BH 2002.4.126 Az elítéltre kiszabott közérdekű munkának szabadságvesztésre átváltoztatására nem kerülhet sor, ha az elítélt önhibáján kívül nem kezdte meg a büntetés letöltését, mivel a büntetés-végrehajtási bíró nem jelölt ki számára munkahelyet [Btk. 50. § (1) és (2) bek., 1979. évi 11. tvr. (a továbbiakban: Bv. tvr.) 11/A. § (3) bek., 60. § (1) bek.].

A terheltet a városi bíróság az 1999. május 31. napján jogerős ítéletével 25 napi közérdekű munka büntetésre ítélte, amelyet fizikai munkával kell letöltenie.

A megyei főügyészség - a hivatásos pártfogó javaslatára - indítványozta a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását.

Az elítélt a bírói meghallgatáson az indítvány elutasítását kérte, mert az ítélet jogerőre emelkedése óta hosszabb időt töltött előzetes fogva tartásban, jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést tölt, munkahely nem lett kijelölve a büntetés végrehajtására, ezért nem volt módja a büntetés ledolgozására, és mert nem volt kellően kioktatva a munkavégzési kötelezettség önkéntes nem teljesítése lehetséges törvényes jogkövetkezményeire.

A bíróság megállapította, hogy a terhelt jelenleg, 2001. július 25-től a városi bíróság jogerős ítéletével kiszabott 1 év 6 hónapi börtönbüntetését tölti.

Az elítélt a büntetőeljárás során 1999. április 23-tól 1999. július 16. napjáig előzetes fogva tartásban volt, majd szabadlábra került, 1999. október 1-től 2000. április 3. napjáig ismételten előzetes fogva tartásban volt, majd 2001. július 25-én kezdte meg a jogerős szabadságvesztés töltését.

A közérdekű munka büntetést kiszabó ítélet 1999. május 31. napján emelkedett jogerőre.

Az elítélt 1999. július 16-tól 1999. szeptember 30-ig, majd 2000. április 3-tól 2001. július 25-ig szabadlábon volt. Ez alatt az idő alatt lett volna lehetősége arra, hogy a közérdekű munka büntetésből reá háruló munkakötelezettségnek eleget tegyen. Az elítéltet a törvényes jogkövetkezményekre az elsőfokú bíróság kioktatta. A munkahely kijelölése iránti eljárás sem vezetett eredményre, annak ellenére, hogy hivatásos pártfogó ennek érdekében mindent megtett. Az elítélt a meghallgatáson elismerte, hogy amikor szabadlábon volt, munkaképes volt, ez idő alatt kb. másfél évet dolgozott Németországban. Ez arra utal, hogy az elítéltnek nem is állt szándékában a munkakötelezettségét önként teljesíteni.

A Btk. 50. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetőleg ennek hátralevő része helyébe szabadságvesztés lép, amelyet fogházban kell végrehajtani. Tartamát úgy kell megállapítani, hogy egynapi munkavégzésnek egynapi szabadságvesztés felel meg. Az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv. tvr.) 11/A. §-a szerinti jogkörében eljárva az ügyészi indítványt a bíróság a (3) bekezdés alapján alaposnak ítélte, ezért a Btk. 50. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a rendelkező rész szerint határozott.

A végzés ellen az elítélt jelentett be fellebbezést.

A megyei főügyész a végzés helybenhagyását indítványozta.