AVI 1995.9.125 Lízingszerződés esetén vizsgálni kell a felek valóságos szerződési akaratát [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.].

A felperes mint lízingbevevő és a beavatkozó mint lízingbeadó között 1991. december 28-án lízingszerződés jött létre, melyben foglaltak szerint a lízingbeadó kötelezettséget vállalt arra, hogy a lízingbevevő által előzetesen megtekintett és kiválasztott ingatlan tulajdonjogát megszerzi abból a célból, hogy azt a lízingbevevő részére lízingbe adja.

Ezen szerződéses megállapodásnak megfelelően a lízingbeadó az 1991. december 27-én kelt adásvételi szerződéssel a M. Sz. T. u. 15. 141 m2 alapterületű társasházi lakás tulajdonjogát az eladóktól 3 500 000 Ft vételárért megszerezte, melyet 1991. december hó 30. napján fizetett meg az eladók részére és ezzel az ingatlant egyidejűleg birtokba vette.

A lízingszerződés szerint ezen ingatlant lízingelte a felperes 12 hónapos futamidőben, mely 1991. december 28-án kezdődött. A nettó lízingdíj a szerződés tárgyát képező ingatlan vételárának 104,5%-a volt (25% áfával növelten).

Az összesen 3 657 500 Ft + áfa lízingdíjból a felperes a lízingbeadónak az átadáskor 3 500 000 Ft-ot, majd 1992. március, június, szeptember és december hónapban havi 39 375 Ft-ot fizetett meg 25%-os áfával növelten.

A lízingbeadó kötelezettséget vállalt a szerződésben arra is, hogy az ingatlan tulajdonjogát 19 900 Ft maradványérték áfával növelt összegének megfizetése ellenében a futamidő lejártakor, de legkésőbb 1992. december 31-ig a felperesre átruházza.

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1991-és év vonatkozásában átfogó költségvetési kapcsolatok ellenőrzést végzett, majd 1992. október 19-én meghozott határozatával a felperes terhére 560 000 Ft vállalkozói nyereségadóhiányt, 825 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet állapított meg és a felperest ennek, valamint 692 000 Ft bírságnak és 377 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú adóhatóság a felperes és a beavatkozó között létrejött szerződést adásvételi szerződésnek minősítette, ennek eredményeként módosította a felperes 1991. évi eredményét és ezt növelte az ingatlan beszerzési értékével. Mivel a felperes a lízingdíj után kifizetett forgalmi adót visszaigényelte - holott erre a 0%-os áfa-kulcsos lakásingatlan vétele esetében nem lett volna módja -, ezért állapított meg terhére áfa-különbözetet.

A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, rámutatva, hogy az 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (7) bekezdése alapján eljárva az elsőfokú hatóság helyesen minősítette a perbeli szerződést - figyelemmel a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésében írtakra is - adásvételi szerződésnek, mert annak tartalma alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felek akarata nem lízing, hanem adásvételi szerződés kötésére irányult.

Az alperesi határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében a felperes előadta, hogy a lízingszerződést kötő felek szerződési szándéka lízingszerződés megkötésére irányult. Állította, hogy arra irányuló szerződési akarat hiányában a szerződés adásvételnek nem minősíthető, ilyen szerződés megkötéséhez a felperesnek gazdasági érdeke nem fűződött.

Az elsőfokú bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte az alperes határozatát, az elsőfokú adóhatóság határozatára is kiterjedően és rendelkezett a perköltség viseléséről.

Az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek szerint a peres felek akarata a perbeli szerződés megkötésekor lízingügylet létrehozására és nem adásvételi szerződés megkötésére irányult. Egymagában azt a tényt, hogy a felperes által fizetett lízingdíj első részlete megegyezik az ingatlan vételárával nem tartotta az elsőfokú bíróság elégségesnek ahhoz, hogy szerződést adásvételi szerződésnek minősítse, és rámutatott arra is, hogy a kedvezőbb adózást lehetővé tevő szerződés megkötése a feleknek jogában állt.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett és kérte annak megváltoztatásával a keresetet elutasító másodfokú határozat hozatalát, hivatkozva arra, hogy az adóhatóság eljárása jogszabályt nem sértett. Korábbi előadását fenntartva állította, hogy az adóhatóság a perbeli szerződés tartalmi elemeinek felülvizsgálata alapján jogszerűen eljárva minősítette a szerződést adásvételnek, az azt kötő felek akarata nem lízingügyletre, hanem adásvétel útján megvalósuló tulajdonszerzésre irányult.