62007TJ0011_SUM[1]

A Törvényszék (második tanács) 2010. december 7-i ítélete. Frucona Košice a.s. kontra Európai Bizottság. Állami támogatások - Adótartozás csődegyezség keretében történő részleges elengedése - A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a visszatéríttetését elrendelő határozat - A piacgazdasági magánhitelező kritériuma. T-11/07. sz. ügy

T-11/07. sz. ügy

Frucona Košice a.s.

kontra

Európai Bizottság

„Állami támogatások – Adótartozás csődegyezség keretében történő részleges elengedése – A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a visszatéríttetését elrendelő határozat – A piacgazdasági magánhitelező kritériuma”

Az ítélet összefoglalása

1. Államok által nyújtott támogatások – Bizottsági határozat – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok

(EK 88. cikk és EK 230. cikk)

2. Eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények

(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk és 53. cikk, első bekezdés; a Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

3. Államok által nyújtott támogatások – A Szerződés rendelkezései – Időbeli hatály – Új tagállamnak az Európai Unióhoz való csatlakozása

(EK 87. cikk és EK 88. cikk; 2003. évi csatlakozási okmány, IV. melléklet, 3. szakasz)

4. Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – A magánhitelező kritériuma – Összetett gazdasági értékelés – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok

(EK 87. cikk, (1) bekezdés és EK 88. cikk, (2) bekezdés)

5. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Nehéz helyzetben lévő vállalkozás adósságának közjogi szervezetek általi elengedése

(EK 87. cikk, (1) bekezdés)

6. Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Közigazgatási eljárás – A Bizottságnak azon kötelezettsége, hogy felszólítsa az érintetteket észrevételeik megtételére – A támogatás kedvezményezettjének jogállása

(EK 88. cikk, (2) bekezdés)

7. Államok által nyújtott támogatások – Tilalom – Eltérések – A Bizottság mérlegelési jogköre – Iránymutatás elfogadásának lehetősége

(EK 87. cikk, (3) bekezdés, c) pont; 1999/C 288/02 bizottsági közlemény)

1. A megsemmisítés iránti keresetek esetében az érintett aktus jogszerűségét az aktus elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli körülmények alapján kell értékelni. Az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak. Így a felperes nem hivatkozhat a bíróság előtt olyan tényállási elemekre, amelyeket az EK 88. cikk szerinti, pert megelőző eljárás során nem terjesztett elő. Ugyanígy nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy nem vett figyelembe olyan jogi és ténybeli elemeket, amelyeket közölni lehetett volna vele a közigazgatási eljárás során, de nem adták elő azokat, mivel a Bizottság nem köteles annak hivatalból és feltételezések alapján történő vizsgálatára, hogy milyen tényeket lehetett volna közölni vele.

(vö. 48–51. pont)

2. Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §-ának c) pontja alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid összefoglalását. A kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből.

(vö. 59. pont)

3. Annak eldöntése érdekében, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik-e olyan támogatási intézkedés vizsgálatára, amelynek kapcsán a releváns tények egy része az érintett tagállam Európai Unióhoz való csatlakozását megelőző időszakból származik, azt a jogilag kötelező erejű aktust kell releváns szempontként alapul venni, amelyben a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kötelezettséget vállal a támogatás nyújtására.

Amennyiben a tagállami hatóság csődegyezség keretében részlegesen elengedi valamely nehéz helyzetben lévő vállalkozás adótartozását, különbséget kell tenni a felszámolási eljárás vagy az adó-végrehajtási eljárás megindításától való tartózkodásra irányuló határozat, valamint a csődegyezségi ajánlat jóváhagyására irányuló határozat között. Kizárólag ez utóbbi határozat jelenti azt, hogy az adóhatóság a vállalkozással szembeni követeléséről lemond. Amíg ugyanis a hitelező azon döntése, hogy nem indít felszámolási eljárást vagy adó-végrehajtási eljárást, csupán időben késlelteti a követelés adott esetben kényszerrel történő érvényesítését, addig e hitelezőnek a csődegyezségi ajánlatot elfogadó döntése – az említett csődegyezségnek a hatáskörrel rendelkező bíróság általi jóváhagyásától függően – azzal jár, hogy a hitelező e követelésről részben vagy egészben végleg lemond. Következésképpen annak eldöntéséhez, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik-e a szóban forgó támogatási intézkedés vizsgálatára, kizárólag azt kell meghatározni, hogy az adóhatóság mikor hozta meg a csődegyezségi ajánlat elfogadásáról szóló határozatot.

(vö. 68–72. pont)

4. Mivel a piacgazdasági magánhitelező kritériumának alkalmazása – hasonlóan a piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazásához – a Bizottság részéről összetett gazdasági értékelést tesz szükségessé, ennek bírósági felülvizsgálata annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy tiszteletben tartották-e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, helytállóan állapították-e meg a tényállást, nem történt-e nyilvánvaló hiba e tények értékelése során, illetve nem történt-e hatáskörrel való visszaélés. Ugyanakkor, jóllehet a Bizottság gazdasági kérdésekben mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, ez nem jelenti azt, hogy az uniós bíróság nem vizsgálhatja felül a gazdasági jellegű adatok Bizottság általi értelmezését. Az uniós bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák-e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják-e a belőlük levont következtetéseket. E felülvizsgálat keretében azonban az uniós bíróság nem helyettesítheti a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával.

(vö. 108–110. pont)

5. Az adótartozást elengedő közjogi szervezetet olyan magánhitelezővel kell összehasonlítani, aki pénzügyi nehézségekkel küzdő adóstól próbálja visszakövetelni a neki járó összegeket. A hitelezői jogállást ugyanis meg kell különböztetni az – akár általános, akár ágazati – strukturális politikát folytató és a befektetett tőke hosszú távú megtérülésének célja által vezetett piacgazdasági magánbefektető jogállásától.

Ha a pénzügyi helyzetének jelentős romlásával szembesülő vállalkozás a helyzetének helyreállítása és a felszámolásának elkerülése érdekében az adósságainak rendezésére irányuló megállapodásra vagy megállapodássorozatra tesz ajánlatot a hitelezőinek, minden egyes hitelező abba a helyzetbe kerül, hogy választania kell egyrészt a megállapodásra irányuló javaslatban felajánlott összeg, másrészt pedig azon összeg között, amelyet a vállalkozás esetleges felszámolásának eredményeként várhatóan behajthat. E választást számos tényező befolyásolja, mint például a következők: a hitelező követelését jelzálogjog biztosítja-e, illetve privilegizált hitelezőről vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelezőről van-e szó; a hitelezőt megillető esetleges biztosítékok jellege és mértéke; a hitelező hogyan ítéli meg a vállalkozás helyzete rendeződésének esélyeit, valamint felszámolás esetén a hitelező milyen összeghez jutna.

(vö. 114–115. pont)

6. Az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárásban az érintett tagállamon kívüli érdekeltek szerepe arra korlátozódik, hogy közöljék a Bizottsággal mindazon információkat, amelyek arra irányulnak, hogy a Bizottságot a jövőbeli eljárását illetően tájékoztatással lássák el. Következésképpen ezek az érdekeltek maguk nem tarthatnak igényt arra, hogy a Bizottsággal olyan kontradiktórius vitát folytassanak le, mint amely az említett tagállam számára nyitva áll.

Ezenkívül az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárással kapcsolatos egyetlen rendelkezés sem biztosít az érdekeltek közül a támogatás kedvezményezettjének sajátos szerepet. Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárás nem a támogatás kedvezményezettje „ellen” indított eljárás, amelynek következtében az olyan széles körű jogokat érvényesíthetne, mint a védelemhez való jog.

Másfelől a megtámadott határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek e határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak, továbbá az érintett tagállam, adott esetben pedig a támogatás kedvezményezettjének feladata azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alátámaszthatják, hogy e támogatások összeegyeztethetők a közös piaccal, valamint adott esetben a már nyújtott támogatások visszatéríttetésére vonatkozó sajátos körülmények közlése abban az esetben, ha a Bizottság elrendelné a visszatéríttetést.

(vö. 178–180. pont)

7. Az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető „az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben”. Evégett az EK 87. cikk (3) bekezdése széles körű mérlegelési jogkört ruház a Bizottságra annak kapcsán, hogy az említett cikk (1) bekezdésében előírt általános tilalomtól való eltéréssel támogatásokat engedélyezzen, mivel az ilyen esetben valamely támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének vagy összeegyeztethetetlenségének értékelése olyan problémákat vet fel, amelyek összetett és adott esetben gyorsan változó gazdasági tények és körülmények figyelembevételét és értékelését foglalják magukban. Mivel az uniós bíróság a tényekre vonatkozó saját mérlegelésével különösen gazdasági téren nem helyettesítheti a határozatot hozó szerv tényekre vonatkozó mérlegelését, e tekintetben a Törvényszék felülvizsgálatának az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség betartásának, a tényállás-megállapítás pontosságának, valamint annak ellenőrzésére kell szorítkoznia, hogy nem történt-e nyilvánvaló mérlegelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés.

A Bizottság a mérlegelési jogkörének gyakorlásához saját maga számára útmutatást adhat olyan jogi aktusok által, mint az iránymutatások, amennyiben ezek az aktusok az intézmény által követendő irányokra utaló szabályokat tartalmaznak, és nem térnek el a Szerződés szabályaitól. Ami a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokat illeti, az 1999-es iránymutatás (31) pontjából kitűnik, ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott egyedi támogatásokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontjával összeegyeztethetőnek lehessen nyilvánítani, azoknak a Bizottság által jóváhagyott szerkezetátalakítási tervhez kell kapcsolódniuk. Másfelől az 1999-es iránymutatás (32)–(40) pontja értelmében a szerkezetátalakítási tervnek – amelynek a lehető legrövidebb időtartamra kell korlátozódnia – többek között lehetővé kell tennie, hogy ésszerű időn belül helyreállítsa a vállalkozás hosszú távú életképességét a jövőbeni működési körülményekre vonatkozó reális feltételezések alapján, miközben a támogatás összegét és intenzitását szigorúan a legkevesebbre korlátozza. Ezenkívül az 1999-es iránymutatás (43) és (45) pontja alapján az érintett vállalkozás feladata, hogy a szerkezetátalakítási tervet abban a formájában, ahogyan azt a Bizottság jóváhagyta, teljes egészében végrehajtsa. A terv e végrehajtását és megfelelő lebonyolítását a Bizottság ellenőrzi, amelyhez részletes éves beszámolókat kell benyújtani. Hiteles szerkezetátalakítási terv hiányában a Bizottság az 1999-es iránymutatás alapján megalapozottan tagadta meg a szóban forgó támogatás jóváhagyását.

(vö. 225–229., 231. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2010. december 7.*( 1 )

„Állami támogatások – Adótartozás csődegyezség keretében történő részleges elengedése – A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a visszatéríttetését elrendelő határozat – A piacgazdasági magánhitelező kritériuma”

A T-11/07. sz. ügyben,

a Frucona Košice a.s. (székhelye: Kassa [Szlovákia], képviselik: B. Hartnett barrister, valamint O. H. Geiss és A. Barger ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: B. Martenczuk és K. Walkerová, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

St. Nicolaus-trade a.s. (székhelye: Pozsony [Szlovákia], képviseli: N. Smaho ügyvéd)

beavatkozó,

a Szlovák Köztársaság által a Frucona Košice, a. s. vállalatnak nyújtott C 25/205. (ex NN 21/2005.) sz. állami támogatásról szóló, 2006. június 7-i 2007/254/EK bizottsági határozat (HL L 112., 14. o.) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, K. Jürimäe (előadó) és S. Soldevila Fragoso bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. október 14-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

Jogi háttér

1. A közösségi szabályozás

1 Az Európai Közösségek Bizottsága 1999-ben elfogadta a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatást (HL C 288., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 322. o.) (a továbbiakban: 1999-es iránymutatás).

2 Az 1999-es iránymutatás (31) pontja szerint:

„A támogatásnyújtás feltétele a szerkezetátalakítási terv végrehajtása, amelyet valamennyi egyedi támogatás esetén jóvá kell hagyatni a Bizottsággal.”

3 A kis- és középvállalkozásokkal (KKV) kapcsolatban a „[KKV-knek] nyújtott szerkezetátalakítási támogatás” cím alatti (55) pont így rendelkezik:

„A kis- és középkategóriákba […] tartozó vállalkozásoknak nyújtott támogatások általában kevésbé befolyásolják a kereskedelmi feltételeket, mint a nagy vállalkozásoknak nyújtott támogatások. Ugyanez vonatkozik a szerkezetátalakítást segítő támogatásokra is, így tehát a (29)–(47) pontban szabályozott feltételeket kevésbé szigorúan alkalmazzák: a [KKV-knek] nyújtott szerkezetátalakítási támogatást rendszerint nem kötik kompenzációs intézkedésekhez [lásd a (35)–(39) pontot], kivéve ha az adott ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló szabályok másként rendelkeznek; a beszámoló tartalmára vonatkozó követelmények is kevésbé szigorúak [lásd a (45), a (46) és a (47) pontot]. Másrészről azonban az »először és utoljára« elvet [(48)–(51) pont] teljes egészében alkalmazni kell a [KKV-kre] is.”

2. A nemzeti szabályozás

4 A felszámolási eljárásra és a csődeljárásra vonatkozó, Szlovákiában irányadó szabályokat a zákon 328/1991 Zb. o konkurze a vyrovnaní (a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló 328/1991. sz. törvény [a továbbiakban: a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény]) tartalmazza.

A jogvita előzményei

1. A felperes

5 A felperes, a Frucona Košice a.s. a szlovák jog szerinti gazdasági társaság, amelynek székhelye Kassán (Szlovákia), vagyis olyan régióban lévő városban található, amely 2006. június 7-én az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja alapján regionális támogatásokra volt jogosult. A felperes 1995-ben, vagyis az alapításának évében megszerezte az egyik korábbi állami vállalat aktív és passzív eszközeit.

6 A felperes eredetileg egyrészt az alkoholtermékek és párlatok előállításának másrészt pedig olyan élelmiszerek gyártásának, mint a konzervgyümölcsök, zöldségek és levek, valamint a szénsavas és szénsavmentes italok előállításának ágazatában gyakorolta tevékenységét. 2004. március 6-án a felperes alkoholtermékek és párlatok előállítására és kezelésére vonatkozó engedélyét visszavonták azzal az indokkal, hogy nem fizette meg az őt terhelő jövedéki adót. A felperes azóta nem állított elő több párlatot, viszont az Old Herold s.r.o.-val 2004. augusztus 24-én kötött megállapodásnak megfelelően továbbra is forgalmazta azokat. E megállapodás értelmében a felperes bérbe adta az Old Heroldnak a Kassán és Abosban (Szlovákia) található, párlatok készítésére szolgáló üzemeit, amelyekben az Old Herold engedéllyel párlatokat állított elő, amelyeket azután a felperes megvásárolt azzal a céllal, hogy Frucona név alatt tovább értékesítse a vevői részére.

2. A nemzeti hatóságok és bíróságok előtti eljárások

7 Miután 2004. január 1-jén hatályba lépett a zákon č. 609/2003 Z.z., ktorým sa mení a dopĺňa zákon Slovenskej národnej rady č. 511/1992 Zb. o správe daní a poplatkov a o zmenách v sústave územných finančných orgánov v znení neskorších predpisov a ktorým sa menia a dopľňajú niektoré ďalšie zákony (a Szlovák Nemzeti Tanács adók, illetékek és járulékok igazgatásáról, a területi adóhatóságok rendszerének módosításairól, valamint egyes további törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 511/1992. sz. törvényének módosításáról és kiegészítéséről szóló 609/2003. sz. törvény), amely többek között akként rendelkezik, hogy az adóalany minden évben csak egyszer kérhet halasztást az adó megfizetésére, a felperesnek olyan pénzügyi nehézségei keletkeztek, amelyek következtében nem tudta teljesíteni a 2004. január hónapra vonatkozóan őt terhelő és ugyanezen év február 25-én esedékessé váló jövedéki adókötelezettséget. A felperes korábban többször kapott halasztást az őt terhelő adó megfizetésére, amelyeket azt követően engedélyeztek számára, hogy a szlovák adóhatóságoknak pénzügyi biztosítékokat nyújtott. Következésképpen a felperes a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény szerinti adósi helyzetben volt.

8 A felperes, előre látva az adófizetési halasztással kapcsolatos jogszabályok módosítására irányuló javaslatokból, majd a végül elfogadott módosításból eredő pénzügyi nehézségeket, többek között az ügyvezetője által képviseltetve 2003. december 16-án és 2004. január 23-án találkozott a szlovák adóügyi főhivatal képviselőivel. A felperes ügyvezetője 2004. január 30-án a szlovák pénzügyminiszterrel is találkozott. E találkozók során a felperes többek között ismertette a tárgyalópartnereivel azt a javaslatát, hogy az adókötelezettségeit esetleges csődegyezségi eljárás keretében határozzák meg.

9 A felperes időközben kapcsolatba lépett azzal a helyi adóhatósággal is, amelyhez tartozott, vagyis a kassai IV. sz. hivatallal (a továbbiakban: helyi adóhatóság). A felperes 2004. január 8-i levelében arról tájékoztatta e hatóságot, hogy ami a jövedéki adót illeti, 2004 februárjában nem képes megfizetni az esedékes összegeket, és javasolta, hogy ezeket az összegeket vagy öt év tartamú időszakra részletekben elosztva fizethesse meg, vagy pedig a hatóság fogadja el a csődegyezségre tett ajánlatát, amelynek értelmében a fizetés az esedékes összegek 35%-ára korlátozódna. A helyi adóhatóság vezetője 2004. február 3-i levelében elutasította a felperes által javasolt alternatíva első elemét, ezen alternatíva második elemével, vagyis a csődegyezségre irányuló javaslattal kapcsolatban pedig a következő választ adta: „[…] az adóhatóság főszabály szerint nem ellenzi a csődegyezség megkötését, ezzel szemben nem tudja elfogadni az Ön által tett azon csődegyezségi ajánlatot, amely az esedékes összeg 35%-ának kifizetésére irányul. Értelemszerű, hogy a csődegyezség kikötéseit és feltételeit az e csődegyezségre irányuló javaslat benyújtása előtt meg fogjuk vitatni.”

10 A felperes 2004. március 8-án csődegyezségi eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtott be a Krajský súd v Košiciachhoz (Kassai Regionális Bíróság, Szlovákia), amelyben beszámolt nagyfokú eladósodásáról, és a fizetésképtelenségi eljárásról és a csődeljárásról szóló törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően bemutatta azokat a különböző intézkedéseket, amelyek a csődegyezségi eljárás végén lehetővé teszik a pénzügyi egyensúlyának helyreállítását. Az összesen hozzávetőleg 644,6 millió szlovák korona (SKK) összegű adótartozásból a felperes csődegyezségi ajánlata szempontjából figyelembe vehető adótartozás teljes összege hozzávetőleg [bizalmas] SKK volt. A felperes a csődegyezségi ajánlatában a biztosítékkal nem rendelkező valamennyi hitelezőjének, valamint egyes privilegizált hitelezőinek felajánlotta, hogy mindegyiküknek megfizeti a neki járó teljes összeg 35%-át.

11 A Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozatában megállapította, hogy a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 46. és azt követő §-aiban foglalt feltételek teljesültek, következésképpen pedig az említett törvény 50. §-ának (3) bekezdése alapján engedélyezte a csődegyezségi eljárás megindítását. Ezen eljárás keretében a bíróság többek között felhívta a felperes hitelezőit, hogy a követeléseikről nyújtsanak be bizonyítékokat. Másfelől vagyonfelügyelőt jelölt ki, valamint a felperest és hitelezőit megidézte a 2004. július 9-ére kitűzött csődegyezségi tárgyalásra (a továbbiakban: 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyalás). Végül megismételte a csődegyezség azon részleteit, amelyeket a felperes a 2004. március 8-i csődegyezségi ajánlatában fogalmazott meg.

12 A felperes annak érdekében, hogy a helyi adóhatóság számára lehetővé tegye a csődegyezség, a felszámolási eljárás és a szlovák jogszabályok szerinti adóvégrehajtás egyes előnyeinek értékelését, a csődegyezségnek a Krajský súd v Košiciach általi jóváhagyását megelőzően több könyvvizsgálói jelentést nyújtott be a helyi adóhatósághoz. A felperes 2004. április 26-án benyújtotta a K. nevű belső könyvvizsgálója által összeállított első könyvvizsgálói jelentést (a továbbiakban: K.-jelentés), amelyben a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó jövedelmet [bizalmas] értékelték. A felperes 2004. július 7-én benyújtotta az E. nevű független könyvvizsgálói iroda által készített második könyvvizsgálói jelentést (a továbbiakban: E.-jelentés), amelyben […] az szerepelt, hogy [bizalmas] . Az E.-jelentés ideiglenes változatát 2004 júniusának végén nyújtották be a helyi adóhatósághoz.

13 A szlovák adóhatóság 2004. június 21-én helyszíni ellenőrzést végzett a felperes helyiségeiben. Ezen ellenőrzés során megállapította, hogy a felperes 2004. június 17-én [bizalmas] összegű likvid eszközökkel rendelkezett.

14 A szlovák adóügyi főhivatal főigazgatója 2004. július 6-i levelében felhívta a helyi adóhatóságot, hogy ne fogadja el a felperes által a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyaláson tett csődegyezségi ajánlatot, mivel az nem előnyös a Szlovák Köztársaság számára, tekintettel a szlovák pénzügyminiszter 2004. január 15-i, mellékletként csatolt levelére, amelyben annak biztosítását kérte, hogy az adóhatóságok ne járuljanak hozzá az adótartozásnak az adóalanyok javára történő csökkentéséhez.

15 A 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyalás során a felperes hitelezői, ideértve a szlovák adóhatóságot is, elfogadták a felperes csődegyezségi ajánlatát.

16 A Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i határozatában jóváhagyta a csődegyezséget. Mindenekelőtt felsorolta a felperes azon hitelezőit, akik a csődegyezségi eljárás keretében bizonyítékot szolgáltattak a követeléseikről. Megállapította különösen, hogy a szlovák adóhatóság hozzávetőleg [bizalmas] összegű érvényesíthető követeléssel rendelkezett, amelynek vonatkozásában a csődegyezség akként rendelkezett, hogy annak 35%-át kell visszafizetni, vagyis hozzávetőleg 224,3 millió SKK összeget. Ezt követően a bíróság megállapította, hogy a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyalás során a felperes hitelezői, ideértve a helyi adóhatóságot mint privilegizált hitelezőt is, aki ennek következtében külön szavazott, a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 58. §-ának (4) és (5) bekezdése, valamint 58b. §-a (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdése alapján valamennyien a felperes csődegyezségi ajánlata mellett szavaztak. A bíróság emlékeztetett azokra a feltételekre is, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy a szóban forgó csődegyezséget az említett törvény 60. §-ának (1) bekezdése alapján utóbb jóvá lehessen hagyni, majd megállapította, hogy jelen esetben e feltételek teljesültek.

17 A szlovák adóügyi főhivatal 2004. július 14-én felmentette a helyi adóhatóság vezetőjét, és mást nevezett ki helyére.

18 A helyi adóhatóság 2004. október 20-i levelében tájékoztatta a felperest, hogy a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyaláson a helyi adóhatóság által megszavazott csődegyezség feltételei, melyek szerint az adótartozás egy részét nem kell visszafizetni, közvetett állami támogatást képeznek, amelyet a Bizottságnak jóvá kell hagynia. A helyi adóhatóság arra is felhívta a felperest, hogy 2004. november 19-e előtt nyújtson be hozzá beruházási tervet azon összegekre vonatkozóan, amelyeket a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozata értelmében nem kell visszafizetni.

19 A Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága) 2004. október 25-i ítéletében elutasította a helyi adóhatóság által a Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i határozata ellen 2004 augusztusában benyújtott fellebbezést mint elfogadhatatlant, és megállapította, hogy az említett határozat jogerős, 2004. július 23-ától pedig végrehajtható.

20 A felperes 2004. november 9-i levelében akként válaszolt a helyi adóhatóság 2004. október 20-i levelére, hogy ő „csődegyezség iránti kérelmet”, nem pedig „állami támogatás iránti kérelmet” nyújtott be. E levélben kifejtette, hogy nem ért egyet azzal, hogy az adóhatóság vezetője által adott beleegyezést állami támogatásnak minősítsék. Azt is előadta, hogy a beruházási terv követelése számára „megalapozatlannak” tűnik.

21 A helyi adóhatóság 2004. július 14-én felmentett vezetőjével szemben 2004. december 14-én csalás és hűtlen kezelés miatt vádat emeltek.

22 2004. december 17-én a felperes a csődegyezség alapján 224,3 millió SKK, vagyis a teljes tartozás 35%-ának megfelelő összeget fizetett a helyi adóhatóságnak. A Krajský súd v Košiciach 2004. december 30-i határozatában megállapította, hogy a csődegyezség 2004. július 23-ától kezdve érvényes, és megszüntette a csődegyezségi eljárást.

23 A felperes annak érdekében, hogy megerősítse a csődegyezségi eljárásnak a felszámolási eljáráshoz képest fennálló előnyeit, beszerzett egy 2005. január 27-én kelt, a [bizalmas] H. nevű felszámolóbiztos által készített harmadik könyvvizsgálói jelentést is (a továbbiakban: H.-jelentés), amelyben e felszámolóbiztos kifejtette, hogy [bizalmas] .

24 A Špeciálny súd v Pezinku (Bazini Különbíróság, Szlovákia) 2006. március 6-i ítéletében a helyi adóhatóság 2004. július 14-én felmentett vezetőjét a vele szemben emelt egyik vádpontban sem találta bűnösnek.

25 A Najvyšší súd Slovenskej republiky a Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i határozata ellen benyújtott rendkívüli perorvoslat alapján eljárva 2006. április 27-i határozatában részben hatályon kívül helyezte a Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i határozatát, azzal az indokkal, hogy a 424 490 SKK összegű úthasználatidíj-hátralékot tévesen foglalták a csődegyezségbe. A Najvyšší súd Slovenskej republiky a rendkívüli perorvoslatot ezt meghaladó részében elutasította. A Krajský súd v Košiciach 2006. augusztus 18-i határozatában eleget tett a Najvyšší súd Slovenskej republiky 2006. április 27-i határozatában foglaltaknak, és a helyi adóhatóságnak járó helyesbített összeget 640,4 millió SKK-ban állapította meg (ezen összeg 35%-a 224,1 millió SKK).

3. A Bizottság előtti közigazgatási eljárás

26 A 2004. október 15-én kelt levélben panaszt nyújtottak be a Bizottsághoz a felperesnek nyújtott, állítólag jogellenes támogatás miatt.

27 A Bizottság 2004. december 6-i levelében felhívta a Szlovák Köztársaságot, hogy közöljön vele információkat a szóban forgó intézkedésről, vagyis a felperes adótartozásának csődegyezség keretében történő részleges elengedéséről.

28 A Szlovák Köztársaság 2005. január 4-i levelében tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem kizárt, hogy a felperes jogellenes támogatásban részesült, és azt kérte, hogy e támogatást nehéz helyzetben lévő vállalkozás megmentéséhez nyújtott támogatásként engedélyezze.

29 A Bizottság, miután további információkat szerzett, 2005. július 5-i levelében értesítette a Szlovák Köztársaságot azon határozatáról, hogy a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatban megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást (a továbbiakban: a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat). E határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2005. szeptember 22-i számában (HL C 233., 47. o.), az érintett feleket pedig a Bizottság ugyanezen alkalommal felhívta, hogy tegyék meg a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatos észrevételeiket.

30 A Szlovák Köztársaság 2005. október 10-i levelében közölte a Bizottsággal a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatos észrevételeit. Hasonlóképp, a felperes 2005. október 24-i levelében közölte a Bizottsággal a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatos észrevételeit, amelyeket továbbítottak a Szlovák Köztársaságnak annak érdekében, hogy azokra reagálhasson, amit a 2005. december 16-i levelében meg is tett.

31 2006. március 28-án a Bizottság és a felperes között egyeztetésre került sor. Ezen egyeztetés során a felperes többek között jelezte, hogy a felszámolási eljárás helyett a csődegyezségi eljárást választotta; hogy az Old Herold az ő aktív eszközeit és védjegyét használva termelt; hogy a 2004 júliusában kezdődő együttműködésük az Old Herold termékeinek kizárólagos forgalmazására irányuló megállapodáson alapult; hogy a biztosított aktív eszközök összege 194 millió SKK volt; hogy az E.-jelentés azt kívánta bizonyítani a helyi adóhatóságnak, hogy a csődegyezségi eljárás előnyösebb a felszámolási eljáráshoz képest; hogy a felperes nem tudta megmagyarázni, hogy az E. iroda miért 2004. március 31-i keltezésű adatokat használt; hogy az Old Herold a 2004. év második felében nyújtotta neki a szállítói hitelt, valamint hogy a kötelezettségei teljesítésének átlagos időtartama 14 és 60 nap között volt.

32 A felperes 2006. április 4-i levelében továbbította a Bizottságnak a Špeciálny súd v Pezinku 2006. március 6-i ítéletének egy példányát.

33 A Szlovák Köztársaság 2006. március 5-i levelében további információt bocsátott a Bizottság rendelkezésére.

34 A Bizottság 2006. június 7-én elfogadta a Szlovák Köztársaság által a Frucona Košice, a. s. vállalatnak nyújtott C 25/205. (ex NN 21/2005.) sz. állami támogatásról szóló, 2006. június 7-i 2007/254/EK határozatot (HL L 112., 14. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

35 A megtámadott határozat rendelkező része szerint:

„1. cikk

A Szlovák Köztársaság által a [felperesnek] nyújtott 416 515 990 SKK összegű állami támogatás nem összeegyeztethető a közös piaccal.

2. cikk

(1)      A Szlovák Köztársaság elfogad minden intézkedést, amely szükséges az 1. cikkben említett jogellenesen folyósított támogatás behajtására a [felperestől].

(2)      A behajtásra haladéktalanul sor kerül a nemzeti joggal összhangban, amennyiben lehetővé teszi a jelen határozat azonnali és hatékony végrehajtását.

(3)      A behajtott összegnek magában kell foglalnia az egész időszakra vonatkozó kamatokat is attól az időponttól kezdve, amikor az összeget a [felperes] rendelkezésére bocsátották, annak tényleges visszatérítéséig.

(4)      A kamatokat az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet V. fejezetében foglalt rendelkezésekkel összhangban számítják ki. A kamat összegét összetett kamatként érvényesítik a (3) bekezdésben említett teljes időszak alatt.

3. cikk

A Szlovák Köztársaság a jelen határozat bejelentésétől számított két hónapon belül tájékoztatja a Bizottságot azokról az intézkedésekről, amelyeket a jelen határozatnak való megfelelés érdekében foganatosítottak. Ezeket az információkat a jelen határozat I. mellékletében található kérdőív kitöltése révén adja meg.

4. cikk

A jelen határozat címzettje a Szlovák Köztársaság.”

36 A felperes 2006. november 2-án vette át a megtámadott határozat egy példányát a Szlovák Köztársaság brüsszeli (Belgium) nagykövetségén.

Az eljárás és a felek kérelmei

37 A Törvényszék Hivatalához 2007. január 12-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

38 A Törvényszék Hivatalához 2007. június 8-án benyújtott beadványában a St. Nicolaus-trade a.s. vállalkozás kérte, hogy a jelen eljárásban beavatkozóként részt vehessen a Bizottság kérelmeinek támogatása végett.

39 A Törvényszék második tanácsának elnöke 2007. október 11-i végzésében helyt adott e kérelemnek, és úgy döntött, hogy mivel e kérelmet a beavatkozó a Törvényszék eljárási szabályzata 115. cikkének 1. §-ában meghatározott hathetes határidő lejárta után terjesztette elő, az e szabályzat 116. cikkének 6. §-a szerinti jogok illetik meg őt.

40 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, és az eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felszólította a felperest és a Bizottságot bizonyos dokumentumok benyújtására, valamint a kérdések írásbeli megválaszolására. A felek az említett pervezető intézkedéseknek az előírt határidőn belül eleget tettek.

41 A Törvényszék a 2009. október 14-i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

42 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, vagy legalábbis részben vagy egészben semmisítse meg e határozat 1. cikkét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

43 A beavatkozó által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

44 A tárgyalás során a beavatkozó a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében lényegében azt kérte, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet, és a felperest kötelezze a költségek viselésére.

Az ügy érdeméről

45 A felperes a megsemmisítés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében tíz jogalapra hivatkozik, amelyeket a következőkre alapít: először is a szóban forgó támogatási intézkedés összegével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hiba; másodszor lényeges eljárási szabályok és az EK 33. cikk megsértése; harmadszor lényegében az, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a megtámadott határozat elfogadására; negyedszer téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt, mint a csődegyezségi eljárás; ötödször téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az adó-végrehajtási eljárás előnyösebb volt, mint a csődegyezségi eljárás; hatodszor téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, amennyiben a Bizottság nem tett eleget az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, és megsértette a piacgazdasági magánhitelező kritériumának alkalmazásával kapcsolatos jogi szabályokat; hetedszer téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, amennyiben a Bizottság a rendelkezésére álló bizonyítékokat nem értékelte megfelelően, és nem is vette figyelembe; nyolcadszor téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, ammenyiben a Bizottság irreleváns bizonyítékokat vett figyelembe; kilencedszer az EK 253. cikk megsértése, amennyiben a Bizottság nem indokolta megfelelően a megtámadott határozatot, tizedszer pedig téves jogalkalmazás és ténybeli tévedés, amennyiben a Bizottság a csődegyezséget nem mentesítette szerkezetátalakításhoz nyújtott támogatásként, és visszaható hatállyal alkalmazta a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatást (HL 2004. C 244., 2. o.; a továbbiakban: 2004-es iránymutatás).

1. Az első, a szóban forgó támogatási intézkedés összegével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított jogalapról

A felek érvei

46 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében említett összeg, vagyis a 416 515 990 SKK nyilvánvalóan téves. A felperes szerint a Bizottság nem vette figyelembe a Najvyšší súd Slovenskej republiky 2006. április 26-i határozatát, amely a csődegyezségi eljárás során figyelembe vett adótartozásból levont 424 490 SKK összeget. A pontos összeg a felperes szerint 416 240 072 SKK. Következésképpen a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul. Ezért e határozatot, vagy legalábbis annak 1. cikkét meg kell semmisíteni.

47 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által az első jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

A Törvényszék álláspontja

48 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a megsemmisítés iránti keresetek esetében az érintett aktus jogszerűségét az aktus elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli körülmények alapján kell értékelni (a Bíróság 15/76. és 16/76. sz., Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1979. február 7-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 321. o.] 7. pontja; a Törvényszék T-371/94. és T-394/94. sz., British Airways és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-2405. o.] 81. pontja, valamint a T-109/01. sz., Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben 2004. január 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-127. o.] 50. pontja).

49 Közelebbről, az ítélkezési gyakorlatból kiderül, hogy az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak (a Bíróság C-74/00. P. és C-75/00. P. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano egyesített ügyekben 2002. szeptember 24-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-7869. o.] 168. pontja; lásd szintén ebben az értelemben a Bíróság 234/84. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10-én hozott ítéletének [EBHT 1986., 2263. o.] 16. pontját).

50 Így a felperes nem hivatkozhat a bíróság előtt olyan tényállási elemekre, amelyeket az EK 88. cikk szerinti, pert megelőző eljárás során nem terjesztett elő (lásd ebben az értelemben a C-278/92–C-280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-4103. o.] 31. pontját; a C-382/99. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2002. június 13-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-5163. o.] 49. és 76. pontját, valamint a fenti 48. pontban hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontját).

51 Ugyanígy nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy nem vett figyelembe olyan jogi és ténybeli elemeket, amelyeket közölni lehetett volna vele a közigazgatási eljárás során, de nem adták elő azokat, mivel a Bizottság nem köteles annak hivatalból és feltételezések alapján történő vizsgálatára, hogy milyen tényeket lehetett volna közölni vele (a fenti 48. pontban hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52 Jelen esetben a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatnak a Hivatalos Lapban közzétett összefoglalójából (C 233., 47. o.) kitűnik, hogy a Bizottság az állami támogatás összegének meghatározása során a Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i, a csődegyezséget jóváhagyó határozatában foglalt azon adatokból indult ki, amelyeket sem a Szlovák Köztársaság a 2005. október 10-i észrevételeiben, sem pedig a felperes a 2005. október 24-i észrevételeiben nem vont kétségbe.

53 Ezenkívül nem vitatott, hogy amikor a Bizottság meghozta a megtámadott határozatot, sem a felperes, sem pedig a Szlovák Köztársaság nem tájékoztatta őt a Najvyšší súd Slovenskej 2006. április 27-i azon határozatáról, amely csökkentette a felperest terhelő, a csődegyezségi eljárás során figyelembe veendő adótartozás összegét.

54 A fenti 48–50. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel tehát nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy az állami támogatás összegének meghatározása során a Krajský súd v Košiciach 2004. július 14-i határozatában foglalt adatokból indult ki, valamint nem vette figyelembe a Najvyšší súd Slovenskej 2006. április 27-i határozatát. Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

2. A második, a lényeges eljárási szabályok és az EK 33. cikk megsértésére alapított jogalapról

A felek érvei

55 A felperes egyrészt azt állítja, hogy a megtámadott határozat lényeges eljárási szabályokat sért, ennek következtében pedig meg kell semmisíteni. A felperes szerint, mivel ő elsősorban olyan mezőgazdasági termékeket állított elő, amelyek az intézkedés megtételének időpontjában az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá tartoztak, a Bizottságon belül a vizsgálat lefolytatására és a megtámadott határozat meghozatalához vezető eljárási cselekmények elvégzésére a „Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság”, nem pedig a „Versenyjogi Főigazgatóság” lett volna illetékes. Ugyanezen okokból a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot és a megtámadott határozatot a Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagjának, nem pedig a versenypolitikáért felelős tagjának kellett volna aláírnia. A felperes másrészt azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem vette figyelembe az EK 33. cikk célkitűzéseit.

56 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által a második jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

A Törvényszék álláspontja

57 A második, a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalap első részével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy e rész azon a feltételezésen alapul, mely szerint a felperes a szóban forgó intézkedés megtételének időpontjában elsősorban olyan mezőgazdasági termékeket állított elő, amelyek az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá tartoztak, vagyis csak a „Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság”, illetve a Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja rendelkezett hatáskörrel arra, hogy lefolytassa a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatos vizsgálatot és meghozza a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot, valamint a megtámadott határozatot.

58 Ugyanakkor, mint azt a Bizottság előadja, a felperes 2005. október 24-i észrevételeiből, pontosabban pedig az említett észrevételekben szereplő 1. táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy 2004-ben a felperes teljes üzleti forgalma hozzávetőleg 880,3 millió SKK, az alkoholtermékek és párlatok előllítására irányuló tevékenységeiből származó üzleti forgalma pedig hozzávetőleg 728,8 millió SKK volt. Ez utóbbi tevékenységek tehát a felperes teljes üzleti forgalmának több mint 82%-át kitevő üzleti forgalmat keletkeztettek. Márpedig meg kell állapítani, hogy figyelembe véve az alkoholtermékek és párlatok előállításához kapcsolódó tevékenységeiből származó üzleti forgalom e jelentős arányát, a felperes nem bizonyította, hogy a szóban forgó intézkedés megtételének időpontjában az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékek előállítására irányuló tevékenységei az előbbi tevékenységeinél meghatározóbbak lettek volna. Következésképpen, az ügyiratban foglalt adatokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a tényállás megvalósulásának időpontjában a felperes teljes üzleti forgalmának legnagyobb része az alkoholtermékek és párlatok előállításához kapcsolódó tevékenységeiből származott. A második jogalap nyilvánvaló ténybeli hiányosságot tartalmazó első részét tehát el kell utasítani.

59 A második jogalap arra alapított második részével kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az EK 33. cikk célkitűzéseit, emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontja alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid összefoglalását. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből (lásd a Törvényszék T-201/04. sz., Microsoft kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 17-én hozott ítéletének [EBHT 2007., II-3601. o.] 94. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

60 Márpedig jelen esetben a felperes az EK 33. cikk megsértésére alapított kifogásának alátámasztása érdekében nem terjesztett elő ténybeli vagy jogi érvelést. Következésképpen az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontjában foglaltakkal ellentétben nem fejtette ki a második jogalap második részének rövid összefoglalását. A második jogalap második részét tehát mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani.

61 A fenti okfejtésekből következik, hogy a második jogalapot mindkét részében el kell utasítani, mégpedig az első részét mint ténybeli szempontból nyilvánvalóan megalapozatlant, a második részét pedig mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant.

3. A harmadik, a csatlakozási okmány IV. mellékletének 3. szakasza, az EK 253. cikk, az EK 88. cikk, valamint a 659/1999/EK rendelet azáltal történő megsértésére alapított jogalapról, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a megtámadott határozat meghozatalára

A felek érvei

62 A felperes szerint a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a szóban forgó intézkedés vizsgálatára. A felperes azt állítja, hogy ha fel is tételezzük, hogy ez az intézkedés az EK 87. cikk értelmében vett állami támogatást képezett, azt akkor ítélték oda és hajtották végre, amikor a szlovák adóhatóság a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő 2004. május 1-jei csatlakozása (a továbbiakban: a Szlovák Köztársaság csatlakozása) előtt elvetette a felszámolási eljárás és az adó-végrehajtási eljárás lehetőségét. A felperes úgy véli, hogy a csődegyezségi eljárás 2004. április 29-i megindítása során ő megalapozottan feltételezhette, hogy a szlovák adóhatóság a csődegyezség végrehajtásához szükséges valamennyi hivatalos aktust meghozza. Ezen időpontot követően a csődegyezségi ajánlatnak a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyalás során történő jóváhagyása csupán formaság volt. A felperes hozzáteszi, hogy a szóban forgó intézkedés ez utóbbi időpontot követően nem alkalmazandó. Következésképpen az említett intézkedés létező támogatást, nem pedig új támogatást képez, vagyis a Bizottság nem követelheti annak az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján, valamint az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 14. cikke alapján történő visszatéríttetését.

63 Pontosabban, a felperes szerint a Bizottság által a megtámadott határozatban kialakított álláspont ellentmondásos azzal kapcsolatban, hogy jelen esetben mikor történt az állami támogatás odaítélése. Egyrészt a Bizottság a fenti 48. pontban hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet idézi azon mérlegelésének alátámasztása érdekében, mely szerint a szóban forgó intézkedést csak a jogilag kötelező erejű aktus elfogadása során, vagyis 2004. július 9-én tették meg. Másrészt a Bizottság azt a következtetését, mely szerint a szóban forgó intézkedés állami támogatást képezett, arra alapította, hogy a szlovák adóhatóság „a csődegyezségi eljárás megkezdése előtt nem folytatta le a megfelelő eljárást”. Márpedig mind a Bizottság adminisztratív gyakorlatából, mind pedig az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy számos esetben a cselekvés elmaradása folytán megállapításra került a támogatás fennállása, még akkor is, ha nem létezett jogilag kötelező erejű hivatalos irat.

64 A felperes másfelől azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedés a Szlovák Köztársaság csatlakozását követően már nem volt alkalmazandó. Ezzel összefüggésben előadja, hogy a Szlovák Köztársaságnak a csatlakozást követően nem származott semmilyen kötelezettsége a csődegyezségből, mivel az semmilyen további kifizetést vagy adótartozás-elengedést nem írt elő.

65 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által a harmadik jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

A Törvényszék álláspontja

66 A Bizottság a megtámadott határozat (61)–(68) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a jelen esetben releváns tények egy része a Szlovák Köztársaság csatlakozását megelőző időszakból származik. Ezt követően megjegyezte, hogy az említett csatlakozás után végrehajtott intézkedésekre az EK-Szerződés alapján egyértelműen kiterjedt a Bizottság hatásköre, és kifejtette, hogy álláspontja szerint a valamely intézkedés végrehajtása időpontjának meghatározása során az a jogilag kötelező erejű aktus a releváns szempont, amelyben „a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kötelezettséget vállal a támogatás nyújtására”. Jelen esetben a Bizottság úgy ítélte meg egyrészt, hogy a csődegyezségi eljárás megindítására tett javaslat nem a „támogatást nyújtó hatóságtól”, hanem a „támogatás kedvezményezettjétől származott”, másrészt pedig, hogy a csődegyezségi eljárás lefolytatását engedélyező bírósági határozat nem „a támogatást nyújtó hatóságtól származó aktus” volt. Ezenkívül megállapította, hogy semmilyen bizonyíték nem utalt arra, hogy a szlovák adóügyi főhivatal a 2003 decemberében tartott egyeztetésen hozzájárulását adta volna a szóban forgó intézkedéshez. Épp ellenkezőleg, a szlovák hatóságok bármilyen ehhez hasonló hozzájárulást cáfoltak. A Bizottság szerint „a hatáskörrel rendelkező hatóság a követelés egy részének elengedéséről szóló határozatát” 2004. július 9-én, vagyis a Szlovák Köztársaság csatlakozását követően hozta, amikor a helyi adóhatóság hozzájárult a felperes csődegyezségi ajánlatához. Következésképpen a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkezik a szóban forgó intézkedés „megítélésére”.

67 A harmadik jogalap, amely arra irányul, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a megtámadott határozat elfogadására, azon a feltételezésen alapul, mely szerint a szóban forgó intézkedést a Szlovák Köztársaság csatlakozása előtt tették.

68 A harmadik jogalap megalapozottságának elbírálása érdekében azt a „jogilag kötelező erejű aktust” kell releváns szempontként alapul venni, amelyben „a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kötelezettséget vállal a támogatás nyújtására” (lásd ebben az értelemben a fenti 48. pontban hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontját).

69 Ezzel összefüggésben mindenekelőtt meg kell határozni a szóban forgó intézkedés tárgyát. A felperes szerint a szóban forgó intézkedést a Szlovák Köztársaság csatlakozását megelőzően tették, amikor a helyi adóhatóság úgy döntött, hogy nem indítja meg a felszámolási eljárást vagy az adó-végrehajtási eljárást.

70 Márpedig, mint azt a Bizottság helyesen megjegyzi, meg kell állapítani, hogy valamely tagállam hatóságának azon határozata, amelyben tartózkodik a felszámolási eljárás vagy az adó-végrehajtási eljárás megindításától, eltér az olyan csődegyezségi ajánlat elfogadásáról szóló határozattól, amely jelen esetben azzal jár, hogy a helyi hatóság lemond a felperessel szemben fennálló követelésének 65%-áról. Amíg ugyanis a hitelező azon döntése, hogy nem indít felszámolási eljárást vagy adó-végrehajtási eljárást, csupán időben késlelteti a követelés adott esetben kényszerrel történő érvényesítését, addig e hitelezőnek a csődegyezségi ajánlatot elfogadó döntése – az említett csődegyezségnek a hatáskörrel rendelkező bíróság általi jóváhagyásától függően – azzal jár, hogy a hitelező e követelésről részben vagy egészben végleg lemond. Következésképpen e két határozat világosan eltér egymástól.

71 Hasonlóképp, mint ez mind a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatból, mind pedig a megtámadott határozatból egyértelműen kitűnik, a szóban forgó intézkedés kizárólag abból áll, hogy a helyi adóhatóság csődegyezség keretében lemond a felperessel szemben fennálló követelésének 65%-áról. A szóban forgó intézkedés semmilyen módon nem érinti a helyi adóhatóság azon határozatát, hogy nem indít felszámolási eljárást vagy adó-végrehajtási eljárást.

72 Következésképpen a megtámadott határozat meghozatalára irányuló bizottsági hatáskör hiányára alapított harmadik jogalap megalapozottságának elbírálása érdekében kizárólag azt kell meghatározni, hogy a helyi adóhatóság mikor hozta meg a felperes csődegyezségi ajánlatának elfogadásáról szóló határozatot.

73 Elsődlegesen először is meg kell jegyezni, hogy a felperes azt állítja, hogy a Krajský súd v Košiciach a 2004. április 29-i határozatában a csődegyezségi eljárást engedélyezte. Ezzel szemben a Bizottság azt állítja, hogy a Krajský súd v Košiciach ugyanezen határozatában csak a csődegyezségi eljárás megindítását engedélyezte. Meg kell tehát vizsgálni a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozatának hatályát, mivel a felperes a harmadik jogalapjának alátámasztása érdekében azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedést a Szlovák Köztársaság csatlakozását megelőzően fogadták el, vagyis a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel annak vizsgálatára, hogy az említett intézkedés összhangban van-e az EK-Szerződés rendelkezéseivel.

74 Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény rendelkezéseiből, különösen pedig az említett törvény 50. §-ából kiderül, hogy mielőtt a bíróság jóváhagyná a csődegyezséget, határozatban meg kell állapítania, hogy a csődegyezségi eljárás megindításának feltételei teljesülnek. A Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozata semmiképp nem minősülhet a jelen eljárásban kötött csődegyezséget jóváhagyó határozatnak.

75 Egyrészt ugyanis a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 58. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a követeléseikről bizonyítékot szolgáltató hitelezők a csődegyezségi ajánlattal kapcsolatban indítványokat és nyilatkozatokat tehetnek, valamint írásban szavazhatnak még azt megelőzően, hogy az említett törvény 58. §-ának (2) bekezdése szerinti csődegyezségi tárgyalásra kerülne sor.

76 Másrészt a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 50. §-a (3) bekezdésének b) pontja, valamint 58. §-ának (2) bekezdése szerint a csődegyezségi eljárás megindításának lehetővé kell tennie a bíróság számára, hogy a csődegyezségi tárgyalás során megállapíthassa, hogy kik azok az érintett hitelezők, akik elfogadják a csődegyezségi ajánlatot, és kik azok, akik nem. A bíróság csak akkor hagyhatja jóvá a csődegyezséget, ha teljesülnek a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 58a. és 58b. §-ában meghatározott többségi feltételek, valamint tiszteletben tartja az említett törvény 60. és 61. §-ában foglalt rendelkezéseket. Következésképpen a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény rendelkezéseiből kitűnik, hogy a csődegyezséget jóváhagyó határozatot csak a csődegyezségi eljárás megindítását, valamint azt követően lehet meghozni, hogy az érintett hitelezők bizonyítékot szolgáltattak a követeléseikről, és legkésőbb a csődegyezségi tárgyaláson felhívták őket arra, hogy szavazzanak a csődegyezség mellett.

77 Továbbá a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozatának magából a szövegéből kitűnik, hogy e bíróság felhívta az érintett hitelezőket, hogy hat héten belül szolgáltassanak bizonyítékot a csődegyezségi eljárás keretében érvényesíteni kívánt követeléseikről, továbbá 2004. július 9-ére kitűzte a csődegyezségi tárgyalást, valamint megismételte a csődegyezség azon részleteit, amelyeket a felperes a 2004. március 8-i csődegyezségi ajánlatában fogalmazott meg.

78 Végül meg kell állapítani, hogy a felperes a 2005. október 24-i észrevételeiben kifejtette, hogy a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-én engedélyezte a csődegyezségi eljárás első szakaszát, vagyis az előírt összes alaki és érdemi feltétel teljesült. A felperes azt is hozzátette, hogy a csődegyezségi eljárás második szakasza a 2004. július 14-i határozat meghozatalával ért véget, amelyben a Krajský súd v Košiciach jóváhagyta a csődegyezséget.

79 A fenti 74–78. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozata nem képez a fenti 68. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, jogilag kötelező erejű aktust. A Krajský súd v Košiciach az említett határozatban annak megállapítására szorítkozott, hogy jelen esetben teljesültek a csődegyezségi eljárás megindításának feltételei.

80 Másodszor, a csődegyezségi eljárás megindításáról szóló határozat joghatásaival kapcsolatban nem vitatott, hogy a jelen esetben irányadó nemzeti jogszabályi rendelkezések értelmében e határozat a csődegyezségi eljárás teljes tartama alatt többek között megfosztja az adóst, valamint a hitelezőket attól a lehetőségtől, hogy felszámolási eljárást indítsanak. Ugyanakkor a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény 66. §-a akként rendelkezik, hogy ha az érintett hitelezők nem fogadják el a csődegyezségi ajánlatot, a bíróságnak meg kell szüntetnie a csődegyezségi eljárást. Ezen időponttól kezdve tehát az érintett hitelezőknek joguk van felszámolási eljárást indítani.

81 Harmadszor nem vitatott, hogy a szlovák adóhatóság jelen esetben privilegizált hitelezőnek minősült. Ugyanígy nem vitatott, hogy a felszámolási eljárásról és a csődeljárásról szóló törvény rendelkezései értelmében a csődegyezségi ajánlatot a privilegizált hitelezőknek el kell fogadniuk ahhoz, hogy a bíróság a csődegyezséget jóváhagyhassa. Márpedig a felperes állításával ellentétben az ügyiratból nem tűnik ki, hogy a felperes a Krajský súd v Košiciach 2004. április 29-i határozatát megelőzően a helyi adóhatóságtól bármilyen biztosítékot kapott volna a 2004. március 8-i csődegyezségi ajánlatának elfogadására vonatkozóan. Következésképpen a felperes téved, amikor azt állítja, hogy a Szlovák Köztársaság a szóban forgó intézkedést 2004. május 1-je előtt tette.

82 Végeredményben meg kell állapítani, hogy amint az a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdéséből kiderül, a szlovák hatóságok 2004-ben két alkalommal is hivatalosan kifejezésre juttatták, hogy ellenzik a felperes csődegyezségi ajánlatának elfogadását. A szlovák pénzügyminiszter 2004. január 15-i levelében felhívta a szlovák adóügyi főhivatalt, hogy ne fogadjon el olyan csődegyezségi ajánlatot, amely adótartozások elengedésével jár. Az adóügyi főhivatal 2004. július 6-i levelében felhívta a helyi adóhatóságot, hogy ne fogadja el a felperes csődegyezségi ajánlatát.

83 Az ügyiratból kétségtelenül kiderül, hogy a Špeciálny súd v Pezinku 2006. március 6-i ítéletében megállapította, hogy a 2004. január 15-i és július 6-i leveleknek nem volt jogilag kötelező ereje. Ugyanakkor még e levelek jogilag kötelező ereje hiányában is az említett ajánlásokból különösen egyértelműen kiolvasható a szlovák adóügyi főhivatal álláspontja, amely főhivatal nem csupán a felperes csődegyezségi ajánlatát ellenezte, hanem általánosabban is a Szlovák Köztársaság területén tett bármilyen adótartozás-elengedést. Következésképpen nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy a megtámadott határozatban a 2004. január 15-i és július 6-i leveleket úgy tekintette, hogy azok a felperes csődegyezségi ajánlatával kapcsolatban a szlovák hatóságok egyetértésének hiányát bizonyíthatják.

84 Mint ez az ügyiratból kiderül, a helyi adóhatóság hivatalosan csak a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyaláson adta hozzájárulását a felperes csődegyezségi ajánlatához. Nem vitatott ugyanis, hogy a Krajský súd v Košiciach a felperes hitelezőinek egyhangú hozzájárulása alapján hozta meg a csődegyezség jóváhagyásáról szóló 2004. július 14-i határozatát.

85 A szlovák adóhatóság privilegizált hitelezőként 2004. július 9-e előtt ellenezhette volna a felperes csődegyezségi ajánlatát, ami ipso iure ahhoz vezetett volna, hogy Krajský súd v Košiciachnak meg kellett volna szüntetnie a 2004. április 29-én indított csődegyezségi eljárást. Nem vitatott ugyanis a felek között, hogy a felperes egyik privilegizált hitelezőjeként eljáró helyi adóhatóság e hozzájárulásának hiányában a Krajský súd v Košiciach nem hagyhatta volna jóvá a csődegyezséget. Következésképpen a helyi adóhatóság 2004. július 9-ig megvétózhatta volna a felperes csődegyezségi ajánlatát, ebből eredően pedig jogosult lett volna akár adó-végrehajtási eljárást, akár pedig felszámolási eljárást indítani azt követően, hogy a Krajský súd v Košiciach megszüntette a csődegyezségi eljárást. Másfelől a felperes 2005. október 24-i észrevételeiből kiderül, hogy a felperes annak bizonyítása érdekében, hogy a helyi adóhatóság meggyőződése szerint az általa 2004. július 9-én jóváhagyott csődegyezség a felszámolási eljáráshoz képest előnyösebb megoldás volt, azt állítja, hogy e hatóság a csődegyezségi eljárás több szakaszában közbeléphetett volna e csődegyezség megakadályozása érdekében. Ez az állítás ellentmond a felperes azon érvének, mely szerint a szóban forgó intézkedést 2009. április 29-e előtt tették.

86 Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy jelen esetben a helyi adóhatóság csak azon időponttól, vagyis 2004. július 9-étől számítva hozta meg a felperessel szembeni követeléseinek 65%-áról történő lemondásról szóló határozatát, hogy e hatóság hivatalosan elfogadta a csődegyezségi ajánlatot. Azt a jogilag kötelező erejű aktust tehát, amelyben a szlovák hatóságok kötelezettséget vállaltak a szóban forgó támogatási intézkedés megtételére, a Szlovák Köztársaság csatlakozását követően hozták meg.

87 Következésképpen a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

4. A negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalapról, amelyek lényegében a szóban forgó intézkedésnek az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítésével összefüggő téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapulnak

Előzetes megjegyzések

88 Meg kell állapítani, hogy a negyedik jogalap abban megnyilvánuló téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapul, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb a csődegyezségi eljárásnál, az ötödik jogalap pedig azon téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az adó-végrehajtási eljárás előnyösebb a csődegyezségi eljárásnál.

89 Márpedig a megtámadott határozat (75) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a Bizottság a piacgazdasági magánhitelező kritériumát alkalmazta annak vizsgálata érdekében, hogy a szóban forgó intézkedést az EK 87. cikk (1) bekezdésének rendelkezései értelmében vett állami támogatásnak lehetett-e minősíteni. Ennek során a Bizottság azt vizsgálta, hogy a csődegyezségi eljárásból a Szlovák Köztársaság adóigazgatása részére származó előny meghaladta-e azt az előnyt, amelyhez ezen adóigazgatás felszámolási eljárás vagy adó-végrehajtási eljárás révén juthatott volna. Elegendő volt tehát, hogy e két eljárás közül csak az egyik előnyösebb legyen a csődegyezségi eljárásnál ahhoz, hogy a Bizottság arra a következtetésre jusson, hogy a piacgazdasági magánhitelező kritériumát jelen esetben nem tartották tiszteletben, következésképpen pedig a szóban forgó intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást képezett.

90 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalap, amennyiben azért kívánja megkérdőjelezni a megtámadott határozat jogszerűségét, mert az a szóban forgó intézkedést állami támogatásnak minősíti, vagy a negyedik jogalaphoz, vagy pedig az ötödik jogalaphoz kapcsolódik.

91 A megtámadott határozat jogszerűségét tehát a negyedik jogalappal, valamint – amennyiben e negyedik jogalaphoz kapcsolódnak – a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalappal összefüggésben először is annak kapcsán kell megvizsgálni, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

92 A megtámadott határozat jogszerűségét az ötödik jogalappal, valamint – amennyiben ezen ötödik jogalaphoz kapcsolódnak – a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalappal összefüggésben és annak kapcsán, hogy a Bizottság megítélése szerint az adó-végrehajtási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál, csak akkor kell második lépésben megvizsgálni, ha megállapítást nyer, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

A megtámadott határozat jogszerűségéről annak kapcsán, hogy a Bizottság megítélése szerint a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál

A negyedik jogalap keretében kifejtett érvek

–       A felek érvei

93 A felperes azt állítja, hogy a csődegyezség nem biztosít számára versenyelőnyt, mivel a szlovák adóhatóság úgy járt el, mint egy magánhitelező, akinek egyetlen szándéka a Szlovák Köztársaság bevételeinek maximálására irányult. A felperes szerint a csődegyezség nemcsak hogy nem biztosít számára „nyilvánvalóan jelentősebb előnyt”, hanem egyértelmű választási lehetőséget is képez valamennyi magánhitelező számára egyrészt a követelés részleges, viszont azonnali végrehajtása, másrészt pedig a hosszú és költséges felszámolási eljárás között, amely azzal a kockázattal is jár, hogy a hitelező csak olyan összeghez jut, amely alacsonyabb annál, mint amelyet csődegyezség keretében kapott volna. A Bizottság a megtámadott határozatban ettől eltérő következtetésre jutott, mivel a tényállás téves mérlegeléséből, téves következtetésekből, megalapozatlan feltételezésekből és alá nem támasztott állításokból indult ki, amelyeket olyan tagállam fogalmazott meg, amely tisztázatlan és gyanús okokból kezdettől fogva elismerte, hogy jogellenes állami támogatást nyújtott.

94 A felperes először is arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a szlovákiai felszámolási eljárás időtartamát, valamint a harmadik személyek által e tárgyban készített jelentéseket. A felperes azt állítja, hogy a csődegyezségi eljárás és a felszámolási eljárás közötti legszembetűnőbb különbség ezen eljárások időtartamában nyilvánul meg. Míg a csődegyezség végrehajtása során a továbbra is esedékes összegeket a következő hónapban kifizetik a hitelezőknek, addig az aktív eszközök felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételhez a hitelezők csak sokkal hosszabb eljárás eredményeként jutnak hozzá. Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésében arra szorítkozott, hogy a szlovák hatóságok véleményére utalt, mely szerint jelen esetben a hitelezők korlátozott száma és a pozitív felszámolási értékkel rendelkező aktív eszközök létezése folytán a felszámolási eljárást az átlagosnál gyorsabban folytatták volna le, e vélemény ugyanakkor nem fejtette ki, hogy e körülmények hogyan rövidíthették volna le az eljárás időtartamát. Másfelől a felperes azt állítja, hogy a Bizottság az ellenkérelmében elismerte, hogy nem próbált véleményt formálni azon kérdéssel kapcsolatban, hogy mennyi lenne a felperes aktív eszközeinek felszámolására irányuló eljárás időtartama. A Bizottság tehát a felszámolási eljárásnak a csődegyezségi eljárással történő összehasonlítása során nem vette figyelembe az „elveszett kamatokból származó bevételeket”.

95 A felperes szerint, még ha e körülmények az átlagosnál gyorsabb felszámolási eljárást is eredményezhettek volna, a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az ügy számos olyan körülményét, amelyek növelhetik az említett eljárás időtartamát. Ezzel összefüggésben a felperes azt állítja, hogy mivel a legtöbb aktív eszköze az italok előállítára és kezelésére szolgáló különleges gépi berendezés volt, a potenciális vevők száma korlátozott volt. Ezenkívül e gépi berendezések földrajzi elhelyezkedése a szállítás és a képzett személyzet szempontjából hátrányt jelentett. A felperes tehát úgy véli, hogy a Szlovákiában letelepedett jelentős párlatgyártó számára sem az ingatlantulajdonának, sem pedig a termelési eszközeinek nem volt semmilyen értéke, és azokat nagyon nehéz lett volna értékesíteni.

96 A felperes azt állítja, hogy a vizsgálat során a szlovákiai felszámolási eljárás átlagos időtartamával kapcsolatban különböző forrásokból származó információkat bocsátottak a Bizottság rendelkezésére. Először is előadja, hogy a 2005. október 24-i észrevételeinek mellékleteként csatolta a Világbank 2004. évi jelentését, amelyből kiderült, hogy a szlovákiai felszámolási eljárás átlagos időtartama kedvező esetben négy év nyolc hónap volt. Ezenkívül a Világbank 2002. évi, a keresetlevélhez mellékletként csatolt jelentéséből az is kiderül, hogy a felszámolási eljárás a legkedvezőtlenebb választás a hitelező számára, annak időtartama három és hét év közötti, továbbá a privilegizált hitelezők a követeléseik rendkívül alacsony megtérülési arányáról számoltak be, amelynek mértéke az adminisztratív költségek kifizetése után 5–10% körüli volt. Másodszor, a felperes megjegyzi, hogy a szlovák igazságügy-miniszter a 2004. évi, a Bizottsággal a felperes 2005. október 24-i észrevételeinek mellékleteként közölt jelentésében a szlovákiai felszámolási eljárás időtartamát három és hét év közöttire becsülte. Harmadszor, a H.-jelentésből kiderül, hogy [bizalmas] . Negyedszer, a Bizottság a Szlovák Köztársaság által az uniós csatlakozás érdekében teljesített előrehaladásról szóló 2002. évi és 2003. évi jelentésében arról számolt be, hogy a felszámolási és fizetésképtelenségi eljárások terén nehézségek tapasztalhatók, és javulás szükséges.

97 A felperes szerint, még ha fel is tételezzük, hogy az aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, a megtámadott határozatban feltüntetett bevételt az E.-jelentésben alkalmazott együttható alapján számították, magától értetődő, hogy még a legderűlátóbb magánhitelező is inkább azt választotta volna, hogy 225 millió SKK-t kapjon 2004 decemberében, mint esetleg 239 millió SKK-ig terjedő összeget (a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó várható teljes bevételnek megfelelő 275 millió SKK, mínusz a felszámolási eljárás költségeinek megfelelő legalább 36 millió SKK) olyan határidőn belül, amelynek tartama „az átlagosnál rövidebb idő” és hét év közé esik. A felperes azt állítja, hogy tekintettel egyrészt a csődegyezség végrehajtásának eredményeként, illetve a felszámolási eljárás keretében beszedhető összeg között fennálló 14 millió SKK különbségre, másrészt pedig a 2004 márciusában irányadó 5,1% mértékű leszámítolási kamatlábra, a felszámolási eljárás nem tarthatott volna tizenhárom és fél hónapnál tovább ahhoz, hogy a magánhitelező a csődegyezségi eljárás helyett a felszámolási eljárást válassza. Márpedig az ilyen rövid határidő jelen esetben elképzelhetetlen.

98 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a szlovákiai felszámolási eljárás költségeit, valamint a harmadik személyek által e tárgyban készített jelentéseket. Előadja, hogy az E.-jelentés szerint az ilyen eljárás keretében e költségek elérték a [bizalmas] , vagyis az aktív eszközeinek értékesítéséből származó, [bizalmas] becsült bevétel [bizalmas] , a K.-jelentés szerint pedig az ilyen eljárás keretében e költségek elérték a [bizalmas] , vagyis az aktív eszközeinek értékesítéséből származó, [bizalmas] becsült bevétel [bizalmas] . A Bizottság a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 275 millió SKK-ra becsült bevételből levonta a felszámolási eljárás költségeinek megfelelő 36 millió SKK-t, amely valójában annak a költségnek felel meg, amely a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 204 millió SKK-ra becsült bevételhez kapcsolódik. A költségeknek az említett bevételhez képest fennálló relatív aránya úgy csökken, ahogy a bevétel nő. Következésképpen a Bizottság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a K.-jelentésben feltüntetett költségek alacsonyabbak voltak az E.-jelentésben szereplő költségeknél. A felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság a szlovákiai felszámolási eljárásnak a Világbank 2004. évi jelentésében becsült, az aktív eszközök ezen eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel 18%-ának megfelelő költségéből kiindulva megállapította, hogy a 2004. június 7-i adatok alapján a várható teljes bevétel a csődegyezségből származó bevételnél alacsonyabb volt, vagy annak felelt meg. A Bizottság azon érve, mely szerint a felszámolóbiztos folytatta volna a termelést, nem „meggyőző”, mivel a felperes alkoholtermékek és párlatok előállítására és kezelésére vonatkozó engedélyét visszavonták, a továbbiakban tehát nem állíthatott elő párlatokat.

99 Harmadszor, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt a többletmunkát és igazgatási költségeket, amelyekkel a felperesnek a felszámolási eljárás megindítása esetén szembesülnie kellett volna. Azt állítja, hogy nem csupán a munkavállalói munkabéreit és a működési költségeket kellett volna tovább fizetnie, hanem valószínűleg fokozatosan meg kellett volna szüntetnie a munkaszerződéseket is, ennek következtében pedig végkielégítéseket kellett volna fizetnie.

100 Negyedszer, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a párlatok szlovákiai piacán kialakult azon precedenst, amelyet egy ésszerűen gondolkodó magánhitelezőnek figyelembe kellett volna vennie. Ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy a 2005. október 24-i észrevételeiben felhívta a Bizottság figyelmét a Liehofruct White Lady Distillery, s.r.o. Levoča (a továbbiakban: Liehofruct) ellen elrendelt felszámolási eljárásra. A felperes azt állítja, hogy hozzá hasonlóan e vállalkozás korábban az állam tulajdonában lévő lepárlóüzem tulajdonosává vált, és hozzáteszi, hogy „ebben az esetben is az adóhatóság volt a legfontosabb hitelező”. A felperes megjegyzi, hogy a Liehofruct elleni felszámolási eljárás 1999 júliusában kezdődött, továbbá hogy az aktív eszközeit csak tíz árverési forduló után sikerült értékesíteni, melyek során a legmagasabb ajánlatok nem haladták meg a vállalkozás becsült értékének 30%-át, valamint hogy az eljárás még nyolc év után sem fejeződött be. A felperes szerint mindez bizonyítja, hogy a Szlovákia keleti részén található, elavult felszereléssel rendelkező lepárlóüzemre nem könnyű vevőt találni.

101 A felperes a Bizottság azon érvére adott válaszként, mely szerint a felperes nem fejtette ki, hogy a Liehofruct elleni felszámolási eljárás mennyiben lenne hasonló a saját felszámolási eljárásához, előadja, hogy a Bizottság feladata lett volna a konkrétan e kérdésre vonatkozó vizsgálatot lefolytatni, a cselekvésének elmulasztása pedig nyilvánvaló hibát képez. A felperes a Bizottság azon állítását is vitatja, mely szerint az aktív eszközöket piaci áron értékesítették. A felperes szerint minden ésszerűen gondolkodó magánhitelező arra számít, hogy az adósa aktív eszközeinek a felszámolási eljárás keretében elért eladási ára a rendes piaci ár alatt marad.

102 Ötödször, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a szlovák igazságügy-miniszter 2004. évi, a fenti 96. pontban hivatkozott jelentését, mely szerint a privilegizált hitelezőknek felszámolási eljárás keretében nagyon ritkán sikerül a fizetésképtelen adóssal szemben fennálló követeléseik 5–10%-ánál többet behajtaniuk. Márpedig e borúlátó megállapítás ellentmond annak a rendkívül derűlátó értékelésnek, amelyet a szlovák hatóságok a jelen ügyben a felszámolási eljárással kapcsolatban kialakítottak. A Bizottság tehát nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el azáltal, hogy ezt az ellentmondást nem vette észre.

103 A felperes a válaszban emlékeztet arra, hogy a likvid eszközök összegének [bizalmas] értékelése figyelembe vette azokat a fizetési haladékokat, amelyeket az Old Herold a csődegyezségi ajánlatot követően adott neki, és amelyek összege eredetileg 2004 júliusában vált esedékessé. A felperes, anélkül hogy e likvid eszközök létezését vitatná, azt állítja, hogy az Old Heroldot mint hitelezőt a felszámolási eljárás keretében is ki kellett volna fizetni. Az ésszerűen gondolkodó magánhitelező tehát nem számított volna arra, hogy az állóeszközöket, a készleteket és a rövid lejáratú követeléseket 63,3 millió SKK-nál magasabb összegért sikerül értékesíteni, mindezt pedig a bérköltségek, az adminisztratív és bírósági kiadások, valamint az olyan meglévő hitelezőknek járó kifizetések levonása után, mint az Old Herold. A felperes végül azt állítja, hogy az a hozzávetőleg [bizalmas] , amely a készleteinek az Old Herold részére történő értékesítéséből folyt be, az Old Herolddal kötött hosszú távú megállapodáson, valamint azon alapult, hogy az Old Herold bízott a csődegyezség sikerében. Az Old Herold az említett készleteket nem fizetésképtelen helyzetben vásárolta meg. Következésképpen nem helyes e forrásokat a felszámolási eljárásból származó „lehetséges pénzügyi előnyök” becslése keretében figyelembe venni.

104 A felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság azon állítása, mely szerint a likvid eszközöket illetően az adóvégrehajtás egyszerű elvonás útján megoldható lett volna, nem releváns, mivel az említett likvid eszközök mindenképp a szlovák adóhatóság részére voltak fenntartva.

105 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által a negyedik jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

–       A Törvényszék álláspontja

106 Először is emlékeztetni kell arra, hogy – amint ez a fenti 49. pontban megállapítást nyert – az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak.

107 Ezt követően meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy a szóban forgó intézkedés, amely abban nyilvánul meg, hogy a hitelezők az általuk jóváhagyott csődegyezség keretében elengedik a felperes adótartozását, előnyt biztosít a felperesnek. Ezzel szemben a felek között vita áll fenn abban a kérdésben, hogy jelen esetben a felperes a piacgazdasági magánhitelező kritériumát figyelembe véve, rendes piaci feltételek mellett hozzájuthatott volna-e ilyen előnyhöz, következésképpen pedig, hogy az említett intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást képez-e.

108 Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a piacgazdasági magánhitelező kritériumának alkalmazása – hasonlóan a piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazásához – a Bizottság részéről összetett gazdasági értékelést tesz szükségessé, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ennek bírósági felülvizsgálata annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy tiszteletben tartották-e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, helytállóan állapították-e meg a tényállást, nem történt-e nyilvánvaló hiba e tények értékelése során, illetve nem történt-e hatáskörrel való visszaélés (lásd a Bíróság C-525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-9947. o.] 59. pontjában megerősített, a Törvényszék T-36/99. sz., Lenzing kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3597. o.] 150. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

109 Emlékeztetni kell arra is, hogy jóllehet a Bíróság elismeri a Bizottság gazdasági kérdésekben fennálló mérlegelési jogkörét, ez nem jelenti azt, hogy az uniós bíróság nem vizsgálhatja felül a gazdasági jellegű tények Bizottság általi értelmezését (a Bíróság C-12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-987. o.] 39. pontja, valamint a fenti 108. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Lenzing ügyben hozott ítélet 56. pontja).

110 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis az uniós bíróságnak nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák-e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják-e a belőlük levont következtetéseket (lásd ebben az értelemben a 98/78. sz. Racke-ügyben 1979. január 25-én hozott ítélet [EBHT 1979., 69. o.] 5. pontját; a C-16/90. sz. Nölle-ügyben 1991. október 22-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-5163. o.] 12. pontját, valamint a C-326/05. P. sz., Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6557. o.] 76. pontját). E felülvizsgálat keretében azonban az uniós bíróság nem helyettesítheti a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával (a Bíróság C-323/00. P. sz., DSG kontra Bizottság ügyben 2002. április 25-én hozott végzésének [EBHT 2002., I-3919. o.] 43. pontja).

111 Végül, ha valamely uniós intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, akkor bizonyos eljárási garanciák tiszteletben tartásának ellenőrzése alapvető fontosságú. A Bíróság így kifejtette, hogy e garanciák között szerepel az adott eset valamennyi lényegi elemének az illetékes intézmény által elvégzendő alapos és külső befolyástól mentes vizsgálatára, valamint a határozatának megfelelő indokolására vonatkozó kötelezettség (a C-269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-5469. o.] 14. pontja, valamint a C-258/90. és C-259/90. sz., Pesquerias De Bermeo és Naviera Laida kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. május 7-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-2901. o.] 26. pontja).

112 Következésképpen a megtámadott határozat jogszerűségének abból a szempontból történő felülvizsgálatát, hogy a Bizottság megítélése szerint a piacgazdasági magánhitelező kritériuma nem teljesült, annak ellenőrzésére kell korlátozni, hogy a Bizottság a tények mérlegelése során követett-e el nyilvánvaló hibát.

113 Másodszor, e jogszerűségi felülvizsgálat elvégzése érdekében jelen esetben többek között az alábbi négy szempontot kell figyelembe venni.

114 Az első szempont a szóban forgó intézkedést tevő szlovák adóhatóság – végeredményben nem vitatott – hitelezői jogállása. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adótartozást elengedő közjogi szervezetet olyan magánhitelezővel kell összehasonlítani, aki pénzügyi nehézségekkel küzdő adóstól próbálja visszakövetelni a neki járó összegeket. A hitelezői jogállást ugyanis meg kell különböztetni az – akár általános, akár ágazati – strukturális politikát folytató és a befektetett tőke hosszú távú megtérülésének célja által vezetett piacgazdasági magánbefektető jogállásától (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T-152/99. sz., HAMSA kontra Bizottság ügyben 2002. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-3049. o.] 167. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

115 A második szempont a szóban forgó intézkedést tevő állami hatóságnak a felek között nem vitatott privilegizált hitelezői jogállása. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy ha a pénzügyi helyzetének jelentős romlásával szembesülő vállalkozás a helyzetének helyreállítása és a felszámolásának elkerülése érdekében az adósságainak rendezésére irányuló megállapodásra vagy megállapodássorozatra tesz ajánlatot a hitelezőinek, minden egyes hitelező abba a helyzetbe kerül, hogy választania kell egyrészt a megállapodásra irányuló javaslatban felajánlott összeg, másrészt pedig azon összeg között, amelyet a vállalkozás esetleges felszámolásának eredményeként várhatóan behajthat. E választást számos tényező befolyásolja, mint például a következők: a hitelező követelését jelzálogjog biztosítja-e, illetve privilegizált hitelezőről vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelezőről van-e szó; a hitelezőt megillető esetleges biztosítékok jellege és mértéke; a hitelező hogyan ítéli meg a vállalkozás helyzete rendeződésének esélyeit, valamint felszámolás esetén a hitelező milyen összeghez jutna (a fenti 114. pontban hivatkozott HAMSA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 168. pontja).

116 A harmadik szempont a Bizottság által azzal kapcsolatban végzett becslés különösen óvatos jellege, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből mekkora bevétel származott volna. Ezzel összefüggésben a Törvényszék megállapítja, hogy a felszámolási eljárásból származó, a Bizottság által a megtámadott határozat 4. táblázatában becsült 275 millió SKK összegű bevétel a lehető legalacsonyabb becslésen alapult. A felperesnek az említett táblázatban feltüntetett aktív eszközei könyv szerinti értéke ugyanis egyfelől nagyrészt a felperes által közölt adatokon, másfelől pedig a 2004. június 17-i adatokat illetően a szlovák adóhatóság által a felperes helyiségeiben 2004. június 21-én végzett ellenőrzés eredményein alapult.

117 Ezzel összefüggésben egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes nem vonja kétségbe a szlovák adóhatóság által a 2004. június 21-i ellenőrzés során megállapított adatok megalapozottságát. Másrészt az aktív eszközök értékelése során a Bizottság nem csupán rendkívüli óvatosságot tanúsított – amint ez különösen a megtámadott határozat 20. és 23. lábjegyzetéből kiderül –, hanem e táblázatban – amint ez a megtámadott határozat (84)–(87) preambulumbekezdéséből kiderül – az E.-jelentésben alapul vett értékesítési együtthatókat is alkalmazta, annak ellenére, hogy ezen együtthatókat túl alacsonynak találta.

118 Másfelől a Bizottság a megtámadott határozat 4. táblázatában a felperes állóeszközvagyonának felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételt a 2004. június 17-i állapot szerint 90 millió SKK-ra becsülte, miközben e vagyon könyv szerinti értéke elérte a 200 millió SKK-t. Ugyanakkor a Bizottság – amint ez kiderül a megtámadott határozat (87) preambulumbekezdéséből – azt állítja, hogy mivel e követelések maga a felperes szerint is legalább 194 millió SKK erejéig biztosítva voltak, azon bevétel összegének, amelyhez a felperes az állóeszközvagyon felszámolásának eredményeként hozzájuthatott volna, legalább az említett biztosított követelések értékét el kellett volna érnie. Pedig a Bizottság arra is ügyelt, hogy a megtámadott határozat 4. táblázatában az E.-jelentésben alapul vett értékesítési együtthatót alkalmazza.

119 Végül a Bizottság a megtámadott határozat 4. táblázatában az E.-jelentésben alapul vett 20%-os értékesítési együtthatót alkalmazta a felperes készleteinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel számítása során, miközben az említett készletek könyv szerinti értéke 2004. június 17-én 125 millió SKK-val csökkent, vagyis a 2004 márciusában meglévő készletekhez képest 60%-os csökkenés következett be.

120 Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a felperes készleteinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel 2004. június 17-i, a megtámadott határozat 4. táblázata szerinti értékelése azt a szigorú értelemben vett minimumot képezte a Bizottság számára, amelyet egy magánhitelező figyelembe vett volna annak mérlegelése során, hogy a 2004. július 9-én jóváhagyott csődegyezséghez képest a felszámolási eljárás milyen előnyökkel járt volna.

121 A negyedik szempont a felperes adótartozásának részleges elengedése. A felszámolási eljárás ugyanis a csődegyezségi eljárással ellentétben nem teszi lehetővé, hogy az adós a hitelezőjétől tartozáselengedésben részesüljön. Más szavakkal, ha a felszámolási eljárás végén az adós aktív eszközeinek értékesítéséből származó bevétel nem volt elegendő valamennyi hitelező kielégítéséhez, e hitelezők továbbra is követelhetik, hogy az adós fizesse meg a fennmaradó összeget.

122 A felperes által a negyedik jogalapjának alátámasztása érdekében előadott érveket tehát a fenti megfontolások alapján kell megvizsgálni.

123 Először is, a felperes arra alapított érvével kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a szlovákiai felszámolási eljárás időtartamát és a harmadik személyek által e tárgyban készített jelentéseket, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésében nem csupán arra utalt, hogy a Szlovák Köztársaság szerint a felszámolási eljárás időtartama a jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel az átlagosnál rövidebb lett volna, hanem a megtámadott határozat (40) preambulumbekezdésében azt is megemlítette, hogy a felperes szerint a felszámolási eljárás Szlovákiában átlagosan három és hét év közötti ideig tart. A Bizottság kifejtette, hogy a felperes olyan szlovák társaság körülményeire, statisztikáira és példájára alapította az álláspontját, amely az övéhez hasonló helyzetben volt. Következésképpen nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy e kérdést és a felperes ezzel kapcsolatos álláspontját figyelmen kívül hagyta volna.

124 Ezenkívül a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokkal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy maguk a felperes által közölt adatok nem felelnek meg a hitelesség és a következetesség követelményeinek. A felperes által a szlovákiai felszámolási eljárás időtartamával kapcsolatban a Bizottság elé terjesztett becslések ugyanis általánosak voltak, és nem vették figyelembe a jelen ügy sajátosságait. Hasonlóképp, e becslések egyes esetekben megközelítőek voltak, illetve bizonyos esetekben nem feleltek meg egymásnak. A felperes ugyanis a fenti 96. pontban említett négy jelentésre hivatkozik, amelyekben ezt az időtartamot négy év nyolc hónapra, három és hét év közé eső időre, illetve több mint hat évre becsülték.

125 A felperes által hivatkozott többi jelentést a Szlovák Köztársaság által az uniós csatlakozás érdekében teljesített előrehaladásról szóló 2002. évi és 2003. évi bizottsági jelentések képezik. A felperes szerint a Bizottság e jelentésekben utalt a szlovákiai felszámolási és fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos nehézségekre, valamint a javulás szükségességére. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a Bizottság e jelentései általában a szlovákiai felszámolási eljárásra vonatkoznak, anélkül hogy figyelembe vennék a jelen ügy sajátosságait.

126 Másfelől meg kell jegyezni, hogy a felperes elmulasztotta megemlíteni a K.-jelentés arra vonatkozó megállapításait, hogy a vele kapcsolatos felszámolási eljárás meddig tarthatott volna. E jelentés, amelyet a jelen ügyben maga a felperes csatolt, az említett időtartamot „(a feltételektől és a felszámolóbiztos munkájától függően) hozzávetőleg két évre” becsülte. Márpedig meg kell állapítani, hogy azon kívül, hogy a felszámolási eljárás időtartamával kapcsolatos ez utóbbi becslés nyilvánvalóan sokkal derűlátóbb, mint a felperes által csatolt többi becslés, még kifejezetten a felperesre is vonatkozik.

127 Azt is meg kell állapítani, amint azt a Bizottság is állítja, hogy ha az adós hitelezőinek száma – mint a jelen ügyben is – alacsony, és pozitív felszámolási értékkel rendelkező aktív eszközök vannak, a felszámolási eljárás az átlagosnál gyorsabban lefolytatható. Ez a jelen esetben annál is inkább igaz, hogy a felek között nem vitatott, hogy a szlovák adóhatóságnak a felperessel szemben fennálló követelése a felperes passzív eszközeinek hozzávetőleg 99%-át tette ki, az említett adóhatóság pedig privilegizált hitelező volt. Ebből következik, hogy a szlovák adóhatóságnak meghatározó befolyása volt a felszámolási eljárás időtartamára. A felperes kétségkívül azt állítja, hogy a legtöbb aktív eszközének jellemzői, földrajzi elhelyezkedése és elavultsága nehezebbé tette volna a vevő keresését, következésképpen pedig lelassította volna a felszámolási eljárást. Ugyanakkor – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (88) preambulumbekezdésében megjegyezte – több tényező, különösen pedig az, hogy a felperes termelésre szolgáló egyes aktív eszközei az alkoholtermékek és párlatok előállítására és kezelésére vonatkozó engedély visszavonását követően is vevőre találtak, azt bizonyítja, hogy a felperes ezen állítása nem megalapozott.

128 Végül azon kérdéssel kapcsolatban, hogy még a legderűlátóbb magánhitelező is azt választotta volna-e, hogy inkább 225 millió SKK-t kapjon 2004 decemberében, mint adott esetben 239 millió SKK-ig terjedő összeget olyan határidőn belül, amelynek tartama „az átlagosnál rövidebb idő” és hét év közé esik, mint az a fenti 116–120. pontban megállapítást nyert, emlékeztetni kell arra, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, a Bizottság által 275 millió SKK-ra becsült bevétel a lehető legalacsonyabb becslésen alapult. Következésképpen a felperes által a felszámolási eljárás időtartamára tekintettel végzett, azon bevételre vonatkoztatott számítás, amelyet egy magánhitelező a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítésének eredményeként az érvényesítendő hitelkamatokat figyelembe véve elérhetett volna, irreleváns a jelen ügy körülményei, különösen pedig azon óvatosság folytán, amelyet a Bizottság az említett bevétel értékelése során tanúsított.

129 A fenti megfontolásokból következik, hogy a Bizottság a felszámolási eljárás időtartamával kapcsolatban nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát.

130 Másodszor, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint a Bizottság nem vette figyelembe a szlovákiai felszámolási eljárás költségeit és a harmadik személyek által e tárgyban készített jelentéseket, a felperes azt állítja, hogy az E.-jelentés szerint e költségek az aktív eszközeinek ilyen eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 204 millió SKK-ra értékelt bevétel 22%-át, a K.-jelentés szerint pedig az aktív eszközeinek ilyen eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 78 millió SKK-ra értékelt bevétel 28%-át tették ki.

131 Ezzel összefüggésben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes által állított 28%-os mérték nyilvánvalóan helytelen. Mint ugyanis a K.-jelentésből kiderül, a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételt a III. sz. változat szerint 100 millió SKK-ra becsülték. E bevétel számítása során a könyvvizsgáló levonta a felszámolási eljárás költségeinek megfelelő 22 millió SKK-t. E költségek tehát a felperes aktív eszközei ilyen eljárás keretében történő értékesítésének 22%-át, nem pedig a felperes állítása szerinti 28%-át tették ki.

132 Másfelől a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 275 millió SKK-ra becsült bevételből az ilyen eljárás költségei jogcímén 36 millió SKK-t vont le. A felperes szerint viszont e 36 millió SKK összeg az aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó azon bevételhez kapcsolódó költségnek felelt meg, amelyet 204 millió SKK-ra értékeltek.

133 Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdésében az alábbi megállapításokat tette:

„Az [E.-jelentés] megbízhatóságát az is befolyásolja, hogy milyen módon számolta ki a végelszámolási [helyesen: felszámolási] eljárással összefüggő különböző illetékeket, amelyekkel csökkenne az aktívák eladásából származó összbevétel. Míg az [E. iroda] 45 millió SKK-t vont le illetékek címén, a [felperes] által benyújtott okiratokban 36 millió SKK szerepelt, és [a belső könyvvizsgálója, K.] becslése legfeljebb 22 millió SKK-t feltételezett. Ezek az eltérések kételyeket támasztanak az [E. iroda] becsléseinek pontosságával kapcsolatban az illetékek összegét, és ezzel a végelszámolási eljárás esetében megszerezhető bevételek összegét illetően is. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy a [felperes] 2004. június 17-i helyzetére való tekintettel 36 millió SKK illeték esetében is magasabb lenne a bevétel végelszámolási [helyesen: felszámolási] eljárásban, mint a javasolt csődegyezség révén.”

134 A felperes kétségkívül megalapozottan kifogásolja a Bizottsággal szemben, hogy a felszámolási eljárás költségeire vonatkozó, az E.-jelentésben és a K.-jelentésben számított két értéket annak figyelembevétele nélkül hasonlította össze, hogy ezen értékeket két olyan abszolút érték, vagyis a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, az említett jelentésekben becsült bevétel arányában számították, amelyek nem voltak összehasonlíthatók. Következésképpen a felperes azokat az okokat is megalapozottan kifogásolja, amelyek alapján a Bizottság mellőzte az említett jelentések e kérdéssel kapcsolatos adatait. Mint a fenti 130. és 131. pontból kiderül, a felszámolási eljárás költségei a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel ugyanezen jelentésekben szereplő becsült értékének 22%-át tették ki.

135 Ugyanígy megalapozatlanként el kell utasítani a Bizottság által felhozott azon érvet is, mely szerint a felperes a vizsgálati eljárás során annak előadására szorítkozott, hogy a 203,6 millió SKK összegű bevételhez képest a felszámolóbiztos díja 1,9% lett volna, anélkül hogy megjelölte volna az összes többi költség várható szintjét. A felperes 2005. október 24-i észrevételeinek 50. pontjából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a felperes azt állította, hogy a felszámolási eljárás hozzávetőleg 18%-ra becsült költségei 32 millió SKK-t tettek ki, mégpedig a felszámolóbiztos 3,8 millió SKK-ra (vagyis a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 203,6 millió SKK-ra becsült bevétel 1,9%-ára) becsült díján felül.

136 Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdésében nem csupán kifejezetten figyelembe vette azt, hogy a felperes a felszámolási eljárás költségeként 36 millió SKK összeget jelölt meg, hanem azt is kifejtette, hogy még ha a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételből le is vonjuk e költségeket, a szlovák hatóságok által kapott összeg akkor is magasabb lett volna a csődegyezségi ajánlat keretében javasolt összegnél. A felperes 2005. október 24-i észrevételeinek 50. pontjából kiderül, hogy a felszámolási eljárás költségeit 36 millió SKK-ra tevő becslés a felszámolóbiztos díjának és a felszámolás díjának összesítéséből származott (3,8 millió SKK + 32 millió SKK = 35,8 millió SKK). Másfelől nem vitatható, hogy a felszámolási eljárás költségeinek e becslése a felperes aktív eszközeinek az említett felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 204 millió SKK-ra becsült bevételen alapult.

137 Márpedig – amint azt a beadványaiban maga a felperes is elismeri – a felszámolási eljárás költségeinek az adós aktív eszközei ilyen eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételhez képest fennálló relatív aránya úgy csökken, ahogy az említett bevétel nő. A Bizottság tehát azáltal, hogy a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, 275 millió SKK-ra becsült bevételből levonandó összegként 36 millió SKK-t vett alapul, a felszámolási eljárás költségeinek az említett bevétel 13%-ával is megegyező részéből indult ki (275 millió SKK – 36 millió SKK = 239 millió SKK). Ha a Bizottság az ugyanezen bevétel 18%-ának megfelelő összeget, vagyis azt a mértéket vonta volna le, amelyet a felperes a Világbank 2004. évi jelentése alapján megfelelőnek vél, ténylegesen arra a megállapításra kellett volna jutnia, hogy a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel a hozzá kapcsolódó költségek levonása után 225,5 millió SKK lett volna. Ugyanakkor, jóllehet ez az összeg szinte megegyezik a csődegyezség végrehajtásaképpen a hitelezőknek megfizetett összeggel, figyelembe kell venni azt, hogy – amint az a fenti 116–120. pontban megállapítást nyert – a Bizottság a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel becslése során rendkívüli óvatosságot tanúsított. Meg kell tehát állapítani, hogy jelen esetben az az összeg, amelyet a szlovák hatóságok a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítése útján, a hozzá kapcsolódó költségek levonása után kaphattak volna, mindenképp magasabb volt annál az összegnél, amelyhez a csődegyezség végrehajtásaképpen jutottak. A fenti érvekből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor megállapította, hogy a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel a hozzá kapcsolódó költségek levonása után is kedvezőbb lett volna, mint a szlovák hatóságok által a csődegyezség végrehajtásaképpen kapott összeg.

138 Harmadszor, nem fogadható el a felperes azon érve, mely szerint a Bizottság nem vette figyelembe azt a többletmunkát és igazgatási költségeket, amelyekkel a felperesnek a felszámolási eljárás megindítása esetén szembesülnie kellett volna. A felperes állításait ugyanis nem támasztja alá semmilyen bizonyíték. Ezenkívül a felperes nem vitatja, hogy – amint azt a Bizottság állítja – annak ellenére, hogy 2004. március 6-án elvesztette az alkoholtermékek és párlatok előállítására és kezelésére vonatkozó engedélyét, tovább gyakorolta azokat az egyéb gyártási és forgalmazási tevékenységeit, amelyek szükségképpen olyan üzleti forgalmat eredményeztek, amely fedezhette volna a személyzeti és igazgatási költségek egy részét.

139 Negyedszer, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint a Bizottság nem vette figyelembe a párlatok szlovákiai piacán kialakult precedenst, vagyis a Liehofruct ellen elrendelt felszámolási eljárást, meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban nem hagyta figyelmen kívül e precedenst.

140 Egyrészt ugyanis a megtámadott határozat (40) preambulumbekezdéséhez fűzött 9. lábjegyzetben a Bizottság a felperes által a szlovákiai felszámolási eljárás időtartamával és a felperes aktív eszközei felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétellel kapcsolatban előadott érveket illetően megállapította, hogy „a [felperes] példaként említi azt a társaságot, amely hasonló aktívákkal rendelkezik és ugyanabban a szektorban működik […]”. Márpedig a felperes 2005. október 24-i észrevételeiből kiderül, hogy az általa hivatkozott egyetlen szlovákiai precedens a Liehofructot érinti. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban említett példa a Liehofruct felszámolására utal.

141 Másrészt a felperes 2005. október 24-i észrevételeinek 43. pontjából kiderül, hogy a felperes a vizsgálati eljárás e szakaszában nem közölte a Bizottsággal azokat az információkat, amelyek lehetővé tették volna annak megállapítását, hogy – amint azt a felperes állítja – a Liehofruct helyzete hasonló volt az ő helyzetéhez.

142 Másfelől a felperes téved, amikor azt állítja, hogy a Bizottság feladata lett volna e kérdéssel kapcsolatban vizsgálatot folytatni, ennek elmulasztása pedig nyilvánvaló hibát képez. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a Bizottság nem köteles hivatalból és feltételezések alapján vizsgálni, hogy milyen tényeket lehetett volna közölni vele (lásd a fenti 48. pontban hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját és az ennek kapcsán ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

143 Végül, ellentétben a felperes állításával, a Bizottság beadványaiból nem következik, hogy a Bizottság azt állítaná, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből ezen eszközök piaci árával megegyező összeg származott volna. Az ellenkérelem 123. pontjából ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság kizárólag azt állította, hogy a szlovák adóhatóság a privilegizált hitelezői minőségére tekintettel a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó azon bevételnek közel 100%-ához hozzájuthatott volna, amelyet az ellenkérelem 123. pontját megelőző táblázat az értékesítési együtthatók alkalmazása után a piaci értékre becsült. Ezenkívül – amint ez a megtámadott határozatból, különösen pedig annak 4. táblázatából kiderül – a Bizottság nem vitatta, hogy a felperes aktív eszközei piaci értékének felmérése érdekében ezen eszközök könyv szerinti értékére értékesítési együtthatót kellett alkalmazni.

144 Ötödször, a felperes arra alapított érvével kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a szlovák igazságügy-miniszter 2004. évi jelentését, mely szerint a privilegizált hitelezőknek felszámolási eljárás keretében nagyon ritkán sikerül a fizetésképtelen adóssal szemben fennálló követeléseik 5–10%-ánál többet behajtaniuk, meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság állítja – az említett jelentés általános jellegű volt, és nem a felperes sajátos helyzetének, valamint a felperes fő hitelezőjeként eljáró szlovák adóhatóság jellemzőinek mérlegelésére irányult. Ezenkívül a szóban forgó intézkedés vizsgálatára irányuló eljárás keretében a Szlovák Köztársaság által a Bizottsággal közölt információk szükségképpen a felperes egyedi helyzetére vonatkoztak, és a felperes fő hitelezőjének egyedi jellemzőit vették figyelembe. Nem kifogásolható tehát a Bizottsággal szemben, hogy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el azáltal, hogy nem vette figyelembe a szlovák igazságügy-miniszter 2004. évi jelentését.

145 Végül, hatodszor, a felperes azon állításával kapcsolatban, mely szerint az általa sem vitatott azon becslés, amely a likvid eszközeinek 2004. június 17-i összegét [bizalmas] értékelte, figyelembe vette azt a fizetési haladékot, amelyet az Old Herold a csődegyezségi ajánlatot követően adott neki, meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság megjegyzi – ezt az állítást az ügyiratban foglalt egyetlen olyan adat sem támasztja alá, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a likvid eszközöknek az ilyen fizetési haladékból eredő részét.

146 Mindenekelőtt ugyanis az ügyiratból nem derül ki, hogy a felperes az eljárás során figyelmet fordított volna arra, hogy konkrétan erről a kérdésről tájékoztassa a Bizottságot. Továbbá a Bizottsággal azonos módon meg kell állapítani, hogy zavarosak, sőt ellentmondásosak azok az igazolások, amelyeket a felperes a beadványaiban a likvid eszközök azon összegének értékelése érdekében próbál előadni, amely az Old Herold által a felperesnek adott fizetési haladékból ered.

147 Ezzel összefüggésben a Bizottsággal azonos módon meg kell jegyezni, hogy a felperes a keresetlevélben azt állítja, hogy az Old Herold követelése 2004. július 31-én [bizalmas] volt, valamint, hogy e követelés tovább emelkedett, a csődegyezség 2004 decemberében történő teljesítésekor pedig elérte a [bizalmas] . Ezért a felperes ellentmond önmagának, amikor jelenleg azt állítja, hogy a 2004. június 17-én rendelkezésére álló likvid eszközök összességét vagy azok jelentős részét nem lehetett figyelembe venni, mivel azok az Old Herold által részére biztosított fizetési haladékból származtak. Végeredményben az, hogy a felperes az ötödik jogalap alátámasztása érdekében a fenti 104. pontban említettek szerint azt állítja, hogy e likvid eszközök mindenképp a szlovák adóhatóság részére voltak fenntartva, csak megerősíti az e kérdésre vonatkozó érveinek zavarosságát és ellentmondásosságát. Az eddigi megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nyilvánvalóan nem tudja alátámasztani azokat az indokokat, amelyek alapján a 2004. június 17-én rendelkezésére álló likvid eszközöket egy esetleges felszámolási eljárás keretében nem lehetett volna figyelembe venni.

148 Másfelől a megtámadott határozat 4. táblázatában foglalt adatokból – amely táblázatot, mint az a megtámadott határozat (80) és (82) preambulumbekezdéséből kitűnik, többek között az értékesítési együtthatóból és a 2004. március 31-i helyzetet illetően az E.-jelentésben szereplő adatokból kiindulva állítottak össze – kiderül, hogy egyrészt a felperes készleteinek könyv szerinti értéke 2004. március 31-e és június 17-e között 125 millió SKK-val, vagyis valamivel több mint 40%-kal csökkent. Így a felperes készleteinek értékesítési feltételei e két időpont között sokkal kedvezőbbek voltak az E.-jelentésben foglaltaknál, amely a készletek vonatkozásában 20%-os értékesítési együtthatót alkalmazott. Másrészt a felperes likvid eszközeinek könyv szerinti értéke március 31-e és június 17-e között 111 millió SKK-val nőtt. E körülmények között, valamint a felperes által ezzel összefüggésben közölt bármilyen információ hiányában nem kifogásolható a Bizottsággal szemben, hogy úgy ítélte meg, hogy a likvid eszközök e növekedése a készletek ezen időszakban történő értékesítéséból eredt. Emellett a felperes nem vitatja, hogy a készleteinek az Old Herold részére történő értékesítéséből származó bevétel [bizalmas] volt. Ugyanakkor azt állítja, hogy ez az értékesítés az Old Herolddal kötött hosszú távú megállapodáson, valamint azon alapult, hogy az Old Herold bízott a csődegyezség eredményességében. Ez az állítás nem vehető figyelembe, mivel a szóban forgó intézkedés vizsgálatára irányuló eljárás során benyújtott egyetlen bizonyíték sem támasztja alá.

149 Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy mivel a felperes által a negyedik jogalapjának alátámasztása érdekében felhozott egyik érv sem megalapozott, a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el, amikor úgy ítélte meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

150 Ezenkívül a megtámadott határozat annak mérlegelésével összefüggő vizsgálata, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb-e a csődeljárásnál, nem teszi lehetővé a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségének, valamint megbízhatóságának és koherenciájának megkérdőjelezését. Épp ellenkezőleg, az említett bizonyítékok olyan releváns adatok összességét képezik, amelyeket a Bizottság megalapozottan használt fel azon következtetés alátámasztásához, mely szerint a piacgazdasági magánhitelező kritériuma jelen esetben nem teljesült.

151 Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy a negyedik jogalap keretében kifejtett érveket – amennyiben azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság tévesen jutott arra a megállapításra, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál – mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

A hatodik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvek

–       A felek érvei

152 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság annak bizonyítása helyett, hogy a Szlovák Köztársaság nem magánhitelezőként járt el, kizárólag a felperes álláspontját alátámasztó bizonyítékok hiányából indult ki, ezáltal pedig a bizonyítási terhet tévesen a felperesre hárította. A felperes szerint a Bizottság nem vette figyelembe „a [Bíróság] által a magánhitelező kritériumának alkalmazásával kapcsolatban kialakított jogi szabályokat” sem.

153 Pontosabban, annak mérlegelése során, hogy az adótartozás elengedése versenyszempontból előnyt biztosít-e a kedvezményezettnek, a Bizottság többek között – amint ez a fenti 114. pontban hivatkozott HAMSA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170. pontjából kiderül – azt köteles meghatározni, hogy e tartozáselengedés nyilvánvalóan nagyobb mértékű-e annál, mint amelyet egy óvatos és borúlátóan vélekedő magánhitelező nyújtott volna. A felperes szerint a Bizottság feladata, hogy azon következtetésének alátámasztása érdekében, mely szerint a piacgazdasági magánhitelező kritériuma jelen esetben nem teljesült, ezért pedig az adótartozás-elengedés állami támogatást képez, olyan „objektív gazdasági jellegű bizonyítékot” szolgáltasson, amelyet a Törvényszék vizsgálhat. Sem az érintett tagállamnak, sem pedig az említett adótartozás-elengedés kedvezményezettjének nem feladata annak bizonyítása, hogy nem állami támogatásról van szó.

154 Márpedig jelen esetben a Bizottság nem csupán téves következtetéseket vont le a független harmadik személyek által készített azon jelentéseket illetően, amelyeket a felperes a rendelkezésére bocsátott, hanem azt a kötelezettségét is elmulasztotta teljesíteni, hogy bizonyítékokkal támassza alá azt az álláspontját, mely szerint a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál. Mindamellett a Bizottság nem bizonyította, hogy a csődegyezség nyilvánvalóan nagyobb mértékű adótartozás-elengedéssel járt, mint amelyet egy óvatos és borúlátóan vélekedő magánhitelező nyújtott volna. A felperes szerint a Bizottság az előterjesztett bizonyítékokból kiindulva annak megállapítására szorítkozott, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítése a csődegyezség végrehajtásaképpen kifizetett összegnél igen valószínűen nagyobb mértékű „jövedelmet” eredményezett volna a hitelezők számára. Hasonlóképp, a Bizottság nem vette figyelembe a Spanyol Királyság által a Refractarios Especiales SA javára elfogadott intézkedésekről szóló, 2002. november 27-i 2003/283/EK bizottsági határozatban (HL 2003. L 108., 21. o.; a továbbiakban: Refractarios Especiales határozat) megfogalmazott azon követelményt sem, mely szerint a magánhitelező óvatosan és borúlátóan vélekedve jár el. Ezért az ilyen magánhitelező nagy jelentőséget tulajdonítana a szlovákiai felszámolási eljárások „kedvezőtlen arculatának”.

155 A felperes azt is előadja, hogy a Bizottság téved, amikor a beadványaiban többször azt kifogásolja a felperessel szemben, hogy a vizsgálat során nem terjesztett elő bizonyítékokat. Ez az érv egyrészt a Bizottságnak felróható hiányosságokat, másrészt pedig azt helyezi előtérbe, hogy a Bizottság nem értette meg az EK-Szerződésből rá háruló kötelezettségeket.

156 A beavatkozó által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék teljes egészében utasítsa el a hatodik jogalap alátámasztása érdekében felhozott érveket, amennyiben azok a felszámolási eljárásra vonatkoznak.

–       A Törvényszék álláspontja

157 A hatodik jogalap keretében kifejtett érvek, amennyiben azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság tévedett, amikor megállapította, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál, a következőképpen foglalhatók össze. Egyrészt, a felperes azt kifogásolja a Bizottsággal szemben, hogy annak megállapítása során, hogy a Szlovák Köztársaság nem magánhitelezőként járt el, kizárólag abból indult ki, hogy a felperes az álláspontjának alátámasztására nem terjesztett elő bizonyítékokat. Másrészt a felperes úgy véli, hogy a Bizottság helytelenül alkalmazta a piacgazdasági magánhitelező kritériumát.

158 Először is, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint a Bizottság annak megállapítása során, hogy a Szlovák Köztársaság nem magánhitelezőként járt el, kizárólag abból indult ki, hogy a felperes az álláspontjának alátámasztására nem terjesztett elő bizonyítékokat, egyrészt meg kell állapítani, hogy – amint azt a fenti 142. pont felidézte – a Bizottság a támogatási intézkedések vizsgálata keretében nem köteles hivatalból és feltételezések alapján vizsgálni, hogy milyen tényeket lehetett volna közölni vele.

159 Másrészt az ügyiratból kiderül, hogy a pert megelőző, az EK 88. cikk szerinti eljárás során többször, nem csupán levélváltás útján, hanem a 2006. március 28-án tartott egyeztetésen is lehetővé tették a felperes számára, hogy a birtokában lévő valamennyi információt a Bizottság elé terjessze annak érdekében, hogy a Bizottságot a jövőbeli eljárását illetően tájékoztatással lássa el.

160 Harmadrészt, a megtámadott határozatból, különösen annak (78)–(92) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a Bizottság figyelembe vette a felperes által a pert megelőző, az EK 88. cikk szerinti eljárás során annak alátámasztása érdekében rendelkezésére bocsátott információkat, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel alacsonyabb lett volna a csődegyezség végrehajtásaképpen kapott összegnél.

161 Negyedrészt, a felperes azon állításával kapcsolatban, mely szerint a Bizottság nem csupán téves következtetéseket vont le a független harmadik személyek által készített, vele közölt jelentéseket illetően, hanem azt a kötelezettségét is elmulasztotta teljesíteni, hogy bizonyítékokkal támassza alá azt az álláspontját, mely szerint a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál, a fenti 123–151. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy ez az állítás nem megalapozott.

162 Ötödrészt meg kell állapítani, hogy míg a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat 38. pontjában a Bizottság csupán megjegyezte, hogy a szlovák hatóságok elsőbbségi követeléseit képező aktív eszközök értéke hozzávetőleg 397,5 millió SKK volt, addig a megtámadott határozatban nem csupán megjegyezte, hogy a felperes szerint a szlovák hatóságok részére biztosítékul adott aktív eszközök értéke 194 millió SKK volt (lásd a megtámadott határozat (87) preambulumbekezdését), hanem ezt az összeget a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel, valamint a csődegyezség végrehajtásaképpen befolyt összeg mérlegelése céljából is figyelembe vette.

163 Az eddigiekből következik, hogy nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, mely szerint a Bizottság annak megállapítása során, hogy a Szlovák Köztársaság nem magánhitelezőként járt el, kizárólag abból indult ki, hogy a felperes az álláspontjának alátámasztására nem terjesztett elő bizonyítékokat.

164 Másodszor, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint a Bizottság helytelenül alkalmazta a piacgazdasági magánhitelező kritériumát, egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes téved, amikor a a fenti 114. pontban hivatkozott HAMSA kontra Bizottság ügyben hozott ítéletből kiindulva azt állítja, hogy annak mérlegelése érdekében, hogy az adótartozás-elengedés versenyszempontból előnyt biztosít-e a kedvezményezettnek, a Bizottságnak azt kellett bizonyítania, hogy az említett tartozáselengedés nyilvánvalóan nagyobb mértékű volt annál, amelyet egy óvatos és borúlátóan vélekedő magánhitelező nyújtott volna.

165 Egyfelől, amint azt a fenti 114. pont felidézte, a helyi adóhatósághoz hasonló közjogi szervezetet olyan magánhitelezővel kell összehasonlítani, aki pénzügyi nehézségekkel küzdő adóstól próbálja visszakövetelni a neki járó összegeket. Végeredményben a felperes nem hivatkozhat a Refractarios Especiales határozatra azon állításának alátámasztása érdekében, mely szerint a magánhitelező óvatosan és borúlátóan vélekedve jár el. Az említett határozatban ugyanis a Bizottság csupán azt állapította meg, hogy a szóban forgó körülményeket „óvatos és borúlátó szemlélet mellett, a magánhitelező elvének megfelelően” kellett vizsgálni (lásd a Refractarios Especiales határozat (62) preambulumbekezdését). Következésképpen az említett határozatban a Bizottság amellett, hogy közel sem minősítette a magánhitelezőt óvatosnak és borúlátónak, világosan különbséget tett az adott ügyre jellemző két vizsgálati szempont, vagyis egyrészt az óvatos és borúlátó szemléletű vizsgálat, másrészt pedig a piacgazdasági magánhitelező kritériumára tekintettel elvégzett vizsgálat között. Vagyis a felperes azon állítása, mely szerint a magánhitelező óvatosan és borúlátóan vélekedve jár el, megalapozatlan.

166 Másfelől azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a Bizottságnak kellett-e bizonyítania, hogy a felperest a csődegyezség végrehajtásaképpen megillető adótartozás-elengedés nyilvánvalóan nagyobb mértékű volt annál, mint amelyet egy magánhitelező nyújtott volna a felperesnek, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 116–120. pontban megállapítást nyert – a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó, a Bizottság által becsült, vagyis 275 millió SKK összegű bevétel a lehető legalacsonyabb becslésen alapult. Hasonlóképp, amint az a fenti 121. pontban megállapítást nyert, figyelembe kell venni, hogy a felszámolási eljárás lefolytatását követően, amennyiben az adós aktív eszközeinek értékesítéséből befolyt összeg nem elegendő valamennyi hitelező követelésének kielégítésére, e hitelezők továbbra is követelhetik az adóstól az esedékes összegek megfizetését. Ezért a Bizottság által a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételként alapul vett 275 millió SKK összeg nem szolgálhat viszonyítási alapként annak mérlegelése során, hogy ez az összeg magasabb lett volna-e annál, mint amely a 2004. július 9-én jóváhagyott csődegyezség végrehajtásából származott. Tekintettel a Szlovák Köztársaságot megillető biztosítékokra, továbbá, amint az a fenti 148. pontban megállapítást nyert, a felperes készleteinek értékesítésére vonatkozóan 2004 márciusa és júniusa között fennálló, az E.-jelentésben foglaltaknál sokkal kedvezőbb feltételekre, valamint a felperesnek 2004. június 17-én rendelkezésére álló likvid eszközökre, ésszerűen feltételezhető, hogy a felperes aktív eszközeinek felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevétel a csődegyezség végrehajtásaképpen befolyt összegnél lényegesen magasabb lett volna. Következésképpen a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a piacgazdasági magánhitelező kritériuma jelen esetben nem teljesült.

167 Másrészt a felperes téved, amikor azt kifogásolja a Bizottsággal szemben, hogy nem szolgáltatott „objektív gazdasági jellegű bizonyítékot” a piacgazdasági magánhitelező kritériumával kapcsolatos következtetéseinek alátámasztásához. Ugyanis – amint azt a fenti 108. pont felidézte – az említett kritérium Bizottság általi alkalmazása összetett gazdasági értékelést tesz szükségessé. Ezzel összefüggésben – amint az a fenti 109. és 110. pontban megállapítást nyert – a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és jóllehet az uniós bíróság felülvizsgálhatja a gazdasági jellegű adatoknak a Bizottság általi értelmezését, e felülvizsgálat keretében a Bizottság gazdasági mérlegelését nem helyettesítheti a sajátjával. A Bizottságtól tehát nem követelhető, hogy a piacgazdasági magánhitelező kritériumának alkalmazása keretében levont következtetéseinek alátámasztásához „objektív gazdasági jellegű bizonyítékot” szolgáltasson.

168 Az eddigiekből következik, hogy nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, mely szerint a Bizottság helytelenül alkalmazta a piacgazdasági magánhitelező kritériumát. Következésképpen a hatodik jogalap keretében kifejtett valamennyi érvet el kell utasítani, amennyiben azok annak alátámasztására irányulnak, hogy a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb a csődegyezségi eljárásnál.

A hetedik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvek

–       A felek érvei

169 A felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem végezte el a felperes által hozzá benyújtott jelentések gondos vizsgálatát és értékelését.

170 A felperes azt állítja, hogy mihelyt a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által vele közölt jelentések, különösen pedig az E.-jelentés „sajátos következetlenségek” folytán nem voltak megbízhatók, fel kellett volna hívnia a felperest, hogy a szolgáltatott adatokról nyújtson magyarázatot, illetve szakértői véleményt kellett volna beszereznie az E.-jelentésről vagy teljes egészében a csődegyezségről, amit a felperes kifejezetten indítványozott. Az, hogy a Bizottság nem kért magyarázatot, a megtámadott határozatot „minden hitelességtől” megfosztja, és a Bizottság azon kötelezettségének „komoly megsértését” képezi, hogy gondosan és pártatlanul folytassa le a vizsgálatot, valamint vizsgálja meg a rendelkezésre álló bizonyítékokat.

171 A felperes szerint a Bizottság által az E.-jelentés megbízhatósága hiányának bizonyítása érdekében megfogalmazott állítások közül egyiknek sincs ténybeli alapja. Az E. irodával szemben nem kifogásolható, hogy a 2004. március 31-i adatokat használta fel, mivel az említett jelentés 2004 májusában történő összeállítása során csak ezek az adatok álltak rendelkezésre.

172 A felperes szerint a Bizottság tévedett, amikor azt kifogásolta az E. irodával szemben, hogy a jelentésében túl alacsony, vagyis 20%-os mértékű készletértékesítési együtthatót vett alapul. A felperes egyrészt előadja, hogy egy felszámolóbiztos nem tudta volna szerződés szerinti áron értékesíteni a késztermékkészletet, és emlékeztet arra, hogy a félkész termékek és az alapanyagok készlete nem volt forgalomképes. Másrészt azt állítja, hogy az E. iroda megítélése szerint a készletek értékesítéséből származó hozam 20%-nál alacsonyabb volt.

173 A felperes a rövid lejáratú követelésekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy az e követelésekből származó „bevételt” az E. iroda a jelentésében 20%-nál magasabbra becsülte. A felperes azt is előadja, hogy az E.-jelentésben hivatkozott követelések nagy része nem volt érvényesíthető, és törölni kellett. Ezenkívül a rövid lejáratú követelések „teljes névértékéből” le kell vonni 10 millió SKK összeget, mivel ez az összeg felelt meg a halasztott adókövetelésnek. A felperes végül azt állítja, hogy a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdésében alkalmazott kétszeres kiigazítás „nem felel meg a valóságnak”.

174 A felperes szerint a Bizottság akkor is tévedett, amikor a forgalomképtelen aktív eszközökre vonatkozó értékesítési együttható és a jelzálogjoggal terhelt aktív eszközök értéke vonatkozásában a biztosítékul adott aktív eszközök értékéből kiindulva azt állította, hogy a felszámolási eljárás keretében az aktív eszközök értéke magasabb az E.-jelentésben alapul vett 45%-os értékesítési együttható alkalmazásából eredő értéknél. Az említett együttható azt jelenti, hogy a szóban forgó berendezések iránti érdeklődés minimális, továbbá hogy e berendezések rossz állapotban vannak, elavultak és elhasználódtak. A Bizottság a biztosítékul adott aktív eszközök értékét nem azonosíthatja azzal az összeggel, amelyet a szlovák adóhatóság ezen eszközök felszámolási eljárás keretében történő értékesítéséből származó bevételként várhatott. Minden ésszerűen gondolkodó magánhitelező tudatában lett volna annak, hogy az állóeszközök könyv szerinti értéke magasabb a valós piaci értéküknél, különösen akkor, ha értékesítésük kényszerhelyzetben történik. Emellett a Bizottság az állami támogatások tárgyában hozott egyéb határozataiban elismerte, hogy alapvető különbség áll fenn az aktív eszközök felszámolóbiztos általi értékesítése során alkalmazott ár és a piaci ár között. A Bizottság a Refractarios Especiales ügyben hozott határozatban még azt is megállapította, hogy a felszámolási eljárásban elérhető, igen alacsony valós értékkel kapcsolatos kilátásokat megerősítette, hogy más hitelezők is jelentős adótartozás-elengedéshez járultak hozzá.

175 Végül a Bizottság azon döntésével kapcsolatban, hogy sem a K.-jelentést, sem pedig a H.-jelentést nem vette figyelembe a felperes azon állításának alátámasztása vagy cáfolata érdekében, mely szerint teljesült a piacgazdasági magánhitelező kritériuma, a felperes az első jelentést illetően megjegyzi, hogy a Bizottság nem kérte annak csatolását, és nem kísérelte meg feloldani az E.-jelentéshez képest fennálló állítólagos ellentmondásait. Hasonlóképp, a Bizottság azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta a H.-jelentést, nem vette figyelembe azt, hogy a felszámolási eljárás keretében a követelések behajtásának időtartama rendkívül hosszú lehet, továbbá, mint azt az említett jelentés megjegyzi, [bizalmas] . A Bizottság semmilyen bizonyítékkal nem szolgált, amely ellentmondana a H.-jelentésben foglalt megállapításoknak.

176 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által a hetedik jogalap alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja, amennyiben azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

–       A Törvényszék álláspontja

177 Először is nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, mely szerint – mihelyt a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által vele közölt jelentések „sajátos következetlenségek” folytán nem voltak megbízhatók – fel kellett volna hívnia a felperest, hogy a szolgáltatott adatokról nyújtson magyarázatot, illetve szakértői véleményt kellett volna beszereznie az E. jelentésről vagy teljes egészében a csődegyezségről, amit a felperes kifejezetten indítványozott.

178 Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárásban az érintett tagállamon kívüli érdekeltek szerepe arra korlátozódik, hogy közöljék a Bizottsággal mindazon információkat, amelyek arra irányulnak, hogy a Bizottágot a jövőbeli eljárását illetően tájékoztatással lássák el (a Bíróság 70/72. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1973. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 1973., 813. o.] 19. pontja). Következésképpen ezek az érdekeltek maguk nem tarthatnak igényt arra, hogy a Bizottsággal olyan kontradiktórius vitát folytassanak le, mint amely az említett tagállam számára nyitva áll (a C-367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1719. o.] 59. pontja, valamint a fenti 49. pontban hivatkozott Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja).

179 Ezenkívül az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárással kapcsolatos egyetlen rendelkezés sem biztosít az érdekeltek közül a támogatás kedvezményezettjének sajátos szerepet. Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárás nem a támogatás kedvezményezettje „ellen” indított eljárás, amelynek következtében az olyan széles körű jogokat érvényesíthetne, mint a védelemhez való jog (a fenti 49. pontban hivatkozott Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 83. pontja).

180 Végül, amint azt a fenti 49. és 50. pont felidézte, a megtámadott határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek e határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak, továbbá az érintett tagállam, adott esetben pedig a támogatás kedvezményezettjének feladata azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alátámaszthatják, hogy e támogatások összeegyeztethetők a közös piaccal, valamint adott esetben a már nyújtott támogatások visszatéríttetésére vonatkozó sajátos körülmények közlése abban az esetben, ha a Bizottság elrendelné a visszatéríttetést.

181 Az eddigiekből következik, hogy a felperes tévesen állítja, hogy az, hogy a Bizottság nem kért magyarázatot, a Bizottság azon kötelezettségének komoly megsértését képezi, hogy gondosan és pártatlanul folytassa le a vizsgálatot, valamint vizsgálja meg a rendelkezésre álló bizonyítékokat.

182 Másodszor, a felperes azon érvét, mely szerint az E. irodával szemben nem kifogásolható, hogy a 2004. március 31-i adatokat használta fel, mint tárgytalant el kell utasítani, mivel – amint az a fenti 86. pontban megállapítást nyert – a helyi adóhatóság 2004. július 9-én hozta meg a csődegyezséget jóváhagyó határozatát. Következésképpen a Bizottság csak az ezen időponthoz képest legidőszerűbb adatokat volt köteles felkutatni annak ellenőrzése érdekében, hogy jelen esetben teljesült-e a piacgazdasági magánhitelező kritériuma.

183 Márpedig a Szlovák Köztársaság a 2004. június 17-i keltezésű, a szlovák adóhatóság által 2004. június 21-én végzett helyszíni ellenőrzés során összegyűjtött adatokat közölte a Bizottsággal, amelyek megbízhatóságát a felperes nem vitatta. Végül meg kell állapítani, hogy még ha az E.-jelentést – amint azt a felperes állítja – 2004 májusa folyamán is készítették, maga a felperes utalt rá, hogy e jelentés tervezetét 2004 júniusának végén nyújtották be a szlovák adóhatósághoz, a jelentés végleges változatát pedig 2004. július 7-én csatolták.

184 Így a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyalást megelőző e két időpontban a felperes, következésképpen pedig az E. iroda már 2004. júniusi, a szlovák adóhatóság által 2004. június 21-én beszerzett adatokkal is rendelkezett, és a felperes nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy ezeket az adatokat ténylegesen a helyi adóhatóság szervezeti egységei szerezték be. A felperes tehát akár saját maga, akár pedig az E. iroda közreműködésével minden további nélkül képes lett volna összeállítani a megtámadott határozatban szereplő 4. táblázathoz hasonló táblázatot annak érdekében, hogy értékelni lehessen a pénzügyi helyzetében 2004 márciusa óta bekövetkezett változásokat, mindezt pedig még 2004. június 17-e előtt.

185 Harmadszor nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, mely szerint a Bizottság tévedett, amikor azt kifogásolta az E. irodával szemben, hogy a jelentésében túl alacsony, vagyis 20%-os készletértékesítési együtthatót vett alapul.

186 A megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése szerint:

„A Bizottság megállapította, hogy a [felperes] a 2004-es évben [kevesebb mint 150] millió SKK-ra tudott szert tenni készletei eladásából […]. Ez több, mint a készletek könyv szerinti értékének [40–50]%-a, amelyet az [E. iroda] értékelésének alapjául alkalmazott. Ez jelentős mértékben alátámasztja azt az állítást, hogy a 20%-os értékesítési együttható túl alacsony volt. A 2004-es év mérlegének alakulása, ami a készleteket illeti, alátámasztja ezt a következtetést. Ezenkívül [maga a felperes] az üzleti tervében [kevesebb mint 110] millió SKK-ra becsülte a készletek 2004 márciusa és májusa közti eladásából származó bevétel összegét […]. Az [E. iroda] figyelmen kívül hagyta ezt a becslést. Végül a [felperes] tevékenységeinek jellegéből arra lehet következtetni, hogy a készleteket késztermékek alkották, amelyeket könnyen el lehetett adni közvetlenül a terjesztőknek, nem pedig félkész termékek, amelyek további feldolgozást igényelnek.”

187 Ezenkívül, amint az a fenti 119. pontban megállapítást nyert, a felperes készleteinek könyv szerinti értéke 125 millió SKK-val csökkent, vagyis a 2004 márciusában meglévő készletekhez képest 60%-os csökkenés következett be. Következésképpen a Bizottság által a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdésében kifejtett két további szemléltetőeszközön kívül a Bizottság kellően megbízható és egymással összhangban álló információkkal rendelkezett ahhoz, hogy kétségbe vonja az E. iroda által a felperes készletei vonatkozásában a 2004. márciusi adatok alapján alkalmazott 20%-os értékesítési együtthatót.

188 Negyedszer, el kell utasítani a felperes által a rövid lejáratú követelésekkel kapcsolatban megfogalmazott kifogásokat is. Mindenekelőtt, ellentétben azzal, amit a felperes állít, az E.-jelentésből nem derül ki, hogy annak szerzője úgy ítélte volna meg, hogy az említett követelésekből származó „bevétel” meghaladná a 20%-ot. E kifogásnak tehát nincs ténybeli alapja. Továbbá a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdésében alkalmazott kétszeres kiigazítás „nem felel meg a valóságnak”. Mivel a felperes ezt az állítást semmivel nem támasztja alá, elfogadhatatlanként el kell utasítani. Végül ugyanez a helyzet a felperes azon állításaival kapcsolatban is, melyek szerint egyrészt az E. jelentésben hivatkozott követelések nagy része nem volt érvényesíthető, és törölni kellett, másrészt pedig a rövid lejáratú követelések „teljes névértékéből” le kell vonni 10 millió SKK összeget, mivel ez az összeg felelt meg a halasztott adókövetelésnek.

189 Ötödször, ami a felperes azon érvét illeti, mely szerint a forgalomképtelen aktív eszközökre vonatkozó értékesítési együttható és a jelzálogjoggal terhelt aktív eszközök értéke vonatkozásában a Bizottság a biztosítékul adott aktív eszközök értékéből kiindulva azt állította, hogy a felszámolási eljárás keretében az aktív eszközök értéke magasabb az E. jelentésben alapul vett 45%-os értékesítési együttható alkalmazásából eredő értéknél, a megtámadott határozat (87) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

„Az [állóeszközvagyon] eladásának 45%-os együtthatója szintén alacsonynak tűnik. A [felperes] szerint az adóhivatal javára lefoglalt aktívái értéke 194 millió SKK volt. A [felperes] szerint ez az érték a 2003–2004. évek fordulóján független szakértők által becsült érték. A Bizottság nézete szerint az ilyen »szakértői értéknek« rendszerint az aktívák általános értékét kellene kifejeznie, amely kifejezi, mennyiért lehet az aktívát adott időpontban eladni. Az [E. iroda] nem nyújt semmilyen magyarázatot arra nézve, hogy az [állóeszközvagyon] végelszámolás [helyesen: felszámolás] során történt eladásából származó bevétel miért csak a 205 millió SKK könyv szerinti érték 45%-át érné el, miközben a [felperes] maga jóval magasabbra értékelte ezeket az aktívákat.”

190 Ezenkívül, amint azt a Bizottság a beadványaiban állítja, sem az E.-jelentésből, sem pedig az ügyiratból nem derül ki, hogy az állóeszközvagyont képező berendezések rossz állapotban lettek volna, illetve elavultak és elhasználódtak volna. Hasonlóképp, meg kell állapítani, hogy a felperes nem vonja kétségbe a Bizottság által mind a megtámadott határozat (87) bekezdésében, mind pedig a beadványaiban kifejtett azon érvet, mely szerint a biztosítékul adott aktív eszközök értékének rendes körülmények között az aktív eszközök átlagos árát kell tükröznie, amely a piaci értéküknek felel meg. Ezzel összefüggésben hozzá kell tenni, hogy a szlovák adóhatósághoz hasonló hitelező, még ha privilegizált helyzetben is van, főszabály szerint ügyel arra, hogy a biztosítékainak értéke megfeleljen legalább azon aktív eszközök piaci értékének, amelyekre e biztosítékok vonatkoznak. Jóllehet, amint azt a felperes állítja, jelen esetben nem kellett figyelembe venni a piaci értéket, a felperes feladata lett volna, hogy ezzel összefüggésben tájékoztatással lássa el a Bizottságot. A felperes viszont megelégszik azzal, hogy az ésszerűen gondolkodó hitelező magatartására utaljon, anélkül hogy figyelembe venné, hogy a fő hitelezője olyan hitelező volt, akit a felperes befektetett aktív eszközeinek egy része vonatkozásában privilegizált helyzet illetett meg. Az ilyen privilegizált hitelező szükségképpen felméri, hogy az elsőbbségi követeléseit figyelembe véve milyen esélyekkel tudja a neki járó összegeket behajtani.

191 Végül hatodszor, a felperes azon érvét, mely szerint a Bizottság tévedett, amikor sem a K. jelentést, sem pedig a H. jelentést nem vette figyelembe a felperes azon állításának alátámasztása érdekében, mely szerint jelen esetben teljesült a piacgazdasági magánhitelező kritériuma, mint tárgytalant el kell utasítani. Ellentétben ugyanis a felperes állításával, továbbá mint azt a Törvényszék már megjegyezte, a Bizottság nem volt köteles arra, hogy a felperest akár a K.-jelentés csatolására, akár pedig a K.-jelentés az E.-jelentés között fennálló állítólagos ellentmondások magyarázatára felhívja. Ami a felperesnek a Bizottság által a H.-jelentés adatairól a felszámolási eljárással összefüggésben kialakított mérlegelés ellen megfogalmazott kifogásait illeti, a fenti 124. pontban kifejtett megfontolásokból következik, hogy e kifogások megalapozatlanok.

192 Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy a hetedik jogalapot mint megalapozatlnat el kell utasítani, amennyiben az annak bizonyítására irányul, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

A nyolcadik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvek

–       A felek érvei

193 A felperes azt állítja, hogy a jelen ügyben felmerülő problémákra vonatkozó bizottsági mérlegelést torzította a Bizottság által a szlovák adóigazgatásban fennálló belső véleményeltéréseknek, valamint az annak tulajdonított jelentőség, hogy a Szlovák Köztársaság a csődegyezségi eljárást nemzeti bíróság előtt vitatta. Miközben e körülmények a felperes szerint hátrányosan és igazságtalanul befolyásolták a Bizottság mérlegelését, a Bizottság nem vette figyelembe a Szlovák Köztársaság által az említett nemzeti bíróság előtt indított eljárás eredményét. A Bizottság a felperes által előterjesztett valamennyi bizonyíték figyelmen kívül hagyása mellett döntött, és megelégedett azzal, hogy kritikus vizsgálat nélkül átvegye a Szlovák Köztársaság alá nem támasztott állításait és a tények által meg nem erősített nyilatkozatokat. Márpedig a Bizottság tájékoztatást kapott arról, hogy a szlovák bíróság a szlovák hatóságok érvelésének alapvető elemeit nem fogadta el. Bizonyos állítások ugyanígy tévesek, mint például az, mely szerint az Old Herold a felperes termelési eszközeinek potenciális vásárlója volt. Az Old Heroldnak nem fűződött semmilyen érdeke a felperes termelési eszközeinek megszerzéséhez. A felperes szerint az Old Herold a szlovákiai Trencsénben található üzemében túlkapacitással rendelkezett, amit az is bizonyít, hogy e társaság a 2004 áprilisától szeptemberéig terjedő időszakban anélkül le tudta párolni a Frucona név alatt forgalmazott valamennyi terméket, hogy a saját termelésével kapcsolatos tevékenységeit csökkentenie kellett volna. A felperes szerint a Bizottság által a Szlovák Köztársaság nyilatkozatai kapcsán tanúsított „abszolút bizalom” nyilvánvaló mérlegelési hibát képez.

194 Pontosabban, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a 2004. január 15-i és július 6-i leveleket használta fel bizonyítékul annak bizonyítása érdekében, hogy a szlovák hatóságok nem viszonyultak kedvezően a felperes csődegyezségi ajánlatához. Márpedig a Špeciálny súd v Pezinku 2006. március 6-i ítéletéből kiderül, hogy a szlovák adóügyi főhivatal nem tartotta tiszteletben a helyi adóhatóságok döntéshozatali önállóságának elvét. Hasonlóképp, a Najvyšší súd Slovenskej republiky 2004. október 25-i és 2006. április 27-i határozataiból kiderül, hogy a szlovák adóhatóság megfelelően képviseltette magát a 2004. július 9-i csődegyezségi tárgyaláson. A felperes hozzáteszi, hogy mivel az állami támogatás fogalma objektív fogalom, a Bizottságnak anélkül, hogy állást kellene foglalnia az adminisztráción belüli, a jelen esetben kétségkívül fennálló véleményeltérésekkel kapcsolatban, kizárólag a piacgazdasági magánbefektető kritériumát kellett figyelembe vennie. A Bizottság viszont úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja azt, hogy a helyi adóhatóságnak a csődegyezséget jóváhagyó vezetőjét a Špeciálny súd v Pezinku a vele szemben emelt egyik vádpontban sem találta bűnösnek. E nemzeti bíróság az ítéletében egyrészt megállapította, hogy az említett vezető a csődegyezség elfogadásával a hatáskörén belül járt el, és megfelelően képviselte a Szlovák Köztársaság érdekeit, másrészt pedig, ellentétben az ügyészség állításával, a szlovák adóhatóság nem tudta volna a felperes forgóeszközeiből eredő, a Bizottság által a megtámadott határozat (97) preambulumbekezdésében 308 millió SKK-ra tett összeget „azonnal jóváírni”. A felperes szerint így a Špeciálny súd v Pezinku azt állapította meg, hogy a 308 millió SKK összeg túl magas volt. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy a nemzeti bíróság megállapította, hogy a 2004. január 15-i és július 6-i leveleknek (amelyekre a Bizottság a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdését alapítja) nem volt kötelező ereje. A Špeciálny súd v Pezinku határozata ellen a Najvyšší súd Slovenskej republikyhez benyújtott fellebbezés alapján ez utóbbi bíróság visszautalta az ügyet az előbbi bíróság elé, és további bizonyítékok beszerzésére utasította azt. A Špeciálny súd v Pezinku az E.-jelentésben megfogalmazott következtetések értékelése érdekében 2006 szeptemberében jelentést kért, amelyet 2006 decemberében nyújtottak be hozzá.

195 A Bizottság a felperes által a nyolcadik jogalap alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja, amennyiben azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

–       A Törvényszék álláspontja

196 Először is emlékeztetni kell arra, hogy tekintettel az ügynek a fenti 114. pontban ismertetett körülményeire, jelen esetben csak a piacgazdasági magánhitelező kritériuma volt alkalmazandó. Következésképpen a felperes téved, amikor azt állítja, hogy a Bizottságnak kizárólag a piacgazdasági magánbefektető kritériumát kellett volna figyelembe vennie.

197 Másodszor, mint azt a fenti 83. pont megjegyezte, az, hogy a Špeciálny súd v Pezinku a 2004. január 15-i és július 6-i levelekről azt állapította meg, hogy azoknak nincs jogilag kötelező ereje, következésképen pedig egyszerű ajánlásoknak minősülnek, jelen esetben nem akadályozhatja meg a Bizottságot abban, hogy megállapítsa, hogy e két levélben a szlovák adóügyi főhivatal nem csupán a felperes csődegyezségi ajánlatát ellenezte, hanem a Szlovák Köztársaság területén nyújtott minden más adótartozás-elengedést is.

198 Harmadszor, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint a Bizottság tévedett, amikor megállapította, hogy az Old Herold a felperes termelési eszközeinek potenciális vásárlója volt, az ügyiratból kiderül, hogy az Old Herold mind rövid távon, a készleteket illetően, mind pedig többé vagy kevésbé hosszú távon, az állóeszközöket illetően nyilvánvalóan érdeklődött a felperes aktív eszközei iránt. Mivel ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában semmilyen más információval nem rendelkezett, nem kifogásolható vele szemben annak megállapítása, hogy az, hogy az Old Herold elfogadta, hogy bérbe vegye a felperes termelési eszközeit azt követően, hogy a felperestől megvonták az alkoholtermékek és párlatok előállítására és kezelésére vonatkozó engedélyt, önmagában alátámasztja nem csupán azt, hogy az említett eszközök működőképesek voltak, hanem azt is, hogy az Old Herold érdekelt volt abban, hogy ezekkel az eszközökkel rendelkezhessék. Mindazonáltal, még ha fel is tételezzük, hogy – amint azt a felperes állítja – az Old Herold a trencséni üzemében túlkapacitással rendelkezhetett, ez alapján nem zárható ki, hogy az Old Herold fejleszteni kívánta az alkoholtermékek és párlatok piacán gyakorolt tevékenységét annak érdekében, hogy megerősítse a felperessel folytatott együttműködését, ez pedig annál is inkább így lehetett, hogy az együttműködési megállapodásuk értelmében a felperes feladata volt az alkoholtermékek és párlatok forgalmazása. Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a felperes ezen érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

199 Negyedszer, a felperes akkor is téved, amikor azt állítja, hogy a Špeciálny súd v Pezinku 2006. március 6-i ítélete alapján a Bizottságnak azt kellett volna megállapítania, hogy az álláspontja alapjául szolgáló 308 millió SKK összeg túl magas volt. Az említett ítéletből ugyanis az következik, hogy a Špeciálny súd v Pezinku egyszerűen azt állapította meg, hogy mivel a biztosított követelések összege 200 millió SKK volt, a vádhatóság tévedett, amikor azt állította, hogy 308 millió SKK összeget lehetett volna azonnal behajtani.

200 Másfelől a Špeciálny súd v Pezinku 2006. március 6-i ítéletéből kiderül, hogy e nemzeti bíróság megközelítőleg megerősíti (amennyiben nagyjából 200 millió SKK-ra becsüli) a felperes által végzett értékelést (vagyis 194 millió SKK-t) a felperes által a szlovák hatóságok részére biztosítékul adott aktív eszközök értékére vonatkozóan. Következésképpen, mivel a Bizottság – amint az a fenti 162. pontban már megállapítást nyert – a megtámadott határozatban figyelmet fordított annak megállapítására, hogy a biztosított követelések összege legalább a felperes által becsült értéknek (azaz nem a Szlovák Köztársaság által becsült értékének, vagyis 397 millió SKK-nak) feleljen meg, nem kifogásolható vele szemben, hogy figyelmen kívül hagyta volna a felperes által ezzel összefüggésben vele közölt információkat.

201 Következésképpen megalapozatlanként el kell utasítani a nyolcadik jogalapot, amennyiben az annak bizonyítására irányul, hogy a Bizottság tévedett, amikor megállapította, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődeljárásnál.

A nyolcadik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvek

–       A felek érvei

202 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem indokolta megfelelően a megtámadott határozatot.

203 Pontosabban, a felperes szerint a Bizottság több szempontból nem magyarázta meg az okfejtését. Egyrészt a felperes nem tagadja, hogy a szlovák adóhatóság mint privilegizált hitelező a többi hitelezőhöz képest jogilag előnyösebb helyzetben volt, viszont kifogásolja, hogy a Bizottság nem fejtette ki azokat az okokat, amelyek alapján azt állította, hogy a szlovák adóhatóság a többi hitelezőhöz képest gazdaságilag előnyösebb helyzetben volt. Másrészt a felperes azt állítja, hogy nem világos számára, hogy „a Bizottság által az állami támogatással kapcsolatban levont következtetéshez képest mi célt szolgálnak a [megtámadott határozat] (100) és azt követő preambulumbekezdései”.

204 A Bizottság a felperes által a kilencedik jogalap alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

–       A Törvényszék álláspontja

205 Egyrészt, ami a felperes azon érvét illeti, hogy a Bizottság nem fűzött magyarázatot azon állításához, mely szerint a szlovák adóhatóság a többi hitelezőhöz képest gazdaságilag előnyösebb helyzetben volt, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (74) preambulumbekezdésében a következőket fejtette ki:

„Az [adóhatóság] jogi és gazdasági helyzete azonban az egyezség előtt kedvezőbb volt a magánhitelezőkhöz képest. Ezért meg kell vizsgálni, hogy az [adóhatóság] kihasznált-e minden számára elérhető eszközt követelései lehető legmagasabb összegének eléréséhez, mint ahogy azt a piacgazdasági hitelező tette volna.”

206 Kétségtelen, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem támasztja alá egyértelműen a szlovák adóhatóság gazdasági és jogi értelemben vett előnyösebb helyzetére vonatkozó állítását.

207 E megállapítás ugyanakkor a megtámadott határozat jogszerűségét illetően nem járhat semmilyen következménnyel. A felperes ugyanis sem a helyi adóhatóság privilegizált hitelezői jogállását, sem pedig azokat az egyéb hitelezőkhöz képest előnyösebb következményeket nem vitatja, amelyek a tényállás megvalósulása idején hatályban lévő szlovák jogszabályi rendelkezések alapján e jogálláshoz kapcsolódtak. Márpedig, mint azt a Bizottság a beadványaiban állítja, jelen esetben a helyi adóhatóságot mint privilegizált hitelezőt megillető, jogi értelemben vett előny egyben gazdasági előnyt is képezett, hiszen e hatóság e minőségében biztosítékot kapott arra, hogy a felperes magánhitelezőihez képest elsőbbséget élvezve hajthatja be a követelését, mindezt pedig a legalább 194 millió SKK-ra értékelt aktív eszközök felszámolására irányuló eljárás során bármikor. Következésképpen a felperes ezen első érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

208 Másrészt, a felperes azon érvével kapcsolatban, mely szerint nem világos számára, hogy „a Bizottság által az állami támogatással kapcsolatban levont következtetéshez képest mi célt szolgálnak a [megtámadott határozat] (100) és azt követő preambulumbekezdései”, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésében az elemzésének három részét az „Állami támogatás az [EK] 87. cikk (1) bekezdése értelmében” cím alatt vezette fel, azzal, hogy a harmadik résznek a szlovák hatóságok és a felperes által előterjesztett közvetett bizonyítékok vizsgálatára kellett irányulnia. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozat (100)–(109) preambulumbekezdésében ezt a vizsgálatot végezte el. Ezért ez az érv nyilvánvalóan megalapozatlan.

209 Következésképpen, mint megalapozatlant, el kell utasítani a kilencedik jogalapot, amennyiben az annak bizonyítására irányul, hogy a Bizottság tévedett, amikor megállapította, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnál.

210 A fenti 151., 168., 192., 201. és 209. pontban tett megállapításokból következik, hogy a negyedik jogalapot, valamint ugyanezen indokok alapján, amennyiben a negyedik jogalaphoz kapcsolódnak, a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

211 Végül, tekintettel egyrészt a fenti 88–92. pontban megfogalmazott előzetes megjegyzésekre, másrészt pedig a fenti 149–151. pontban levont következtetésekre, a megtámadott határozat jogszerűségének a szóban forgó intézkedés EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítését illető értékelése érdekében nem szükséges állást foglalni az ötödik jogalap, valamint a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalap megalapozottságáról, amennyiben azok arra a kérdésre vonatkoznak, hogy a Bizottság helyesen állapította-e meg, hogy a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődeljárásnál.

212 Következésképpen a Bizottság helyesen minősítette a szóban forgó intézkedést az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

5. A tizedik jogalapról, amely az abban megnyilvánuló téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapul, hogy a Bizottság a csődegyezséget nem mentesítette szerkezetátalakításhoz nyújtott támogatásként, és visszaható hatállyal alkalmazta a 2004-es iránymutatást

A felek érvei

213 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság helytelenül alkalmazta az EK 87. cikk (3) bekezdését és az 1999-es iránymutatást, amennyiben a szóban forgó támogatást nem mentesítette, miközben a felperes nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt, a csődegyezség pedig olyan szerkezetátalakítási terven alapult, amely szigorúan a legkevesebbre szorítkozott, és a felperes hosszú távú életképességének helyreállításához vezetett. Ráadásul a Bizottság visszaható hatállyal alkalmazta a 2004-es iránymutatást, miközben elismerte, hogy az 1999-es iránymutatás volt alkalmazandó. Másfelől a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megelégedett annak kijelentésével, hogy a felperes életképessége nem állt helyre, a szóban forgó támogatás pedig nem korlátozódott szigorúan a legkevesebbre. A felperes szerint a Bizottság nem vizsgálta meg azokat az egyéb kritériumokat, amelyek alapján valamely intézkedés szerkezetátalakításhoz nyújtott támogatásnak minősíthető, így például a kiegyenlítő intézkedések fennállását. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy miközben ő KKV, a Bizottság nem vette figyelembe az 1999-es iránymutatás (55) pontját, amely akként rendelkezik, hogy a KKV-k esetében az iránymutatás (29)–(47) pontjában szabályozott feltételeket kevésbé szigorúan kell alkalmazni.

214 A felperes először is azt állítja, hogy a hosszú távú életképességének helyreállítására vonatkozóan szerkezetátalakítási tervet nyújtott be a Krajský súd v Košiciachhoz, amely több intézkedést tartalmazott. E tervet a Krajský súd v Košiciach által kijelölt vagyonfelügyelő hajtotta végre és felügyelte, és lehetővé tette a felperes számára, hogy további állami beavatkozás nélkül „helyreállítsa” az életképességét. Végeredményben a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, hogy e tervet a Szlovák Köztársaság csatlakozása előtt állították össze és nyújtották be a Krajský súd v Košiciachhoz, vagyis a Szlovák Köztársaság nem tudta bejelenteni azt. A felperes azt állítja, hogy jóllehet a Bizottság által megkövetelt alakszerűségeknek megfelelően összeállított szerkezetátalakítási terv hiánya automatikusan az intézkedés uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét eredményezi, az Európai Unió új tagállama akadályozva van abban, hogy a csatlakozása előtt valamennyi szerkezetátalakítási intézkedést alkalmazza vagy végrehajtsa, még ha minden egyéb kritériumot tiszteletben is tart. Az erre irányuló politika megsértené az EK 12. cikket.

215 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a hosszú távú életképessége helyreállt. Úgy véli, hogy ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozatban állít, e siker hátterében a felperes lepárlási tevékenységeinek szerkezetátalakítása, valamint az Old Herolddal folytatott együttműködése állt. Mivel a felperes pénzügyi nehézségei az alkohol-előállítási tevékenységeinek jogcímén fizetendő jövedéki adó megfizetési feltételeiből eredtek, a felperes azt állítja, hogy azzal, hogy már nem állít elő alkoholt, elkerülte, hogy e nehézségek ismét felmerüljenek. Továbbá a felperes szerint el kell utasítani a Bizottság azon érvét, mely szerint a felperes ismét kérhette volna az alkoholtermékek és párlatok előállításának és kezelésének engedélyezését, mivel a felperes nem nyújtott be újabb ilyen kérelmet, és ez nem is áll szándékában, vagyis kivonult arról a piacról, amellyel kapcsolatban a Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedés torzítja a versenyt.

216 Azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a támogatás szigorúan a legkevesebbre korlátozódik-e, a Bizottság azt állította, hogy egyrészt a Szlovák Köztársaságnak a csődegyezséget illetően nem kellett volna beleegyeznie, hogy a felperes a tartozás 35,84%-ánál kevesebbet teljesítsen, másrészt pedig, hogy a felperes hozzájárulása túl alacsony volt. A felperes azt állítja, hogy a 35%-nál magasabb mértékű teljesítés meghiúsította volna „a csődegyezség életképességét”. Előadja, hogy mivel bankkölcsönhöz nem juthatott, a csődegyezségből eredő kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges, összesen 231 millió SKK összegű összevont likvid eszközöket egyéb forrásokból szerezte be. Ezen eszközök között szerepelt az Old Herold által nyújtott, [bizalmas] összegű beszállítói kölcsön. A felperes szerint a Bizottság tévesen értelmezte az említett kölcsönt, amelynek összegét nem utalták át a felperesnek, hanem csupán a visszafizetés esedékességét halasztották el annak érdekében, hogy a felperes likvid eszközöket tudjon gyűjteni. A Najvyšší súd Slovenskej republiky a 2006. április 27-i határozatában megerősítette, hogy a csődegyezség után a felperes rendelkezésére álló likvid eszközök összege a fennmaradásához szükséges minimumot képezte. A felperes azt állítja, hogy nem rendelkezett nélkülözhető likvid eszközökkel, valamint hogy az érintett piacon semmilyen torzulást nem lehetett megállapítani 2004 júliusa után.

217 A felperes a szerkezetátalakításhoz nyújtott hozzájárulása Bizottság általi mérlegelésével kapcsolatban azt kifogásolja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az Old Herold által a felperesnek nyújtott kölcsön nem képezett ilyen hozzájárulást amiatt, hogy a negyvennapos fizetési határidő bevett gyakorlatnak tekinthető. Ezzel összefüggésben azt állítja, hogy a csődegyezségi eljárás során ilyen határidő biztosítása kívül esett a „szokásos kereskedelmi gyakorlat” keretein, következésképpen pedig szerkezetátalakítási intézkedésnek minősül. A felperes szerint az olyan beszállító, akinek az Old Herolddal ellentétben „hosszú távon nem áll fenn semmilyen közös pénzügyi érdeke a [felperessel]”, nem szállított volna neki árukat, anélkül hogy előre fizetést vagy biztosítékokat ne kért volna. Végeredményben a Bizottság döntéshozatali gyakorlatából kitűnik, hogy a Bizottság múltbeli megítélése szerint a 35% megfelelő arány volt abból a szempontból, hogy a kedvezményezett milyen mértékben járul hozzá a szerkezetátalakításhoz.

218 Végül harmadszor, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság visszaható hatállyal alkalmazta a 2004-es iránymutatást, amennyiben az ezen iránymutatásban foglalt új részvételi határértékből indult ki. Az ilyen visszaható hatályú alkalmazás önmagában elegendő indokot képez a megsemmisítéshez. Mindazonáltal a Bizottságnak a 2004-es iránymutatás új határértékei alkalmazása során figyelembe kellett volna vennie azt is, hogy az említett iránymutatás akként rendelkezik, hogy az olyan támogatott régiókban, mint például az a régió, amelyben Kassa található, a kedvezményezett saját hozzájárulása mértékének mérlegelésére vonatkozó feltételek kevésbé szigorúak lehetnek.

219 A beavatkozó által támogatott Bizottság a felperes által a tizedik jogalap alátámasztása érdekében felhozott valamennyi érvet vitatja.

A Törvényszék álláspontja

220 Elöljáróban először is meg kell állapítani, hogy a felperes által az EK 12. cikk megsértésére alapított érvvel kapcsolatban a felperes soha nem fejti ki, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó e rendelkezést jelen esetben mivel sértették meg. Következésképpen ezt az érvet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-ának c) pontja alapján el kell utasítani.

221 Másodszor meg kell állapítani, hogy megalapozatlan a felperes azon állítása, mely szerint a Bizottság visszaható hatállyal alkalmazta a 2004-es iránymutatást. Egyrészt a megtámadott határozat több preambulumbekezdéséből, így különösen a (116)–(118), valamint a (120)–(136) preambulumbekezdésből kiderül, hogy a Bizottság nem csupán azt állapította meg, hogy jelen esetben az 1999-es iránymutatás volt alkalmazandó, hanem a szóban forgó intézkedés uniós joggal való összeegyeztethetőségét is az említett iránymutatás alapján vizsgálta meg. Másrészt, jóllehet a Bizottság a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében az említett határozat 36. lábjegyzetére utalva valóban említést tett a kedvezményezett saját hozzájárulására vonatkozó, a 2004-es iránymutatásban előírt 40%-os határértékről, ez az utalás azonban nem támaszthatja alá a felperes által annak kapcsán megfogalmazott álláspontot, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban visszaható hatállyal alkalmazta ezt az iránymutatást. Meg kell állapítani ugyanis, hogy ez az utalás csupán a Bizottság azon megállapításának szemléltetésére irányult, mely szerint az 1999-es iránymutatás alkalmazásával kapcsolatos gyakorlata, valamint a támogatás összegének és intenzitásának szigorúan a legkevesebbre korlátozására irányuló kritériummal kapcsolatos politikájának alakulása „határértékek bevezetését eredményezte a [2004-es iránymutatásban]”. Emellett, mint ez a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésének második mondatából világosan kiderül, hogy a Bizottság kifejezetten kimondta, hogy a felperes 27%-nál alacsonyabb mértékű saját hozzájárulása „az 1999-es iránymutatás[…] szerint akkor lenne elfogadható, ha a támogatás jóváhagyásának minden egyéb feltétele teljesült volna”. Ezért meg kell állapítani, hogy a Bizottság az 1999-es iránymutatást alkalmazta, következésképpen pedig a 2004-es iránymutatás visszaható hatályú alkalmazására vonatkozóan előadott érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

222 Harmadszor, ugyanígy tévesen állítja a felperes, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az 1999-es iránymutatásnak az ezen iránymutatás KKV-kre történő alkalmazására vonatkozó (55) pontjában foglalt rendelkezéseket. Egyrészt ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat (119) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a felperes az uniós jogszabályok értelmében vett „középvállalkozás” volt. Másrészt a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdésében a Bizottság kimondta, hogy a KKV-k vonatkozásában az 1999-es iránymutatás akként rendelkezik, hogy a támogatás jóváhagyásának feltételei a kiegyenlítő intézkedések végrehajtását és az áttekintő beszámolók tartalmát illetően kevésbé szigorúak lehetnek. A Bizottság az említett preambulumbekezdés második mondatában azt is hozzátette, hogy „[e] tények azonban nem mentik fel az ilyen társaságokat annak a szükségessége alól, hogy szerkezetátalakítási tervet dolgozzanak ki, a tagállamokat pedig az alól a kötelesség alól, hogy csak a szerkezetátalakítási terv végrehajtásának feltételével nyújtsanak szerkezetátalakítási támogatást”. Az eddigiekből következik, hogy megalapozatlanként el kell utasítani a felperes azon érvét, mely szerint a Bizottság nem vette figyelembe az 1999-es iránymutatás (55) pontjában foglalt rendelkezéseket.

223 Negyedszer, a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a Szlovák Köztársaság a 2005. január 4-i levelében kifejezetten azt kérte, hogy a Bizottság a szóban forgó intézkedést a pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozás megmentése érdekében nyújtott támogatásként mentesítse.

224 Elsődlegesen meg kell állapítani, hogy a felperes lényegében a Bizottság azon megállapítását vitatja, mely szerint a szóban forgó intézkedés az 1999-es iránymutatás alapján nem volt összeegyeztethető a közös piaccal.

225 Először is mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető „az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben”.

226 Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdése széles körű mérlegelési jogkört ruház a Bizottságra annak kapcsán, hogy az említett cikk (1) bekezdésében előírt általános tilalomtól való eltéréssel támogatásokat engedélyezzen, mivel az ilyen esetben valamely támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének vagy összeegyeztethetetlenségének értékelése olyan problémákat vet fel, amelyek összetett és adott esetben gyorsan változó gazdasági tények és körülmények figyelembevételét és értékelését foglalják magukban (lásd a Bíróság C-39/94. sz., SFEI és társai ügyben 1996. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., I-3547. o.] 36. pontját). Mivel az uniós bíróság a tényekre vonatkozó saját mérlegelésével különösen gazdasági téren nem helyettesítheti a határozatot hozó szerv tényekre vonatkozó mérlegelését, e tekintetben a Törvényszék felülvizsgálatának az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség betartásának, a tényállás-megállapítás pontosságának, valamint annak ellenőrzésére kell szorítkoznia, hogy nem történt-e nyilvánvaló mérlegelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés (a Törvényszék T-126/99. sz., Graphischer Maschinenbau kontra Bizottság ügyben 2002. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-2427. o.] 32. pontja, valamint T-137/02. sz., Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben 2004. október 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3541. o.] 52. pontja).

227 Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az aktus jogszerűségét a meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzet alapján kell megítélni, a Bizottság által végzett átfogó mérlegelést pedig kizárólag az e tevékenysége során rendelkezésére álló információk függvényében kell vizsgálni (a Törvényszék T-123/97. sz., Salomon kontra Bizottság ügyben 1999. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-2925. o.] 48. pontja, valamint a fenti 226. pontban hivatkozott Graphischer Maschinenbau kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontja).

228 Ezenkívül a Bizottság a mérlegelési jogkörének gyakorlásához saját maga számára útmutatást adhat olyan jogi aktusok által, mint a szóban forgó iránymutatás, amennyiben ezek az aktusok az intézmény által követendő irányokra utaló szabályokat tartalmaznak, és nem térnek el a Szerződés szabályaitól (lásd a Bíróság C-278/00. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-3997. o.] 98. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

229 Végül hiteles szerkezetátalakítási terv hiányában a Bizottság az 1999-es iránymutatás alapján megalapozottan tagadta meg a szóban forgó támogatás jóváhagyását (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C-17/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22-én hozott ítéletének [EBHT 2001., I-2481. o.] 44–49. pontját).

230 Jelen esetben a Bizottság a felperesnek nyújtott támogatást az 1999-es iránymutatás alapján vizsgálta, amely iránymutatás meghatározza a nehéz helyzetben lévő vállalkozások szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatások uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelési szempontjait.

231 Így, mint ez az 1999-es iránymutatás (31) pontjából kitűnik, ahhoz, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott egyedi támogatásokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontjával összeegyeztethetőnek lehessen nyilvánítani, azoknak a Bizottság által jóváhagyott szerkezetátalakítási tervhez kell kapcsolódniuk. Másfelől az 1999-es iránymutatás (32)–(40) pontja értelmében a szerkezetátalakítási tervnek – amelynek a lehető legrövidebb időtartamra kell korlátozódnia – többek között lehetővé kell tennie, hogy ésszerű időn belül helyreállítsa a vállalkozás hosszú távú életképességét a jövőbeni működési körülményekre vonatkozó reális feltételezések alapján, miközben a támogatás összegét és intenzitását szigorúan a legkevesebbre korlátozza. Ezenkívül az 1999-es iránymutatás (43) és (45) pontja alapján az érintett vállalkozás feladata, hogy a szerkezetátalakítási tervet abban a formájában, ahogyan azt a Bizottság jóváhagyta, teljes egészében végrehajtsa. Az említett beavatkozási terv e végrehajtását és megfelelő lebonyolítását a Bizottság ellenőrzi, amelyhez részletes éves beszámolókat kell benyújtani. Meg kell tehát vizsgálni, hogy jelen esetben tiszteletben tartották-e ezen követelményeket.

232 Másodszor, jelen esetben a megtámadott határozatból kiderül, hogy a Bizottság annak megállapítása során, hogy az 1999-es iránymutatásban meghatározott feltételek nem teljesültek, a szerkezetátalakítási terv hiányából, valamint abból indult ki, hogy a szóban forgó intézkedés nem korlátozódott szigorúan a legkevesebbre.

233 Egyfelől, ami az 1999-es iránymutatás szerinti „szerkezetátalakítási terv” hiányával kapcsolatban a Bizottság által levont következtetést illeti, a felperes először is azt állítja, hogy a Krajský súd v Košiciachhoz olyan szerkezetátalakítási tervet nyújtott be, amely több szerkezetátalakítási intézkedést tartalmazott, másodszor, hogy e tervet a Krajský súd v Košiciach által kijelölt vagyonfelügyelő hajtotta végre és felügyelte, végül pedig, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az említett tervet.

234 Márpedig az ügyiratból nem következik, hogy a szlovák hatóságok a szóban forgó támogatás nyújtásának időpontjában valóban rendelkeztek volna olyan szerkezetátalakítási tervvel, amely megfelelt volna a fenti 231. pontban felidézett feltételeknek, és amelyet be lehetett volna nyújtani a Bizottsághoz.

235 Az ügyiratból ugyanis az derül ki, hogy a helyi adóhatóság a 2004. október 20-i levelében felhívta a felperes figyelmét, hogy a helyi adóhatóság által jóváhagyott adótartozás-elengedés olyan támogatást képez, amelyet a Bizottságnak kell engedélyeznie, így tehát felhívta a felperest, hogy hozzávetőleg egy hónapon belül nyújtson be beruházási tervet a helyi adóhatósághoz. Márpedig a felperes a 2004. november 9-i levelében nem csupán vitatta, hogy a szóban forgó intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást képezne, hanem formálisan is megtagadta a helyi adóhatóság által abból a célból kért beruházási terv előterjesztését, hogy a szóban forgó támogatással kapcsolatban a Bizottság engedélyét kérjék.

236 Ezenkívül, ellentétben azzal, amit a felperes állít, a Bizottság a megtámadott határozatban egyértelműen figyelembe vette a felperes által a csődegyezségi eljárás keretében benyújtott üzleti tervet. Így a megtámadott határozat (52) és (81) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten utalt erre az üzleti tervre, továbbá a megtámadott határozat (130)–(141) preambulumbekezdésében (amelyek e határozat azon részében helyezkednek el, amelyben a Bizottság a szóban forgó intézkedés uniós joggal való összeegyeztethetőségét vizsgálta) mind formailag, mind pedig tartalmilag mérlegelte, hogy az említett üzleti terv az 1999-es iránymutatás értelmében vett „szerkezetátalakítási tervnek” tekinthető-e. Ezzel összefüggésben a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy „a formális szerkezetátalakítási terv és a nehézségek, valamint a nehézségek megoldásához szükséges intézkedések, valamint a piaci feltételek és perspektíva hiányában arra a következtetésre jutott, hogy a kedvezményezett által benyújtott üzleti terv nem valódi szerkezetátalakítási terv, amelyet az 1999-es iránymutatás[…] előírt[…]”. A Bizottság tehát megállapította, hogy a felperes hosszú távú életképességének helyreállításával kapcsolatos kétségek „nem szűntek meg”.

237 Annak ellenére tehát, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban egyértelműen figyelembe vette és megvizsgálta a felperes által a csődegyezségi eljárás keretében benyújtott üzleti tervet, meg kell állapítani, hogy a felperes a beadványaiban annak kijelentésére szorítkozik, hogy a Krajský súd v Košiciachhoz általa benyújtott üzleti terv több szerkezetátalakítási intézkedést tartalmazott, azt a Krajský súd v Košiciach által kijelölt vagyonfelügyelő hajtotta végre és felügyelte, valamint a terv lehetővé tette a felperes számára, hogy további állami beavatkozás nélkül helyreállítsa az életképességét.

238 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes egyetlen olyan érvet sem terjeszt elő, amely kétségbe vonhatná a Bizottság által a megtámadott határozat (130)–(141) preambulumbekezdésében kifejtett azon megfontolások összességét, amelyek értelmében a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az említett üzleti terv sem formailag, sem pedig tartalmilag nem tekinthető az 1999-es iránymutatás értelmében vett „szerkezetátalakítási tervnek”.

239 Végül ugyanígy tévesen állítja a felperes, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, hogy e tervet a Szlovák Köztársaság csatlakozása előtt állították össze és nyújtották be a Krajský súd v Košiciachhoz, vagyis a Szlovák Köztársaságnak nem állt módjában bejelenteni azt. Ez az érv ugyanis azon a téves feltételezésen alapul, mely szerint, mivel a szóban forgó intézkedést a Szlovák Köztársaság csatlakozása előtt nyújtották, a végrehajtását megelőző, az EK 88. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség nem volt irányadó. Márpedig, amint az a fenti 86. pontban megállapítást nyert, a helyi adóhatóság csak attól az időponttól, vagyis 2004. július 9-étől kezdve mondott le a felperessel szemben fennálló követeléseinek 65%-áról, hogy e hatóság hivatalosan elfogadta a csődegyezségi ajánlatot. Vagyis a Szlovák Köztársaság csatlakozását követően fogadták el azt a jogilag kötelező erejű aktust, amellyel a szlovák hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy csődegyezség keretében részben elengedik a felperest terhelő adótartozást. Következésképpen a szóban forgó intézkedés kapcsán is irányadó volt az EK 88. cikk (3) bekezdésében előírt előzetes bejelentési kötelezettség, mégpedig a 2004. július 9-én alkalmazandó formai és tartalmi szabályokkal összhangban. Márpedig, amint azt a fenti 231. pont felidézte, a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló támogatási intézkedésnek az 1999-es iránymutatás értelmében vett szerkezetátalakítási tervhez kellett kapcsolódnia.

240 Az eddigi megfontolások összességéből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el, amikor a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a felperes által benyújtott üzleti terv nem volt az 1999-es iránymutatás értelmében vett szerkezetátalakítási terv.

241 A fenti 229. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, amint az a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdésében megállapítást nyert, a Bizottság hiteles szerkezetátalakítási terv hiányában megalapozottan döntött úgy, hogy az 1999-es iránymutatás alapján megtagadja a szóban forgó támogatás engedélyezését.

242 Másfelől, a megtámadott határozat (142) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a Bizottság gondot fordított az 1999-es iránymutatás (40) pontjában előírt azon követelmény vizsgálatára is, hogy a támogatás összege és intenzitása szigorúan a legkevesebbre korlátozódjék. Másodlagosan tehát meg kell vizsgálni a felperes által a tizedik jogalapjának alátámasztása érdekében kifejtett érveket, amennyiben azok annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság tévedett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó intézkedés nem felel meg az említett kritériumnak.

243 Ezzel összefüggésben a felperes nem vitatja, hogy a kedvezményezetteknek az 1999-es iránymutatás szerint rendes körülmények között a saját forrásaikból, illetve piaci feltételek mellett beszerzett külső finanszírozás útján jelentős mértékben hozzá kell járulniuk a szerkezetátalakításhoz.

244 Ezzel szemben vita áll fenn a felek között abban a kérdésben, hogy az Old Herold által a felperesnek adott fizetési haladék a felperes általi, a szerkezetátalakítási tervéhez történő saját hozzájárulásnak tekinthető-e.

245 Márpedig, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (147)–(149) preambulumbekezdésében kifejtette, az Old Herold által a felperesnek adott fizetési haladékot nem lehet külső forrásokból, különösen pedig olyan hitelezőtől származó hozzájárulásnak tekinteni, aki bízott a felperes életképességének helyreállásában. Elegendő ugyanis megállapítani, hogy a Bizottság és a felperes között 2006. március 28-án lezajlott találkozó során a felperes kifejezetten említette, hogy az Old Herold a „beszállítói hitelt” a 2004. év második félévében nyújtotta neki, a megfizetés esedékessége pedig átlagosan 14 és 60 nap közé esett. Következésképpen a Bizottság a megtámadott határozat (40) preambulumbekezdésében megalapozottan állapíthatta meg, hogy az Old Herold által a felperesnek biztosított 40 napos fizetési határidő – legalábbis a maga a felperes által közölt, 14 és 60 nap közötti átlagos határidőre tekintettel – bevett gyakorlatot képezett, következésképpen pedig nem minősült a szerkezetátalakításhoz történő, külső forrásokból származó hozzájárulásnak.

246 Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy nyilvánvalóan téves lenne a Bizottság által azzal kapcsolatban végzett mérlegelés, hogy a szóban forgó intézkedés a szerkezetátalakítás költségeihez képest arányos-e.

247 Következésképpen a Bizottság megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy az 1999-es iránymutatásban meghatározott feltételek nem teljesültek, ebből eredően pedig a szóban forgó intézkedést megalapozottan nyilvánította az EK-Szerződéssel összeegyeztethetetlennek.

248 Ebből következik, hogy a tizedik jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

249 A fenti 54., 61., 87., 210., 211. és 248. pontban levont következtetések összességéből következik, hogy a jelen kereset alátámasztása érdekében felhozott valamennyi jogalapot el kell utasítani, vagyis a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

250 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2) A Törvényszék a Frucona Košice a.s.-t kötelezi a költségek viselésére.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. december 7-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttérII – 2

1.  A közösségi szabályozásII – 2

2.  A nemzeti szabályozásII – 2

A jogvita előzményeiII – 3

1.  A felperesII – 3

2.  A nemzeti hatóságok és bíróságok előtti eljárásokII – 3

3.  A Bizottság előtti közigazgatási eljárásII – 7

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 9

Az ügy érdemérőlII – 10

1.  Az első, a szóban forgó támogatási intézkedés összegével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított jogalaprólII – 11

A felek érveiII – 11

A Törvényszék álláspontjaII – 11

2.  A második, a lényeges eljárási szabályok és az EK 33. cikk megsértésére alapított jogalaprólII – 12

A felek érveiII – 12

A Törvényszék álláspontjaII – 13

3.  A harmadik, a csatlakozási okmány IV. mellékletének 3. szakasza, az EK 253. cikk, az EK 88. cikk, valamint a 659/1999/EK rendelet azáltal történő megsértésére alapított jogalapról, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a megtámadott határozat meghozataláraII – 14

A felek érveiII – 14

A Törvényszék álláspontjaII – 15

4.  A negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalapról, amelyek lényegében a szóban forgó intézkedésnek az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítésével összefüggő téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapulnakII – 20

Előzetes megjegyzésekII – 20

A megtámadott határozat jogszerűségéről annak kapcsán, hogy a Bizottság megítélése szerint a felszámolási eljárás előnyösebb volt a csődegyezségi eljárásnálII – 21

A negyedik jogalap keretében kifejtett érvekII – 21

–  A felek érveiII – 21

–  A Törvényszék álláspontjaII – 25

A hatodik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvekII – 36

–  A felek érveiII – 36

–  A Törvényszék álláspontjaII – 37

A hetedik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvekII – 40

–  A felek érveiII – 40

–  A Törvényszék álláspontjaII – 41

A nyolcadik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvekII – 45

–  A felek érveiII – 45

–  A Törvényszék álláspontjaII – 47

A nyolcadik jogalap keretében kifejtett, a felszámolási eljárással kapcsolatos érvekII – 48

–  A felek érveiII – 48

–  A Törvényszék álláspontjaII – 48

5.  A tizedik jogalapról, amely az abban megnyilvánuló téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedésen alapul, hogy a Bizottság a csődegyezséget nem mentesítette szerkezetátalakításhoz nyújtott támogatásként, és visszaható hatállyal alkalmazta a 2004-es iránymutatástII – 50

A felek érveiII – 50

A Törvényszék álláspontjaII – 52

A költségekrőlII – 58

1 * Az eljárás nyelve: angol.