BH 2002.11.462 A felek és a bíróságok a Polgári Perrendtartásban szabályozott, az anyagi jogerőre vonatkozó rendelkezések alapján a jogerős határozat tartalmához kötve vannak, azt irányadónak kell tekinteni [Pp. 229. § (1) bek.].

A felperes 1992. december 9-én terjesztett elő keresetet - az alperest korábban kártérítésben marasztaló bírósági ítéleteket követően - a keresetveszteségi járadék és az uszodahasználati költség címen folyósított kártérítés felemelése iránt.

A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes által 2000. február 1-jétől fizetendő járadék összegét havi 91 245 forintban állapította meg; egyebekben elutasította a keresetet.

Az elsőfokú ítéletnek a jogalapra vonatkozó indokolása szerint a felperes teljes munkaképesség-csökkenése 67%, a foglalkozási eredetű pedig 16%. Ezért az alperest - aránypár alkalmazásával - a kár 24%-a erejéig terheli a felelősség. A munkaügyi bíróság azzal is érvelt, hogy a felperes a rokkantsága megállapítását megelőző hét évvel korábbi ítéletre hivatkozott, amely jelen állapotának ismeretében nyilvánvalóan nem lehet irányadó az alperes felelősségének mértékére nézve. A munkaügyi bíróság az összegszerű marasztaló rendelkezéseit részletesen kifejtve indokolta.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése alapján az ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Uszodahasználat és lejárt keresetveszteségi járadék, illetve különbözet címén az alperest 1992-től 1999. december 31-éig, továbbá 2000. január 1-jétől marasztalta, rendelkezett a kamatfizetési kötelezettségéről, és e két címen a jövőben esedékes járadék folyósításáról. Marasztaló rendelkezései alapján kötelezte az alperest a le nem rótt kereseti és fellebbezési illeték, a szakértői költség, továbbá a felperes javára perköltség megfizetésére.

A másodfokú bíróság a saját közbenső ítélete, a munkaügyi bíróság és ugyancsak a saját ítéletei alapján kimondta, hogy az alperest teljes mértékű kártérítési felelősség terheli a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése alapulvételével. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság által megállapított állapotjavulást a bizonyítási eljárás eredménye nem támasztja alá, mivel a felperes állapota nem javult, hanem rosszabbodott.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a marasztalási összeg megállapításánál is tévedett, mert figyelmen kívül hagyta a jogerősen elbírált bázisidőszak havi átlagkeresetét. Ezért a másodfokú bíróság az 1987-től kezdődően végzett számítások alapján rendelkezett a perbe vitt követelésekről.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a szakértői véleménnyel ellentétesen, tehát iratellenesen állapította meg a teljes kártérítési felelősségét. A fürdőkezelésre nézve arra is rámutatott, hogy annak alkalmazását a szakértői vélemény károsnak minősítette.