A Legfelsőbb Bíróság Kfv.39166/2007/8. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában. [1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 70/D. §] Bírók: Bauer Jánosné, Kurucz Krisztina, Márton Gizella

Kfv.II.39.166/2007/8.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Kovács Ferenc ügyvéd által képviselt felperesnek, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal alperes ellen zajkibocsátási határérték tárgyában hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perben, amelybe az alperes pernyertessége érdekében a dr. Kuthy Zoltán ügyvéd által képviselt Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal beavatkozott, a Fejér Megyei Bíróság 2007. február 20. napján kelt K.22.622/2006/12. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 13. sorszám, valamint az alperesi beavatkozó által 16. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2007. december 12. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fejér Megyei Bíróság K.22.622/2006/12. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek és az alperesi beavatkozónak 10.000.- /azaz tízezer/ - 10.000.- /azaz tízezer/ forint elsőfokú és 10.000.- /azaz tízezer/ - 10.000.- /azaz tízezer/ forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi továbbá a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - további 32.500.- /azaz harminckettőezer-ötszáz/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

I N D O K O L Á S

A D. Megyei Jogú Város Jegyzőjéhez /a továbbiakban: elsőfokú hatóság/ 2006. március hónapban lakossági panaszbejelentések /közöttük a felperesé is/ érkeztek, amelyben a bejelentők a D., J. téren lévő új építésű római katolikus templomban a K. Plébánia által folytatott harangozás gyakoriságát, továbbá hangerejét sérelmezték.

Az elsőfokú hatóság helyszíni szemle, a templom plébánosának nyilatkozata, akusztikai szakértői vélemény, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése, továbbá a zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983./V.12./ MT rendelet /a továbbiakban: MT r./ 6. §-a és 12. §-a, a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002./II.22./ KÖM-EüM együttes rendelet /a továbbiakban: KÖM-EüM r./ 1. §-ának /1/ bekezdése, 1. és 4. számú melléklete, a D. Megyei Jogú Város Közgyűlésének a környezetvédelemről szóló 12/2000./IV.7./ KR. számú rendeletének /a továbbiakban: Helyi r./ 13. §-a, 14. §-ának /4/ bekezdése, valamint 2. számú melléklete alapján a 2006. július 12. napján kelt 15460-6/2006. számú határozatával a templom harangja részére zajkibocsátási határértéket állapított meg azzal, hogy annak betartása a határozat jogerőre emelkedésétől folyamatosan kötelező. A plébánost egyben kötelezte arra, hogy a harangozás zajterhelési határérték túllépését megfelelő intézkedésekkel csökkentse.

A határozat be nem tartása esetén egymillió Ft-ig terjedő bírság kiszabását helyezte kilátásba.

A fellebbezés folytán eljárt alperes jogelődje /a továbbiakban: alperes/ a 2006. augusztus 17. napján kelt 03/3261-1/2006. számú határozatával a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény /a továbbiakban: Ket./ 105. §-ának /1/ bekezdése, 121. §-ának /1/ bekezdés b/ pontja alapján az elsőfokú határozatot megsemmisítette és az eljárást megszüntette. Indokolása szerint a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló, Párizsban, 2003. október 17. napján elfogadott UNESCO Egyezmény kihirdetéséről megalkotott 2006. évi XXXVIII. törvény az Egyezményt /a továbbiakban: Egyezmény/ a belső jog részévé tette. Az Egyezmény 2. cikk 1. pontja szerint "szellemi kulturális örökség" többek között az olyan szokás, valamint ezzel összefüggő eszköz, tárgy, amelyet a közösségek - az identitás és a folytonosság érzését is nyújtóan - elismernek. Ezen örökség az Egyezmény elsődleges céljaként megjelölve - az Egyezmény kihirdetésével Magyarországon is - törvényi védelemben részesült. A harangszó Szent István király óta a keresztény valláshoz szétszakíthatatlan szálakkal kötődik, az európai kultúra részét képezi, így az Egyezmény által védendő "szellemi kulturális örökség" integráns része. Az alperes szerint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény /a továbbiakban: Ktv./ 31. §-ának /1/ bekezdésében szabályozott környezeti zaj és rezgés elleni védelem körébe a harangszó nem tartozik. Az Egyezmény és a Ktv. alapján tehát a harangszóra a környezeti zaj elleni védelem nem terjed ki, a harangok használatát az egyház belső előírásai szabályozzák, ezért arra állami, önkormányzati szervnek ráhatása nincs. A Jegyző, mint zajvédelmi hatóság határozatát ezért hatáskör nélkül hozta meg.

A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság hatáskörét a határozatában megjelölt jogszabályok megalapozták, ezért a másodfokú határozat jogsértő. Hivatkozott arra, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény /a továbbiakban: Alkotmány/ nemcsak a vallásszabadságot védi, hanem a lehető legmagasabb színtű testi, és lelki egészséghez való jogot is. A templom egy völgyben helyezkedik el, és csak közút választja el a mellette megépített 10, illetve 4 emeletes lakóházaktól, amelyekben élőket zavarja hétköznaponként a reggel 6 órai és hétvégenként a 6 órás, 7 óra 30 perc, 8 órás és 9 órás harangozás.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. Indokolása szerint a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény /a továbbiakban: Lv.tv./ 2. §-a, továbbá 15. §-ának /2/ bekezdése alapján a harangozás szabadsága a vallásszabadság részére, a harangozás jogát köteles mindenki tiszteletben tartani és gyakorlását tűrni, azonban a harang által kibocsátott zajra a hatályos állami jogi normák vonatkoznak. Az Alkotmány 60. §-ában biztosított lelkiismereti és vallásszabadságnak lehetnek bármely más hasonló cselekvésre is érvényes korlátai, amelyek közé tartozik a harang zajhatárértékének megállapíthatósága. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az MT r. melléklete felsorolja a jegyző hatáskörébe tartozó zaj- és rezgésvédelmi ügyeket, közéjük tartozik az a/ pont szerint, mint gazdasági tevékenység a TEÁOR 91. érdekképviselet, amelyen belül a 91.31 pontban található az egyházi tevékenység is. A KÖM-EüM r. 1. §-ának /1/ bekezdése megnevezi azokat a forrásokat, amelyek terhelési határértékeitől a védendő területeket védeni kell, külön nem nevesíti az egyházi harangot, mint zajforrást, azonban az elsőfokú bíróság álláspontja szerint egyéb helyhez kötött külső zajforrásnak minősül. Az alperes határozata jogsértő volt, mert a jegyzőnek a templomi harang, mint zajforrás zajkibocsátási határértékének megállapítására a védendő területeknél van hatásköre.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint jogszabálysértő az elsőfokú bíróság ítélete, mivel rendelkezése alapján az elsőfokú hatóság határozata maradt hatályban, amely határozatban azonban az elsőfokú hatóság döntését egy olyan akusztikai szakvéleményre alapította, amely szakvélemény a környezet, zaj vizsgálata és értékelése című MSZ 18150-1 jelű Magyar Szabvány alapján készült, a Szabvány pedig a harangozás zajkibocsátási határértékének meghatározására nem alkalmas. Az ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény /a továbbiakban: Pp./ 221. §-ának /1/ bekezdését, mivel az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, hogy a templomi harangot mi alapján minősítette egyéb helyhez kötött külső zajforrásnak, továbbá a Ket. 121. §-ának /1/ bekezdés b/ pontját, mert a jegyző hatáskör nélkül hozta meg határozatát. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az Alkotmány 70/D. §-ában szabályozott testi és lelki egészséghez való jogot tévesen értelmezte. E jog többek között az épített és természetes környezet védelmével valósítható meg. Dunaújváros település rendezési terve a templom helyét meghatározta, a hatóság a templomra építési, majd használatbavételi engedélyt adott, a templom rendeltetésszerű használatához pedig a harangok liturgikus és az egyházi jog előírásai szerinti használata hozzátartozik.