A Fővárosi Ítélőtábla Bf.128/2009/7. számú határozata testi sértés bűntette (ÉLETVESZÉLYT okozó testi sértés bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 75. §, 99. §, 170. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 352. §, 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Hildenbrand Róbert, Lassó Gábor, Révész Tamásné

Fővárosi Ítélőtábla

2.Bf.128/2009/7. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2009. év november hó 10. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

ítéletet.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a vádlott ellen indított büntető ügyben a Fővárosi Bíróság 18.B.3/2009/14. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott terhére rótt testi sértés bűntettének jogszabályi felhívását a Btk.170.§ (1), (6) bekezdés I. fordulatára helyesbíti.

A vádlottal szemben kiszabott főbüntetést 2 (kettő) év 8 (nyolc) hónap börtönbüntetésre enyhíti.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A kiszabott szabadságvesztésbe az elsőfokú ítélet meghozatalától a mai napig előzetes letartóztartásban töltött időt beszámítja.

A másodfokú eljárásban felmerült 7.500,- (Hétezer-ötszáz) forint bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

A Fővárosi Bíróság a 2009. március 16. napján kelt 18.B.3/2009/14. számú ítéletével a vádlott bűnösségét testi sértés bűntettében (a Btk.170.§ (5) bekezdés I. fordulata felhívásával) állapította meg. Ezért - mint visszaesőt - 3 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a kényszergyógyítását. Rendelkezett az előzetes fogvatartás beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a büntetés enyhítése céljából.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.370/2009/1. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Bejelentette, hogy a nyilvános ülésen nem kíván részt venni.

A nyilvános ülésen a védő az enyhítés iránt bejelentett perorvoslatát fenntartotta. Felszólalásában amellett érvelt, hogy a 10 cm pengehosszúságú eszköz komolytalannak tekinthető, szinte nem is alkalmas arra, hogy a testbe hatoljon. Így az eszköz és a cselekmény tényleges súlya alapján a büntetés eltúlzott.

A vádlott az utolsó szó jogán hangsúlyozta, hogy nem akart sérülést okozni, azonnal mentőt hívatott. A büntetés enyhítése körében a kényszergyógykezelés mellőzését is kérte.

A Fővárosi Ítélőtábla a fenti perorvoslatok folytán bírálta felül a Fővárosi Bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárását. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítást lefolytatta. A rendelkezésére álló bizonyítékokat egyenként és egymással is egybevetve megvizsgálta és erről ítélete indokolásában számot is adott. Logikus érveléssel fogadta el a vádlott nyomozati beismerő vallomását, a sértett felolvasott nyomozati előadását és az igazságügyi orvoszakértői véleményt. A bizonyítékok mérlegelése során alappal vetette el azt a vádlotti védekezést, hogy a sértett mozdult bele a bicskába és így keletkezett a háti szúrt sérülése.

Ide kapcsolódóan az indokolás 3. oldal 6. bekezdésében helyesbítendő az a nyilvánvaló elírás, amely a vádlott tárgyalási védekezését írja le: ... elővette a kést, odatette, - nem a vádlott, hanem - a sértett hátához...

A bizonyítékok értékelésénél a 3. oldal utolsó bekezdése is helyesbítést igényelt. Abban helytállóan utalt a Fővárosi Bíróság arra, hogy "dr. Molnár Miklós igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a szúrás iránya a testfelületre megközelítőleg merőleges volt". Ez a szakértői megállapítás ugyanis kizárja a vádlott tárgyalási védekezése szerinti sérüléses mechanizmust.

Az utolsó bekezdés ezt megelőző, illetve ezt követő fejtegetése azonban részben téves, miután nyilvánvaló, hogy maga a szúrás is hirtelen mozdulat, a sértett előre-oldalra való elmozdulásának lehetősége egyáltalán nem nyilvánvaló, hanem alaptalan feltételezés. Ezért ezeket a megállapításokat az ítélőtábla mellőzte.

Az elsőfokú bíróság által rögzített történeti tényállás megalapozottnak bizonyult, azt egyébként a perorvoslatok sem támadták.