BH 1983.8.309 Nincs helye életveszélyt okozó testi sértés megállapításának, ha az életveszélyes eredmény bekövetkezésében az elkövetőt még gondatlanság sem terhelte [Btk. 170. § (5) bek. I. ford. 15. §].

A megyei bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés büntette miatt 8 hónapi - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott primitív személyiségű asszony, aki enyhén debilis és a beszámítási képességében kisebb fokban korlátozott.

A vádlott az élettársával betért az italboltba. Miközben a vádlott vásárolt az elárusító pultnál, az ittas sértett asszony odaült a vádlott élettársa asztalához. A vádlott élettársa többször is távozásra szólította fel a sértettet, majd az asztalhoz visszatérő vádlott is eredménytelenül kérte, hogy távozzék. Ekkor a vádlott élettársa mérgében öklével az asztalra csapott, és néhány poharat összetört, amelyet a vádlott az üzletvezetőnek önként megtérített, és egy seprőt kérve a cserepeket összesöpörte. Eközben a vádlott összeszólalkozott az egyre indulatosabbá váló sértettel, és seprőnyéllel a sértettet többször hátba vágta, előidézve a VI. borda darabos törését. Az eltört bordaszilánk a tüdőt megsértve, légmellűséget eredményező életveszélyes állapotot idézett elő.

Az első fokú bíróság a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes értékelésével, hibáktól mentesen, megalapozottan állapította meg. A tényállásból helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére. Tévedett azonban a cselekmény jogi minősítése során.

A Btk. 15. §-a a szándékon túlmenő eredményért való felelősségre vonást csak abban az esetben teszi lehetővé, ha az elkövetőt a bekövetkezett eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli. Ebből következik, hogy olyan esetben, ha a cselekmény eredményére vonatkozóan a vádlott gondatlansága nem állapítható meg, akkor nem a minősített, hanem az alapeset megvalósításáért felel.

Az adott esetben az első fokú bíróság nem vizsgálta kellő körültekintéssel, hogy az indulatilag labilis, enyhe fokban gyengeelméjű vádlott az életveszélyes állapotért büntetőjogi felelősséggel tartozik-e. Vizsgálni kellett volna, hogy amikor a vádlott a kifogásolható magatartást tanúsító sértettet

szóváltás közben seprővel hátbavágta, előre látta-e magatartásának súlyos következményét, ha igen, könnyelműen bízott-e a súlyosabb eredmény elmaradásában (luxuria), avagy e súlyos sérülés bekövetkezésének előrelátását az akadályozta, hogy a tőle elvárható körültekintést elmulasztotta (negligencia).