetőleg a költségvetési támogatást az elévülési idő bekövetkeztét megelőző hat hónapon belül nyújtják be, annak érdekében, hogy az adóhatóságnak legyen ideje az ilyen kései kötelezettségteljesítést is ellenőrizni. Ha bíróság állapítja meg, hogy adó-, társadalombiztosítási csalást, illetve csalást az adóra, járulékra nézve követik el, az adómegállapításhoz való jog elévülése a büntethetőség elévüléséhez igazodva áll be. Új elem az elévülési szabályokban, hogy a túlfizetés visszaigényléséhez való jogot a törvény a költségvetési támogatás igényléséhez hasonlóan elévültnek tekinti, ha a visszaigénylés megnyíltának éve utolsó napjától számított 5 év eltelt. A túlfizetés ugyanis az adójogviszonyokkal összefüggésben keletkezik, ezért a visszaigényléshez való jog ésszerűen korlátozható az elévülés kimondásával.

Az adómegállapításhoz való jog egy esetben szakad meg, ha az adózó az önellenőrzésében saját javára módosítja az adókötelezettségét. Ez esetben az elévülés az önellenőrzési lap benyújtásának éve utolsó napjától újra kezdődik.

Az adóigazgatási eljárásban elválik egymástól az adómegállapításhoz való jog - azaz, amíg kötelezettség vagy jog megállapítható, illetve előírható -, és a végrehajtáshoz való jog. Az adómegállapításhoz való jog elévülését követően akár évekig élhet még az adóhatóság végrehajtási jogával. Ez azt is eredményezheti, hogy ha egy adott kötelezettség utóbb az adómegállapításhoz való jog elévülését követően jogszabálysértőnek bizonyul, az adóhatóság a sérelmet már nem orvosolhatja, viszont - mivel végrehajtáshoz való joga még nem évült el -, azt köteles végrehajtani, mely nyilvánvaló jogsérelmet jelent az adózónál. E helyzet feloldása érdekében a törvény lehetővé teszi az adóhatóság, illetve a felettes szerv részére a jogszabálysértő adómegállapítás tekintetében az adóvégrehajtáshoz való jog korlátozását, illetve megszüntetését.

Megtartja a törvény azt a több évtizedes rendelkezést, amely sajátosan szabályozza az illeték-megállapításhoz való jog elévülését, ez esetben az elévülési időt annak az évnek az utolsó napjától kell számítani, amikor a vagyonszerzés bejelentésének elmulasztása az illetékhivatal tudomására jut.

A korábban hatályos szabályok szerint az adómegállapításhoz való jog az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata esetén a kereset benyújtásától a bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig nyugszik. A bírósági jogorvoslati eljáráshoz igazodva módosul a rendelkezés, melynek értelmében a másodfokú adóhatósági határozat jogerőre emelkedésétől a bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig, felülvizsgálati kérelem esetén pedig annak elbírálásáig nyugszik az elévülés.

A megállapított adókötelezettséget, akár az adózó, akár az adóhatóság állapította azt meg, az esedékesség évének utolsó napjától számított 5 évig hajthatja végre az adóhatóság. A végrehajtási cselekmény alkalmazása egyszeri, hat hónapos meghosszabbodást eredményez.

A törvény összhangba hozza az adóvégrehajtáshoz való jog elévülési szabályait a végrehajtási eljárás szünetelésének, felfüggesztésének szabályaival, mely szerint a végrehajtási eljárás szünetelésének és felfüggesztésének eseteiben mindig nyugszik az adóvégrehajtáshoz való jog. Az adóhatósági végrehajtás akadályát képezheti, ha az adózó vagyonára az ellene folyó büntetőeljárásban bűnügyi zárlatot rendeltek el. Annak érdekében, hogy a bűnügyi zárlat ideje alatt ne évüljön el a tartozás végrehajtásához való jog, a törvény kimondja, hogy az adózó vagyonának egészére elrendelt bűnügyi zárlat időtartama alatt nyugszik az elévülés.

Az adóhatóság által megkeresés alapján behajtott köztartozások az azokat megállapító anyagi jogi szabályok szerint évülnek el. Ha az elévülésükre nincsen rendelkezés, a végrehajtáshoz való jog elévülése tekintetében a törvény rendelkezései az irányadóak.

A 165-167. §-hoz

Az adó késedelmes megfizetése esetén, illetőleg a költségvetési támogatás esedékesség előtti igénybevétele esetén a jogosulatlan pénzhasználatért késedelmi pótlékot kell fizetni. Pótlékot a késedelemben töltött napokra kell felszámítani, a pótlék mértéke pedig igazodik az aktuális pénzpiaci viszonyokhoz, minden késedelemben töltött nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.

A pótlékszámítás során a pótlék alapját adónként, illetve támogatásonként kell figyelembe venni, kivéve, ha az adóhatóság azokat egy számlán tartja nyilván. Az adózónak lehet, hogy egyidejűleg ugyanazon adóhatóságnál tartozása áll fenn, azonban más adó-, illetve támogatásnemben túlfizetése van. Méltánytalan helyzetet teremtene, ha az adóhatóság a tartozás után pótlékot számítana fel, viszont a túlfizetés összegét "ingyen" tartaná magánál. Ezért főszabályként az adóeljárásban a nettó pótlékszámítás elve érvényesül, azaz a pótlék alapját csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, más adóval kapcsolatban fennálló túlfizetés összegével. A nettó pótlékszámítás nem alkalmazható, ha a pótlékot adóhiány után számítja fel az adóhatóság, ez esetben ugyanis egyértelműen tetten érhető az adórövidítésre irányuló adózói magatartás - hiszen adóhiányról akkor beszélhetünk, ha adókötelezettségét eltitkolta az adózó, azaz nem csak nem fizette meg, de nem is vallotta be -, mely esetben a további adócsalástól nem biztosít kellő visszatartó erőt a "csak" nem fizetőkre megállapított kedvezőbb pótlékszámítási szabály alkalmazása. Adóhiány esetén is lehetőség van azonban arra, hogy az adóhatóság vezetője kivételes méltánylást igénylő okból az esedékesség napjánál - mely a pótlékszámítás kezdő napja - későbbi időpontot állapítson meg akár hivatalból, akár kérelemre.

A korábban hatályos Art. az adó késedelmes megfizetése esetén kiszabható késedelmi pótlék felszámításával kapcsolatban csak a számítás kezdő időpontját határozta meg, így kérdéses volt, hogy a napi tételek felszámítását mely időpontig kell folytatni. A törvény - a mai gyakorlatnak megfelelően - pontosan meghatározza az adóhiány után felszámított késedelmi pótlékszámítás kezdő- és végpontját. Ennek megfelelően az utólagos adóellenőrzés során megállapított adóhiány késedelmi pótléka az eredeti esedékességtől az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv keltének napjáig számítható fel. Egyes esetekben méltánytalanságot eredményezhet, ha az adóhatóság több évet átfogó ellenőrzése során megállapított - csekély súlyú jogsértésre visszavezethető - adóhiány alapján esetleg ötéves késedelmes adófizetés után állapítana meg pótlékot, ezért a törvény az adóhiány mellett a késedelmi pótlékot legfeljebb három évre engedi felszámítani.

A törvény megszünteti az önkormányzati adóhatóság azon jogosítványát, hogy a helyi adók tekintetében az adózás rendjétől eltérő, önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján mérsékelje vagy engedje el az adótartozást, így ez a szabály a továbbiakban a késedelmi pótlék kapcsán sem alkalmazható.

Késedelmes fizetés esetén a törvény lehetővé teszi a késedelem igazolását, azonban pótlék alóli mentesülést csak az eredményezhet, ha a késedelmet elháríthatatlan külső ok idézte elő.

A 168-169. §-hoz

Az önadózás rendszerében lehetőséget kell biztosítani az adózók számára, hogy a bevallásukban esetlegesen elkövetett hibáikat saját maguk korrigálják. Ennek eszköze az önellenőrzés, melyhez jogkövetkezményként az önellenőrzési pótlék kapcsolódik. A törvény az önellenőrzési pótlék jogintézményét a korábban hatályos Art.-nek megfelelően szabályozza.

Annak érdekében, hogy az önellenőrzés vonzó legyen az adózók számára és éljenek az önkorrekció lehetőségével, mértékének érzékelhetően alacsonyabbnak kell lennie annál a szankciónál, melyet az adóhatóság szab ki abban az esetben, ha ellenőrzés során tárja fel a jogszabálysértést. Az önellenőrzési pótlék mértéke ennek megfelelően a késedelmi pótlék fele, azaz a jegybanki alapkamattal egyezik meg, azonban a késedelmi pótlék 75%-a, ha ugyanazon bevallást önellenőrzi ismételten az adózó. Az önellenőrzéssel helyesbített adóalap és adó, illetve költségvetési támogatás bevallásával az adózó mentesül a jogszabálysértés jogkövetkezményeként egyébként előírt adóbírság és a mulasztási bírság alól, a helyesbített adó, illetve az önellenőrzési pótlék megfizetésével pedig a késedelmes adófizetéshez általában kapcsolódó, az önellenőrzés időpontjáig esedékes késedelmi pótlék alól.

Az általános forgalmi adóhoz kapcsolódóan a törvény sajátos pótlékszámítási szabályokat állapít meg annak érdekében, hogy az egymással szoros kapcsolatban álló áfa-elszámolási időszakok önellenőrzése ne okozzon pótlékhalmozódást.

Az önellenőrzési pótlék bár alapjaiban objektív jellegű szankció, kivételes méltányosságból mérsékelhető, vagy el is engedhető. Ehhez azt kell bizonyítani, hogy az adózó adókötelezettségének teljesítése során a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Az adóhatóság a mérséklésnél az eset összes körülményét mérlegelni köteles.

A 170-171. §-hoz

A költségvetési bevételi érdekeit leginkább veszélyeztető adójogszabálysértés az adóköteles jövedelem, bevétel eltitkolása, illetve a jogosulatlan támogatásigénylés és adóvisszaigénylés, éppen ezért ehhez kapcsolódik az adóigazgatási eljárásban az arányában legsúlyosabb szankció az adóbírság is, melynek mértéke fő szabály szerint a feltárt adóhiány 50%-a. Objektív mértéke ellenére azonban az adóbírság is vétkességi alapú szankció, azaz kiszabásakor az adóhatóságnak mérlegelnie kell a jogsértés körülményeit, az adózó által tanúsított magatartást, melynek eredményeként kivételes méltányosságból mérsékelheti a bírságot, vagy akár el is tekinthet a szankcionálástól.

A törvény alapvetően a korábban hatályos Art.-nek megfelelően szabályozza az adóbírságot, azon egy ponton módosít. Az adóhatóság az adózó terhére megállapított, az esedékesség napján meg nem fizetett adókülönbözet (adóhiány) után adóbírságot szab ki. A gyakorlatban több alkalommal előfordult, hogy az adókülönbözet megfizetése az esedékesség napjáig nem történt meg, ugyanakkor e napon az adózó adófolyószámláján túlfizetés mutatkozott, ami akadályát jelentette az adóbírság kiszabásának annak ellenére, hogy e túlfizetést az adózó pár napon belül visszaigényelte vagy átvezettette. Ennek következtében az adókülönbözet megfizetésére nem került sor, ugyanakkor az adóhiány megállapítására sem volt lehetőség, s így az adózók a pár napos túlfizetés következtében mentesültek az adóbírság terhe alól.

Minderre azért kerülhet sor, mert az adózó az általa teljesített túlfizetéssel szabadon rendelkezik, az adóhatóság a túlfizetés összegét hivatalból nem, kizárólag az adózó kérelmére számolhatja el az általa nyilvántartott más adótartozásra. A jogszabály ilyen módon történő "kijátszásának" megakadályozása érdekében a törvény csak az eredeti esedékesség napjától legalább az ellenőrzés megkezdésének napjáig fennálló túlfizetés esetén mentesít az adóbírság megfizetése alól, hiszen csak ekkor feltételezhető teljes bizonyossággal, hogy az adózó az adófolyószámláján mutatkozó túlfizetést az adófizetési kötelezettség teljesítésére szánta.

A 172. §-hoz

A mulasztási bírságra vonatkozó szabályozás taxatív módon határozza meg azokat az eseteket, amikor a magánszemély, illetőleg más adózó a törvényben meghatározott mértékig mulasztási bírsággal sújtható. A törvény - a korábban hatályos szabályozásnak megfelelően - a tételes bírságra helyezi a hangsúlyt és egységesen határozza meg a bírság maximális mértékét 100 ezer, illetve 200 ezer forintban, attól függően, hogy a mulasztást elkövető adózó magánszemély-e vagy sem. A törvény módosítja ugyanakkor az adóhatóság által foganatosítható intézkedések (lefoglalás, üzletlezárás) szabályait, s ennek kapcsán bővül a mulasztási bírság kiszabására okot adó körülmények köre is. Az általános tételű mulasztási bírság kiszabására valamennyi, az üzletlezárásra okot adó adózói magatartás - vagyis nem csupán a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, de a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, illetve igazolatlan eredetű áru forgalmazása - esetén sor kerülhet.

Alacsonyabb a kiszabható mulasztási bírság felső mértéke hibás bevallás esetén (10 ezer, illetve 100 ezer forint) és néhány jogszabálysértés - jellegéből adódóan - továbbra is százalékos mértékkel szankcionálható, mint a feltöltési kötelezettség elmulasztása, indokolatlan előlegmérséklés, eljárási illetékfizetési kötelezettség nem teljesítése, az adólevonási kötelezettség elmulasztása, illetve a levont adó meg nem fizetése. Megmarad a mulasztási bírságnak az a rendelkezése, mely a törvényben külön nem nevesített, de más adójogszabályban előírt kötelezettség elmulasztását rendeli szankcionálni.

A mulasztási bírság szabályok minden esetben az adóhatóság által kiszabható legmagasabb bírság összegét határozzák meg, mely nem jelenti azt, hogy bármely jogszabálysértés esetén a törvényben meghatározott összeget kellene bírságként megállapítani. A kiszabott bírságnak minden esetben arányban kell állnia az elkövetett jogszabálysértéssel, ezért az adóhatóságnak a szankcionáláskor nem csupán joga, hanem kötelezettsége az eset összes körülményét mérlegelni és azok tükrében meghatározni a bírság összegét. Ez tehát akár nulla forint is lehet, azaz az adóhatóság méltányolható esetben eltekinthet a szankcionálástól. Egyes adókötelezettségek (bejelentés, bevallás, adatszolgáltatás) késedelmes teljesítése esetén nem szabható ki mulasztási bírság, ha a mulasztó késedelmét azzal igazolja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A hatályos mulasztási bírság szabályok a törvényben kiegészülnek két új tényállással. Tekintettel arra, hogy az adóhatósági adómegállapítás kizárólag az adatszolgáltatásra kötelezettek által hiánytalanul közölt, pontos adatok alapján működtethető eredményesen, a törvény szigorítja az ezen adatszolgáltatással kapcsolatos mulasztás szankcióját, csakúgy mint a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartással kapcsolatos kötelezettségek megsértésének bírságát, mely kötelezettségeket a 18/2003. (VII. 16.) PM rendelet szabályozza.

A 173-174. §-hoz

Az Art.-nek az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiség (műhely, üzlet, telep stb.) lezárására vonatkozó előírásai bevezetésük óta folyamatosan módosultak, egyrészt részletszabályokkal egészültek ki, másrészt bővült az ezen szankcióval sújtható adózói magatartások köre. Ennek következtében a szabályozás bonyolulttá, indokolatlanul sokrétűvé vált. Eltérő jellegű és mértékű szankciókat állapított meg a jogszabály az ismételten elmulasztott számla- vagy nyugtaadási kötelezettség, illetőleg a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, valamint az igazolatlan eredetű áru forgalmazása tekintetében. A törvény a könnyebb áttekinthetőség érdekében, és az egységes megítélés szándékát szem előtt tartva ezen adózói jogszabálysértések jogkövetkezményeit újraszabályozza. Részben szigorítja a lezárás időtartamát, illetve minden egyes esetben lehetővé teszi a mulasztási bírság kiszabását, erre ugyanis az eddigiekben csak a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása esetén kerülhetett sor. Az adóhatóság a számla- vagy nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztásakor, a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, valamint az igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén pedig már első alkalommal az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárja, illetőleg az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggeszti. A jogsértések ismételt előfordulása esetén a lezárás illetve felfüggesztés időtartama 30, majd minden további alkalommal 60 nyitvatartási nap. A törvény az említett adózói magatartások ismétlődése tekintetében bevezet egy elévülési időt. Eszerint az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő ugyanolyan mulasztás között 3 év eltelt. Mindhárom esetkörre vonatkozik a jövőben az a szabály, hogy ha az adózó tevékenységét más adózóval közös helyiségben folytatja, a lezárást csak a helyiségnek a kötelezettségét elmulasztó adózó által használt részére (részeire) vagy a tevékenység gyakorlásához használt tárgyaira kell foganatosítani.

A 175. §-hoz

Az adóztatás során az adózók és az adóhatóság kapcsolatában rendkívüli mennyiségű adat, tény, körülmény rögzítésére és közlésére kerül sor. Az adatok áramlását és számítástechnikai eszközökkel történő feldolgozását segíti, ha az adatok egységesített rendben és formában jelennek meg. Ennek eszközei a különböző bevallások, nyilatkozatok, adatszolgáltatások során felhasználható nyomtatványok. A törvény az adóhatóságokat, a Kormányt, illetőleg a pénzügyminisztert hatalmazza fel a nyomtatványok rendszeresítésére, tartalmának meghatározására, a forgalmazás megszervezésére, a forgalmazók kiválasztásának szabályozására. A számítástechnika nem csak az információt felhasználó adóhatóság rendelkezésére áll, hanem az adózók is egyre szélesebb körben használnak nyilvántartásaik, könyvvezetéseik, számlázásuk, bérszámfejtésük során számítástechnikai eszközöket. Ezért a papíralapú adathordozók mellett egyre szélesebb körben alkalmazzák a kötelezettségteljesítés során a gépi adathordozókat. Az adóhatóság vezetőjének feladata azoknak a programoknak a rendszeresítése és közzététele, amelyek egységesítik a gépi adathordozón átadott információkat.

A kiemelt adózók igazgatóságához tartozó adózók, továbbá a 3 000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó 2004. február 1-jétől az állami adóhatóságnál bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton teljesíti. Ezzel összefüggésben a pénzügyminiszter rendelet megalkotására kap felhatalmazást, amelyben meghatározza azokat az adóteljesítmény értékhatárokat, amelyek alapján az adózók ellenőrzésre kiválaszthatók, a kiemelt adózók igazgatóságához tartoznak, illetőleg elektronikus úton kötelesek kötelezettségeiket teljesíteni. Az elektronikus adóigazgatás részletes szabályait a pénzügyminiszter az informatikai és hírközlési miniszter egyetértésével állapítja meg.

A 176. §-hoz

A belföldi gépjárművek után fizetendő gépjárműadó tekintetében a törvény a bevallási kötelezettség eltörlésével új adómegállapítási módszert vezet be, mégpedig a hatósági adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapítást (kivetés). A korábban hatályos szabályok alapján az adózót mind az okmányirodához, mind az adóhatósághoz bejelentési kötelezettség terhelte, ha adókötelezettsége szempontjából változás következett be, addig a jelenlegi szabályozás a felesleges (párhuzamos) bejelentési kötelezettséget - néhány kivételtől eltekintve - megszünteti. Az adóhatóság az adót elsősorban a közúti közlekedési nyilvántartásból kapott információk alapján állapítja meg. Az új adómegállapítási mód (adatszolgáltatáson alapuló adómegállapítás) bevezetése miatt szükséges volt az adómegállapítások körének bővítése is. Az okmányirodáknál vezetett közúti közlekedési nyilvántartásba való bejelentési kötelezettség elmulasztása - a jogkövetkezmények vonatkozásában - a bevallás elmulasztásával esik egy tekintet alá. Az új szabályozás szerint az adózónak csak akkor kell közvetlenül az önkormányzati adóhatóságnak bejelentést tennie, ha az adófizetési kötelezettsége szünetel, olyan gépjármű tulajdonjogát szerzi meg, amelynek korábbi tulajdonosa adómentes volt, illetve a tulajdonában álló gépjárművét adómentesség illeti meg. Ezen adatok bejelentése azért szükséges továbbra is, mert a hatósági adatszolgáltatás erre vonatkozó információkat nem tartalmaz. Az önkormányzati adóhatósághoz történő bejelentési kötelezettség szűkítése szükségessé tette a folyamatos adatszolgáltatási kötelezettséget, ezért az évi egyszeri (minden gépjárműre kiterjedő) adatszolgáltatás mellett a havi (csak a változással érintett gépjárműre vonatkozó) adatszolgáltatást is bevezeti a törvény 3. számú melléklete.

A törvény a korábban hatályos szabályozással megegyezően a termőföld bérbeadásából származó jövedelmek adóztatási feladatait a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóságok hatáskörébe utalja. A rendelkezés célja, hogy a helyi adóhatóság helyismeretére alapozva szűküljön az adókikerülés lehetősége, és ezzel a kifizetői minőséggel bíró szervezetek versenyhátránya azokkal szemben, akik "zsebszerződéssel" bérelnek földet. Ezért ahhoz, hogy az adóztatás a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóságnál megvalósítható legyen, a törvény a feladat egészét - a bevallások, befizetések fogadásától az ellenőrzések lefolytatásán át a végrehajtási eljárásig - az önkormányzati adóhatósághoz telepíti. Az érintett adóhatóságok feladatainak megkönnyítése érdekében a törvény a földbérbeadásból származó jövedelmek önadózás útján történő érvényesítéséhez szükséges előírásokat egységbe rendezetten építi az új Art. szabályai közé.

A ma hatályos adótörvények közül több is alkalmazza termékek, szolgáltatások, építmények megjelölésére a Központi Statisztikai Hivatal jegyzékeit, illetőleg a kereskedelmi vámtarifa számokat. A törvény szerint annak érdekében, hogy a besorolási rend állapot-meghatározása valamennyi adótörvény alkalmazása szempontjából egységesen történjen - a jövedéki adó kivételével - valamennyi adóra kiterjedően a jövőben az eljárási törvény tartalmazza a besorolási rend állapot-meghatározását.

A törvény fenntartja a korábban hatályos szabályozásból a Tao. törvény 21. §-ának (7), (10) vagy (11) bekezdésében meghatározott adókedvezménnyel élni kívánó adózók számára előírt, és az adóhatóság részére teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettséget. Ez az adatszolgáltatási kötelezettség a Tao. 29/E. §-ában foglalt ún. konverzióhoz szorosan kapcsolódik, ám a csatlakozási tárgyalásokon elért eredményeknek megfelelően módosításra szorul. Ezen túlmenően a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen komplex adatszolgáltatáshoz túlságosan rövid a hatályos szabályok szerint az adózók számára biztosított idő (az adóévet követő február 28.), ezért a törvény a határidőt meghosszabbítja.

A 177. §-hoz

A törvény az eddig hatályos szabályozással megegyezően tartalmazza a hallgatói hitel törlesztésére vonatkozó különös szabályokat, amely alapján az adóhatóság megkeresésre közli a törlesztésre kötelezett magánszemély törlesztési kötelezettség alapját képező jövedelmét, illetőleg adók módjára behajtja azokat a követeléseket, amelyeket a törlesztésre kötelezett a felszólítás ellenére sem teljesített. A törvény lehetővé teszi, hogy ha a Diákhitel Központ Rt. és az adóhatóság adatállományában a kötelezettre vonatkozó adatok eltérnek, az adatokat egyeztessék.

A 178. §-hoz

A törvény az értelmező rendelkezések között olyan fogalmak meghatározásáról rendelkezik, amelyek az adózás során gyakran előfordulnak, de az egyes adótörvények nem használják őket egyértelműen, más adójogszabályok pedig egyáltalán nem határozzák meg e fogalmak tartalmát. A jövőben, ha valamely adótörvény eltérően nem rendelkezik, ezek az értelmező rendelkezések minden anyagi adójogszabálynál is alkalmazhatók. Ezek egyértelművé tételére azért is szükség van, mert a törvény alkalmazásában e fogalmak köznyelvi jelentése nem elég pontos ahhoz, hogy a jogalkotói szándékot egyértelművé tegye.

A törvény az Art. értelmező rendelkezéseit több ponton módosítja, illetőleg a jogértelmezés egységének biztosítása érdekében új fogalmakkal egészíti ki (adóteljesítmény, jövőbeni ügylet), valamint már meglévő fogalom-meghatározásokat (adóév, adókülönbözet) pontosítja. Az elmúlt években a folyamatosan bővülő értelmező rendelkezések jelölései meghaladták a magyar abc betűinek számát. Ezért a törvény az átalakított és betűrend szerinti sorrendbe állított definíciókat arab számozással jelöli.

A 179. §-hoz

Az adóztatás és az adóigazgatás költségei a hatóságok működési költségeitől a nyomtatványok előállításán, forgalmazásán át igen sokféle költségből tevődnek össze. Az adóztatás és az adóigazgatási eljárás az állam érdekében folyó tevékenység, ezért a fő szabály az, hogy ennek költségeit általában az állam, illetőleg az önkormányzat viseli. Ha az eljárásban külső közreműködő szakértő igénybevétele válik szükségessé, mert az adózó mulasztása másként nem pótolható, a költségek az adózót terhelik, hasonlóan a végrehajtás során felmerülő közvetlen költségekhez. Ha az eljárásban többletköltség keletkezett, mert az adózó rosszhiszeműen gyakorolta jogait, az ebből eredő többletköltség viselésére kötelezhető. Az adózással összefüggésben az adózónál is felmerülnek költségek, pl. a térítés ellenében árusított nyomtatványok, számítástechnikai eszközök, adótanácsadó díjazása, melyet az adózónak kell viselnie.

A 180. §-hoz

A törvénynek e szakasza tartalmazza az új Art. hatályba lépésének időpontját, és felsorolja mindazokat a jogszabályokat, amelyek a hatálybalépéssel egyidejűleg hatályukat vesztik. Nem elégséges csak az Art. rendelkezéseit hatályon kívül helyezni, hanem az Art.-t módosító valamennyi szabályt tételesen fel kell sorolni, mint feleslegessé váló rendelkezést.

A 181. §-hoz

A záró rendelkezések között kell szerepeltetni az ún. jogharmonizációs záradékot, amelyben fel kell sorolni azokat a közösségi szabályokat, amelyekkel az adózás rendjéről szóló új törvény összeegyeztethető szabályokat tartalmaz.

A 182. §-hoz

Az átmeneti rendelkezések között szükséges kimondani, hogy az új törvényt a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, a jogalkotásról szóló törvényre tekintettel azonban azt is rögzíteni szükséges, hogy a jogkövetkezmények nem lehetnek terhesebbek, mint a jogszabálysértés elkövetésekor a korábban hatályos szabályok szerint megállapítható legmagasabb mérték. Az adózás folyamata nem áll meg a hatálybalépés napjával, a hatálybalépést megelőzően keletkezett adókötelezettségek (megállapítás, bevallás, fizetés, adatszolgáltatás, stb.) a hatálybalépést követően teljesítendők, ezért garanciális szabályként ki kell mondani, hogy azok a kötelezettségek a korábban hatályos szabályok szerint teljesítendők.

A módosítás szerint a törvény rendelkezéseitől eltérni csak törvényben vagy kormányrendeletben kihirdetett nemzetközi szerződés (egyezmény) alapján lehet, az átmeneti szabályok között ezért rögzíteni szükséges, hogy a törvény alkalmazásában a hatálybalépést megelőzően más jogszabállyal kihirdetett nemzetközi szerződést (egyezményt) is olyannak kell tekinteni, mint amit a törvény tartalmaz.

Az európai uniós jogharmonizációt érintő szabályok, valamint a csatlakozásról szóló nemzetközi szerződés kihirdető törvény hatálybalépését megelőzően kiadott közösségi adószámot alkalmazni, illetőleg használni csak a csatlakozás időpontjától lehet.

A törvény az észrevételezési, illetőleg a fellebbezés benyújtására nyitva álló határidőt megváltoztatja, az új határidőket csak a hatálybalépést követően kézbesített jegyzőkönyv, illetőleg határozat tekintetében lehet alkalmazni.

Az 1. számú melléklethez

A törvényben az adókötelezettségek között meghatározott bevallás benyújtási kötelezettségre vonatkozó technikai jellegű szabályokat (határidő, gyakoriság) a törvény 1. számú melléklete tartalmazza. A korábban már ismert általános (havi, évközi, éves) szabályozást megtartva egyes adónemek (költségvetési támogatások) tekintetében külön rendelkezések kerültek a mellékletbe.

A 2. számú melléklethez

A törvény 2. számú melléklete adóhatóságonként, és adónemenként, a bevallási időszakokhoz, valamint a költségvetés támogatási rendszeréhez igazodva határozza meg az adófizetési kötelezettségek teljesítésének, illetőleg az új Art. hatálya alá tartozó költségvetési támogatások igénylésének határidejét.

A járulékintegráció következtében az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó járulékokra vonatkozó fizetési határidőket is e melléklet tartalmazza.

Az ehelyütt nem nevesített adófizetési kötelezettségekre vonatkozóan - amennyiben arról külön jogszabály nem rendelkezik - a törvény szintén adóhatóságonként általános határidőket állapít meg. Az esedékesség határideje az állami adóhatóság esetében fő szabályként a tárgyhót követő hó 20. napja, az esetleges adóelőlegre a tárgyhó 28. napja, az önkormányzati adóhatóságnál az adóév március 15-e, valamint szeptember 15-e. A törvény az önkormányzati adóhatóságok számára lehetőséget biztosít továbbá arra, hogy önkormányzati rendeletben az e mellékletben meghatározottaktól eltérő fizetési határidőket állapítson meg.

Az adóhatóság a költségvetési támogatásokat igénylés alapján utalja ki. Az igénylések tartalmazó bevallások benyújtásának legkorábbi határidejét e melléklet, míg a kiutalás esedékességét - egy esetet kivéve - a törvény 37. § (4) bekezdése tartalmazza. A kiutalás általános szabályaitól való eltérésre a törvény lehetőséget ad, annak két esetét: az ún. gyakorított igénybevételt és az egyszeri támogatási előleget a melléklet külön említi.

A 3. számú melléklethez

Az adózás rendje az adatszolgáltatás intézményével kapcsolatban meghatározza, hogy melyek az adatszolgáltatásra kötelezett szervek, mely időpontban, milyen módon és tartalommal kötelesek az adatokat az adóhatósághoz továbbítani.

Az új Art. szerint az adóhatósághoz történő adatszolgáltatásra köteles a kifizető és a munkáltató, a biztosító intézet, a földhivatal és az illetékhivatal, a pénzintézet, a vámhatóság és az önkormányzat jegyzője, a társadalombiztosítási szerv, egyéb hatóság (pl. építésügyi hatóság), a megyei (fővárosi) munkaügyi központ, az adókedvezményre jogosító igazolás kiállítója, a nyomtatványt forgalmazó (alforgalmazó), illetőleg a költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolások kiállítója.

Az adatszolgáltatások határidejében jelentős változás, hogy a 2004-től hatályba lépő adóhatósági adómegállapítás miatt az ezzel összefüggő adatszolgáltatásokat január 31-ig kell teljesíteni elektronikus úton vagy gépi adathordozón.

A kifizető - adózónként - az általa juttatott adóköteles bevétel, jövedelem kifizetéséről, adókedvezményre jogosító igazolás kiállításáról nyilvántartása alapján köteles adatot szolgáltatni. Ha a magánszemély jövedelemadóját nem a munkáltató állapítja meg, a munkáltató a munkaviszonyon (tagsági viszonyon) alapuló adóköteles jövedelem kifizetéséről kifizetőként szolgáltat adatot. Az adatokat adózónként kell feltüntetni, és közölni kell a kifizetett teljes összeget, a kifizető által juttatott vagyoni érték összegét, az adóalapot és a levont adóelőleget. 2003-tól a termőföld bérbeadásából származó jövedelemmel összefüggő adatokat is szolgáltatni kell.

A munkáltató adatszolgáltatásra köteles a magánszemély jövedelmével, illetőleg járulékkötelezettségeivel összefüggésben. A munkáltató adózónként szolgáltat adatot az általa kifizetett jövedelemadó és járulékköteles jövedelem teljes összegéről, ideértve a bevallás alá eső valamennyi jövedelmet, a levont jövedelemadó-előlegről és járulékról, az összjövedelmet csökkentő tételekről és a jövedelemadó-kedvezményekről jogcímenként, a megállapított jövedelemadóról, a járulékfizetési kötelezettség egyéni felső korlátjáról, a járulékfizetési kötelezettség alól mentes időtartamról, valamint az adózó magán-nyugdíjpénztári tagsága tényéről.

A biztosító intézet is adatot szolgáltat a jövedelmet helyettesítő felelősségbiztosítási összeg, valamint a nyugdíjbiztosítás alapján folyósított nyugdíjszolgáltatás kifizetéséről, illetőleg arról, hogy a magánszemély az életbiztosításának vagy nyugdíjbiztosításának rendelkezési jogával a szerződéskötéstől számított 10 éven belül élt-e.

Egyes hatóságok adókötelezettséget érintő engedélyeket adnak ki, mások az adókötelezettséggel összefüggő adatokat kezelnek, ezért ezekről az információkról tájékoztatniuk kell az adóhatóságot. Az adatszolgáltatás részben új információt nyújt az adóhatóságoknak valamely adó megállapításához vagy ellenőrzéséhez, részben az adózót terhelő bejelentési vagy bevallási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését teszi lehetővé (pl. az első fokú építésügyi hatóság vagy a földhivatal vagy az illetékhivatal, a vámhatóság és az önkormányzat jegyzőjének, a nyomtatványt forgalmazó adatszolgáltatása).

A földhivatal az ingatlan-nyilvántartási bejegyzési kérelem beérkezésétől számítót 8 napon belül szolgáltat az illetékkiszabáshoz szükséges adatokat az illetékhivatalhoz.

Az illetékhivatal adatot szolgáltat ingatlanértékesítés esetén az ingatlan értékesítőjéről és az ingatlan szerződés szerinti értékéről, továbbá az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén az átruházó (átengedő), e jogot alapító, illetve megszüntető magánszemélyről és e jog szerződés szerinti értékéről, illetőleg az adómentesség feltételéül szabott haszonbérleti szerződésről a székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak.

A pénzintézet (hitelintézet) az adókedvezmény igénybevételére való jogosultságról és a kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás kiadásáról, illetve a kedvezmény feltételeinek megvalósulásáról vagy meghiúsulásáról tájékoztatja az adóhatóságot. A pénzforgalmi bankszámlát vezető hitelintézet - a cégjegyzékbe bejelentett pénzforgalmi számlára vonatkozó adatok kivételével - a bankszámla megnyitását és megszüntetését annak időpontját követő hó 15. napjáig a pénzforgalmi jelzőszám feltüntetésével közli az állami adóhatósággal.

A társadalombiztosítási ellátással kapcsolatos adatokról a társadalombiztosítási szerv, a munkanélküli ellátás folyósításával összefüggő információkról a megyei (fővárosi) munkaügyi központ szolgáltat adatot.

A 4. számú melléklethez

A korábban hatályos szabályozás 5. számú mellékletével megegyezően a törvény 4. számú melléklete a külföldi magánszemély, a külföldi szervezet és a külföldi osztalékban részesülő (továbbiakban együtt: külföldi személy) adó-, adóelőleg-levonási kötelezettség alá eső, belföldi kifizetőtől származó jövedelmének adóztatását rendezi.

Ha a külföldi személyt az illetősége szerinti állammal a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződése, illetőleg valamely nemzetközi szervezethez tartozás mentesíti az adó megfizetése alól vagy kedvezőbben ítéli meg, akkor illetőségének igazolása mellett a nemzetközi egyezményben meghatározottnál magasabb mértékben levont adó visszaigénylésére kérelmet terjeszthet elő, illetőleg a kedvezményt az előlegek tekintetében már belföldi kifizető is érvényesítheti.

Az illetőséget a kifizetést megelőzően a külföldi adóhatóság vagy nemzetközi szervezet által kiállított okirat hiteles magyar fordításával adóévenként kell igazolni. Amennyiben a külföldi személy a kifizetés időpontjáig nem tudja igazolni illetőségét, a kifizető - annak pótlásáig - az illetőségről írásbeli nyilatkozatát is elfogadhatja annak kockázatával, ha az igazolás pótlására a bevallás benyújtásáig sem kerül sor, akkor a kifizetéskor le nem vont adót az adóév utolsó hónapját érintő kötelezettségként kell megfizetnie.

A kifizetést megelőzően a külföldi személynek a hitelesen magyarra fordított okiratban haszonhúzói minőségéről is kell nyilatkoznia, amennyiben az alkalmazandó kettős adóztatásról szóló egyezmény szerint ez a körülmény az adókötelezettséget befolyásolja.

Az osztalék típusú jövedelmek esetében gyakori, hogy a jövedelmet nem közvetlenül a részvényesnek fizetik, hanem letétkezelőn keresztül jut hozzá a külföldi személy a jövedelemhez. Ezért a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a letétkezelő az adóért vállalt korlátlan és egyetemleges felelőssége mellett nyilatkozzék a kifizetőnek arról, hogy a külföldi személy a kifizetés tekintetében haszonhúzónak minősül-e. Ennek alapján a rendszerint hazai letétkezelő jognyilatkozata pótolja a külföldi személy nyilatkozatát. A nyilatkozat az ugyanazon szerződés alapján, ugyanazon jogcímen a naptári évben (adóévben) kifizetett összegre terjed ki a körülmények megváltozásáig.

A törvény rendelkezik a kifizető bevallási-befizetési, önellenőrzési kötelezettségeinek teljesítéséről azokban az esetekben is, amikor a külföldi magánszemély késve adott vagy helyesbített nyilatkozata miatt a kifizetőnek az adó összegét helyesbítenie kell, illetve amikor a kifizetőnek azért keletkezik adófizetési kötelezettsége, mert a külföldi személynek juttatott vagyoni értékből az adót nem lehetett levonni.

Az 5. számú melléklethez

Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, továbbá a mezőgazdasági kistermelő és a fizető-vendéglátással foglalkozó magánszemély az előző évre vonatkozó éves adóbevallásához fűzött - a bevallására nyitva álló határidő letelte előtt benyújtott - nyilatkozatban jelentheti be a személyi jövedelemadó-átalány választását a tárgyévre. 2000-től ismét lehetőséget kapnak a kezdő egyéni vállalkozók az átalányadózás választására. A mezőgazdasági kistermelő az átalány választását akkor is az előző évre vonatkozó bevallás időpontjáig jelentheti be, ha adóbevallásra nem volt kötelezett.

Az átalányadózást választó adózó az adóját az önadózás szabályai szerint állapítja meg.

Késedelmesen benyújtott bevallás mellett nem adható ilyen nyilatkozat, sőt az új Art. szerint a bevallás törvényi határidejét jogvesztőnek kell tekinteni a nyilatkozat tekintetében, eltérően a bevallástól, amely az igazolás szabályai szerint jogszerűen pótolható.

A nyilatkozat a bejelentési határidő letelte után nem pótolható, illetve nem vonható vissza, kivéve, ha az átalány választásának a nyilatkozattétel időpontjában is hiányoztak a törvényes feltételei. A bejelentésnek tartalmaznia kell az átalány-besoroláshoz szükséges valamennyi ismert adatot. Amennyiben eredetileg is hiányoztak a törvényi feltételek, akkor ezt az adózónak a változás-bejelentés szabályai szerint közölnie kell az adóhatósággal.

Az adózó évente újból jogosult dönteni arról, hogy az adóátalányt vagy az általános szabályokat választja-e. Erre vonatkozóan nem kell külön bejelentést tenni, ha az adózó az átalányadózás választását fenntartja, mert a hallgatás ezt jelenti. Az átalányadózás bejelentését (megszüntetését) az állami adóhatóság csak tudomásul veszi, de államigazgatási aktus (határozat, engedély stb.) kibocsátására nincsen szükség. Amennyiben az adóátalány választását követő évben az adózó nem kíván élni az átalányadózás lehetőségével, akkor a nyilvántartások vezetésére a bevallás időpontjától az általános szabályokat kell megfelelően alkalmaznia.

Ha az adózó - akár jóhiszeműen tett - nyilatkozata megtételekor nem volt jogosult az átalányadózás választására, vagy az átalányadózás alkalmazására jogosító bevételhatár túllépését utólag megállapítják, az adózó - az átalányozottak nyilvántartásába való felvétel ellenére - az általános szabályok szerint köteles az adót megállapítani, bevallani és megfizetni.

Az átalányadó-besorolást érintő tevékenység módosítását, kiegészítését a változásra okot adó első értékesítést megelőzően kell bejelenteni. Az átalányadózást kizáró körülményt az ennek keletkezését követő 15 napon belül kell bejelenteni, a bejelentésben ezt a körülményt is meg kell jelölni. A tevékenység évközi változása az adóalap és mérték tekintetében az egész évi adózást is befolyásol(hat)ja.

Az adó mértékére (összegére) kiható, de az átalányadózásra való jogosultságot vagy az átalányadó-alap százalékot nem érintő változás érintetlenül hagyja az átalányadó-besorolást, ezért változás-bejelentési kötelezettség alá nem tartozik. Az ilyen típusú változás az általános szabályok szerint sem minősül az adókötelezettséget érintő változásnak.

Az átalányadózást kizárja, ha az adózó év közben olyan tevékenységbe (is) kezd, amelyre nem választható az átalányadózás. Ugyancsak kizárja az átalányadózást - fő szabályként - a tevékenységre jellemző értékhatár átlépése. Ezt a körülmény keletkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Előfordulhat azonban, hogy e körülmény csak e határidőt követően jut az adózó tudomására. Ebben az esetben a bejelentéshez csatolni kell az igazolási kérelmet is, továbbá 15 napon belül el kell készíteni az általános szabályoknak megfelelő nyilvántartásokat.

A 6. számú melléklethez

A törvény 6. számú melléklete a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók különös adómegállapítási, adóbevallási és befizetési kötelezettségeire vonatkozó szabályokat tartalmazza.

Az adótörvények változásai rendszerint a naptári év első napján lépnek hatályba. A naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók esetében ebből az következne, hogy egy üzleti- és adóéven belül eltérő adómegállapítási - és esetleg adóbevallási és befizetési - szabályokat kellene alkalmazni, amely csak jelentős adminisztrációval lenne megvalósítható. A törvény az előbbiekben jelzett nehézségek megelőzése érdekében kimondja, hogy a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózónak a társasági adó, az osztalékadó, a vállalkozók helyi kommunális adója és az iparűzési adó tekintetében az adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg fizetési kötelezettségét az üzleti év első napján hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

A számviteli törvény szabályai alapján a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók üzleti évének mérlegforduló napja - és ennek megfelelően az adóév utolsó és kezdő napja - gyakorlatilag a naptári év bármelyik napja lehet. A törvény ezért az e mellékletben említett adók esetében a bevallási, az adó, adóelőleg megfizetési kötelezettségek határidejét - ahol azokat értelmezni szükséges - az adózó üzleti éve vonatkoztatási rendszerében határozza meg, legyen szó akár az állami, akár az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő kötelezettségekről.

A törvény megállapítja továbbá a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók bevallási gyakoriságára vonatkozó szabályokat is.

Tekintettel arra, hogy a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók adóévének kezdő napja gyakorlatilag a naptári év bármelyik napja lehet, nem magától értődő az adóévi hónap, negyedév, félév tartama abban az - egyébként valószínűtlen, de a számviteli szabályozás alapján nem kizárható - esetben, ha az adóév nem valamelyik naptári hónap első napján kezdődik. A törvény e kevéssé valószínű esetekre is tartalmaz szabályozási megoldást.

A 7. számú melléklethez

E melléklet a külföldi rendszámú gépjárművek adózására vonatkozó különleges illetékességi, bejelentési, illetőleg megfizetési szabályokat tartalmazza. Az ezekkel a járművekkel kapcsolatos adómegállapítás a vámhatóságok (kiléptető, illetőleg a vámkezelést végző) hatáskörébe és illetékességébe tartozik.

A külföldi rendszámú gépjárművek adókötelezettségét az illetékes vámhatóságnál be kell jelenteni. A bejelentés adóbevallásnak minősül, a vámhatóság az adót a bejelentés alapján, határozatban állapítja meg.

A külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adó esetében be kell jelenteni a gépjármű saját tömegét, rakott állapotban a raksúlyát is, és a Magyar Köztársaság területén megtett út hosszát, valamint a határon történő belépés időpontját.

A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adó esetében az adómentes időszak elteltét követő minden hó utolsó napjáig önadózás útján kell a gépjárműadót a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.

Az adó megállapítását, megfizetését kilépéskor az adóhatóság nyugtájával kell igazolni. Ha a kiléptető határvámhivatal megállapítja, hogy a külföldi rendszámú gépjármű után az adót határidőben nem fizették meg, az adót és késedelmi pótlékot megállapítja és beszedi.