BH 2001.8.387 I. A megbízási szerződésnek nem lényeges eleme a díjban való megállapodás. A díj ugyanis nem csak akkor jár a megbízottnak, ha kikötötték, hanem akkor is, ha nem lehet feltenni, hogy a rábízott ügy ellátására ingyenesen vállalkozott [Ptk. 205. § (1) és (2) bek., 474. § (1) bek., 478. § (1) és (3) bek., Pp. 164. § (1) bek.].

II. A megbízás ingyenességének vagy visszterhességének megállapítása körében vizsgálandó szempontok [Ptk. 478. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperes megbízási díj iránti követelésének a jogalapja 1995. október 5-e és 1996. szeptember 6-a közötti időtartamra fennáll. Az ítélet indokolása szerint a felperes céget 1995. augusztus 15-én az L. A. Kft., I.-B. Kft. és a H. M. E. Rt. alapította. Az alperes 1995. október 5-én kelt levelében felhatalmazta a felperest, hogy az alperes tulajdonában lévő - külön jegyzékben átadott - olajtározók részvénytársaságba való beviteléről szervező, előkészítő tárgyalásokat folytasson, és az alperes folyamatos tájékoztatása mellett előkészületeket hajtson végre. A felperes 1996. augusztusában adta át az alperesnek a központi olajtározóinak gazdaságos hasznosítására elkészített "elgondolás"-nak nevezett megvalósíthatósági tanulmányt, amely magába foglalta a K. O. Rt. alapítására és üzleti tervére vonatkozó elgondolásokat is (csatolva 17/A/1. sz. alatt). Az alperes ezután 1996. szeptember 6-án kelt levelében arról értesítette a felperest, hogy az olajtározók privatizációjáról szóló előterjesztést a kollégium elfogadta, ezért a felhatalmazás alapján a felperes által végzett feladatokat teljesítettnek tekintette, a felhatalmazást ezennel visszavonta, és kérte a felhatalmazáshoz kapcsolódó költségek felmérését és összesítését. A felperes előbb 1996. decemberben mintegy 20 millió forintos részszámlát nyújtott be. Az alperes 1997. januárban a felperes számláját nem fogadta el, és arról tájékoztatta a felperest, hogy a további együttműködést a vonatkozó jogszabályok - államháztartási, közbeszerzési, költségvetési törvény stb. - keretei között kívánják megvalósítani. Ezután a felperes - az 1997. május 22-én kelt levele szerint - a 20 millió forintos költségelszámolást sztornírozta, és az általa elkészített tanulmány összköltsége megjelöléssel 674 millió forint összegű számlát küldött az alperesnek, amelyet az alperes mint alaptalant a felperesnek visszaküldött.

Az előbbi tények alapján az elsőfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja - s azt az alperes sem vitatta -, hogy a peres felek között 1995. október 5. napjával megbízási jogviszony jött létre (Ptk. 474. §). A felperes ennek alapján az alperes folyamatos tájékoztatása mellett és utasítása szerint (1996. június 4-én és július 2-án kelt alperesi levelek) teljesítette a megbízást. A peres felek között ez a megbízási jogviszony 1996. szeptember 6-án megszűnt, ettől kezdve a felperes a saját kockázatára folytatta a tevékenységét. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el azt az alperesi érvelést, hogy a megbízás ingyenes volt. A peres felek ugyan megbízási díj fizetésében nem állapodtak meg, de a megállapodás hiányában a megbízási jogviszony akkor minősülhet ingyenesnek, ha az alacsony vagyoni értékre irányul és kevés időráfordítást igényel [Ptk. 478. § (1) bekezdés]. A perbeli esetben ezek egyike sem állott fenn. A felek közötti jogviszony jellege - közös érdekeltség - a díj mértékének a megállapításánál veendő figyelembe.

E rész- és közbenső ítélet ellen az alperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytelen következtetésre jutott. A peres felek sem a megbízás létrejöttekor, sem a jogviszony fennállása alatt megbízási díjról nem tárgyaltak, mert a felperes munkájának az ellenértéke a közös gazdasági tevékenységből realizálódott volna. Mind a két fél tisztában volt azzal, hogy a felperes tevékenységéért ellenérték akkor jár, ha a döntéshozó a felperes javaslatát elfogadja, és ennek alapján a közös gazdasági tevékenység beindul. Ezt támasztja alá, hogy a felperes 1995. október 5-e és 1996. szeptember 6-a között egyetlen alkalommal sem terjesztett elő díj- vagy költségigényt, ezzel csak a szerződés megszűnése után állt elő. A megbízási szerződésnek a megbízási díj lényeges eleme, ezért a felperesnek közölnie kellett volna, hogy a megbízási díjra akkor is igényt tart, ha nem az ő megvalósítási tervét fogadja el a döntéshozó. Az eset összes körülménye alapján megállapítható, hogy a felperes a perbeli munkát nem megbízási díj, hanem kedvező döntés esetén a megvalósuló gazdasági tevékenységből fakadó előnyök reményében vállalta. A peres felek a díjfizetésben ezért nem állapodtak meg, s a felperes nem bizonyította, hogy a megbízás teljesítése az alperes terhére díjfizetési kötelezettséggel járt volna. A fellebbezése kiegészítésében arra is hivatkozott, hogy a Ptk. 205. §-ának (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a lényeges kérdésekben való megállapodás hiányában díjfizetési kötelezettséggel járó megbízási jogviszony a felek között nem is jöhetett létre.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének helybenhagyására irányult. Az ellenkérelmében kiemelte: feltételezett partneri kapcsolatban sem fogadható el, hogy a veszteségeket csak az egyik fél viselje. Ingyenes munkavégzésről nem állapodtak meg, ezért a Ptk. 478. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulata nem alkalmazható.

A fellebbezés nem alapos.

Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság - és ezt az elsőfokú eljárásban még az alperes sem vitatta -, hogy a felek között megbízási jogviszony állt fenn. Alaptalanul hivatkozott az alperes a fellebbezése kiegészítésében a szerződés hiányára. A Ptk. 474. §-ának (1) bekezdéséből megállapíthatóan a megbízási szerződésnek nem lényeges feltétele a díjban való megállapodás. A díj ugyanis nemcsak akkor jár a megbízottnak, ha kikötötték, hanem akkor is, ha nem lehet feltenni, hogy a rábízott ügy ellátására ingyenesen vállalkozott. Ilyen esetben a díjra a megbízási piacon kialakult szokásos díjazás az irányadó. A díj a Ptk. 478. §-ának (3) bekezdése szerint a szerződés megszűnésekor esedékes, ezért az alperes állításával szemben nincs jelentősége annak, hogy a felperes a díjazását korábban nem igényelte.

A Ptk. 478. §-ának (1) bekezdése értelmében a megbízó díj fizetésére köteles, kivéve, ha az ügy természetétől, illetőleg a felek közötti viszonyból arra lehet következtetni, hogy a megbízott az ügy ellátását ingyenesen vállalta. A törvény szövegéből következően, tehát ha a felek a szerződésben a díjazásról nem állapodtak meg, a vélelem a megbízás visszterhessége mellett szól. Ha az ellenkezőjét nem sikerül bizonyítani, a bizonyíthatatlanság következményét a Ptk. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a megbízónak kell viselnie.