BH 2013.10.287 Nem teljesíti indokolási kötelezettségét a bíróság, ha kizárólag az Alaptörvény 28. cikkére alapozza azt. Ez a jogszabályok értelmezésére vonatkozó iránymutatást tartalmaz, a jogvita elbírálásakor az irányadó anyagi jogszabályokat kell az Alaptörvény 28. cikk fényében értelmezni [Alaptv. 28. cikk].

A felperes a 2010. évi személyi jövedelemadó bevallásában önálló tevékenységből származó bevétel címén 8 782 883 Ft-ot szerepeltetett, ezzel szemben költségként 3 125 000 Ft-ot számolt el.

A bevétel az A. M. Egyesület által kifizetett, saját jogon szerzett jogdíj volt, mellyel szemben a V. Kft-től vásárolt 100 000 db nyomtatható CD lemez költségét állította be a felperes.

Az adóhatóság vizsgálta a költséglevonás jogosságát, és arra a következtetésre jutott, hogy a felperes magánszemélyként nem végzett olyan értékesítést, mellyel szemben a CD lemezek beszerzése költségként elszámolható lett volna. Erre figyelemmel a felperes terhére 913 064 Ft összegű adókülönbözetet állapított meg, melynek teljes összegét jogosulatlan adó-visszaigénylésnek minősítette, és ez után az összeg után 273 919 Ft adóbírságot számított fel.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot határozatával megváltoztatta, és az adóbírság összegét 456 532 Ft-ra emelte fel.

A felperes keresetében az alperes által tilalmazott költség-elszámolás jogszerűségére hivatkozott.

A keresetnek az elsőfokú bíróság helyt adott, és a másodfokú határozatot az elsőfokú határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

A bíróság indokolása szerint "feltárta az adóhatóság azon ellentmondását, amely szerint a megállapításai, miszerint a felperesnek az A. által megfizetett szerzői jogdíj nagyobb része az ún. üres hordozói díjból állt, továbbá, hogy a felperes saját műveit szerzői kiadásban jelentette meg, ezzel igenis összefüggő bevételszerző tevékenységgel a tevékenység folytatása érdekében került sor az üres hordozók megvásárlására.

A felperes esetében az alkotóművészi és a kiadói tevékenység nem válik külön."

Új eljárásra előírta, hogy az adóhatóságnak az A. nyilatkozatára is figyelemmel kell lennie.

A jogerős ítélet ellen a felülvizsgálati kérelmet az alperes terjesztett elő, elsődlegesen a jogszabálysértő ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan a Fővárosi Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása iránt. Álláspontja szerint a kiadás költségként történő elfogadása jogszerűtlen volt, mivel a kiadásnak a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggőnek kell lennie, ami jelen esetben nem állt fenn. Hiszen a nyilvános előadási jogdíj - mely a felperesi bevétel részét képezte - a kiadási tevékenységgel és az üres hordozói díjjal nem állt összefüggésben. A CD-lemezek beszerzése a lemezek előállításához kapcsolódott közvetlenül, amely a kiadói tevékenységgel, és nem az alkotó művészi tevékenységgel állt közvetlen kapcsolatban.

Másrészről kifogásolta, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Hangsúlyozta, hogy a bíróság ítéletének indokolásában nem jelölte meg, hogy a közigazgatási eljárás mely irataiból vonta le azon következtetést, ami azután a döntése indokául szolgált. Nem tartalmaz utalást arra vonatkozólag sem, hogyan értékelte a bíróság a felperes és az alperes által előadottakat, valamint az A. Egyesület nyilatkozatát. Az ítélet indokolásából nem állapítható meg, hogy a bíróság konkrétan milyen körülmények figyelembevételével tekintette a keresetet megalapozottnak, így álláspontja szerint a bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, továbbá ítélete iratellenesnek is minősült.

Ezen túlmenően megsértette a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 109. § (4) bekezdését és az Art. 140. § (2) bekezdését. A bíróságnak ugyanis a megismételt hatósági eljárás lefolytatásához iránymutatást kell adnia, amely a perbeli esetben úgy szól, hogy "a megismételt eljárásnál az adóhatóságnak az A. fentebb részletezett nyilatkozatára is figyelemmel kell lennie".

Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság már a korábbi eljárásban is figyelembe vette ezt a nyilatkozatot, hiszen az alperes határozatában ennek figyelembevételével vonta le jogi következtetéseit; így az ítélet semmilyen iránymutatást, értelmezést nem ad a költségelszámolás kapcsán.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

Kiemeli a Kúria, hogy a jogerős ítélet csak akkor felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, ha összhangban áll a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakkal. E törvényhely értelmében az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, és hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Az ítélet megfelelő indokolása nem pusztán formális kötelezettség, hanem ezen múlik az ítélet meggyőző ereje. A döntés megalapozottságát az indokolásnak kell biztosítania, a való tényállás megállapításával és a vonatkozó jogszabályok helyes megjelölésével, helyes alkalmazásával. Az indokolási kötelezettség megsértése az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges eljárási jogszabálysértésnek minősül (BDT 2004.1085.).

A jelen ügyben helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a jogerős ítélet indokolása nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Nem indokolja a bíróság, hogy miért tartja elfogadhatónak a felperes költségelszámolását, különös tekintettel az alperes által is felhívott, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.) 4. § (3) bekezdésében rögzítettekre, csupán az Alaptörvény 28. cikkével kívánja igazolni jogi álláspontjának helyességét. Nem ad magyarázatot arra hogy miért nem különválasztható az alkotóművészi és kiadói tevékenység, miért tekinti azt egységesnek.

Nem elégíti ki a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat az Alaptörvényre történő hivatkozás, hiszen az csupán a jogszabályok értelmezésével kapcsolatosan ad eligazítást, ez nem képezheti az adott jogviszonyra vonatkozó jogi indokolás alapját. Mindig az adott jogviszony elbírálására irányadó anyagi jogszabály szövegéből kiindulva kell a jogvitát eldönteni.

A bíróság nem indokolta meg, hogy az A. Egyesület nyilatkozata mennyiben támasztja alá az ő jogi álláspontját, éppen az alperes is e nyilatkozat alapján indokolta nézőpontját, így e két felfogás közötti ellentmondás feloldatlan maradt.

A Ket. 109. § (4) bekezdése szerint a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezései és indokolása köti, annak tartalmát a megismételt eljárás és a határozathozatal során köteles figyelembe venni. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásra az alperesnek azt a kötelező utasítást adta, hogy az új eljárásban az alperesnek az A. nyilatkozatára is figyelemmel kell lennie. Ez nem elégíti ki a fentebb írt jogszabályhelyben rögzítetteket, hiszen az új eljárásra vonatkozó részletes és konkrét utasítás tartalmát nem közli.