BH 2005.1.5 I. Bűnhalmazat megállapításának van helye, ha a gazdálkodó szervezet dolgozója a kötelességét - előny ígéretét elfogadva - úgy szegi meg, hogy ezzel idegen dolog jogtalan eltulajdonítás céljából történő elvételéhez is segítséget nyújt [Btk. 12. § (1) bek., Btk. 21. § (2) bek., Btk. 251. § (1) és (2) bek., Btk. 316. § (1) és (4) bek.].

II. Nem tekinthető a vádelv sérelmének, ha a bíróság olyan - valóságos alaki halmazat körébe tartozó - bűncselekmény miatt is megállapítja a vádlott bűnösségét, amelyre az ügyész - a minősítés vonatkozásában képviselt téves álláspontja miatt - kifejezetten nem tett indítványt [Btk. 12. § (1) bek.; Be. 2. § (2) bek.].

III. Ügyészi fellebbezés hiányában a valóságos alaki halmazatnak megfelelő minősítés megállapítása nem jelenti a súlyosítási tilalom megsértését [Be. 354. § (1) bek.].

A megyei bíróság a vádlottat gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

A megállapított tényállás lényege az alábbiakban foglalható össze:

A vádlott 2002. október hó 1. napjától kerületvezető erdészként dolgozott a S. Rt. alkalmazásában. Munkaköri leírásban is nevesített feladata a kezelésére bízott erdőterület állagának a megőrzése volt: fakitermelésre, a kivágott fa értékesítésére azonban engedélyt nem adhatott. Minderről csak az ágazatvezető rendelkezhetett.

Kerületében, az I.-i Erdészet Z. 2H jelzésű területén ismeretlen személyek - 2003. május hó 26. és 2003. június hó 2. napjai között - engedély nélkül nyolc darab cseresznyefát vágtak ki.

A vádlott V. T. hívására 2003. június 2-án látogatott ki a fenti erdőterületre, ahol az összesen 15,16 köbméter mennyiségű és 785 000 forint értékű farönköket már az elszállításra előkészítették, azokat az út mellett sorakoztatták fel. V. T. ekkor az értékesítésből remélt pénzösszeg egy - pontosan meg nem határozott - részét a vádlottnak ajánlotta fel, arra az esetre, ha az elszállításhoz hallgatólagosan hozzájárul, azt nem akadályozza meg. A vádlott ebbe bele is egyezett, és a helyszínt anélkül hagyta el, hogy a munkaköri kötelezettségéből fakadóan a farönkök elvitelének a meghiúsítása érdekében intézkedett volna.

Kevéssel később, az ő.-i elágazásnál V. T. tehergépkocsiját a rendőrjárőr megállította, majd - a bűncselekmény felfedezése után - a farönköket lefoglalta. Így az okozott kár a sértett részére történő kiadással utóbb megtérült.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a védő enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A P.-i Fellebbviteli Főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság határozatának a helybenhagyását indítványozta.

A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdése szerint az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.

Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja szerint, az iratok tartalma alapján történő rövid kiegészítés után - mentesnek találta a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól; az a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. Az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges részleteket feltárta, ténymegállapításairól meggyőző indokolást adott. Így mindenekelőtt az eltérő tartalmú vallomások értékeléséről, arról közelebbről, hogy a vádlott tárgyaláson előterjesztett védekezésével szemben miért a nyomozás során tett - egyéb bizonyítékokkal is alátámasztott - előadását fogadta el.

E ténymegállapításokat az elsőfokú bíróság kellőképpen, a logika szabályainak megfelelően megindokolta. Tényállása ekként megalapozott, az - a Be. 352. § (2) bekezdése alapján - irányadó volt a másodfokú eljárásban is.

Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére.

Cselekményének a minősítése azonban nem felelt meg maradéktalanul az anyagi büntető jogszabályoknak. Ez részben a büntetéskiszabással kapcsolatos értékelési elvek téves értelmezésére volt visszavezethető. Az elsőfokú bíróság ugyanis az ún. kétszeres értékelés tilalmára vonatkozó rendelkezés szabályait helytelenül, a bűnhalmazat kérdésében való állásfoglalás kialakítása során alkalmazta.

A hivatkozott jogelv érvényesülésének azonban kizárólag a büntetőjogi jogkövetkezmények meghatározásakor van helye; oly módon, hogy a törvényhozó által alaptényállási elemként, avagy minősítő vagy privilegizáló körülményként értékelteket a büntetés kiszabása során a vádlott terhére, illetve javára ismételten figyelembe venni már nem lehet.