A Budapest Környéki Törvényszék Gf.21212/2013/5. számú határozata vállalkozói díjkövetelés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 112. §, 114. §, 115. §, 200. §, 215. §, 328. §] Bírók: Beszterceyné dr. Benedek Tímea, Bottka Erzsébet, Lukácsi Beáta

Törvényszék

mint másodfokú bíróság

9.Gf.21.212/2013./5.

A Törvényszék, mint másodfokú bíróság a

által képviselt felperes neve(felperes címe) Kft. felperesnek - a által képviselt Zrt. (.) alperes ellen vállalkozói díj megfizetése iránt a Járásbíróság előtt 10.G.21.423/2012./7. szám alatt 2013. február 8. napján kelt ítélete ellen a felperes által 8., 9. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi

ÍTÉLETET

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a másodfokú bíróság a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 150.000.- (százötvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

INDOKOLÁS

A bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 361.020.- forint perköltséget.

Ítélete indokolásában megállapította, hogy a perben nem álló Kft. "fa" és a alperes között írásbeli vállalkozási szerződések jöttek létre, melyek 5.13. pontjában kikötötték, hogy a perben nem álló Kft. "fa" az alperessel szembeni követelését harmadik személyre engedményezni nem jogosult, kivéve, ha erre az alperes külön írásos engedélyt ad. A perben nem álló Kft. "fa", mint engedményező és a felperes, mint engedményes 2010. augusztus 23. napján írásbeli engedményezési szerződést kötöttek, melynek értelmében a Kft. "fa" az alperessel szemben fennálló garanciális visszatartásból eredő követelését a felperesre engedményezte. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Ptk. 200. § (1) bekezdése értelmében a felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg amennyiben azt jogszabály nem tiltja. Ennek alapján a perbeli vállalkozási szerződésekben a Ptk. 328. §-ában foglaltaktól eltérő megállapodást kötöttek ki, melyet jogszabályt nem tilt, és az engedményezést az alperes előzetes hozzájáruló nyilatkozatához kötötték. A felek a szerződéses szabadság elvének megfelelően kizárhatják az engedményezés lehetőségét, azonban ha ennek ellenére az engedményezésre mégis sor kerül, az nem tekinthető érvényesnek. Nem vitásan az alperes a perbeli engedményezéshez nem járult hozzá, abba nem egyezett bele, mivel pedig a Ptk. 215. § (1) bekezdése alapján ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése szükséges, annak megtörténtéig a szerződés nem jön létre, így az alperes beleegyezésének hiányában az engedményezési szerződés sem jött létre. A Ptk. 215. § (3) bekezdése szerint beleegyezés hiányában a szerződésre az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni, melyre tekintettel az engedményezési szerződés nem jött létre érvényesen, ezért a felperes nem jogosult a perbeli követelés tekintetében igényérvényesítésre, ezért a bíróság a felperes keresetét elutasította. A perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján határozott.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, keresetének adjon helyt és marasztalja alperest a felmerült perköltségben.

Fellebbezése indokául előadta, hogy az elsőfokú bíróság a szerződéses szabadság elvéből tévesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a tiltó rendelkezés ellenére létrejött engedményezési szerződés a Ptk. 215. §-a szerinti, harmadik személy beleegyezéséhez kötött szerződésnek minősül, és annak hiányában érvénytelen. A felperes és Kft. "fa" között létrejött engedményezési szerződésből megállapítható, hogy annak létrejöttét vagy érvényességét a felek nem kötötték harmadik személy jóváhagyásához, így az alpereséhez sem. A szerződés tartalmaz olyan nyilatkozatokat, amelyeket az alperes tett volna meg, de ezek nem voltak érvényességi kellékek, a szerződés ezek nélkül is érvényesen létrejött a felperes és a Kft. "fa" között. Mivel tehát az engedményezési szerződés nem igényelte harmadik személy jóváhagyását, a Ptk.-nak az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott 215. §-a nem alkalmazható. Az elsőfokú bíróság tehát téves jogalapon utasította el a felperesi keresetet. Emellett az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a követelések átruházásának kizárása kapcsán egyértelmű és következetes bírói gyakorlatot, mely szerint a követelés engedményezése a jogosult rendelkezési jogának gyakorlását jelenti a Ptk. 112. §-ával összhangban. Így az engedményezésre a rendelkezési jog kizárhatóságára vagy korlátozhatóságára vonatkozó jogszabályi rendelkezések irányadóak. Tehát Ptk. 114. § (2) bekezdésével analóg módon az engedményezés jogát szerződéssel csak a követelés átruházása alkalmával lehet korlátozni vagy kizárni, és csak abból a célból, hogy a tilalom az engedményezőnek vagy más személynek követelésre vonatkozó jogát biztosítsa. Mivel az engedményezés joga az engedményezéskor nem került korlátozásra, illetve nem is állt fenn a követelésen biztosítandó joga sem a Kft. "fa"-nek, sem más személynek, a jelen perbeli követelés engedményezését nem is lehetett volna érvényesen korlátozni. Hivatkozott a Törvényszék eseti döntésére is, - melyet fellebbezéséhez csatolt - melyben a jelen per felperese, mint engedményes sikeresen érvényesítette engedményezett vállalkozói díjkövetelését. Hivatkozott még arra, hogy a hamarosan hatályba lépő új Ptk. 6:195 §-ának (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy harmadik személlyel szemben hatálytalan a követelés engedményezését kizáró kikötés, melyből az irányadó bírói joggyakorlat köszön vissza, amely a felperesi álláspontot támasztja alá.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, és felperes alperesi másodfokú költségekben történő helybenhagyását kérte.

Ellenkérelmét azzal indokolta, hogy a felperes által sem vitatottan a felek a szerződés tartalmát szabadon állapítják meg, ennek megfelelően az engedményezés lehetőségét az alperes és a perben nem álló Kft. "fa" kizárta, és az alperes külön írásos engedélyéhez kötötte a szerződésből eredő jogok és követelések engedményezését. Ennek megfelelően a Kft. "fa" és a felperes közötti engedményezési szerződés is olyan háromoldalú megállapodásként került szerkesztésre, amelyben a harmadik fél az alperes. Azaz az engedményes a felperes a fenti tény tudatában hagyta jóvá és írta alá az engedményezési szerződést. Téves a felperes azon érvelése, mely szerint a Ptk. 215. §-a szerinti, harmadik személy általi beleegyezésnek, illetve a beleegyezés kikötésének kifejezetten az engedményező és az engedményes közötti szerződésben kellene szerepelnie. Ilyen kikötést sem a jogszabályi rendelkezés, sem a bírói gyakorlat nem állapít meg, ilyen beleegyezés kikötését egy másik, az engedményező által kötött - jelen esetben a vállalkozói szerződés - és nem a beleegyezéssel érintett szerződés is tartalmazhat; nincs olyan szabály ami előírja, hogy a kikötésről melyik szerződésben kell rendelkezni. Erre figyelemmel az engedményezésre irányuló szerződés létre sem jöttnek tekintendő, sem jogosultságokat, sem kötelezettségeket nem keletkeztet egyetlen jogalany felé sem. Hivatkozott egy elektronikus jogszabály adatbázishoz fűzött kommentárban kifejtett álláspontra, továbbá a kamara mellett működő állandó választott bírósági határozatra. Kifejtette, hogy téves a felperes jogértelmezése abban a tekintetben is, hogy analógiát tételez fel a Ptk. 114. § (2) bekezdésével, jelen esetben ugyanis nem tulajdonjog átruházásról van szó, a vállalkozási szerződésben a felek nem az elidegenítés vagy terhelés jogát kívánták korlátozni vagy kizárni, hanem jogok és követelések engedményezése a rendelkezés tárgya. A felek az engedményezési szerződés létrejöttéről rendelkeztek, nem pedig a Ptk. 115. § (2) bekezdése szerinti tilalomról. Azaz amennyiben a szerződés nem létezik, akkor irreleváns a Ptk. 114. § (2) bekezdésére való hivatkozás. Ha pedig a szerződés létezik, és az analógia valóban fennáll, abban az esetben is alkalmazandó a Ptk. 114. § (3) bekezdés b) pontja és a perbeli engedményezés semmis, mivel a felperes annak tudatában írta alá a szerződést, és annak alapján jelen perben rosszhiszeműen eljárva úgy kíván jogot alapítani, hogy olyan három oldalú engedményezési szerződést írt alá, amelyben a alperes neve. is félként szerepel, és az ő írásos engedélye, aláírása is szükséges lett volna az engedményezés érvényes létrejöttéhez. Így a Ptk. 114. § (3) bekezdése értelmében az engedményezési szerződés erre figyelemmel semmis. A felperes által hivatkozott eseti döntés még nem jogerős, ellentétes az alperes által korábban becsatolt, hasonló ügykörben hozott ítélettel, ez pedig csak azt támasztja alá, hogy az irányadó bírói joggyakorlat nem egységes, a jövőbeli hatályba lépő jogszabály rendelkezéseiből pedig a bírói gyakorlatra vonatkozó következtetés nem vonható le.