BH+ 2005.11.528 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjának a nyugállományba helyezést követő két hónapra fizetendő összeg - amely az utolsó havi illetmény kétszeresének a számított jövedelemadóval csökkentett összegével megegyező juttatás - nyugdíjszerű ellátásnak minősül [1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 192. § (1) bekezdés].

A felperesek jogelődje a szolgálati panaszának elutasítását követően a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében illetmény-különbözet jogcímén 37 954 forint és késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a szolgálati jogviszonya 2001. szeptember 1-jén szolgálati nyugállományba helyezéssel megszűnt és az alperes a szolgálati nyugállomány első két hónapjára a Hszt. 192. § (1) bekezdése alapján járó kéthavi illetményt nem megfelelő összegben számfejtette a részére.

Az eljárás során a jogelőd meghalt, ezért örökösei léptek felperesként a perbe.

A munkaügyi bíróság a felperesek keresetét részben alaposnak találta és ítéletében az alperest 3318 forint megfizetésére kötelezte.

Az ítélet indokolása szerint a Hszt. a hivatásos szolgálati viszonyon alapuló társadalombiztosítási ellátásokról szóló XIV. fejezetében a 184. §-hoz képest a 192. § (1) bekezdése speciális rendelkezést tartalmaz a nyugállomány első két hónapjára nyugdíj helyett járó ellátásra vonatkozóan.

Az utolsó havi illetménye kétszeresének számított személyi jövedelemadóval csökkentett összegét a bíróság álláspontja szerint úgy kellett kiszámítani, hogy a felperes figyelembe vehető havi illetménye (86 590 forint) kétszeresét (173 180 forint), amely összeg 2001. évben a 20%-os adósávba esett, 20%-kal kell csökkenteni, így a felperest a nyugállomány első két hónapjára 138 544 forint illette volna meg, az alperes által kiszámított 135 226 forint helyett. A bíróság ezért 3318 forint megfizetésére kötelezte az alperest.

Az indokolás utalt arra, hogy ebből az összegből a személyi jövedelemadó előleg levonása jogszerűségének elbírálása kívül esik a munkaügyi bíróság hatáskörén.

A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest az elsőfokú ítéletben meghatározott összeg helyett 37 954 forint és ennek 2001. augusztus 31-étől a kifizetésig járó évi 11%-os kamata, valamint 15 000 forint első- és másodfokú ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte.

A Hszt. 192. § (1) bekezdését illetően nem értett egyet az alperesnek a munkaügyi bíróság által is elfogadott értelmezésével, miszerint a vitatott jogszabályhely a nyugállomány első két hónapjára járó juttatás számítási módjáról rendelkezik. Ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy az illetmény kétszeresének megfelelő bruttó összeget köteles az alperes a kifizetés alapjának tekinteni, amely jelen esetben 173 180 forint (2×86 590 forint), ezért a felperest az alperes által kiszámított 135 226 és a 173 180 forint különbözete, vagyis a 37 954 forint megilleti. Azzal egyetértett, hogy az adóelőleg levonásával kapcsolatos jogvita eldöntése nem a munkaügyi, hanem az általános hatáskörű bíróság hatáskörébe tartozik. Ezért álláspontja szerint a munkaügyi bíróság az adólevonás összegének meghatározásáról nem dönthetett volna.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat meghozatalát kérte. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíj helyett a kéthavi illetményt a nyugállományba helyezést követően folyósítják, ezért nem kétséges annak nyugdíj volta. A másodfokú bíróság tévedett, amikor az elnevezés szó szerinti értelmezésével, illetőleg a folyósító szerv alapján próbálta kategorizálni az ellátást. Az elnevezés az ellátás összegének kiszámítási módjára utal, az ellátás folyósítását pedig a nyugdíjfolyósító igazgatóság csupán átadta a munkáltatónak, az azonban elszámolás tárgyát képezi [1997. évi LXXX. törvény, valamint a végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 5/D. § (1) bekezdés b) pont]. Az összegszerűséget illetően előadta, hogy 2001. évben a nyugdíj nem volt adómentes juttatás, csupán a ráeső adót nem kellett megfizetni, és az ellátás összegét a munkáltatónak a számított jövedelemadó levonásával kellett megállapítani.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.