A Fővárosi Törvényszék Bf.10127/2015/9. számú határozata kapcsolati erőszak bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 33. §, 50. §, 51. §, 79. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 78. §, 81. §, 82. §, 117. §, 258. §, 348. §, 351. §, 352. §, 361. §, 371. §, 372. §] Bírók: Demeter Zsuzsanna, Németh Edit, Székely Gabriella

Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

24.Bf.XVII.10.127/2015/9.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2016. április 21. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

Í t é l e t e t :

A kapcsolati erőszak büntette miatt vádlott neve vádlott ellen indított büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. június 5. napján kihirdetett 7.B.XVII.22.274/2014/17. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott büntetését 300 (háromszáz) napi tétel pénzbüntetésre enyhíti, az egy napi tétel összegét 1.500 (ezerötszáz) forintban állapítja meg.

Az így kiszabott pénzbüntetés összege 450.000 (négyszázötvenezer) forint.

Ha a terhelt a pénzbüntetést nem fizeti meg a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

I n d o k o l á s

vádlott neve vádlottat az elsőfokú bíróság a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pont I. fordulata szerint minősülő kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 6 hónap fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélte, melynek a végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a büntetés végrehajtása esetére a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a vádlott és védője felmentés végett jelentettek be fellebbezést.

A Fővárosi Főügyészség a .... számú átiratában a védelmi fellebbezést nem tartotta alaposnak. Az átirat szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok maradéktalan betartásával lefolytatott eljárása alapján megalapozott tényállást állapított meg, logikailag helytálló mérlegelése a másodfokú eljárásban nem támadható, ezért a vádlott felmentésére nincs alap. A Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság hiánytalanul vette számba a bűnösségi körülményeket és azokat súlyuknak megfelelően értékelve szabta ki a szabadságvesztés büntetést, annak próbaidőre való felfüggesztése sem kifogásolható, mindössze a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára vonatkozó rendelkezés szorul kiegészítésre, mely szerint legkevesebb 3 hónap kitöltését követő napon bocsátható a vádlott feltételes szabadságra a büntetés végrehajtásának esetén. A Fővárosi Főügyészség ezért az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A vádlott védője írásbeli fellebbezésében arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt okból megalapozatlan. Hivatkozott a védelem arra, hogy a bíróság maga is elismerte, hogy a sértett bizonyítottan perben, rokonságban és haragban is áll a vádlottal, így elfogadhatatlan kizárólag a sértetti vallomásra alapítva a tényállás megállapítása. A védelem csatolva a polgári perben a sértett vonatkozásában készült igazságügyi pszichológus szakértői véleményt, valamint a közjegyző helyettes által tanúsított sértett által használt hívószámról a vádlott részére küldött szöveges üzeneteket arra hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárásban szükségszerű és indokolt lett volna a szavahihetőség tekintetében a sértett orvosszakértő általi vizsgálata.

A védelem előadta, hogy a sértett sérülései közül nem volt megállapítható a szakértői vélemények szerint a lábszár sérülés keletkezési ideje, továbbá a sérülés a szakértői előadás szerint keletkezhetett tompa tárgynak nekiütődés eredményeképp is, így az elsőfokú bíróság e körben indokolási kötelezettségének nem tett eleget, hiszen kizárólag a vádlotti bűnösséget alátámasztó szakértői megállapítást fogadta el az ítéleti tényállás megállapításakor. Hivatkozott a védelem arra is, hogy a sérüléseket rögzítő fényképfelvételek objektív bizonyítékként éppen a keletkezés körülményeinek ismeretlensége folytán nem fogadhatók el. Iratellenességet vélt megállapítani a védelem személy1 tanúvallomását illetően azzal, hogy álláspontja szerint a vádlotti felelősségre vonás szempontjából döntő jelentősége van a tanú előadásának. A védelem hangsúlyozottan jegyezte meg, mely szerint a vádlott élt a Be. 117. § (2) bekezdésében foglalt eljárási jogával akkor, amikor vallomását összefüggően előadva külön kérdésekre nem kívánt válaszolni, így érthetetlennek találta, hogy az elsőfokú bíróság az egyébként a terheltet megillető jogot miért értékelte védence terhére. A védelem elsődlegesen így a megalapozatlanság kiküszöbölése mellett megállapított helyes tényállás alapján a vádlott felmentését, másodlagosan a cselekmény kisebb tárgyi súlyára, a vádlott rendezett, kifogástalan életvitelére figyelemmel enyhébb büntetés kiszabását kérte.

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletet a Be. 361. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.

A vádlott védője - a vádlottal együtt - a nyilvános ülésen az írásbeli fellebbezésében jelzettek alapján bizonyítási indítványt terjesztett elő a sértett szavahihetőségének orvosszakértői vizsgálata végett. Perbeszédében a védő az írásbeli fellebbezésben rögzítettekkel egyezően elsődlegesen a vádlott felmentését kérte.

A vádlott az utolsó szó jogán tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen alapította a tényállását a sértetti vallomásra, tévesen értékelve a sértett bírósági eljárás során tanúsított magatartását. Vitatta az elsőfokú bíróság indokolásának azt a megállapítását, mely szerint a sérülések keletkezésekor minden esetben jelen lett volna. Előadta, hogy a sértett sérüléseinek keletkezéséről nincs tudomása, azok tényét sem közölte vele a sértett. A vádlott hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság személy2 vallomását is elfogadta a sértetti vallomás mellett, holott személy2vel kifejezetten távoli és nem kiegyensúlyozott a viszonya. A vádlott előadta, hogy álláspontja szerint magának az eljárásnak a motivációja a sértett mindenre elszánt pénzéhessége. A vádbeli sérülésekkel összefüggésben a vádlott a védelemhez hasonlóan hivatkozott arra, hogy a 2013. október 2-i bántalmazással kapcsolatban a sérülés keletkezésének ideje és oka nem meghatározható, a fényképfelvételek a keletkezési körülmények bizonytalanságai alapján objektív bizonyítéknak nem fogadhatók el. Hivatkozott a vádlott arra is, hogy a vád tárgyává tett cselekmény 2013. július 1. napja óta szerepel a Btk.-ban, így azt megelőző időszakra vonatkozóan elkövetési magatartás az ítéleti tényállás részévé nem tehető, így annak mellőzését kérte. Hivatkozott a vádlott arra is, hogy az elsőfokú bíróság a sértett tárgyaláson előadott élményszerű vallomása alapján látta elfogadhatónak a sértetti előadást, holott álláspontja szerint ennek megállapítására igazságügyi orvosszakértőt kellett volna kirendelni. Sérelmezte a vádlott, hogy a tényállást az elsőfokú bíróság az egyébként ellentmondásos sértetti vallomásra alapozta, kirekesztette a bizonyítékok közül az egyetlen külsős szemtanú, személy1 vallomását aki következetesen olyan nyilatkozatot tett, mely a vádlotti védekezést erősítette volna, továbbá, hogy részleteiben nem értékelte az igazságügyi orvosszakértői véleményt és az egyéb orvosi dokumentációt, holott ezek alapján egyértelműen igazolni lehet, hogy a sértett nem csak bántalmazásból eredően szenvedhette el a sérüléseket.