A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40261/2020/5. számú határozata felelősség megállapítása tárgyában. [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §] Bírók: Bleier Judit, Kovács Mária, Volein Anna

Fővárosi Ítélőtábla

11.Gf.40.261/2020/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a felperesi képviselő által képviselt felperes neve [felperes címe] felperes által

a alperesi képviselő által képviselt I.rendű alperes neve (I. rendű alperes címe) I. rendű,

és a II. rendű alperesi képviselő által képviselt II.rendű alperes neve (II. rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen

felelősség megállapítása iránt indított perben

a Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 13. napján meghozott 6.G.40.410/2017/31. számú ítélete ellen

az I. és II. rendű alperesek részéről 34. és 36. sorszám alatt benyújtott fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja.

Kötelezi az I. és II. rendű alperest, hogy fizessenek meg a felperesnek személyenként 100.000 (százezer) forint + áfa másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

[1] A felperes keresetében a perben nem álló adós neve" (a továbbiakban: adós) elleni felszámolási eljárás megindításakor (2011. március 3.) hatályos, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvénynek a (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az I-II. rendű alperesek mint vezető tisztségviselők az adós 2009. december 31-én bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően az ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, amellyel okozati összefüggésben az adós vagyona 93.334.000 forinttal csökkent. Kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alpereseket egyetemlegesen vagyoni biztosíték nyújtására.

[2] Az alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Álláspontjuk szerint a felperest nem illette meg a jogosultság az alperesekkel szemben a per megindítására, és vitatták azt is, hogy az adós hitelezőivel szemben a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott felelősségük fennáll.

[3] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. és II. rendű alperesek a adós neve ügyvezetőjeként a adós neve 2009. decemberében bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezzel a társaság vagyona 50.000.000 forinttal csökkent, ennek következtében az alperesek egyetemlegesen 50.000.000 forint erejéig kártérítési felelősséggel tartoznak a felszámolási eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésekért. Egyetemlegesen kötelezte az I. és II. rendű alpereseket, hogy 30 napon belül vagyoni biztosítékként 50.000.000 forint összeget helyezzenek letétbe a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Hivatala letéti számlájára. Ezen túlmenően a felperes keresetét elutasította. Egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 860.155 forint összegű perköltséget, amely bruttó 600.000 forint ügyvédi munkadíjat tartalmaz.

[4] Ítéletének indokolásában idézte a már nem hatályos, de a perbeli időszakban irányadó gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (2)-(3) bekezdését, valamint a Cstv. 33/A. § (1)-(2) bekezdését. Megállapította, hogy a felszámolási eljárásban befejezett felszámolási kifogás alapján a felszámoló a felperes hitelezői igényét jogszerűen vette nyilvántartásba, így a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt feltételeknek megfelelően megilleti a jogosultság az alperesekkel szemben a kereset megindítására.

[5] Indokai szerint a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében írt törvényi vélelem feltételei a II. rendű alperessel szemben nem állnak fenn, mert tagsági és ügyvezetői jogviszonya 2010. december 10-én megszűnt, így a 2010. évi mérlegbeszámoló letétbe helyezésének és közzétételének, valamint az adós iratai és vagyona átadásának kötelezettsége nem terhelte. Az I. rendű alperes az adós 2010. évi mérlegét 2011. május 31-ig letétbe helyezte, azonban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 153-154. §-ban előírt közzétételi kötelezettségét elmulasztotta, ezért a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján vélelmezni kell, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése utáni magatartása a törvényben megjelölt következményt okozta. Ezzel szemben az egyes könyvelési adatok hiánya és a felszámolónak történő átadás meghiúsulása nem értékelhető a terhére.

[6] A saját tőke elvesztése kifejezetten a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének veszélyét jelzi, valamint az is, ha a likvid pénzeszközök a tartozásokat nem fedezik. Az alpereseknek már 2009. végére tudniuk kellett, hogy a devizában eladósodott adós a forintban átszámított és drasztikusan növekvő hitelterheket csak úgy tudja időszerűen kielégíteni, ha folyamatosan növeli az árbevételt, amit azonban korlátozott az időszakot jellemző gazdaság válság. Feltételezhető, hogy ezt felismerve döntött az ügyvezetés a hitelek átütemezéséről. Az igazságügyi szakértő véleményét elfogadva megállapította, hogy az adós 2009. december 31-én közgazdasági értelemben már teljes bizonyossággal nem volt fizetőképes, mert a fizetési kötelezettségeit nem volt képes határidőben teljesíteni, ezért a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetnek már 2009. decemberét megelőzően fenn kellett állnia. Emellett a mérlegadatok valódiságához kétség fűződött. A jelentős hitelállományra és a devizában történő eladósodásra tekintettel a vezető tisztségviselőtől közgazdasági ismeret nélkül is elvárható annak prognosztizálása, hogy a romló pénzügyi és gazdasági környezetben a kötelezettségei milyen nehézségekkel járnak. Mindezek összességének értékelése alapján megállapította, hogy 2009. decemberére az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete fennállt, ezért ettől kezdődően a vezető tisztségviselőknek a Gt. 30. §-a alapján a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján kellett eljárni. Megállapította, hogy az értékesített termelőeszközök vételárát az adósnak megfizették, ezáltal nem bizonyított, hogy ez az ügylet az adósnak vagyonvesztést okozott.

[7] Az elsőfokú bíróság azonban eltérő következtetésre jutott a II. rendű alperes 25.000.000 forint névértékű üzletrészének értékesítésével kapcsolatban. Az 50.000.000 forint vételárat az adós 2010. decemberében egyrészt kölcsönök beszámításával, másrészt készpénzben teljesítette, amellyel az adós likvid forrásait a válsághelyzetben csökkentette. Az ügylet elsősorban a II. rendű alperes magánvagyonának gyarapodását és nem a hitelezők kielégítését segítette.

Rámutatott, hogy a vezető tisztségviselők elvárható magatartását nem a Gt. 135. §-a szerint kell megítélni. A hitelezői érdekeket a II. rendű alperes kölcsöntartozásának az adós részére történő visszafizetése, valamint az jelentette volna, ha a vételárra fordított pénzeszközöket a hitelezői igények, így a felperes követelésének teljesítésére fordítják. Mindezek alapján az alperesek terhére értékelte a saját üzletrész vásárlásával bekövetkezett hitelezői érdekeket sértő vagyonvesztést, amelynek mértékét az üzletrész vételárával azonos összegben határozta meg.