BH 1993.3.180 A szívességből vagy visszavonásig engedett használat nem eredményezi a szolgalmi jog elbirtoklással való megszerzését. A használó azonban - ha ennek a törvényben meghatározott feltételei fennállnak - kérheti a szolgalmi jognak a bíróság ítéletével történő létesítését [Ptk. 158. § (2) bek., 167. §, 168. § (1) és (2) bek., 169. § (1) bek.].

A felperes szövetkezet keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az általa több mint 10 éven át szakadatlanul használt, jelenleg a magyar állam tulajdonában és az alperes kezelésében levő kapubejárón át a telkére vezető útszakasz szolgalmi jogát elbirtokolta. Amennyiben az elbirtoklás bármely feltétele nem volna megállapítható, a szolgalmi jogának bírói megállapítását kérte. Igényét arra alapította, hogy az alperes jogelődjével történt megállapodás szerint jogosult gépkocsival megközelíteni az alperes ingatlanán keresztül saját udvarát, arra is tekintettel, hogy az udvar gépkocsival történő más megközelítése nem lehetséges.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a szívességből engedett használat szolgalmi jogot nem eredményezhet. A fellebbezési tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy a gépkocsibejárás a területen folyó építkezés miatt életveszélyessé vált, de azt egyébként tőlük a felperes soha nem is kérte. Előadta, hogy eddigiekben főként a felperes által bérbe adott orvosi rendelő alkalmazottai és betegei használták az általuk később lezárt kaput. Nyilatkozata szerint, ha a felperes kérné a gépkocsibejárás rendezését, attól nem zárkóznának el.

Az elsőfokú bíróság korábbi, a keresetnek helyt adó ítéletét a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, mert azt nem találta megalapozottnak. Meghagyta az elsőfokú bíróságnak, hogy adjon lehetőséget a felperes elbirtoklásra vonatkozó állításának szélesebb körű tisztázására.

Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelően a bizonyítás kiegészítését lefolytatta. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a felperes 1967-ben vétel jogcímén megszerezte az Sz. városban T. L. körút 83. sz. alatt levő ingatlan tulajdonjogát, és ettől az időponttól ellenérték nélkül használta a mellette levő 81. sz. épület kapubejáróját, gépkocsival történő átjárás céljából. Az elsőfokú ítélet indokolása azt rögzítette, hogy az 1989. november 30-i, a kezelői jog átadásáról szóló jegyzőkönyv 10. pontja kimondta: a felperes a T. L. krt. 83. sz. alatti épületen keresztül "szívességi úthasználatot kapott". Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes ingatlana zártsorú beépítésű, az utca felöl gépkocsival beállás csak a mellette levő és az alperes kezelésében álló ingatlanon keresztül lehetséges. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként hozott ítéletével ismét helyt adott a felperes szolgalmi jog elbirtoklására vonatkozó kérelemnek. Kifejtette, hogy a szolgalmi jog bírói megállapításának is megvannak a törvényben előírt feltételei, figyelemmel a Ptk. 167. §-ában foglaltakra.

Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. Támadta az elsőfokú bíróságnak azt az okfejtését, hogy "nem tekinthető szívességi jellegűnek a használati jog akkor, ha az egyébként visszteher nélküli ingyenes használat ellen az ingatlan tulajdonosa nem tiltakozik, nem kifogásolja, azt tartósan eltűri". Rámutatott, hogy - amint az az elsőfokú bíróság ténymegállapításai között is szerepel - a felperes megállapodott az alperesi jogelőddel a szívességi használatban. Az utóbbi tényre tekintettel kiemelte, hogy szívességi használat nem eredményezhet szolgalmi jogot. Kifejezetten utalt a kezelői jog átadásáról szóló megállapodás 10. pontjában rögzítettekre is. A hozott ítéletre tekintettel irrelevánsnak kérte tekinteni az elsőfokú bíróság ítéletének a szolgalmi jog bírói ítélettel történő létesítésével kapcsolatos megállapításait.

A felperes ellenkérelmet nyújtott be, a fellebbezési tárgyaláson nem jelent meg.

A fellebbezés alapos.