A Fővárosi Ítélőtábla Bf.305/2010/12. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 166. §, 285. §, 318. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 2. §, 338. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 375. §] Bírók: Hrabovszki Zoltán, Nehrer Péter, Székely Ákos

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

3.Bf.305/2010/12.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2012. év január hó 25. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

í t é l e t e t:

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Bíróság 2010. év július hó 28. napján kelt 9.B.1596/2009/37. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott cselekményeit egységesen a Btk. 285. § (1) bekezdésébe ütköző kuruzslás vétségének minősíti.

Ezért 2 (kettő) évre próbára bocsátja.

A vádlottal szemben 180.000 (száznyolcvan-ezer) forint vagyonelkobzást rendel el.

A bűnjeljegyzék 1-8. tétele alatt szereplő iratokról történő rendelkezést mellőzi.

Az eddig felmerült összesen 407.873 (négyszázhétezer-nyolcszázhetvenhárom) forint bűnügyi költségből 246.065 (kettőszáznegyvenhatezer-hatvanöt) forintot köteles a vádlott megfizetni az államnak, míg a tovább felmerült 161.808 (százhatvanegyezer-nyolcszáznyolc) forintot az állam viseli.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

A Fővárosi Bíróság 2010. év június hó 28. napján kelt 9.B.1596/2009/37. számú ítéletében a vádlottat a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntette és a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a./ pontja szerint minősülő csalás bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a kiszabott szabadságvesztésből 2 év 6 hónapot kell végrehajtani, melyből a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 2 év 6 hónapi szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a bűnjelként lefoglalt lámpák elkobzásáról; a többi bűnjel lefoglalását fenntartotta és azokat az iratok között rendelte kezelni. Kötelezte a vádlottat a felmerült 407.873 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet ellen három napi gondolkodási idő alatt az ügyész súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért; a vádlott védőjével elsődlegesen felmentésért, másodlagosan helytelen minősítésre tekintettel a kiszabott büntetés enyhítéséért jelentettek be fellebbezést. Az ügyész a jogorvoslatában írtak szerint helytálló az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás és minősítés, azonban az alkalmazott joghátrány nem igazodott a vádlott személyéhez, a cselekmény társadalomra veszélyességéhez. Az ítélethirdetés időpontjában hatályba lépett Btk. módosítás szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke az irányadó, ez pedig hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását indokolja, melyből fakadóan nincs lehetőség a szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztésére.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyész BF.669/2010/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint tény, hogy a sértett gyógyíthatatlan betegség következtében halt meg, azonban élete az orvosi beavatkozás következtében meghosszabbítható, életminősége (fájdalom, fekélyesedés) javítható lett volna. A vádlott azzal a magatartásával, hogy tudatosan lebeszélte a sértettet az orvosi ellátásról, ő pedig ténylegesen nem nyújtott segítséget, siettette a halál bekövetkezését. Ezért emberölés bűntettében a büntetőjogi felelőssége megállapítható.

A csalás tekintetében is okszerűen jutott arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy a vádlottnak már a kölcsön felvételekor sem állt szándékában azt visszafizetni. Téves azonban az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrány, mert az nem igazodik a cselekmény tárgyi súlyához, a vádlott bűnösségének fokához és a bűnösségi körülményekhez. A büntetési célokat hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása szolgálja. Indítványozta ezért a szabadságvesztés mértékének, ehhez igazodóan a közügyektől eltiltás tartamának felemelését, a szabadságvesztés végrehajtása részbeni felfüggesztésének mellőzését.

A vádlott védője a bejelentett jogorvoslatot írásban megindokolta. Ebben elsődlegesen a vádlott felmentésére, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezésére, harmadsorban a büntetés lényeges enyhítésére tett indítványt. Felhívta a figyelmet, hogy a sértettet nem a vádlott beszélte le a hagyományos orvosi kezelésről, ennek megszüntetését maga a sértett határozta el. E körülményt alátámasztotta az 1. számú tanú és a szakértő, valamint nem cáfolta a 2. számú tanú vallomása sem. Az elsőfokú bíróság megfogalmazása szerint a terhelt által "állítani próbált" tanúk közül a 3. számú tanú szavahihetőségét semmi sem döntötte meg, márpedig e tanú nyilatkozott arra, hogy unszolták a sértettet menjen orvoshoz. Ugyancsak megalapozatlanul vetette el az elsőfokú bíróság 4., 5. és 6. számú tanúk vallomását. Ezzel szemben a 7. számú tanú szavahihetősége megdőlt, mivel valótlanul állította, hogy a vádlottat "azért rúgták ki a szcientológiai egyháztól, mert végső stádiumban lévő betegeket kezelt".

A terhelő bizonyítékként értékelt a 8. számú tanú vallomása szerint 100%-os valószínűséggel csak 6 hónapos túlélés garantálható, márpedig a sértett elmaradt műtététől számított idő ezt a tartamot meghaladta. Ebből az következik, hogy ítéleti bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a vádlott magatartása megrövidítette volna a sértett életét. Felhívta a védő a figyelmet arra, hogy a sértett rendszeresen látogatta háziorvosát és a vádlotton kívül mással is kezeltette magát. Többek között járt agykontrollra, pránanadi kezelésre, aurakezelésre és folytatott öngyógyítást is. Kifogásolta, hogy a tényállás a dianetika tekintetében felderítetlen, mely - a védő álláspontja szerint - "a szellemi egészség tudománya", melyet a szcientológiai egyház alapítója dolgozott ki. Az ezen alapuló auditálás egyáltalán nem zárja ki a hagyományos orvoslást. Erre a vádlott sem buzdította a sértettet.

Hivatkozott az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 13.; 15.; és 20. §-ában írtakra, melyekre figyelemmel a sértettnek a saját egészségi állapotával, gyógykezelésével kapcsolatos döntései az önrendelkezés jogának gyakorlása keretében születtek. Álláspontja szerint ítéleti bizonyossággal csak akkor merülhetne fel a halálhoz vezető okfolyamat gyorsítása a vádlott működése következtében, ha a sértett halála az elmaradt műtét időpontjától számított 6 hónapon belül történt volna.

A csalás tekintetében sem tartotta megalapozottnak az elsőfokú bíróság által megállapítottakat. Vitatta a védő az elsőfokú bíróságnak a csalásra vonatkozó megállapításait az ítélet 4. és 26. oldalán, vagyis azt, hogy a sértett várható halála miatt a vádlottnak nem volt visszafizetési kötelezettsége, mert ennek az ellenkezője az igaz.

A védő kifogásolta az elsőfokú eljárást annyiban, hogy az áttételt követően is lényegében a II. és III. Kerületi Bíróság folytatta le az eljárást. A Fővárosi Bíróság nevében ugyanis ugyanaz a bírói tanács, ugyanazon a helyszínen folytatta tovább a büntetőeljárást. A tisztességes eljárás követelményét sértette az eljárás során a vád többszöri változtatása, az hogy a vádlottal szemben emberölés miatt nyomozás nem is volt folyamatban. Kifogásolta, hogy a 2010. év július hó 11-i tárgyaláson az ügyészi vádmódosítást követően a bíróság az elnapolás lehetőségére nem hívta fel a jelenlévők figyelmét. A védő álláspontja szerint a tanúk figyelmeztetése nem a törvénynek megfelelően történt, mert a kihallgatás elején nem került sor a mentességi okokra és jogokra történő kioktatásra.