A polgári per alternatívája: A magánjogi választottbírósági eljárás /in: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III., HVG-ORAC, 2018, 2850-3041. o./

Kiadással kapcsolatos információk

Szerkesztő: Varga István

A Polgári Perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III. Harmadik részének szerzői:

© Varga István 2018

© Okányi Zsolt 2018

© Juhász Csaba 2018

© Burai-Kovács János 2018

© Király Miklós 2018

© HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2018

A III. kötet kézirata lezárva: 2018. augusztus 10.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978-963-258-411-9

Budapest, 2018

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője

Internet: www.hvgorac.hu

E-mail: info@hvgorac.hu

Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt

Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

A magánjogi választottbíráskodás belső jogi szabályozója: a 2017. évi LX. törvény a választottbíráskodásról

2017. évi LX. törvény a választottbíráskodásról

I. FEJEZET - ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A törvény hatálya (Varga István)

1. § (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a választottbíráskodás helye Magyarországon van.

(2) Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, a 9. §-t, a 10. §-t, a 26-28. §-t, a 40. §-t, az 53. §-t és az 54. §-t alkalmazni kell magyarországi székhelyű állandó választottbíróság eljárása esetén akkor is, ha a választottbíráskodás helye Magyarországon kívül van.

(3) Nincs helye választottbírósági eljárásnak fogyasztói szerződésből eredő jogvita esetén, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) Hetedik Részében szabályozott különleges eljárásokban és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény hatálya alá tartozó eljárásokban elintézendő ügyekben.

1. A territorialitás elve az (1) bekezdésben

A választottbíráskodásról szóló törvény alkalmazhatóságát meghatározó szabályozás, amelyet a törvényalkotó hagyományosan a jogszabály nyitó rendelkezésében helyez el, mind az 1994. évi Vbt.-ben, mind pedig az azt váltó új Vbt. 2018. január 1-jén hatályba lépett és 2018 augusztusáig hatályban volt eredeti normaszövegében hibásan és az UNCITRAL Modelltörvénynek, valamint az azt követő bevett nemzetközi szabályozási technikának is ellentmondva volt megfogalmazva. A hibás, és ezért immár évtizedeken keresztül jogértelmezési nehézségeket okozó szabályozást a Vbt.-t is módosító, az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény 44. § (1) bekezdése egy 2018. augusztus 8-án hatályba lépett módosítással korrigálta azzal, hogy bevezette a választottbírósági eljárásjogot az UNCITRAL-harmonizált országokban tipikusan uraló territorialitás elvét. A territorialitás elve szigorít a féli magánautonóm cselekvés korlátain, és a választottbírósági eljárásjog szabad megválaszthatóságát - egyes korábbi jogszabályi megoldásoktól eltérően - csak közvetve, a választottbíráskodás helyének szabad megválaszthatóságának közbeiktatásával engedi meg. A territorialitás elve globális, absztrakt összefüggésben azt jelenti, hogy egy választottbírósági eljárás - még akkor is, ha létrejötte, megindulása vitathatatlanul a féli privátautonóm cselekvésből, azaz a választottbírósági szerződésből, nem pedig az állam által egyébként monopolizált igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó alapjogból (bírósághoz való fordulás joga) eredeztethető - mindig valamely állam jogszabályán nyugszik, mégpedig azon államén, amelyhez a felek a privatizált igazságszolgáltatási eljárásukat saját döntésükkel a legközelebb viszik. Ezt a közelséget valamely államhoz a felek a választottbíráskodás helyének meghatározásán keresztül érik el: amely állam területére a felek közös megállapodással (tipikusan a választottbírósági szerződésben) a választottbíráskodás helyét (Schiedsort, place of arbitration) telepítik, annak az államnak a választottbírósági eljárásjoga (lex loci arbitri, vagy lex fori arbitrationis) lesz alkalmazandó az adott választottbírósági eljárásra. A választottbíráskodás helye szerinti állam választottbírósági eljárásjoga (amely lehet önálló választottbíráskodásról szóló törvény, vagy a mindenkori polgári perrendtartásba ágyazott, választottbírósági eljárásjogot szabályozó fejezet) a választottbíróság lex forija. A globális szintet elhagyva, a magyar törvény alkalmazhatóságának, és egyben alkalmazandóságának összefüggésében a territorialitás elve ezért azt jelenti, hogy a választottbírósági eljárást szabályozó magyar jogforrás, a Vbt. akkor alkalmazható és egyben alkalmazandó, ha a választottbíráskodás helye Magyarországon van. A magyar jog a strikt territorialitás elvének talaján áll, azaz ettől eltérést nem enged. Ennek megfelelően nem lehetséges az, hogy a felek - vagy a felek megállapodásának hiányában a választottbírósági tanács - belföldi választottbíráskodási hely esetén valamely külföldi állam választottbírósági eljárásjogát rendelje alkalmazni a Vbt. helyett. Vannak ugyanakkor olyan államok, amelyek választottbírósági eljárásjoga a nem strikt territorialitás elvén épül föl és így ottani választottbírósági hely esetén is megengedik, hogy a felek eljárásjogi szabad rendelkezésükkel valamely másik állam (akár Magyarország) választottbírósági eljárásjogi rezsimje alá rendeljék saját eljárásukat. Ilyen féli rendelkezésre adott esetben abból a motivációból kerülhet sor, hogy az adott másik állam joga ill. az ahhoz kapcsolódó ottani bírósági gyakorlat szigorúbban kezeli a jogorvoslati lehetőségeket és például megszorítóbban értelmezi az érvénytelenítési okokat, ezzel favorábilisabban áll a választottbíráskodás intézményéhez és ezért abban nagyobb a felek bizalma. Ilyen megengedő, nem strikt territorialitási elv alá tartozó külföldi választottbírósági eljárások esetén tehát kivételesen a Vbt. (saját 1. §-ától függetlenedve) külföldi választottbíráskodási hely esetén is alkalmazást nyerhet. Ettől a kivételes, és valamely külföldi jog által generált alkalmazhatóságtól megkülönböztetendő az 1. § (2) bekezdésében kifejezetten nevesített esetkör, amelyben maga a Vbt. rendeli egyes szabályai alkalmazását külföldi választottbíráskodási hely esetén is.

A territorialitás elve elsősorban a választottbírósági eljárás - egyébként az állami perjogi szabályozóktól eloldott - lefolyásának előreláthatóságát, és ezzel végső soron a jogbiztonságot és az adott államban definiált eljárásjogi garanciák feltétlen érvényesülését szolgálja. A választottbíráskodás helyének meghatározásával a felek az adott állam választottbírósági eljárásjogát teszik alkalmazandóvá és ezzel beviszik az eljárásukat az adott állam jogrendszerének korlátozó és egyben védő mechanizmusai alá. Másként megfogalmazva, a választottbírósági eljárást életre hívó féli magánautonómia addig terjed, amekkora teret annak a választottbíráskodás helyéül választott állam joga (lex fori arbitrationis) enged. Ezen keresztül biztosítható többek között olyan eljárási tartalmú alapjogok (pl. a felek egyenlő elbírálásban részesítése, a fegyveregyenlőség) választottbírósági eljárásban való feltétlen érvényesülése, amelyek az állami polgári igazságszolgáltatás derogálása miatt főszabályként automatikusan nem érvényesülnének.

A territorialitás elvének gyakorlati jelentősége az, hogy egyrészt a fentieknek megfelelően meghatározza, hogy melyik állam választottbírósági eljárási jogszabályát kell alkalmazni az adott választottbírósági ügyre, másrészt ezzel párhuzamosan rögzíti a választottbírósági eljárás eredményeként született ítélet "nemzetiségét" is. Ha ezért a választottbíráskodás helye a felek megállapodása szerint Magyarországon van, akkor az eljárásra a Vbt.-t kell alkalmazni és a választottbíróság ítélete egy magyar választottbírósági ítéletnek fog minősülni. Ennek kiemelt jelentősége van egyrészt a nemzetközi elismerés és végrehajtás során (mely államok, milyen nemzetközi kötelezettségvállalás alapján hajtanak végre magyar választottbírósági ítéletet), másrészt pedig a választottbíróság ítélete ellen rendelkezésre álló jogorvoslatok megítélése szempontjából: a Vbt. 47. §-a szerinti érvénytelenítési keresetet kizárólag magyar választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt lehetséges indítani, hiszen az érvénytelenítési keresetet szabályozó 47. § is a saját alkalmazhatóságát csak a belföldi választottbírósági hely esetére megnyitó törvény része.