A Budapest Környéki Törvényszék Pf.25257/2010/4. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 26. §, 78. §, 253. §, 254. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. §, 46. §] Bírók: Csernok Emília, Fehérné dr. Gaál Tünde, Kiss Márta

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Bíróság mint másodfokú bíróság (cím) ügyvéd által képviselt felperes neve(felperes címe) felperesnek - a személyesen eljárt alperes neve(alperes címe) alperes ellen szerződés érvénytelensége iránt a Városi Bíróság előtt folyamatba tett perében , . napján P.20.903/2005/84. szám alatt hozott részítélet ellen az alperes részéről 86. szám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

R É S Z Í T É L E T E T :

A megyei bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 50.000,-Ft (ötvenezer forint) fellebbezési eljárási költséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak felhívásra 900.000,-Ft (kilencszázezer forint) le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket.

A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az elsőfokú bíróság részítéletével az alperesnek a peres felek között . napján kötött vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkereseti kérelmét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 900.000,-Ft le nem rótt viszontkereseti illetéket. Kötelezte továbbá arra, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 375.000,-Ft perköltséget.

A részítélet ellen az alperes fellebbezett. A fellebbezésében támadta a részítélet tényállását, továbbá érdemi rendelkezését. Elsődlegesen kérte a részítélet megváltoztatását, és a viszontkereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, annak megállapítását, hogy a peres felek között létrejött vagyonjogi szerződés érvénytelen. Erre az esetre kérte, hogy a megyei bíróság utasítsa az elsőfokú bíróságot a házastársi közös vagyon egyenlő arányú megosztására. Másodlagosan kérte a részítélet hatályon kívül helyezését, figyelemmel a tényállás hiányosságára. Harmadlagosan sérelmezte a terhére megállapított eljárási illeték mértékét, és a felperes javára megítélt perköltség összegét, amelyek mérséklését kérte. Álláspontja szerint a perköltség és az illeték mérséklése annak tükrében indokolt, hogy az ügyben közbenső ítélet meghozatalával kellett volna dönteni a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti viszontkereseti kérelméről. Kérte továbbá a felperes marasztalását első- és másodfokú perköltségben. Kifogásolta azt a megállapítást, miszerint a felek között tárgyalások folytak a vagyontárgyak különvagyoni és közös vagyoni jellege tekintetében. Hivatkozott arra a korábbi nyilatkozatára, miszerint a szerződési szabad akarata hiányzott, a felperes kényszerítette a szerződés megkötésére, illetőleg egyúttal meg is tévesztette őt. Azzal fenyegette meg, hogy ha nem írja alá a szerződést, benyújtja a válókeresetet. A kényszer és megtévesztés mindaddig fennállt, amíg a válókereset benyújtásra nem került. Sérelmezte azt a megállapítást, miszerint a felperes attól tartott, hogy az alperes hitelt vesz fel a nevén lévő vagyontárgyakra, ezért ajánlotta annak tisztázását, hogy melyik vagyontárgy kinek a tulajdonát képezi. Álláspontja szerint a peradatokkal ellentétes, iratellenes az a ténymegállapítás is, miszerint közösen keresték fel a felperes ismerősét, ügyvédet, ugyanis a felperes adott az ügyvéd számára megbízást, míg ő a szerződés aláírása napján találkozott először tal, amelyet az ügyvéd a tanúvallomásával is alátámasztott. Vélemény szerint valószínűsíthetően névelírás történt, amikor a bíróság az ítéletében a kihallgatott tanú nevét névként rögzítette. Szerinte megalapozatlan a tényállás azon megállapítása is, hogy a felek között a kapcsolat tovább romlott. A szerződés aláírását követően ugyanis a kapcsolatukban változás nem történt. A felperes megtévesztette őt abban a tekintetben, hogy ha az általa diktált feltételekkel a vagyonjogi szerződést megkötik, akkor a részéről nem kerül sor a házassági bontóper kezdeményezésére, ő a szerződést kényszer hatása alatt írta alá. Állítása szerint iratellenes az a megállapítás, miszerint a házassági életközösség helyreállítását az alperes maga sem kívánta, ugyanis ő folyamatosan kísérletet tett a kapcsolat normalizálására. Szerinte az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság 10. számú Irányelvében foglaltakat, miszerint a házassági vagyonjogi igények rendezése során arra kell törekedni, hogy egyik fél sem jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Arra is hivatkozott, hogy a bizonyítás adataiból kitűnik, hogy ő a felperessel szemben több alkalommal kezdeményezően lépett fel a viszony normalizálása érdekében, amelyet a felperes elutasított. A felperes tudatosan készült arra, hogy kilépjen a házasságból, de ezt eltitkolta. Véleménye szerint az elsőfokú bíróságnak értékelnie kellett volna a felperes személyiségét, illetve az egész eljárás során tanúsított perbeli magatartását, amelyet elmulasztott. Vitatta az ítéletnek a házassági életközösség megszűnésének időpontjára vonatkozó ténymegállapítását azzal, hogy az életközösség nem év nyarán, a szexuális kapcsolat megszűnésével, hanem év őszén szűnt meg. Ebben a körben kifejtette, hogy év nyarát követően is együttműködtek gazdaságilag, valamint együtt végezték a gyermekek ellátását is. Hivatkozott arra is, hogy egészen a perindításig a felperes nevére nyitott bankszámlára utalta a keresetét. Előadta, hogy bár tudott a szerződés értékaránytalanságáról, éppen a kényszerítés és megtévesztés miatt nem volt abban a helyzetben, hogy megtámadja a szerződést. Hivatkozott arra, hogy a szerződést az alaki követelmények megsértésével kötötték, az nem szabályszerűen került ellenjegyzésre, ezáltal semmis. A szerződés ellenjegyzésére egy olyan ingatlanban került sor, amely nem volt bejelentve ügyvédi irodaként. Meglátása szerint a felperes javára megítélt perköltség összege aránytalanul eltúlzott, figyelemmel a pertárgyban tartott tárgyalási napok, valamint a felperes képviselője által szerkesztett beadványok számára. Az illeték összegét illetően arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a pertárgy értékét, amely "meg sem volt határozható", mert az általa követelt különbözet pontos értékének megállapítása szakértői kérdés lett volna, szakértő kirendelésére pedig nem került sor. A pertárgy értékének a vitatott különbözetet kell tekintetni. Kifejtette azt a véleményét, hogy az első fokon eljárt bíró pervezetése egyoldalú volt, a felperes állításait értékelte a tényállás részeként, figyelmen kívül hagyva az objektív körülményeket és az ellentétes tartalmú alperesi nyilatkozatokat.

A felperes fellebbezési ellenkérelme a részítélet helybenhagyására irányult.

Az alperes fellebbezése nem alapos.