A Kúria Mfv.10131/2014/7. számú precedensképes határozata munkabér megfizetése tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 76. §, 117. §, 119. §] Bírók: Stark Marianna, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina, Tánczos Rita

Mfv.II.10.131/2014/7.szám

A Kúria a Szabó Gergely Gábor Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szabó Gergely Gábor ügyvéd) által képviselt I. rendű és II. rendű felpereseknek a dr. Ács Ferenc Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Ács Ferenc ügyvéd) által képviselt alperes ellen rendkívüli munkaidőben történt munkavégzés ellenértéke, munkabér és kártérítés megfizetése iránt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 1.M.71/2012. szám alatt megindított és a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.180/2013/4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős másodfokú határozat ellen a felperesek által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. szeptember 24-én megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.180/2013/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felpereseket, hogy tizenöt napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 15.000 (tizenötezer) forint és 4050 (négyezer-ötven) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget fizessenek meg az alperesnek.

A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek 2006. július 1-jétől álltak az alperes alkalmazásában híradó ügyeletes, illetve híradós munkakörben. Munkaszerződésük rögzítette, hogy megszakítás nélküli munkarendben kerültek foglalkoztatásra, és munkájukat 24/48 órás váltásos szolgálati rendben kellett ellátniuk, az ezt meghaladó idő készenléti szolgálatnak minősült. A munkavállalóknak havonta 10 vagy 11 szolgálatot kellett teljesíteniük attól függően, hogy az adott hónapban csoportjuk hányszor került szolgálatra beosztásra. Tájékoztatták őket arról, hogy 24 órás munkavégzést követően 48 óra pihenőidő illeti meg őket. Személyi alapbérükön felül 20 %-os délutáni és 40 %-os éjszakai műszakpótlékra voltak jogosultak azzal, hogy a rendkívüli munkavégzés ellenértékét az Mt. vonatkozó rendelkezései szerint kell megfizetni. Munkaszerződésük 2010. január 1-jén akként módosult, hogy 2010. január 1-jétől havi 240 órás munkaidőkeretben kerültek foglalkoztatásra, 24/48 órás váltásos szolgálati rendben. Személyi alapbérük 89.500 forintban került megállapításra, továbbá megillette őket havi 10.500 forint éjszakai pótlékátalány. A II. rendű felperes munkaviszonya 2011. március 31-én megszűnt, mivel nyugellátást vett igénybe.

A felperesek napi feladatai közé tartozott a riasztásoknál annak átvétele, a bejelentővel való kapcsolattartás, szükség esetén a mentők, a rendőrség, illetve a társszervek értesítése, illetve a munkavégzés helyére bekötött betörésjelző rendszer, valamint az országos hírcsatornák figyelése. A szolgálat reggel 7 órától következő nap reggel 7 órájáig tartott. 2009-től 2011-ig fogadniuk kellett a 105-ös segélyhívón érkező hívásokat is. A reggeli szolgálat átvételét követően teljesíteniük kellett az adatszolgáltatási tevékenységet a megyei katasztrófavédelem felé, illetve rádiópróbát kellett tartaniuk. A szolgálat időtartama alatt figyelték a rábízott rendszereket, összeköttetésben álltak a megyei főügyelet diszpécserével, illetve a vonulások alkalmával koordinációs tevékenységet láttak el. A tűz- és betörésjelző rendszerbe hozzávetőleg 80 intézmény került bekötésre, a riasztás a tűzoltóságra érkezett, és ezt a felpereseknek kellett észlelniük. 2012-től kezelniük kellett az úgynevezett pajzs programot is. A betörésjelző rendszer útján riasztás szolgálatonként átlagosan egy-két alkalommal történt.

A felperesek keresetükben rendkívüli munkavégzés ellenértékeként járó díjazás, kártérítés és munkabér megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Előadták, hogy havonta átlagosan 10 szolgálatot, azaz 240 munkaórát teljesítettek, munkavégzésük a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 129. §-a értelmében ügyeletnek minősült. A jogszabályban rögzített havi 168 órás munkaidőhöz képest havonta 72 óra túlmunka végzésére kötelezte őket a munkáltató, ennek ellenértékét azonban nem fizette meg. Feladatuk ellátása során az állandó figyelés miatt nem alhattak. Előadásuk szerint ügyeletesként nem készenléti jellegű tevékenységet végeztek, és így jogszabályba ütköző volt a havi 240 órás munkaidőkeret meghatározása esetükben. Kifogásolták továbbá, hogy a munkáltató ugyan biztosított számukra egyenruhát, annak javításáról, tisztításáról, pótlásáról azonban nem gondoskodott. Előadták ezen felül, hogy munkaviszonyuk létesítésekor nem tartozott munkaköri kötelezettségük közé a betörésjelző számítógép üzemeltetése, majd mivel ezen feladat ellátására is utasította őket utóbb a munkáltató, ezért őket külön díjazás illette volna meg.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperesek munkaviszonyuk kezdetétől fogva készenléti jellegű szolgálatot láttak el, munkaszerződésük kikötése nem tekinthető érvénytelennek. Vitatta, hogy nem tett eleget a munkaruha biztosításával kapcsolatos kötelezettségének, illetve, hogy nem egészíthette ki a felperesek által ellátandó feladatokat az általuk ellátott munkakör keretén belül.

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.71/2012/20. számú rész- és közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperesek keresete a rendkívüli munkavégzés ellenértékének jogalapja tekintetében alapos. Kötelezte az alperest, hogy az I. rendű felperesnek 615.000 forint munkabért és kamatait, a II. rendű felperesnek 195.000 forint munkabért és kamatait fizessen meg, a felperesek kártérítés fizetésére irányuló keresetét továbbá elutasította. Megállapította, hogy a felperesek nem készenléti jellegű munkát végeztek, a 24 órás szolgálaton belül folyamatosan rendes munkaidőben történő munkavégzés valósult meg. Ennek megfelelően érvénytelenül került kikötésre esetükben az, hogy készenléti jellegű munkakört látnak el, így munkavégzésükre és munkaidő-beosztásukra az Mt. általános szabályai voltak az irányadók. A felperesek munkaszerződésének havi 240 órás munkaidőkeretre vonatkozó rendelkezése így jogszabályba ütközött, az semmisnek volt tekinthető. A felperesek munkabér követelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a betörésjelző rendszer figyelését külön feladatként, eredeti munkakörük mellett végezték, amelyért őket további munkabér illette meg, ezért szolgálatonként havi 1500 forint díjazást állapított meg számukra. A felperesek kártérítési igényét arra hivatkozással utasította el, hogy e körben nem tettek eleget bizonyítási kötelezettségüknek. A kártérítési igény elutasítása tekintetében az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.180/2013/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta és a felperesek kereseteit teljes egészében elutasította. Mellőzte az alperes perköltségben való marasztalását, és kötelezte a felpereseket az együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére.