BH 2002.8.295 A vádlott a négy éves gyermekének különös kegyetlenséggel történt megölésével bűnhalmazatban megvalósítja a folytatólagosan, védekezésre képtelen személy sérelmére, részben különös kegyetlenséggel elkövetett és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettét is, ha a tényállásszerű ölési cselekménytől időbelileg is elkülönülten a gyermekét kínzással úgy bántalmazza, hogy a karját eltöri, az ujjait megégeti, és a nemi szervét gumigyűrűvel elszorítja, ezáltal pedig maradandó fogyatékosságot is okoz [Btk. 12. § (1) bek., 166. § (2) bek. d) és i) pont, 170. § (3) és (4) bek. 2. ford.].

A megyei bíróság a 2000. április 12. napján meghozott ítéletével az I. r. vádlottat különös kegyetlenséggel, a tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt - halmazati büntetésül - 15 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, míg a maradandó fogyatékosságot okozó folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette;

a II. r. vádlottat a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, ellenben a folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének vádja alól felmentő rendelkezést hozott.

A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére - a felmentésüket is sérelmezve - a büntetésük súlyosítása érdekében; az I. r. és a II. r. vádlottak, valamint védőik a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést.

A legfőbb ügyész a súlyosítást célzó perorvoslatot mindkét vádlottat érintően fenntartotta, indítványozta az I. r. vádlott bűnösségének a megállapítását a folytatólagosan elkövetett és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében is - amelyet a vádlott különös kegyetlenséggel követett el -, és vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását tartotta szükségesnek; a II. r. vádlottal szembeni felmentő rendelkezést már nem támadta, ugyanekkor a fő- és mellékbüntetés súlyosítását indokoltnak látta.

Az I. r. vádlott védője mindenekelőtt a felmentő rendelkezés helybenhagyását kérte. Egyebekben pedig azokat az érveit sorakoztatta fel, amelyeknek alapján még az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést is enyhíthetőnek találta.

A II. r. vádlott védője az általa kiemelt körülmények alapján lehetőséget látott a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztésére.

A bejelentett kétirányú perorvoslat alapján - miután a II. r. vádlottal kapcsolatos felmentő rendelkezés a legfőbb ügyészi indítvány megérkezésekor, 2001. január 4. napján jogerőre emelkedett - a Legfelsőbb Bíróság csupán az I. r. vádlott vonatkozásában bírálta felül teljes terjedelmében a megyei bíróság ítéletét és megelőző eljárását, míg ugyanez a felülbírálat a II. rendű vádlottnál csak az ítéletnek a bűnösséget megállapító részére és ez ezzel összefüggő, megelőző eljárásra terjedt ki. Ennek során a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság - a perrendi szabályok megtartásával - az ügyben lehetséges minden bizonyítékot feltárt és megvizsgált. Indokolási kötelezettségét is igen gondosan teljesítve adott számot arról, hogy az I. r. vádlott védekezését - miszerint csak a kórházba kerülése napján és akkor sem a tényállásban rögzített módon bántotta a sértettet - a II. r. vádlott terhelő előadása, az ügyben kihallgatott nagyszámú tanú egymást kiegészítő, megerősítő vallomása, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemények miként cáfolták meg.

Az I. r. vádlott részbeni ténybeli beismerő vallomásában maga is elismerte, hogy a gyermeket - a halálát megelőző hetekben - a lakásba bezárva tartotta, és látható sérüléseket okozó módon kizárólag ő bántalmazta. Azt pedig, hogy a sorozatos tettlegesség eredményeként a sértett milyen állapotba került, a boncjegyzőkönyv és annak mellékletét képező fényképfelvételek adata szinte önmagában is bizonyította, miután pusztán a fényképekről is igen jól nyomon követhető még az egyes sérülések iszonyatot keltő volta is (pl. a kéz égési sérülései, nemi szerven a gumigyűrű nyoma, ajaksérülés).

A megyei bíróság kellő indokát adta annak is, hogy a II. r. vádlott vallomását mely részeiben és miért látta elfogadhatónak, illetve mely nyilatkozatai voltak azok, amelyeket a feltárt bizonyítékok megcáfoltak. Az ily módon minden tekintetben megalapozott tényállás - melyet egyébként a perorvoslatok nem is támadtak - a fellebbezési eljárásban is irányadó volt.

Az alapul szolgáló tényállásból a megyei bíróság okszerűen vont következtetést mindkét vádlott bűnösségére. Az I. és a II. r. vádlottak közös cselekvőségének a kiskorú veszélyeztetése bűntetteként történő minősítése törvényes.