BH 1997.3.118 A nyomozati szakban levő ügyben az előzetes letartóztatás törvényi feltételeinek a megállapítása során a bíróság a bizonyítékokat annyiban vizsgálhatja, hogy azok alapján a bűncselekményre vonatkozó alapos gyanú megállapítható-e;

nincs azonban lehetősége az ellentétes bizonyítékok szembeállítására, a bizonyító erejük mérlegelésére és a valóságtartalmuk vizsgálatára [Be. 92. § (1) bek. a) és b) pont, 95. § (1) bek., 379/B. § (1) és (6) bek.].

A városi bíróság végzésével az erőszakos közösülés bűntette miatt a rendőrkapitányságnál folyamatban levő büntetőügyben az őrizetben levő gyanúsított előzetes letartóztatásának az elrendelése iránti ügyészi indítványt elutasította. A végzés indokolása szerint a városi ügyészség indítványa értelmében alapos a gyanú arra, hogy a gyanúsított a sértettel erőszakkal közösült. Az indítvány tartalmazza azt is, hogy ezenkívül más nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetésével is alaposan gyanúsítható, erre vonatkozóan azonban az indítvány csupán azt a tényállást rögzíti, hogy a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket részben gyermekkorú, részben fiatalkorú sértettek sérelmére követte el. Az ügyészség a Be. 92. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjára hivatkozással tartotta szükségesnek az előzetes letartóztatás elrendelését.

A gyanúsított a nyomozás során tagadta a cselekmények elkövetését, a letartóztatás után megtartott bírói meghallgatáson is azt állította, hogy nem követte el azokat a bűncselekményeket, amelyeket az ügyészi indítvány tartalmaz.

A bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló eddigi adatok alapján a gyanúsított tagadásával szemben nem állapítható meg az alapos gyanú arra vonatkozóan, hogy az indítványban megjelölt nemi erkölcs elleni bűncselekményeket elkövette volna. A meghallgatás során a bizonyítékok nem mérlegelhetők, ennek ellenére abban a vonatkozásban állást kell foglalni, hogy az alapos gyanú megléte megállapítható-e vagy sem. A bíróság az utóbbi körülmény vizsgálata során azt állapította meg, hogy a sértett bizonytalan vallomást tett, állítása szerint is a gyanúsított lakásáról azért igyekezett elmenni, mert időre vissza kellett mennie a kollégiumba. A nyomozati iratokhoz becsatolt orvosi igazolás szerint a sértett semmiféle olyan sérülést nem szenvedett, ami az erőszakos közösülés véghezvitelére utalna. Az indítványban szereplő másik sértett - akivel állítólag a gyanúsított ugyancsak erőszakkal közösült - vallomásában azt állította, hogy 11 éves korában ismerte meg a gyanúsítottat, majd ez után egyszer elvitte magával a gyanúsított a lakására, ahol őt lefogta, és ezután közösült vele. Ez utóbbi tanú a jegyzőkönyvben rögzített vallomása szerint 1980-ban született, jelenleg 16. életévében van. A sérelmére megtörtént cselekmény viszont állítása szerint 11 éves korában történt. A jegyzőkönyv arra vonatkozóan semmiféle adatot nem tartalmaz, hogy a sértett 5 év távlatából miként tud visszaemlékezni arra, hogy cselekmény mikor történt a sérelmére. Ez utóbbi alapján bizonytalan, hogy a cselekmény akkor történt-e, amikorra azt a sértett előadja, de bizonytalan az is, miként történt a cselekmény végrehajtása. Az utóbb felsorolt személyek értelmi fogyatékosok, és emiatt a vallomásaik ugyancsak nem elegendőek annak a megállapítására, hogy az alapos gyanú fennáll a sérelmükre elkövetett bűncselekmények tekintetében. Mindezekre figyelemmel a városi bíróság az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítványt elutasította.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az ügyészi indítvány elutasítása miatt, a gyanúsított előzetes letartóztatásának az elrendelése végett.

Az ügyészi fellebbezés alapos.