BH 1997.3.135 A megrendelo szerzodéstol való elállásán alapuló kár megtérítése iránti követelés érvényesítése nem zárja ki azt, hogy a vállalkozó az elállást megelozo szerzodésszegésre alapítottan - így a munkaterület átadásának késedelme, valamint a munkavégzés felfüggesztése miatt - kártérítést követeljen [Ptk. 318. §, 395. § (1) bek., 404. § (3) bek.].

Az alperes mint fővállalkozó 1983. május 25-én építési szerződést kötött a megrendelővel a Bős-Nagymarosi víztározó területén elvégzendő építési munkákra. A felperes az alperessel 1988. augusztus 29-én alvállalkozási szerződést kötött az árvízvédelmi töltés meghatározott szelvényeiben a szigetelőszőnyeg építési munkáira 1989. október 31-i teljesítési határidővel Az Országgyűlés és a Minisztertanács 1989. október 31. napjáig a beruházás szüneteltetését rendelte el, majd 1991. április 23-án sor került a beruházás végleges leállítására. Az alperes 1990. február 2-án tájékoztatta a felperest arról, hogy a további teljesítést nem igényli, az elkészült munkarészeket átveszi.

A felperes a keresetében a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdésére, továbbá az alperes szerződésszegésére alapítottan a keresetében az alperest 10 423 003 Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Az elsőfokú bíróság az 1994. január 16-án meghozott jogerős részítéletével az alperest 2 626 677 Ft, ennek 1994. október 4-től a kifizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamata és 75 000 Ft részperköltség megfizetésére kötelezte.

Az eljárás folytatása során a felperes a módosított keresetében az alperest 4 192 324 Ft és ennek 1990. február 1. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamata és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. A keresetében előadta, hogy a felek által kötött szerződés szerint az alperesnek a munkaterületet a felperes részére a munkavégzés ütemétől függően, folyamatosan kellett biztosítania. A munkaterületet azonban az alperes nem bocsátotta rendelkezésre, illetve az a munkavégzésre nem volt alkalmas, ezért a területről a felperesnek 1989. szeptember 15-ét követően le kellett vonulnia, és a munkát csak november 13-án kezdhette meg. A munkaterületről történő levonulással, illetőleg az oda való ismételt felvonulással 242 960 Ft többletköltsége, kára keletkezett. Ugyanezen időtartam alatt, továbbá 1990 januárjában 22 napos időtartam alatt a munkaterület alkalmatlansága miatt nem tudott munkát végezni, a gépek állásidejével, kapacitásuk kihasználatlansága miatt 1989-ben 2 039 324 Ft, 1990-ben pedig 1 910 040 Ft kára keletkezett.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, ezzel egyezően nyilatkozott a perbe az alperes pernyertessége érdekében beavatkozó Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium is. A munkaterület átadásával kapcsolatban a felperes állítását nem vitatta, védekezése szerint azonban az alperes mindent megtett a felperes szerződés szerinti kapacitásának lekötése érdekében. A szerződési teljesítési határidőt az 1989. szeptember 22-én kelt okiratban 1990. június 15-re módosították, a munkavégzés akadályoztatásának időtartamára pedig külön szerződéssel az alperes a felperesnek egyéb munkát biztosított, amelynek ellenértéke kifizetésével a felperes a perbeli szerződésben kikötött vállalkozói díjhoz szinte maradéktalanul hozzájutott. A teljesítés elmaradásából, illetőleg a munkaterület átadásának késedelméből tehát a felperest kár nem érte. A felvonulással kapcsolatban kártérítési követelés a felperest csak akkor illethetné meg, ha a munka idő előtti félbeszakítására kényszerült volna. A felperes a szerződés erre vonatkozó kikötésének megsértésével a gépek állásidejét, annak okát és terjedelmét nem rögzítette, az erre alapított követelése sem jogalapjában, sem összegszerűségében nem bizonyított. A beavatkozó előadta, hogy az adott szerződéssel kapcsolatban az alperes részére (le- és felvonulási költség címén) 509 963 Ft-ot kifizetett.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest a módosított keresetnek megfelelően 4 192 324 Ft kártérítés, ennek 1990. február 1. napjától számított évi 20%-os késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.

Az ítélet indokolása szerint a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződéstől történt elállás miatt a vállalkozó kártalanításra tarthat igényt, amely objektív helytállási kötelezettséget ró a megrendelőre. A felperesnek az elállással összefüggésben érvényesített, módosított kártérítési igényét a perben beszerzett szakértői vélemény alátámasztotta, a felperes a keresetét a szakértői véleményben kimutatott összegnek megfelelően módosította. A munkaterület hiánya miatt a fel- és levonulással, továbbá a munkagépek leállásával felmerült kárért az alperes a Ptk. 299. §-ának (1) bekezdése értelmében is kártérítési felelősséggel tartozik. Nem mentesíti a felelősség alól a teljesítési határidő módosítása sem, és a Ptk. 392. §-ának (1) bekezdése értelmében nem kifogásolhatja a munka ütemezését, a felperes munkaszervezését.

Az első fokú ítélet ellen az alperes és a beavatkozó élt fellebbezéssel, amelyekben az első fokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérték.

Az alperes a fellebbezés indokolásában előadta, hogy az elsőfokú bíróság helytálló tényállást állapított meg, de abból téves jogi következtetésre jutva adott helyt a módosított keresetnek. A felperes nem bizonyította, hogy a szerződéstől történő elállás miatt ténylegesen kár érte. A felperes olyan időszakban vonult le a munkaterületről, amikor még csak a munka szüneteltetésének ténye volt hivatalosan ismert. Amennyiben erre az időszakra gépállásidőt érvényesít, levonulási költség nem követelhető, mert ezzel csak a költségek növekedtek, a levonulási költség megállapítása tehát indokolatlan. Célszerűtlen volt az újbóli felvonulás november 13-án a munka folytatására, mert a felperes számára is ismert MSZ-10 301/1-81. számú szabvány, valamint a 66 501/1980. számú OVH utasítás értelmében az adott töltésépítési munka november 15-től március 1-jéig terjedő időszakban tilos volt. A módosított szerződés alapján a felperes ezt a munkát csak 1990 tavaszán kezdhette volna meg, így a felesleges felvonulással és az állásidő beállításával indokolatlan költséget okozott. 1990-ben viszont - még az építési tilalom ideje alatt - értesítést kapott a munkák leállításáról, ezért a felperesnek fel sem kellett volna vonulnia, sőt kárenyhítési kötelezettségének eleget téve más munkalehetőséget kellett volna keresnie. Mindezek helyett a már csak 6 százaléknyi munka elvégzésére teljes kapacitással, indokolatlanul vonult fel. Figyelemmel a kárenyhítési kötelezettség elmulasztására is, a felperes követelése alaptalan.