A Fővárosi Ítélőtábla Bhar.104/2015/1. számú határozata rablás bűntette tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 173. §, 231. §, 351. §, 373. §, 388. §, 397. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 92. §, 222. §, 365. §, 459. §] Bírók: Halász Irén, Máziné dr. Szepesi Erzsébet, Zólyominé dr. Törő Erzsébet

Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság

5.Bhar.104/2015 /10. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság Budapesten, a 2016. év április hó 22. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

V É G Z É S T:

A rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 27.Bf.X.13.263/2014/8. számú ítéletét helybenhagyja.

A vádlott által a másodfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja.

A végzés ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S

A vádlottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. szeptember 26. napján kelt 8.B.X.14.519/2013/55. számú ítéletével bűnösnek mondta ki felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében (Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) pont) és 2 rendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségében (Btk. 222. § (2) bekezdés a) pont).

Ezért őt, mint többszörös és különös visszaesőt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapította meg, és megállapította azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, míg a vádlott enyhítésért, védője felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 24. napján kelt 27.Bf.X.13.263/2014/8. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottal szemben a 2 rendbeli zaklatás vétsége (Btk. 222. § (2) bekezdés a) pont) tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. A fennmaradó cselekmény megnevezését rablás bűntettére módosította, a vádlott különös visszaesői minőségének, valamint a büntetés halmazati jellegének feltüntetését pedig mellőzte.

A vádlottal szemben kiszabott büntetést 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra enyhítette, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetésétől eltelt fogvatartásban töltött időt beszámítani rendelte, és kötelezte a vádlottat a másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A másodfokú határozat ellen az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést, a büntetés súlyosítása végett, továbbá a 2 rendbeli zaklatás vétsége miatti hatályon kívül helyezés és az eljárás megszüntetése miatt, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a bejelentett ügyészi fellebbezést módosítva, kizárólag a büntetés súlyosítása végett tartotta fenn.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.295/2015/2. számú átiratában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás az iratok tartalma alapján a vádlott személyi körülményeit illetően kiegészítésre, illetve pontosításra szorul, melyet a másodfokú bíróság észlelt és végrehajtott, így a másodfokú bíróság által megállapított tényállás irányadó a másodfokú eljárásban.

A Fővárosi Törvényszék a pontosított tényállásból megalapozottan vont le következtetést a vádlott bűnösségére, és a cselekmények minősítése is törvényes.

Helyesen foglalt állást a zaklatás vétsége vonatkozásában is.

Ugyanakkor a kiszabott büntetés enyhítésekor tévedett, hiszen a nagyszámú súlyosító körülményre, a vádlott eddigi életvezetésére és a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára tekintettel a kiszabott büntetés enyhítése indokolatlan.

Összességében a Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozta, hogy az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék ítéletét változtassa meg és a vádlottal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetést is súlyosítsa, egyebekben pedig a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján hagyja helyben.

A harmadfokú nyilvános ülésen a Fellebbviteli Főügyészség képviselője az írásban bejelentett fellebbezését változatlanul fenntartotta. Ismét utalt a vádlott eddigi életvitelére, előéletére és az elkövetés konkrét körülményeire, kiemelve, hogy mindezek alapján a vádlottal szemben súlyosabb büntetés kiszabása indokolt.

A vádlott védője a harmadfokú nyilvános ülésen a felmentés érdekében bejelentett fellebbezését módosította és a perorvoslatot a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése végett, másodlagosan pedig enyhítésért tartotta fenn.

Álláspontja szerint ítéleti bizonyossággal csak azt lehetett az eljárás során megállapítani, hogy valaki elvette fiatalkorú a sértett1 kerékpárját. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a rablás megállapításához lenyűgöző erőszak vagy élet elleni fenyegetés szükséges, amely azonban a jelen esetben nem állapítható meg.

Ezzel kapcsolatban nyomatékosan kiemelte, hogy fiatalkorú sértett1 az eljárás során gyakran változtatta meg a vallomásait, majd az ellentmondások tisztázása során végül mindig a nyomozati vallomását tartotta fenn. Az első- és a másodfokú bíróság is ezeket a nyilatkozatait fogadta el a tényállás megállapításakor, figyelmen kívül hagyva, hogy a gyakran váltogatott vallomások hátterében nyilván a család sértettre gyakorolt befolyásolása állott.

Ezzel szemben a vádlott az eljárás során a cselekmény elkövetését mindvégig következetesen tagadta, azt állítva, hogy ennek a cselekménynek az elkövetését csak ráfogták, a vád hátterében korábbi nézeteltérés áll.

A védő érvelése szerint alapvető követelmény, hogy az eljáró bíróságnak a vádlott védekezését ellenőriznie kell, ez azonban a jelen eljárásban nem történt meg.

Ennek ellenére az elsőfokú bíróság egyértelműen elvetette a vádlott védekezését, és nem fogadta el a helyszínen való tartózkodásának indokait sem arra hivatkozva, hogy a vádlotti nyilatkozatok bizonytalanok voltak.

Ezt az álláspontját azonban kellő részletességgel az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, ezzel pedig a törvény erejénél fogva kötelező indokolási kötelezettségét sértette meg.

Kiemelte a védő, hogy a sértett zárt tárgyaláson történő meghallgatása a közvetlenség elvét sértette, hiszen a sértett1 úgy nyilatkozott, hogy nem fél a vádlottól és annak családjától. A bíróság ennek ellenére úgy értékelte, hogy a sértettet zavarta a vallomástételben a vádlott jelenléte, ez azonban azért aggályos eljárás, mert sem a sértetti, sem a vádlotti közvetlen reakció észlelésére és értékelésére a bíróságnak nem volt módja. Rögzíthető, hogy az elsőfokú bíróság csak a vádat alátámasztó bizonyítékokat elemezte és értékelte az eljárás során.

Továbbmenően a védő érvelése szerint a megállapított tényállás megalapozatlan, mivel helytelen ténybeli következtetéseket tartalmaz, ezen túlmenően pedig felderítetlen is, és az elsőfokú bíróság vonatkozásában az indokolási kötelezettség is sérelmet szenvedett.