BH 1994.3.148 I. A váltókötelezettnek a váltókötelem alapján fennálló kötelezettsége - harmadik (jogi) személlyel szemben fennálló követelésének a váltójogosultra való engedményezése útján - csak akkor szűnik meg, ha a váltójogosult az engedményezési szerződésben elismeri, hogy az engedményezés folytán a váltóból származó kötelezettsége alól a kötelezett szabadul [Ptk. 328. § (1) bek., 329 § (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 17. §].

II. A váltó átruházása, leszámítoltatása és a váltóban szereplő jogosultságok érvényesítése képviselő útján is történhet. A váltójogviszonyban is érvényesül az a szabály, hogy az, akinek nevében az álképviselő eljárt, az álképviselő eljárását utólag - akár ráutalás formájában - jóváhagyhatja (például a leszámítolás folytán befolyt pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezik) [Ptk. 219. § (1)-(2) bek., 221. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg váltótartozás címén a felperesnek egyetemlegesen összesen 10 000 000 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, a tőkekövetelés 3%-ét kitevő 30 000 Ft váltódíjat és 30 0000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1991. augusztus 16-án két darab, egyenként 5 000 000 Ft követelést tartalmazó, az Á. V. Bank Rt. B.-hez telepített, 1991. november 14-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes mint rendelvényes javára. A II. r. alperes a váltókat még ugyanezen a napon a felperesre forgatta és leszámítoltatta, a felperes pedig azokat tovább forgatta a M. T. Bank Rt. részére. A lejáratkor a váltókat a telepítés helyéül megjelölt Á. V. Bank Rt.-nél fizetés végett bemutatták, a pénzintézet azonban a váltóban foglalt követelést nem tudta kiegyenlíteni, mert az ahhoz szükséges pénzeszközök a kiállító számláján nem álltak rendelkezésre. A felperes mint megtérítési váltóadós a forgatmányok sorrendjében őt követő M. T. Bank Rt. részére a tartozást kifizette, ezt követően nyújtott be keresetet az I. r. alperessel szemben egyenes, és a II. r. alperessel mint megtérítési váltóadóssal szemben a tartozás kiegyenlítése végett.

Az elsőfokú bíróság alaptalannak ítélte az I. r. alperes védekezését, amely szerint a váltó leszámítolását követően kézhez kapott összeget a II. r. alperes a közöttük létrejött megállapodás ellenére sem adta át az I. r. alperesnek, ezért a váltótartozás kiegyenlítéséért kizárólag az I. r. alperes felelős. Nem vizsgálta az I. r. és a II. r. alperesek által a váltó kiállítását megelőzően kötött megállapodás tartalmát, álláspontja szerint az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 17. §-a szerint a jogszerű váltóbirtokossal szemben az I. r. alperes nem hivatkozhat olyan kifogásra, amely a II. r. alperessel szemben fennálló személyes viszonyán alapul. Úgy ítélte meg, hogy a váltókötelezettség szempontjából az I. és a II. r. alperes között létrejött esetleges megállapodásnak nincs jogi relevanciája.

Nem találta alkalmasnak a II. r. alperes azon védekezését sem a felelősség alóli mentesülésre, hogy a váltót nem a képviseletére jogosult személyek írták alá, ezért eljárásuk a II. r. alperessel szembeni kötelezettséget nem keletkeztet. Megállapította, hogy a perbeli két váltót a II. r. alperes bélyegzőjével és cégszerű aláírással ellátva leszámítoltatták, és az abban foglalt követeléshez a II. r. alperes hozzájutott. Az aláírók egyike a kft. tulajdonosa, a másik aláíró pedig a II. r. alperes pénzügyeinek intézésével megbízott és ezáltal a váltó leszámítolására vonatkozó nyilatkozat megtételére is jogosult alkalmazottja volt, ezért a II. r. alperes eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy a forgatmányt aláírók nem voltak jogosultak a képviseletére. Álláspontja szerint a II. r. alperes az esetben sem mentesülne a fizetési kötelezettség alól, ha kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy az aláírók az ügyvezető igazgató meghatalmazása nélkül jártak el, tekintve hogy a leszámítolás folytán a számlájára befolyt közel 9 000 000 Ft jóváírása ellen nem tiltakozott, nem utalta azt vissza a felperesnek. A nevében - esetlegesen meghatalmazás nélkül - eljáró személyeknek a váltó leszámítolására vonatkozó nyilatkozatát a II. r. alperes részéről utólagosan jóváhagyottnak kell tekinteni az esetben is, ha az aláírók eredetileg meghatalmazással nem rendelkeztek.

Nem fogadta el a II. r. alperes arra irányuló védekezését sem, hogy az egyik aláíró, M. Á. eljárásával megtévesztette a leszámítolásra vonatkozó nyilatkozatot aláíró T. I. tulajdonost, valamint T. I.-nét a kft. képviseletére jogosult ügyvezetőt is. Amennyiben ugyanis M. Á. a II. r. alperes alkalmazottja a munkáltatójának kárt okoz, úgy a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint tartozik a munkáltatójának a kárt megtéríteni, amennyiben pedig a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személyeknek okozott kárt, ezért a kárért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint a harmadik személlyel szemben a munkáltató tartozik helytállni.

Mindezekre figyelemmel a Vár. 43. és 47. §-a alapján kötelezte az alpereseket a perbeli váltótartozás és annak járulékai egyetemleges megfizetésére.

Az ítélet ellen mindkét alperes fellebbezett, magukkal szemben mindketten a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték.

Az I. r. alperes fellebbezésében azt is előadta, hogy a Gr. Kft.-vel szemben egy 10 000 000 Ft összegű követelése állt fenn, amelyet a felperesre engedményezett, ezáltal a váltókötelemből szabadult, a követelt összeggel a felperesnek már nem tartozik.