A Legfelsőbb Bíróság Kfv.37477/2009/6. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában. [1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 70/B. § (1) bek., (1) bek., 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 1. §, 4. §, 8. §, 11. §, 15. §, 16. §, 19. §, 21. §, 23. §] Bírók: Buzinkay Zoltán, Fekete Ildikó, Patyi András

Kfv.IV.37.477/2009/6.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Kiss Zoltán ügyvéd által képviselt Önkormányzat Polgármesteri Hivatala felperesnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság /1539 Budapest, Pf. 672./ alperes ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2009. március 12. napján kelt 8.K.34.408/2008/2. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 8.K.34.408/2008/2. számú ítéletét, továbbá az alperes 2008. szeptember 10. napján kelt EBH/819/4/2008. számú határozatát hatályon kívül helyezi.

Kötelezi a Legfelsőbb Bíróság az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 60.000 /hatvanezer/ forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.

A feljegyzett kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A Kulturális Ökológiai és Jogvédő Egyesület ügyvezetője - mint bejelentő - beadvánnyal fordult az alpereshez, mert - álláspontja szerint - a felperes megsértette az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény /a továbbiakban: Ebtv./ 4. § b/ pontját, valamint 21. § a/ pontjában foglalt egyenlő bánásmód követelményét.

Az alperesi hatóság a 2008. szeptember 10. napján kelt EBH/819/4/2008. számú határozatával megállapította, hogy a felperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a 2008. március 17. napján jogi előadói álláshelyek betöltésére közzétett pályázati felhívásában a lakhelyet - mint előnyben részesítési kritériumot - indokolatlanul az egyenlő bánásmód követelményével ellentétes módon szerepeltette; ezért határozatában megtiltotta az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartás jövőbeni tanúsítását.

A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését, az alperes új eljárásra kötelezését kérte.

Előadta, hogy a sérelmezett előnyben részesítési kritériumot valóban nyilvános - elektronikusan is hozzáférhetővé tett, három fő jogi előadói álláshely betöltésére meghirdetett - álláshirdetésben alkalmazta, azonban lényeges, hogy a hirdetésben mindössze előnyben részesítés szerepelt, amely nem alkalmazási feltétel; azaz a munkára felvételből nem zárja ki a nem lakos jelentkezőket, amint azt a gyakorlat is mutatta.

Álláspontja szerint abban az esetben lett volna elmarasztalható, ha a lakosok csoportja ezen előnyben részesítési ok alapján kedvezőtlenebb bánásmódban részesült volna; mivel ez nem történt meg, így - a felperes szerint - az alperes határozata tévesen hivatkozik az Ebtv. 8. § t/ pontjára.

Hangsúlyozta, hogy nem alkalmazott egyetlen munkavállalóval szemben sem hátrányos megkülönböztetést abban a tekintetben, hogy lakos-e, vagy nem; tehát az alperes határozata megalapozatlan, és nem felel meg az indoklásként hivatkozott jogszabályi rendelkezéseknek. Állította, egyértelműen téves az alperes azon hivatkozása, mely szerint az Alkotmány 70/B. § /1/ bekezdésében foglalt munkához való jog gyakorlásában befolyásolta volna az álláshirdetés szövege az esetleges jelentkezőket.

Emellett becsatolta a belügyi közlönyben és elektronikus oldalon is megjelent több olyan álláshirdetés másolatát, amelyben előnyben részesítik a kiíró székhelyén lakókat.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte és elutasította azt.

Ítéletének indokolásában az Ebtv. 1. §-ára, 4. § b/ pontjára, 8. § t/ pontjára, 11. § /1/ és /2/ bekezdésére, 15. § /5/ bekezdésére, 16. § /1/, /2/ és /3/ bekezdésére, 19. § /1/, /2/ bekezdésére, 21. §-ára és 23. §-ára hivatkozott.

Kifejtette, hogy az alperesi hatóság az Ebtv. 15. § /5/ bekezdése szerint hivatalból indított eljárást a felperessel szemben, miután az egyesületi bejelentést közérdekű bejelentésként kezelte. Álláspontja szerint a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy helytállóan jutott-e az alperes arra a következtetésre, hogy a megjelent pályázati felhívás szövege sértette az egyenlő bánásmód követelményét.

Leszögezte az elsőfokú bíróság, hogy nem vitás, miszerint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései, valamint az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság esetjoga is lehetővé teszi az előnyben részesítést; azonban az elsőfokú bíróságnak az alperessel egyező jogi álláspontja szerint csak az általános és a különös feltételek megléte esetén jogszerű az előnyben részesítés, korlátja éppen a megkülönböztetés tilalma.

Hivatkozott az elsőfokú bíróság az Ebtv. 23. §-ában foglaltakra és e körben kifejtette, hogy a perbeli esetben a felperes az előnyben részesítési kitétel kikötésének alapjául nem nevezett sem törvényt, sem kormányrendeletet, illetve kollektív szerződést; csupán arra hivatkozott, hogy az általa az ösztöndíj keretein belül támogatott volt ösztöndíjasok figyelmének felhívását is szolgálta az alperesi hatóság által kifogásolt pályázati felhívás, azonban a pályázati kiírás szövegéből egyértelműen megállapítható, hogy nem szerepelt benne az, hogy az ösztöndíjban korábban részesült volt támogatottaknak nyújtana előnyt a felperes; az álláshirdetés szövege kifejezetten csak a hódmezővásárhelyi lakhellyel rendelkező jelentkezőket részesítette előnyben.

Az elsőfokú bíróság sem tartotta kizártnak, hogy bizonyos meghatározott foglalkozások tekintetében speciális követelmények támaszthatók legyenek; a perbeli esetben azonban - álláspontja szerint - nem ilyen speciális feltétel, hanem az előnyben részesítés kritériuma képezte a hatóság vizsgálatának tárgyát, és bár a pályázati kiírás valóban nem eredményezett hátrányos megkülönböztetést, ez azonban nem jelenti azt, hogy a felhívás nem volt diszkriminatív.

Osztotta az elsőfokú bíróság az alperes azon érvelését, mely szerint a felperes azzal, hogy előnyben részesítési feltételként szerepeltette a lakhelyet, az azonos helyzetben lévő helyi és nem helyi lakosok között lakhelyükkel összefüggésben tett különbséget.

Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság, hogy az a tény, hogy csupán egyetlen lakos nyújtotta be a pályázati kiírásra jelentkezését, nem jelenti azt, hogy a munkakörre esetlegesen jelentkezőket nem befolyásolta volna a pályázati kiírás előnyben részesítési feltétele.

Természetesen az előnyben részesítés önmagában nem jelent hátrányos megkülönböztetést, főként, ha annak az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő jogszerű indoka van, azonban a felperes ilyen ésszerű és jogszerű indokot nem jelölt meg sem keresetlevelében, sem pedig a per során.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az alperes a határozathozatalhoz szükséges mértékben eleget tett tényállás-tisztázási kötelezettségének, minden, az ügyben jogilag releváns tényt, körülményt feltárt, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte, és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a jogi előadói álláshelyek betöltésére közzétett pályázati felhívásában megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, miután indokolatlanul szerepeltette a lakhelyet, mint előnyben részesítési kritériumot.