3008/2020. (II. 4.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.VII.20.209/2018/7. számú ítélete, valamint ezzel összefüggésben a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2010. június 11-től november 26-ig hatályos 3. § (1) bekezdés b) és f) pontjai, valamint a 2. számú melléklet I.10.1. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Aradszki Dea ügyvéd) útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó elsődlegesen az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Pfv.VII.20.209/2018/7. számú ítélete, valamint az ennek alapjául szolgáló Fővárosi Törvényszék 2.Gf.75.367/2017/7. számú ítélete és a Pesti Központi Kerületi Bíróság 37.G.302.945/2015/29. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert az véleménye szerint sérti az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését, R) cikk (1)-(3) bekezdését, XXVIII. cikk (1) bekezdését, valamint 28. cikkét. Az indítványozó másodlagosan az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 2010. június 11-től november 26-ig hatályos 3. § (1) bekezdés b) és f) pontja, valamint a 2. számú melléklet I.10.1. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte, mert az véleménye szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését.
[3] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege, hogy az indítványozó mint hitelfelvevő és az alperes mint hitelnyújtó között 2010-ben több millió forint összegben forgóeszköz finanszírozás céljából folyószámlahitelként igénybe vehető hitelkeret-szerződés jött létre (a továbbiakban: 2010/154. számú szerződés).
[4] Az alperes az indítványozó részére 2011. január 30-án több millió forint összegben bankgaranciát nyújtott (a továbbiakban: önálló bankgarancia szerződés).
[5] A felek 2011. május 2-án 400.168,50 EUR értékű bankgarancia szerződés kötöttek (a továbbiakban: bankgarancia-szerződés).
[6] A felek 2011. augusztus 30-án több millió forint összegben bankgarancia kibocsátás céljából, bankgarancia formájában igénybe vehető hitelkeretre újabb hitelkeret szerződést kötöttek (a továbbiakban: 2011/171. számú szerződés). A 2010/154. számú és a 2011/171. számú szerződések 6. pontja a következő rendelkezést tartalmazta: "Megállapodás a számlaforgalomról. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a Banknál lebonyolított éves jóváírási fizetési forgalmának az összes banki jóváírási fizetési forgalmához viszonyított aránya nem lesz kisebb, mint a Bank által nyújtott hitelek aránya az összes banki kötelezettségvállaláshoz viszonyítva. Az Ügyfél ezen kötelezettségvállalása naptári évekre vonatkozik. Amennyiben az Ügyfél a jelen bekezdésben meghatározott kötelezettségeit megszegi, úgy a Bank jogosult minden naptári évben a vállalt éves jóváírási számlaforgalom és az éves tényleges jóváírási számlaforgalom különbözete 1%-ának, azaz egy százalékának összegében egy egyszeri kezelési költséggel megterhelni az Ügyfél Banknál vezetett számláját (a továbbiakban: számlaforgalmi kovenáns)".
[7] Az alperes bank az indítványozó bankszámláját 2013. május 3-án 28.736.450 forint összeggel megterhelte. A levonás következtében a felek között a hitelkeret szerződések 6. pontjával, a számlaforgalmi kovenánssal kapcsolatban értelmezési vita alakult ki.
[8] Az indítványozó keresetet terjesztett elő a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál, melyben 28.736.450 forint és járulékai megfizetésére kérte az alperes kötelezését a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 318. § (1) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján szerződésszegésből eredő kártérítés jogcímén. Arra hivatkozott, hogy az alperes jogosulatlanul terhelte meg a bankszámláját.
[9] Az értelmezési vita lényege, hogy a hitelhányados számlálójába, a bank által nyújtott hitelek fogalmába beletartozik-e a bankgarancia, azaz a felek akarata és a jogszabályok alapján a bankgarancia hitelnek minősül-e.
[10] Az indítványozó szerint a bankgarancia a számlálóba nem számítható be, az nem minősül hitelnek, mert a szerződéskötéskor hatályos Hpt. 3. § (1) bekezdés b) és f) pontja szerint a hitel és a bankgarancia nem azonos pénzügyi szolgáltatások, hanem önálló jogi intézmények. Ezt az értelmezést támasztják alá az alperes indikatív finanszírozási ajánlatában, az Általános Hitelnyújtás Feltételei (ÁSZF) és a Garanciaügyletek Általános Feltételeiben (GÁSZF) foglaltak. Azok értelmében a bankgarancia nem hitel, hanem hitel-jellegű termék. Az indítványozó szerint a bankgarancia szerződésben nem szerepelt számlaforgalmi kovenáns, így a bank számlaforgalmi kötelezettségvállalás nélkül biztosította részére a bankgaranciát. A 2011/171. számú szerződés ezen bankgarancia szerződést váltotta fel, ezért ezt valójában bankgarancia-szerződésnek kell tekinteni. Ekként értelmezve a hitelkeret szerződések 6. pontját, az indítványozó teljesítette az általa vállalt számlaforgalmat, ezért az alperes jogosulatlanul szedte be a kezelési költséget.
[11] Az alperes bank ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a banki gyakorlatban általánosan elterjedt számlaforgalmi kovenáns azt az elvárást támasztja az adóssal szemben, hogy az adott hitelező által biztosított finanszírozásra (kockázatvállalásra) tekintettel, az ezzel arányos számlaforgalmát ennél a hitelezőnél bonyolítsa le. Az értelmezési vitában a Ptk. 207. § (1) bekezdése szerint vizsgálni kell a felek feltehető akaratát és az eset összes körülményeit. Az indítványozó saját nyilatkozata szerint is tisztában volt a vitatott számlaforgalmi kovenáns céljával és értelmezésével. Az alperes véleménye szerint az indikativ ajánlat 2.2. pontja, a Hpt. 2. számú melléklet I.10.1. pontja és a GSZÁF 2. pontja az alperes értelmezését támasztja alá, amely szerint a hitelhányados számlálójában a 2011/171. számú szerződés alapján bankgarancia formájában igénybe vehető hitel is beleszámít, azaz a hitelarányos számlaforgalom meghatározásakor figyelembe veendő. Ezen értelmezés mellett szerződésszerűen járt el az egyszeri kezelési költség levonásakor.
[12] Az első fokon eljáró Pesti központi kerületi Bíróság 37.G.302.945/2015/29. számú ítéletével a keresetet elutasította.
[13] Az indítványozó fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Törvényszék 2.Gf.75.367/2017/7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[14] A Kúria kifejtette, hogy a perben kizárólag abban a kérdésben kellett az eljáró bíróságoknak állást foglalniuk, hogy a 2011/171. számú hitelkeret-szerződés 6. pontjának mi a helyes értelmezése. Figyelemmel a Ptk. 207. § (1) bekezdésében foglaltakra, az indítványozónak hogyan kellett az alperes feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel, a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értelmeznie a hivatkozott pontban szereplő a "bank által nyújtott hitelek" és az "összes banki kötelezettségvállalás" kifejezéseket. A bank által nyújtott hitelek fogalmába beletartozik-e a hitelkeret-szerződés terhére nyújtott bankgarancia.
[15] A perben eljáró bíróságok e tekintetben egyezően akként foglaltak állást, hogy a bank által nyújtott hitelek fogalmába ez utóbbi is beleértendő. E körben a jogerős ítélet az indikativ finanszírozási ajánlat 2.2. pontjában foglaltaknak, a Ptk. 522. § (1) bekezdésében és a Hpt. 2. számú melléklet I.10.1. pontjában írtaknak tulajdonított kiemelt jelentőséget.
[16] A Ptk. 522. § (1) bekezdéséből és a Hpt. mellékletének hivatkozott e körben egyező tartalmú rendelkezése szerint bankhitelszerződés alapján a bank által rendelkezésre tartott hitelkeret terhére nem kizárólag kölcsönszerződés köthető, hanem egyéb hitelművelet is végezhető. A Hpt. értelmező rendelkezései szerint a hitelkeret rendelkezésre tartása és abból egyéb hitelművelet végzése hitelnyújtásnak minősül.
[17] A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben kifejtett azon jogi állásponttal, miszerint a jogszabályi rendelkezésektől eltérő jogértelmezésre, a felek attól eltérő akaratára a szerződéskötés körülményei sem engednek következtetni. A 2011/171. számú hitelkeret-szerződés 1.1. pontja és az abban hivatkozott 2. pont egyértelműen rögzíti, hogy az alperes az indítványozó részére kizárólag bankgarancia kibocsátása útján igénybe vehető hitelkeretet tart rendelkezésre. Az indikativ finanszírozási ajánlat 2.2. pontja tartalmazza a "hitelezés", ezen belül a rövid lejáratú hitelezés keretében végezhető ügyletek felsorolását, melynek harmadik francia bekezdésében szerepelnek az egyéb hitel-jellegű termékek, köztük a bankgaranciák. A 2011. május 2-án kötött bankgarancia szerződés nem tartalmazott számlaforgalmi kovenánst, azonban az azt felváltó 2011/171. számú hitelkeret-szerződés már igen, hasonlóan a 2010/154. számú hitelkeret-szerződéshez. A rendelkezésre álló okiratok tartalmából tehát az következik, hogy az adott konstrukcióban, tehát a hitelkeret terhére bankgarancia formájában nyújtott szolgáltatás is banki hitelnek minősül, azt az alperes ennek tekintette. Ezt nem cáfolja a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Hpt. 3. § (1) bekezdése, amely a hitel nyújtását és a bankgarancia vállalására irányuló tevékenységet nem egy pontban tünteti fel, illetve az indítványozó által hivatkozott Hitelintézeti fogalomtár tartalma.
[18] A Kúria megítélése szerint a fentiek, vagyis az, hogy az alperes mit értett bank által nyújtott hitelek alatt, az írásbeli dokumentumok alapján egyértelműen megállapítható volt. Ebből az is következik, hogy az indítványozó az adott esetben a 6. pontban szereplő "bank által nyújtott hitel" és az "összes banki kötelezettségvállalás" fogalmakat tévesen értelmezte az alperes tekintetében rész-egész viszonyban álló fogalmakként. Amennyiben az indítványozó számára a 2011/171. számú szerződésbe foglalt számlaforgalmi kovenáns pontos tartalma, az adott hitelkeret-szerződésben betöltött szerepe nem volt érthető, vagy egyértelmű, úgy erről tájékoztatást kellett volna kérnie, amint arra helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság.
[19] A fentiekből következik, hogy a per érdemi eldöntéséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre álltak.
[20] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[21] 1.2. Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[22] Az indítványozó az Abtv. 27. §-ához kapcsolódóan kifejtette, hogy véleménye szerint a bíróságok, amikor ítéleteikben a bankgaranciát hitelként értelmezve az alperes javára döntöttek, akkor a Hpt. támadott rendelkezéseit és a bankszakma általánosan elfogadott fogalmait oly mértékben alaptörvény-ellenesen értelmezték, hogy azok sértik az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését, R) cikk (1)-(3) bekezdését, XXVIII. cikk (1) bekezdését és 28. cikkét. Álláspontja szerint a bíróságok tévesen hivatkoztak arra, hogy az indítványozó tisztában volt azzal, hogy a számlaforgalmi kovenáns bankonként különböző tartalmú lehet, valamint, hogy abban az esetben, ha eltérően értelmezte a szerződéseket, akkor azok megkötésekor külön tájékoztatás kellett volna kérni az alperestől. Az alperes hitelintézet információ-erőfölénnyel rendelkezett a szerződések vonatkozásában. Az alperes az alkalmazottai által adott tájékoztatástól és a bankszakma gyakorlatától (Hitelintézeti fogalomtár, MMB tájékoztatás) eltérően értelmezte a szerződések rendelkezéseit. Véleménye szerint a Hpt. ellentmondásos és homályos rendelkezéseinek téves értelmezése vezetett pervesztességéhez. A bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a hitel értelmezésekor a bankgarancia szó nem jelenik meg az alkalmazandó rendelkezésekben, a bíróságok értelmezése ellentétes a Hpt. szerkezeti felépítésével és indokolásával is.
[23] Az indítványozó másodlagosan az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján a Hpt. 2010. június 11-től november 26-ig hatályos 3. § (1) bekezdés b) és f) pontja, valamint a 2. számú melléklet I.10.1. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte, mert az véleménye szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését.
[24] Az indítványozó szerint téves a bíróságok azon jogértelmezése, hogy a Hpt. 3. § (1) bekezdésének b) és f) pontjai egymással rész-egész viszonyban állnak. A támadott rendelkezésekből nem vezethető le, hogy a hitel fogalmába a bankgarancia beletartozik. Az indítványozó szerint a bíróságok jogértelmezésétől eltérően a hitel és a bankgarancia nem azonos pénzügyi szolgáltatások, hanem önálló jogi intézmények, mivel azok a Hpt. 3. § (1) bekezdésének elkülönült b) és f) pontjaiban találhatók. Ezt az értelmezést támasztja alá a Hpt. 2. számú melléklet I.10.1. pontja is.
[25] A szerződéskötést megelőzően a banki alkalmazottak részéről adott tájékoztatás továbbá ellentétes a bíróságok általi jogértelmezéssel. A bankszakmai gyakorlat (Hitelintézeti fogalomtár, MNB tájékoztatás) az indítványozó értelmezését erősíti. Véleménye szerint a fenti jogértelmezéssel sérült az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt, a jogállamiság elvéből levezetett normavilágosság elve, hiszen a Hpt. 3. § (1) bekezdés b) és f) pontjai, valamint a 2. számú melléklet I.10.1. pontja egymással ellentmondásos, nem világos és nem egyértelmű rendelkezéseket tartalmaznak.
[26] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben foglalt befogadhatósági feltételeknek.
[27] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 26-27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz határidőben érkezett és azt a benyújtásra jogosult és érintett nyújtotta be jogorvoslati jogának kimerítését követően.
[28] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[29] Az indítványozó az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezés vonatkozásában elsődlegesen az Abtv. 27. §-át jelölte meg, másodlagosan az Abtv. 26. § (1) bekezdésre is hivatkozott. Ez utóbbi kérelemmel összefüggésben az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, a normavilágosság sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a jogbiztonság önmagában nem alapjog, így a B) cikk (1) bekezdésének sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben - a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén - lehet alapítani (3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]). Mivel jelen esetben az indítvány ilyen irányú indokolást nem tartalmazott, ezért a B) cikk (1) bekezdésének sérelme érdemben nem vizsgálható. Az Alkotmánybíróság továbbá megállapította, hogy az indítvány a támadott rendelkezésekkel összefüggésben nem tartalmaz az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjának megfelelő indokolást. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó ténylegesen a bíróságok döntéseiből eredezteti jogsérelmét, ezért a támadott rendelkezésekkel szembeni érvelése tartalmilag a Kúria ítéletére vonatkozik. Az indítvány tartalma alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza valójában a kifogásolt döntés törvényességi felülvizsgálatára irányul, alkotmányjogi szempontból értékelhető érvelést azonban ténylegesen nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítvány érdemi elbírálásának akadálya, ha az indokolás hiánya miatt a kérelem nem felel meg a határozottság és egyértelműség Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdésében előírt követelményének (3149/2016. (VII. 22.) AB végzés, Indokolás [27]).
[30] Az indítvány további részei tekintetében az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a alapján folytatta le eljárását.
[31] Az Abtv. 27. § a) pontja úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasz kezdeményezésére olyan bírói döntéssel szemben van lehetőség, amely Alaptörvényben biztosított jogot sért. Az indítványozó a bírói döntés alaptörvény-ellenességét - többek között - az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésével, R) cikk (1)-(3) bekezdésével és 28. cikkével kapcsolatban állította. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének a megállapítása alkotmányjogi panasz keretében nem indítványozható. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései nem minősülnek Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi rendelkezések címzettje nem az indítványozó, nem biztosítanak számára jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre alapítani (3088/2015. (V. 19.) AB végzés, Indokolás [31]; 3065/2015. (IV. 10.) AB végzés, Indokolás [18]; 3249/2018. (VII. 11.) AB végzés, Indokolás [9]). Ezért az utalt alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben érdemi vizsgálat lefolytatásának nincs helye.
[32] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[33] Az Alkotmánybíróság az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével, a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben előadott érveivel kapcsolatban a következőket állapította meg.
[34] "Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]). Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]). A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3012/2016. (I. 25.) AB végzés, Indokolás [20])." (3177/2019. (VII. 10.) AB végzés, Indokolás [27]) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó panasza egészében nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik, az eljáró bíróságok jogértelmezésének és jogalkalmazásának helytállóságát vitatja és magát a támadott ítéletben foglalt döntést, annak hátrányos voltát tekintik alapjogi sérelemnek, a döntés Alkotmánybíróság általi megváltoztatása érdekében. A fentiekre figyelemmel az indítvány nem tartalmaz olyan érvet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését.
[35] 3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában, 52. § (1b) bekezdés e) pontjában és 29. §-ában meghatározott törvényi feltételeknek, ezért az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja, az Abtv. 27. §-ára alapozott alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2020. január 21.
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
helyettes tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Horváth Attila s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/883/2019.