Tippek

Mínusz jel keresésben

'-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából.                               

Bővebben

Link jogszabályhelyre

§-ra, bekezdésre, pontra, alpontra mutató linket hozhat létre.

Bővebben

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

Bővebben

1214/B/1990. AB határozat

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 85. § (3) bekezdése, 97. §-a és 137. § 12-14. pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 85. § (3) bekezdése, 97. §-a és 137. § 12-14. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja; a jogerős bírósági határozatok felülvizsgálata, valamint a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata iránti kérelmeket visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (Btk.) a különös és többszörös visszaesőkre vonatkozó büntetéskiszabási szabályok alkotmányosságának vizsgálatára több indítvány érkezett.

Az indítványozók egyike a szabadsághoz való alkotmányos jog [Btk. 55. § (1) bek.], valamint a vállalt nemzetközi kötelezettségek sérelmét látja abban, hogy a többszörös visszaesők esetében az újabb bűncselekmény büntetési tételének alsó és felső határa a felével emelkedik [Btk. eredeti 97. § (1) és (3) bek., 98. § (1) bek.]. Ugyancsak kifogásolja, hogy több bűncselekmény együttes elbírálása esetén halmazati büntetésnél a legsúlyosabb büntetés a felével emelhető [Btk. 83. § (3) bek.]. Mivel büntetését a bíróságok ezen szabályok alapján szabták ki, a bírósági határozatok alkotmányellenességének megállapítását és büntetésének felfüggesztését kívánja.

A másik indítványozó szerint a különös és többszörös visszaesők esetében a büntetési tétel felső határának emelése, valamint a visszaesők különböző kategóriáinak meghatározása (Btk. 137. § 12-14. pont) ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogegyenlőséggel, valamint az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében vállalt, a belső jog és a nemzetközi jog közötti összhang kötelezettségével. Álláspontja szerint a Btk. rendelkezései ellenkeznek "a nemzetközi jogban alkalmazott tettarányos büntetéssel", valamint azzal a követelménnyel, hogy "egy azon magatartásért senkit ne lehessen többször felelősségre vonni".

A harmadik indítványozó - amellett, hogy saját ügyében a bíróságok eljárását sérelmezi, - a különös és többszörös visszaesők esetében irányadó büntetéskiszabási szabályokat az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, az 55. § (1) bekezdésével, valamint az 57. § (1) bekezdésével ellentétben állónak tartja, mivel álláspontja szerint a Btk. szabályai "a tettes büntetőjogi felfogás megtorló szemléletét tükrözik", és azt fejezik ki, hogy "mégsem egyenlőek az emberek a Bíróság előtt".

2. A Btk.-nak a különös és többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályai - beleértve a fogalom-meghatározást is - az indítványok benyújtását követően lényegesen megváltoztak. Jelen ügy szempontjából lényeges, hogy a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény 24. §-a a Btk. eredeti 97. §-át úgy módosította, hogy a különös és többszörös visszaesők esetében megszűnt a büntetési tétel alsó határának emelkedése, a 103. § pedig hatályon helyezte a Btk. 98. §-át. A törvény 34. § (2) bekezdése a Btk. 137. § 12. pontjának módosításával szűkítette a visszaesők körét, ami a különös és többszörös visszaesők tekintetében is azonos hatással járt.

Az Alkotmánybíróság hatásköre utólagos absztrakt normakontroll esetén csak azoknak a jogszabályoknak az alkotmányossági vizsgálatára terjed ki, amelyek az eljárás időpontjában hatályosak. Az 1993. május 15-étől érvényes módosításokat követően a hatályos szabályozás a következő.

Visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt harminc napot meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés kitöltésétől, vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el. Különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el. Többszörös visszaeső az, akit szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően visszaesőként szabadságvesztésre ítéltek, és az utolsó büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekménye elkövetéséig három év nem telt el (Btk. 137. § 12-14. pont).

A Btk. új 97. §-ának (1) bekezdése szerint a különös és többszörös visszaesővel szemben - amennyiben a törvény másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a tizenöt évet. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.

A halmazati büntetés szabályait meghatározó 85. § (3) bekezdése szerint, ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, és a büntetés céljának eléréséhez a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa nem elegendő, akkor ez a felével emelhető, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát.

Az indítványok benyújtását követő jogszabályi változásokra tekintettel az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy alkotmányos-e az elkövetőkön belül a visszaesők megkülönböztetése (Btk. 137. § 12-14. p.), a különös és többszörös visszaesők esetében a büntetési tétel felső határának emelkedése [Btk. 97. § (1) bek.], valamint halmazati büntetés esetén a legsúlyosabb büntetési tétel felemelésének lehetősége [Btk. 85. § (3) bek.].

II.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványok a különös és többszörös visszaesők szigorúbb büntetőjogi megítélését ("túlbüntetését") kifogásolják; ezt a szigorúbb felelősségszabályozást tartják indokolatlannak, alkotmányellenesnek, bár az alkotmányellenesség forrásának megjelölésében formálisan eltérnek egymástól. Az alkotmányellenesség forrásmegjelölésének eltérései ellenére a törvény előtti egyenlőség és a jogegyenlőség megsértését látják abban, hogy az első bűntényesek büntetőjogi kezelésétől a különös és többszörös visszaesők büntetőjogi megítélése eltér.

Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglaltakkal kapcsolatban kérte az igazságügyminiszter és a legfőbb ügyész véleményét is. A vélemények egybevágóan állítják, hogy a visszaesők büntetőjogi különkezelése nem alkotmányellenes. Ezt a büntetőpolitikára tartozó autonóm döntés részének tekintik. A magyar és az európai jogi tradíció mindig is külön szabályozta felelősségüket és súlyosabb megbüntetésüket. Az igazságügyminiszter kiemelte, hogy a megbüntetésük merev és bírói mérlegelést megkötő régi szabályokat a Btk. módosítás időközben feloldotta és a jelenlegi szabályok csak a súlyosabb megbüntetés elvi lehetőségét tartják fenn. A legfőbb ügyész ugyanerre az álláspontra helyezkedett. Véleményében külön kitér azokra a büntetőjogelméleti és büntetőjogi dogmatikai problémákra és vitákra, amelyek a külön kezelést övezik, azonban nem tekinti az alkotmányossági döntés szükséges részének az elméleti ellentmondások feloldását, illetve azokban való állásfoglalást.

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a többszörös és különös visszaesők (a továbbiakban: visszaesők) súlyosabb felelősségének büntetőjogi szabályaiban egy olyan büntetőpolitika normatív szabályai öltenek testet, amelyek tudatosan különböztetnek bűntettes csoportok között. Az Alkotmánybíróságnak nincs jogosítványa a büntetőpolitika által megfogalmazott szükségletek, követelmények és célok helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról határozattal dönteni. Az Alkotmánybíróság csak a normában testet öltött politikai döntés alkotmányosságáról vagy alkotmányellenességéről határozhat. Ezt viszont olyan alkotmányossági vizsgálat keretében cselekszi, amelynek során figyelemmel van nemcsak az alaptörvény textusára, hanem annak normatív és intézményes összefüggéseire, és ugyanígy tekintettel van a Btk. rendelkezéseire és intézményeinek koherenciájára. Az Alkotmánybíróságnak tehát arra van jogosítványa, hogy a büntetőpolitika alkotmányos korlátait állapítsa meg, de ne a politika tartalmáról döntsön, ennek során pedig különös tekintettel legyen az alapjogok védelmének alkotmányos büntetőjogi garanciáira.

3. Az Alkotmánybíróság az indítványok kapcsán áttekintve a különböző modern büntetőjogi rendszereket, megállapította, hogy valamennyi rendszer külön jelentőséget tulajdonított az egyszeri elítélés utáni ismételt bűnelkövetésnek. Ezt mindegyik rendszer a maga módján, a rendszer koherenciáját adó elvi-elméleti alapokon kísérelte megoldani, vagy pedig elismerte ugyan "rendszeridegenségét", de a különkezelést mégis bevezette és fenntartotta.

a) Az ún. klasszikus büntetőjogban a tettarányos büntetés és bűnösségi felelősség elvei nem képesek következetes keretbe foglalni, elvileg megindokolni a súlyosabb büntetést. A tettarányosság ugyanis szigorúan az adott cselekmény tárgyi súlyának mérlegre tételét engedi meg. Az alanyi bűnösségfogalom ugyancsak az adott cselekményre vonatkozó jogi-erkölcsi szemrehányást teszi lehetővé. A tettarányos (a tárgyi jogsértés súlyához igazodó) és az alanyi bűnösséghez méltó, ezekhez egyaránt és egyidejűleg igazodó büntetéshez képest a visszaesők súlyosabb büntetése kívül esik az így felfogott arányos büntetés mértékén.

b) A klasszikus büntetőjogot felváltó reformista-pozitivista büntetőjog a visszaesők különkezelését modern tudományos fegyverzettel indokolta és igazolta. Az akkor új tudományos diszciplinának számító kriminológia kimutatta, hogy a bűnözés számszerű növekedésében, a bűnözés reprodukciójában és a specializálódott bűnözés kialakulásában a visszaeső bűntetteseknek van döntő szerepe. A kívánatos büntetőjogi reformok követelményeit a kriminálpolitika fogalmazta meg. Ennek köszönhetően a visszaesők sajátos csoportjainak kezelésére ekkor vezetik be az ún. célbüntetések intézményét, illetve a büntetőjogi büntetés mellett a biztonsági intézkedéseket. A tettarányos büntetés helyére a "személyiségadekvát" büntetés lép, amely nem kíván arányosságot, hanem a "tetteskezelés" céljához igazítja a büntetés eszközét és meghatározatlan mértékét. A büntetés így elszakad eredeti alapjától, a büntetőjogi felelősséget megalapozó cselekménytől és mértékét, a mérték igazolását nem ez (a cselekmény), hanem a büntetési cél adja és határozza meg. A büntetés céljához igazodó büntetés szükségképpen határozatlan, tárgyilag bizonytalan. A büntetés célja nem ad normatív eligazítást a büntetésről, nem határozott kritérium a büntetés kimérésével. Ahogy a cselekmény a büntetőjogi felelősség alapja, ugyanúgy a büntetés korlátja is: enyhe cselekményért enyhe, súlyos cselekményért súlyos büntetés jár. A büntetés céljához igazított büntetés ezt a proporcionalitási kritériumot bontja fel. A biztonsági intézkedés intézményében a büntetőjog már nem a tett szankcionálása, hanem az önkényes veszélyességi prognózisra alapozott eszköz, aminek tartama a prognózis természetéhez igazodva csak a valószínűség szintjén meghatározott. A célkövető büntetések és a veszélyességi prognózisra alapozott biztonsági intézkedések a hagyományos és garanciálisnak tekintett, a bírói ítéletben kimért határozott büntetés helyébe léptek. Így alakult ki a tettesközpontú büntetőjog, ahol a tett szankcionálását a tettes szankcionálása váltotta fel. Ennek megfelelően átalakul és új értelmet nyer egy sor büntetőjogi alapfogalom. A cselekmény nem a büntetőjogi felelősség alapja, hanem a kriminális veszélyesség szimptómája; a bűnösség nem alanyi bűnösség, hanem életvezetési bűnösség; a felelősség mértékét pedig a személyiségadekvát büntetés célja és nem a szankcióval viszonzás arányossága határozza meg. A bűntettes ember felelősséget hordozó alanyból egész életútjáért, személyisége minden vonásáért korlátlanul "kezelhető", korlátlan helytállásra kényszerített, totálisan kiszolgáltatott tárggyá változhat. A pozitivista büntetőjog szélsőséges esetben a korlátlan állami büntetőhatalom eszköze és mint ilyen, sérti az ember méltósághoz való alkotmányos jogait.

c) Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a modern büntetőjog egész fejlődése szempontjából igen fontos szerepe van azoknak a büntetőjogelméleti eredményeknek, amelyek a bűncselekménnyel okozott tárgyi jogsértés mellett felismerték az elkövetőkhöz kapcsolódóan a motívumok, a célzat fontosságát, az életvezetés (az elkövetés előtti és utáni magatartás) jelentőségét, továbbá az életkor meghatározó szerepét. Ezeknek a felismeréseknek büntetőjogi értékesítése, helyessége vagy helytelensége kívül esik az alkotmányossági megítélésen. Az azonban alkotmányossági megítélés alá esik, hogy a büntetőjogi felelősség jogi szabályozásának és a büntetés mértékének alkotmányos garanciális szabályaira ezek milyen hatással vannak, vagy lehetnek. Ezek a büntetőjogelméleti felismerések az érdem, illetve a megérdemeltség (büntetéstérdemlőség) kategóriája révén lehetnek hatással a felelősségre és felelősségre vonásra.

4. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kriminálpolitika célszerűségi megfontolásai nem sérthetik a büntetőjog alkotmányos elveit és garanciáit. Amikor tehát a kriminálpolitika kriminológiai és büntetőjogelméleti felismeréseket pusztán célszerűségi megfontolásokból úgy hasznosít a büntetőjogi rendszer normáiban, hogy azok sértik az alkotmányos büntetőjogi elveket és garanciákat, az Alkotmánybíróságnak legitim jogosítványa ezekről döntenie. Az Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ún. elévülési határozat), majd az ugyancsak ebben a tárgyban hozott 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban kifejtette és megismételte, hogy a "büntető jogszabályok alkotmányosságát nem csupán az Alkotmányban kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákkal kell mérni. A büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó." (ABH 1993, 300., 304. pp.) Ez az adott tárgy szempontjából azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősséget és a büntetőjogi felelősségrevonást a büntetőjog olyan intézményének kell tekinteni, amelyet koherens és egymásra utaló büntetőjogi normák egységes szellemben szabályoznak. A koherens szabályozás alkotmányos értelme az állam büntetőjogi önkényének kizárása. Ezt a célt szolgálja az Alkotmány legfontosabb alkotmányos büntetőjogi alapelve: a nullum crimen, nulla poena sine lege elve. Az Alkotmánybíróság ezt a kettős elvi tételt egységben és egymásra vonatkoztatva értelmezte: "a bűncselekménnyé nyilvánításnak és büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell alapulnia: szükségesnek, arányosnak és végső soron igénybe vettnek kell lennie." (Elévülési határozat, ABH 1992, 77., 87. pp.)

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a visszaesők súlyosabb büntetéssel fenyegetése a hatályos büntetőjogi rendszer olyan szerves része, amely alkotmányos indokon alapszik és megfelel a büntetőjogi jogkorlátozás alkotmányos kritériumainak.

a) A visszaesők büntetőjogi felelősségének alapja a törvény által büntetni rendelt cselekmény.

b) A büntetőjog az elkövetés tekintetében a bűnismétlésnek, az ismételt vagy többszöri elkövetésnek felelősségfokozó jelentőséget tulajdonít. A visszaeső minősítés alapja is a bűnismétlés. A különös és többszörös visszaesés a bűnismétlés speciális esete. Az ismételtség felelősségfokozó általános szabályához képest a visszaesőként elkövetés felelősségfokozó szabálya nem rendhagyó előírás, hanem az előbbiből logikusan következik.

c) A büntetettséget követő bűnismétlés a cselekményhez kapcsolt sajátos elkövetési mód: a büntetőjogi tilalmak tudatos, ismételt megszegése, annak tudatában és annak a kockázatnak vállalásával, hogy a büntetettség múltjával terhelten követnek el újabb bűncselekményt, vagy bűncselekményeket. A büntetettség figyelembe vétele a büntetőjogi szabályozásban nem jelenti az előző cselekmény újbóli értékelését, hanem csak viszonyítási alapot az ismételtség megállapításához.

d) A büntetettség (az előélet) figyelembevétele a jogbiztonság elvének is megfelel, hiszen a jogerős elítélésnek tulajdonít szerepet, a jogerő mindenki számára kötelező jelentőségét ismeri el. Az igazságszolgáltatásnak nem csak joga, hanem kötelessége is a jogerős döntéseknek jelentőséget tulajdonítani.

e) A visszaesők súlyosabb felelőssége a büntetőjog hatályos rendszerében megfelel a tettbüntetőjog elveinek.

f) A büntetéssel történő jogkorlátozásnak - mértékét tekintve is - meg kell felelnie az arányosság, szükségesség és ultima ratio elveinek.

A hatályos büntetőjogunknak a visszaesőkre vonatkozó büntetési rendszere megfelel ezeknek a követelményeknek. A Btk. különös része az egyes bűncselekmények súlya szerint állapít meg büntetési kereteket és ezzel eleget tesz a büntetések arányossági követelményeinek. A büntetési keretek meghatározásában a Btk. büntetési rendszerének szerves részét képezik az általános rész büntetésekre vonatkozó általános szabályai, továbbá a büntetéskiszabás normatív szabályai.

g) Az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a jogállami legális büntetés funkcióját: a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást. Az arányos és megérdemelt viszonzás szolgálhatja a preventív büntetési célokat.

h) A törvényhozónak alkotmányos szabadságában áll a visszaesőként elkövetett bűnismétlést a megérdemeltség és arányosság kritériumai szerint súlyosabban büntetni. A büntetettség törvényhozói értékelése szükséges, mert ezzel különös jelentőséget tulajdonít a büntetőjogi normák megtartásának; a szigorúbb megítélés ugyancsak szükséges, mert ezzel nem csak nyomatékot ad a büntető igazságszolgáltatás működésének (a jogerőnek), hanem a megérdemeltség révén az alkotmányos arányosság keretei között marad. A súlyosabb megítélés -, ha indoka alkotmányosan igazolható - a törvényhozó szabadságában áll, feltéve, hogy tiszteletben tartja az enyhébb és súlyosabb megítélés büntetési rendszerben adott értékelését és a felelősségfokozáshoz ezt a rendszert veszi viszonyítási alapnak.

i) A törvényi büntetési rendszerhez, mint viszonyítási alaphoz igazodó felelősségfokozásnak az arányosság, szükségesség és alkotmányos indokon nyugvás mellett meg kell felelnie egy további alkotmányos követelménynek: a súlyosabb megbüntetésnek nem szabad az Alkotmány 54. § (2) bekezdésébe ütköznie. A felelősségfokozó arányos büntetésnek nem szabad kegyetlennek, embertelennek és megalázónak lennie.

j) A kiszabott bírói büntetés határozottsági követelményének a visszaesők megbüntetésére vonatkozó szabályok a megemelt és a megérdemeltség révén arányos büntetési eseteken belül a kiszabott büntetés további arányosítását is lehetővé teszik. Így például a büntetettségnek csak viszonylag rövid időn belül tulajdonítanak jelentőséget és a konkrét bűncselekmény önmagában is jelentős tárgyi súlyához képest az ismételtség ellenére enyhébb, arányosabb büntetés kiszabását teszik lehetővé, írják normatívan elő, a megemelt törvényi büntetési ítéleten belül.

5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy azok a kriminálpolitikai igények, amelyek a visszaesők súlyosabb megbüntetését igénylik alkotmányosan igazolhatók, mert a büntetőjog alkotmányos garanciális szabályai nem zárják ki, hanem egyenesen szükségessé teszik a büntetettség külön értékelését a jogrend biztosításában; a büntetőjog normatív rendszerében a büntetés felső határának meghatározásakor a törvényhozó a megérdemelt arányos büntetés keretében maradt; a büntetéskiszabás normatív előírásai pedig az arányos, megérdemelt büntetéssel sújtást teszik lehetővé.

Az arányos, megérdemelt büntetés keretei között maradva a Btk. vizsgált büntetési és büntetéskiszabási rendszere nem az indítványozók által kifogásolt túlbüntetést szolgálja. Ez a megállapítás értelemszerűen vonatkozik a bűnismétlés és többszörös elkövetés speciális esetére, a halmazati és összbüntetési szabályokra is.

6. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 21. § (3) bekezdés alapján valamely jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatának indítványozására kizárólag a törvényben felsorolt személyek, illetve szervek jogosultak. Az Alkotmánybíróság ezért nem vizsgálta a Btk. rendelkezéseinek viszonyát a nemzetközi kötelezettségekhez, az indítványoknak e részét, - mint nem jogosultaktól származót - visszautasította. Ugyancsak visszautasította - mint hatáskörébe nem tartozót - a konkrét büntető ügyekben hozott bírósági határozatok felülvizsgálatát.

Budapest, 1995. június 13.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék