A Kúria Jpe.60003/2023/16. számú precedensképes határozata biztosítási szolgáltatás tárgyában. Bírók: Balogh Zsolt, Bartal Géza, Bartkó Levente, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, Csák Zsolt, Cseh Attila, Darák Péter, Domonyai Alexa, Döme Attila, Dzsula Marianna, Farkas Attila, Hajnal Péter, Harangozó Attila, Kovács András, Kovács Zsuzsanna, Kurucz Krisztina, Nyírőné dr. Kiss Ildikó, Sperka Kálmán, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tánczos Rita, Varga Zs. András
A határozat elvi tartalma:
A Kúria a Jpe.I.60.009/2022/10. számú jogegységi hatályú határozatban előírt kötelező jogértelmezését e helyütt is irányadónak tartja, és azt meg nem ismételve kimondja: a biztosítási szerződés esetén a biztosító szolgáltatási kötelezettség alóli mentesüléshez szükséges szándékosságnak vagy súlyos gondatlanságnak nem a mögöttes - foglalkozási, közlekedési - szabályszegés, hanem a biztosítási esemény, azaz a kár bekövetkezése vonatkozásában kell fennállnia akkor is, ha a szerződő fél, vagy a biztosított kármegelőzési kötelezettségét szegi meg.
Emellett leszögezi azt is, hogy a kártérítési felelősség tényállási elemei körében figyelembe vehető magatartás nem értékelhető a kármegelőzési kötelezettség megszegése körében is.
***********
A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának
Az ügy száma: Jpe.I.60.003/2023/16.
A felperes: a felperes neve
(a felperes címe)
A felperes képviselője: Dr. Péchy Kristóf Ágoston ügyvéd
(a felperes képviselőjének címe.)
Az alperes: az alperes neve
(az alperes címe.)
Az alperes képviselője: Molnár & Társa Ügyvédi Iroda
(az alperes képviselőjének címe dr. Molnár István ügyvéd)
Az alperesi beavatkozó: az alperesi beavatkozó neve
(az alperesi beavatkozó címe)
Az alperesi beavatkozó képviselője: dr. Birkás Györgyi
kamarai jogtanácsos
A per tárgya: biztosítási szolgáltatás
A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes
A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Pfv.I.20.875/2022/7. számú ítélet
Rendelkező rész
A Kúria megállapítja, hogy a Pfv.I.20.875/2022/7. számú, jogegységi panasszal támadott ítélet jogkérdésben eltér a Jpe.I.60.009/2022/10. számú jogegységi hatályú határozattól, és a Pfv.III.21.464/2013/12., Pfv.V.21.402/2019/8., Pfv.V.20.476/2016/6., Pfv.V.20.581/2015/9., Pfv.V.21.255/2014/14., Pfv.V.21.748/2014/8., Pfv.V.21.303/2012/5., Pfv.V.20.235/2012/5., Pfv.V.20.641/2012/5. számú felülvizsgálati ügyben meghozott - a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett - határozatoktól.
Az eltérés nem volt indokolt.
A Kúria a bíróságokra nézve kötelező jogértelmezésként megállapítja, hogy
- a biztosító mentesüléséhez a szándékosságnak vagy a súlyos gondatlanságnak nem a mögöttes - foglalkozási, közlekedési - szabályszegés, hanem a biztosítási esemény, azaz a kár bekövetkezése vonatkozásában kell fennállnia akkor is, ha a károsult kármegelőzési kötelezettségét mulasztja el,
- a kártérítési felelősség tényállási elemei körében figyelembe vehető magatartás nem értékelhető a károsult kármegelőzési kötelezettsége elmulasztásának körében is.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!