62006CJ0300_SUM[1]

A Bíróság (első tanács) 2007. december 6-i ítélete. Ursula Voß kontra Land Berlin. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Bundesverwaltungsgericht - Németország. EK 141. cikk - Férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve - Közalkalmazottak - Túlmunka - Részmunkaidőben foglalkoztatott női munkavállalók közvetett hátrányos megkülönböztetése. C-300/06. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2007. december 6. ( *1 )

"EK 141. cikk - Férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának elve - Közalkalmazottak - Túlmunka - Részmunkaidőben foglalkoztatott női munkavállalók közvetett hátrányos megkülönböztetése"

A C-300/06. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesverwaltungsgericht (Németország) a Bírósághoz 2006. július 6-án érkezett, 2006. május 11-i határozatával terjesztett elő az előtte

Ursula Voß

és

a Land Berlin

között,

a Vertreterin des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht

részvételével

folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök, A. Tizzano, A. Borg Barthet (előadó), M. Ilešič és E. Levits bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- U. Voß képviseletében E. Ribet Buse Rechtsanwalt,

- a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Blaschke, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében V. Kreuschitz és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. július 10-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 141. cikk értelmezésére irányul.

2 A kérelmet Ursula Voß és a Land Berlin közötti, a részmunkaidőben foglalkoztatott Ursula Voß által végzett túlmunka díjazására vonatkozó jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 Az EK 141. cikk (1) és (2) bekezdése szerint: "(1) Minden tagállam biztosítja annak az elvnek az alkalmazását, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak. (2) E cikk alkalmazásában díjazás a rendes alap- vagy minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap. A nemen alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő díjazás azt jelenti, hogy:

a) teljesítménybér esetén az azonos munkáért járó díjazást azonos mértékegység alapján állapítják meg;

b) időbér esetén azonos munkakörben azonos díjazás jár."

A nemzeti szabályozás

4 A Landesbeamtengesetz (tartományi közszolgálati törvény) 35. §-a (2) bekezdésének 1979. február 20-i új szövege (GVBI BE, 368. o.) a következőket rendeli el:

"A közalkalmazott köteles a heti rendes munkaidőn felül díjazás nélkül munkát végezni, amennyiben ezt kényszerítő szolgálati körülmények megkövetelik, és a túlmunka kivételes esetekre korlátozott. Amennyiben a közalkalmazottat a szolgálati okokból elrendelt vagy engedélyezett túlmunkára több mint havi öt óra mértékben veszik igénybe a rendes munkaidején felül, három hónapon belül ennek megfelelő munkavégzés alóli mentesítést kell számára biztosítani. Amennyiben a munkavégzés alóli mentesítés a szolgálathoz kapcsolódó kényszerítő okokból nem lehetséges, a szolgálati idővel arányosan emelkedő illetményt biztosító besorolási fokozatokba tartozó közalkalmazottak ehelyett legfeljebb évi 480 óra után díjazásban (a Bundesbesoldungsgesetz 48. §-a) részesülnek."

5 A Bundesbesoldungsgesetz (a közszolgálati illetményekről szóló szövetségi törvény, a továbbiakban: BBesG), amely 1. §-a (1) bekezdésének 1. pontja alapján a tartományi közalkalmazottak illetményét is szabályozza, 6. §-ának (1) bekezdésében a következőket mondja ki:

"Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a díjazás mértékét a munkaidő mértékével arányosan kell csökkenteni."

6 A BBesG 48. §-a felhatalmazza a szövetségi kormányt, hogy a túlmunka díjazásának feltételeit rendelet útján szabályozza, amennyiben a túlmunka a munkavégzés alóli mentesítés útján nem ellentételezhető.

7 A BBesG 48. §-ának (1) bekezdése alapján elfogadott, 1998. december 3-án módosított (BGBl. 1998. I., 3494. o.) 1992. március 13-i Verordnung über die Gewährung von Mehrarbeitsvergütung für Beamte (a túlmunkáért a közalkalmazottakat megillető díjazásról szóló rendelet) (BGBl. 1992. I., 528. o.) (a továbbiakban: MVergV) 2. §-ának (2) bekezdése értelmében: "A szolgálati idővel arányosan emelkedő illetményt biztosító besorolási fokozatokba tartozó közalkalmazottak közül a következők részesülhetnek túlmunkadíjazásban: [...]

6. aki tanítóként oktatási intézményben tevékenykedik."

8 Az MVergV 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: "Díjazásban csak a közalkalmazottakra vonatkozó munkaidő-szabályozás hatálya alá tartozó közalkalmazott részesülhet, amennyiben

1. a túlmunkát írásban rendelték el vagy engedélyezték,

2. a túlmunka havonta több mint öt órával meghaladja a havi rendes munkaidőt, illetve töredékhónapban végzett munka esetében a részarányos havi munkaidőt, és

3. a munkavégzés alóli mentesítés a szolgálathoz kapcsolódó kényszerítő okokból három hónapon belül nem lehetséges."

9 Az MVergV 4. §-a minden túlmunkával töltött óra után a túlmunkát végző alkalmazott besorolási fokozata szerint fokozatosan emelkedő díjazást állapít meg.

10 Az MVergV 5. §-a (2) bekezdésének 1. pontja a következőket írja elő: "Az iskolákban végzett túlmunka esetében [...]"

1. a [rendelet] 3. §[-a] (1) bekezdésének 2. pontja alkalmazásában három tanítási óra öt teljes órának számít;

11 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következően az MVergV szerinti túlmunkadíjazás alacsonyabb, mint az egyéni munkaidő keretében végzett munka után járó díjazás.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12 Ursula Voß a Land Berlinnel tanítóként közalkalmazotti jogviszonyban áll. 1999. július 15-től2000. május 29-ig heti 23 tanítási óra mértékben részmunkaidőben foglalkoztatták. A teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók kötelező óraszáma ebben az időszakban 26,5 tanítási óra volt.

13 2000. január 11. és május 23. között U. Voß egyéni munkaidején felül minden hónapban négy és hat óra közötti túlmunkát teljesített.

14 U. Voß az említett az időszakban 1075,14 DEM összegű díjazásban részesült. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítóknak ugyanennyi munkaórája után ugyanerre az időszakra 1616,15 DEM járt.

15 A kérdést előterjesztő bíróság ezt az eredményt azzal magyarázza, hogy az a munka, amelyet az alapügy felperese egyéni munkaidején felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak rendes munkaidejének mértékéig túlmunkaként végzett, alacsonyabb díjazásban részesült, mint az az azonos mennyiségű munka, amelyet a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók teljesítettek, akik esetében ez a munka beleszámított az egyéni munkaidőbe.

16 A kérdést előterjesztő bíróság azt is megállapította, hogy az alapügy felperese 2000 januárja és májusa között azonos mennyiségű munkáért alacsonyabb díjazásban részesült, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók.

17 Ursula Voß kérelme arra irányult, hogy a heti 26,5 tanítási óra mértékéig teljesített túlmunka után járó díjazás számításánál az MVergV által a túlmunkára vonatkozóan megállapított óradíj helyett a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók rendes munkaidejében teljesített órák után járó díjazást vegyék alapul.

18 Miután a Land Berlin elutasította ezt a kérelmet, Ursula Voß a határozattal szemben keresetet indított a Verwaltungsgericht [közigazgatási bíróság] előtt, amely helyt adott a keresetnek. A Land Berlin a keresetnek helyt adó ítélettel szemben a Bundesverwaltungsgerichthez (szövetségi közigazgatási bíróság) felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

19 A Bundesverwaltungsgericht szerint az előtte folyamatban lévő jogvita arra a kérdésre irányul, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott tanító által túlmunkaként teljesített munkaórák azon részilletményhez képest alacsonyabb díjazása, amelyben a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók a rendes munkaidejük keretében teljesített azonos munkaóraszám után részesülnek, a közösségi jog szerint tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e a női tanítókkal szemben. A bíróság szerint ez a kérdés attól függ, hogy az EK 141. cikk (2) bekezdésének második mondata megköveteli-e, hogy azon túlmunkaórák után, amelyeket a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljes munkaidős foglalkoztatásra vonatkozó túlmunka mértékéig teljesítenek, nem nyújtható hátrányosabb díjazás, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak által a rendes munkaidejük keretében teljesített azonos munka után.

20 Ilyen körülmények között a Bundesverwaltungsgericht úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

"Az EK 141. cikkel ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amely szerint a rendes munkaidőn felül teljesített túlmunka díjazása mind a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak, mind a részmunkaidőben foglalkozatott közalkalmazottak esetében ugyanolyan nagyságú, és ez a díjazás alacsonyabb, mint az az időarányos részilletmény, amely a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottaknak a rendes munkaidejük ugyanilyen hosszúságú része után jár, amennyiben a részmunkaidőben foglalkoztatottak túlnyomó része nő?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

21 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EK 141. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az a közalkalmazotti illetményre vonatkozó nemzeti szabályozás, mint amilyenről a jelen ügyben szó van, amely egyrészt mind a teljes munkaidőben, mind pedig a részmunkaidőben foglalkozatott közalkalmazottak által teljesített túlmunkát az egyéni munkaidőn felül teljesített munkaként határozza meg, másrészt a túlmunka után alacsonyabb díjazást állapít meg, mint az egyéni munkaidőn belül teljesített óraszám után, és így a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak az egyéni munkaidejükön felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak kötelező óraszámának mértékéig végzett munkájukért alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak, amennyiben a részmunkaidőben foglalkoztatottak túlnyomó része nő.

22 Az alapügy felperese és az Európai Közösségek Bizottsága arra hivatkozik, hogy az egyéni munkaidőn belül végzett munka után járó díjazásnál alacsonyabb mértékű túlmunkadíjazás közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet, mivel azt eredményezi, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott, többségükben női munkavállalók az egyéni munkaidejükön felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak kötelező óraszámának mértékéig végzett munka esetén ugyanannyi teljesített munkaóráért alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók.

23 A német kormány előadja, hogy az alapügyben nincsen szó egyenlőtlen bánásmódról a túlmunkát illetően, mivel a teljes és a részmunkaidőben foglalkoztatott tanítók az általuk végzett túlmunkáért azonos óradíjban részesülnek az MVergV 4. §-ának (3) bekezdése alapján.

24 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 141. cikk megállapítja a férfiak és a nők egyenlő munkáért járó egyenlő díjazásának elvét. Ez az elv a Közösség alapelvei közé tartozik (lásd a 43/75. sz. Defrenne-ügyben 1976. április 8-án hozott ítélet [EBHT 1976., 455. o.] 12. pontját).

25 Az egyenlő díjazás elvével nem csupán a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést tartalmazó rendelkezések alkalmazása ellentétes, hanem azoké is, amelyek a férfi és női munkavállalók közötti eltérő bánásmódot nem a nemi hovatartozáson alapuló kritérium alkalmazásával tartanak fenn, hacsak az eltérő bánásmódot nem igazolják a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok (a 170/84. sz. Bilka-Kaufhaus-ügyben 1986. május 13-án hozott ítélet [EBHT 1986., 1607. o.] 29. és 30. pontja, a C-399/92., C-409/92., C-425/92., C-34/93., C-50/93. és C-78/93. sz., Helmig és társai egyesített ügyekben 1994. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5727. o.] 20. pontja, valamint a C-285/02. sz. Elsner-Lakeberg-ügyben 2004. május 27-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5861. o.] 12. pontja).

26 Az alapügyben szereplő szabályozással kapcsolatban megállapítható, hogy nem teremt nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Ezért azt kell megvizsgálni, hogy eredményezhet-e az ilyen szabályozás az EK 141. cikkel ellentétes közvetett megkülönböztetést.

27 Ennek során első lépésként azt kell megállapítani, hogy az említett szabályozás eltérő bánásmódot ír-e elő a teljes és a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára, és hogy az eltérő bánásmód jóval több nőt érint-e, mint férfit.

28 Amennyiben mindkét kérdésre igen a válasz, akkor másodikként az a kérdés merül fel, hogy vannak-e olyan, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független objektív okok, amelyek igazolják az így megállapítást nyert eltérő bánásmódot.

29 E tekintetben azt kell megállapítani, hogy egyenlőtlen bánásmódnak minősül, ha a munkaviszony alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak a teljesített munkaórák ugyanakkora számáért járó díjazása magasabb, mint a részmunkaidőben foglalkoztatottaké (a fent hivatkozott Helmig és társai ügyben hozott ítélet 26. pontja).

30 A Bíróság már két ízben is állást foglalt a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók túlmunkadíjazására vonatkozó eltérő bánásmód kérdésében.

31 A fent hivatkozott Helmig és társai ügyben hozott ítéletének 26-30. pontjában a Bíróság kimondta, hogy nem minősül a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti eltérő bánásmódnak, ha a vonatkozó nemzeti rendelkezések csak a kollektív szerződésben megállapított rendes munkaidő túllépése esetére rendelik el a túlmunkapótlék fizetését, az egyéni munkaidő túllépése esetében viszont nem. A Bíróság ilyen körülmények között azt állapította meg, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók a teljesített munkaórák ugyanakkora számáért a teljes munkaidőben foglalkoztatottakkal azonos díjazásban részesülnek akkor is, ha nem lépik túl a kollektív szerződésben megállapított rendes munkaidőt, és akkor is, ha ezen felül végeznek munkát, mivel az utóbbi esetben minden munkavállalói csoport részesül túlmunkapótlékban.

32 A fent hivatkozott Elsner-Lakeberg-ügyben hozott ítéletének 17. pontjában viszont a Bíróság azt állapította meg, hogy a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti eltérő bánásmódnak minősül, ha a vonatkozó nemzeti rendelkezések alapján minden munkavállaló az egyéni munkaidején felül köteles havonta legalább három tanítási órát teljesíteni ahhoz, hogy túlmunkadíjazásra jogosult lehessen.

33 Ebben az ügyben Edeltraud Elsner-Lakeberg tanítónő hetente 15 órát tanított, míg a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók hetente 24 és fél órát tanítottak. Edeltraud Elsner-Lakeberg havonta 2,5 óra túlmunkát végzett. Következésképpen nem volt jogosult túlmunkadíjazásra. Ezért csak 15 tanítási óráért részesült díjazásban annak ellenére, hogy 17,5 órát teljesített. Ezzel szemben, ha egy teljes munkaidőben foglalkoztatott tanító hetente 17,5 órát tanítana, akkor 17,5 tanítási óra után részesülne díjazásban, mivel nem lépné túl a heti egyéni munkaidejét. A Bíróság kimondta, hogy ez eltérő bánásmódot eredményez a díjazás terén, mivel a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljesített munkaórák ugyanakkora számáért alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak.

34 Az alapügyben - miként az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik - a részmunkaidőben foglalkoztatott Ursula Voß az egyéni munkaidején felül, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendes munkaidejének mértékéig végzett munkájáért alacsonyabb díjazásban részesül, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók a teljesített munkaórák ugyanakkora számáért.

35 Így, ha az a részmunkaidőben foglalkoztatott tanító, akinek a szerződésében megállapított heti munkaideje 23 tanítási óra, a szerződésben megállapított egyéni munkaidején felül 3,5 tanítási órát tart, alacsonyabb díjazásban részesül, mint amennyiben a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók 26,5 tanítási óráért részesülnek.

36 A díjazás összetevőinek vizsgálata rávilágít arra, hogy ez a helyzet abból adódik, hogy a "rendes" óráknál rosszabbul fizetett túlórák a tanítók egyéni munkaidejével megállapított rendes munkaidőn felül végzett munkának minősülnek, az egyéni munkaidő pedig nyilvánvalóan különböző aszerint, hogy az alkalmazott teljes vagy részmunkaidőben dolgozik-e. Következésképpen a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanítók esetében csak heti 26,5 óra fölött kerül alkalmazásra az alacsonyabb óradíj, a részmunkaidőben foglalkoztatottaknál viszont akkor, ha túllépik a szerződésben megállapított egyéni munkaidejüket, amely definíció szerint kevesebb, mint 26,5 óra. Ursula Voß esetében azon munkaórák után jár alacsonyabb díjazás, amelyeket heti 23 órán felül teljesít.

37 Ennélfogva azt kell megállapítani, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás, amely szerint a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak az egyéni munkaidejükön felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendes munkaidejének mértékéig végzett túlmunka után alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak az általuk teljesített túlmunka után, a részmunkaidőben foglalkoztatottak hátrányára eltérő bánásmódot eredményez a két közalkalmazotti csoport között.

38 Amennyiben ez az eltérő bánásmód jóval több nőt érint, mint férfit, és nincsenek olyan, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független objektív okok, amelyek igazolják ezt az eltérő bánásmódot, úgy az említett nemzeti szabályozás ellentétes az EK 141. cikkel.

39 A kérdést előterjesztő bíróság adatai szerint 2000 tavaszán a Land Berlin által részmunkaidőben foglalkoztatott tanítók mintegy 88%-a nő volt.

40 Annak vizsgálatakor, hogy a teljes és a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók közötti eltérő bánásmód jóval több nőt érint-e, mint férfit, a kérdést előterjesztő bíróságnak valamennyi munkavállalót figyelembe kell vennie, akire a jelen ítélet 38. pontjában megállapított eltérő bánásmódot eredményező nemzeti szabályzás hatálya kiterjed. E célból azt kell megállapítania, hogy az említett eltérő bánásmód a BBesG-ből és/vagy az MVergV-ból ered-e, mivel főszabály szerint a szóban forgó szabályozás alkalmazási köre határozza meg az összehasonlításkor alapul vehető személyek körét (a C-256/01. sz. Allonby-ügyben 2004. január 13-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-873. o.] 73. pontja).

41 Arra is emlékeztetni kell, hogy - amint azt a Bíróság a C-167/97. sz., Seymour Smith és Perez ügyben 1999. február 9-én hozott ítéletének (EBHT 1999., I-623. o.) 59. pontjában kimondta - a statisztikai összehasonlítás legjobb módszere az, ha összehasonlítjuk a férfi és a női munkavállalók körében az eltérő bánásmóddal érintett munkavállalók arányát.

42 Ha a rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint a női munkavállalók csoportján belül jóval magasabb a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, mint a férfi munkavállalók csoportjában, azt kell megállapítani, hogy nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésről van szó, hacsak nem igazolják az alapeljárásban vitatott szabályt olyan objektív okok, amelyek függetlenek a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől. (lásd ilyen értelemben a fent hivatkozott Seymour-Smith és Perez ügyben hozott ítélet 60-63. pontját).

43 Az alapügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem derül ki, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók által végzett túlmunka alacsonyabb díjazását nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok igazolnák. Ezt a szempontot azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

44 Következésképpen a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 141. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a közalkalmazotti illetményre vonatkozó, az alapeljárásban vitatotthoz hasonló nemzeti szabályozás, amely egyrészt mind a teljes munkaidőben, mind pedig a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak által teljesített túlmunkát az egyéni munkaidőn felül teljesített munkaként határozza meg, másrészt a túlmunka után alacsonyabb díjazást állapít meg, mint az egyéni munkaidőn belül teljesített óraszám után, és így a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak az egyéni munkaidejükön felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak kötelező óraszámának mértékéig végzett munkájukért alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak, amennyiben:

- a szóban forgó szabályozás hatálya alá tartozó munkavállalók között jóval több nő érintett, mint férfi;

és

- az eltérő bánásmódot nem igazolják a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok.

A költségekről

45 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az EK 141. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a közalkalmazotti illetményre vonatkozó, az alapeljárásban vitatotthoz hasonló nemzeti szabályozás, amely egyrészt mind a teljes munkaidőben, mind pedig a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak által teljesített túlmunkát az egyéni munkaidőn felül teljesített munkaként határozza meg, másrészt a túlmunka után alacsonyabb díjazást állapít meg, mint az egyéni munkaidőn belül teljesített óraszám után, és így a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak az egyéni munkaidejükön felül és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak kötelező óraszámának mértékéig végzett munkájukért alacsonyabb díjazásban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak, amennyiben:

- a szóban forgó szabályozás hatálya alá tartozó munkavállalók között jóval több nő érintett, mint férfi;

és

- az eltérő bánásmódot nem igazolják a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.