EH 2003.910 A zálogházi tevékenység keretében nyújtott pénzkölcsön pénzügyi szolgáltatásnak minősül [1996. évi CXII. tv. 3. §].
A felperes 1999. október 5-én kelt kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a tervezett zálogházi tevékenységének előzetes engedélyezése nem tartozik az alperes hatáskörébe. Az alperes határozatával a felperes kérelmét elutasította.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 2. sz. melléklet 10/a) és f) pontjaira hivatkozva a felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését kérte azzal, hogy a zálogházi tevékenység nem minősül pénzügyi szolgáltatásnak. A tevékenység az alperes engedélye nélkül is megkezdhető. Az alperes meg nem engedve jogot alkotott, amikor hatáskörét a perbeli joghézagra kiterjesztette.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Hpt. 3. § (1) bekezdés b) pontja a pénzkölcsön nyújtását pénzügyi szolgáltatásként jelöli meg.
A 2. sz. melléklet I. fejezet 10/a) pontja a pénzkölcsön nyújtását határozza meg, mely szerint: a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetve kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy a nélkül - köteles visszafizetni. A 10/f) pont szerint nem minősül pénzkölcsön nyújtásának a külön törvény alapján folytatott zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsön.
A Hpt. 138. § (2) bekezdés i) pontja értelmében a Felügyelet vita esetén határoz abban a kérdésben, hogy valamely tevékenység a Hpt. értelmében pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak minősül-e.
A jogerős ítélet úgy ítélte meg, hogy a pénzkölcsönzés elemeit hordozó, zálogtárgy ellenében nyújtott pénzbeli szolgáltatás a Hpt. 2. sz. melléklet I. fejezet 10/f) pontja alapján az alperes engedélyezési jogköréből nem vonható el. Ez ugyanis csak akkor nem minősül pénzkölcsön nyújtásának, ha azt valamely vállalkozás külön törvény alapján folytatja. A külön törvény hiánya pedig az alperes engedélyezési jogkörének megszűnését sem eredményezhette.
Kifejtette, ha a jogi szabályozáson alapuló gyakorlat feltételhez kötött jövőbeli módosítása merül fel, úgy sem joghézagot pótló meg nem engedett jogalkotásról, sem tilalmazott hatáskör kiterjesztéséről nem lehet szó. Az alperes engedélyezési jogköre a jelenleg irányadó jogi szabályozás alapján egyértelműen fennáll.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Álláspontja szerint a zálogházi tevékenység engedélyezésére vonatkozó eljárás rendjét a hatályos jog nem szabályozza. A 10/f) pont csak negatív szabályozást tartalmaz. A "külön törvény" meg nem születésére tekintettel az alperes nem jogosult magát kijelölni egy nem létező jogosultság gyakorlására. A bíróság tévedésére szóhasználata is rávilágít, amikor a 10/a) pontnál "meghatároz", míg a 10/f) pontnál csak "említést tesz" szavakat használ. A Htp. 138. §-a nem ad felhatalmazást az alperesnek annak eldöntésére, hogy valamely tevékenység pénzügyi tevékenység-e.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Hpt. 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatásnak minősül. A 2. sz. melléklet az értelmező rendelkezések között 10/a) pont alatt határozza meg a pénzkölcsön nyújtásának fogalmát. A 10/f) pont valóban úgy fogalmaz, hogy nem minősül pénzkölcsön nyújtásának külön törvény alapján folytatott zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsön. Azonban ez a külön törvény sem a Hpt. megalkotásakor nem volt hatályban, sem azóta ilyen külön törvényt az Országgyűlés nem alkotott. Erre figyelemmel pedig a jelenleg hatályos szabályozás szerint a zálogházi tevékenység a Hpt. 2. sz. melléklet 10/a) pontjában értelmezett pénzkölcsön nyújtása formai és tartalmi elemeit hordozza magában még akkor is, ha ahhoz a Ptk. szerinti szerződésbiztosító mellékkötelezettség, azaz zálogjog is járul.
Önmagában abból a körülményből, hogy a jogerős ítélet egyik esetben a "határozza meg", a másik esetben "tett említést" kifejezéseket használja, semmilyen jogi következtetést nem lehet levonni, ez csupán stilisztikai eltérés, hogy a két egymást követő mondatban ne szerepeljen ugyanaz az ige.
Az alperes állítólagos meg nem engedett jogalkotásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Hpt. 2. § i) pontja egyértelműen meghatározza, hogy vitás esetben a Felügyelet feladata abban a kérdésben határozni, hogy valamely tevékenység e törvény értelmében pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül-e. Ez a feladat- és hatáskör nemcsak annak meghatározására szorítkozhat, hogy valamely tevékenység pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül-e, hanem abban a kérdésben is határozhat, hogy valamely tevékenység pénzügyi (kiegészítő) szolgáltatási tevékenységnek minősül-e vagy sem. Ugyanis a Hpt. 3. § (3) bekezdése szerint az (1)-(2) bekezdésében foglalt tevékenységek üzletszerűen csak engedéllyel végezhetők. Ezt az engedélyt pedig a (4) bekezdés alapján az alperes jogosult megadni, és ezen eljárás során természetesen vizsgálnia kell, hogy az alaptevékenység pénzügyi tevékenységnek minősül-e vagy sem, hiszen ettől függ, hogy szükséges-e egyáltalán az alperes engedélye vagy sem.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 37.523/2001.)