A Kúria Mfv.10149/2015/1. számú precedensképes határozata kormánytisztviselői jogviszony JOGELLENES megszüntetése tárgyában. [1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 70. §, 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.149/2015/7.

A Kúria a dr. Soós Andrea Klára ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Urbán András jogtanácsos által képviselt alperes ellen kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 6.M.590/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.984/2014/5. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2016. január 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.984/2014/5. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 15.000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.

I n d o k o l á s

A felperes 2004. január 1-jétől állt köztisztviselői, utóbb kormánytisztviselői jogviszonyban az alperesnél. A H.B.M. Kirendeltség vezető informatikusa, rendszergazdája volt, vezető tanácsos beosztásban. Emellett biztonsági, munkaügyi-nyilvántartási, elsősegély-nyújtási, tűzvédelmi feladatokat, illetve vagyonvédelmi és leltárkezelői feladatokat is ellátott. Jogviszonyának fennállása alatt több alkalommal dicséretben részesült.

Az alperes munkáltató 2010. szeptember 8-án közölte a felperessel a kormánytisztviselői jogviszonyának megszüntetését, akkor adta át részére a 2010. szeptember 7-én kelt okiratot, amely indokolást nem tartalmazott. A munkáltató ebben hivatkozott a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdésének b) pontjára, valamint a 9. § (1) bekezdésében rögzítettekre.

A felperes 2010. november 8-áig a felmentési idejét töltötte, majd táppénzes állományba került, utóbb pedig álláskeresési járadékot folyósítottak a részére. 2011. március 31-én vállalkozó lett.

A felperes a keresetében a kormánytisztviselői jogviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, és eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását kérte elmaradt járandóságainak megfizetése mellett. Keresetének összegszerűségét a 2010. szeptember 8-án hatályban volt Ktjv. 2. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 60. §-a alapján határozta meg, másodlagosan az igényét a 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) rendelkezéseire alapította.

A felperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes rendeltetésellenes joggyakorlást valósított meg a jogviszonyának megszüntetésekor. Másodlagosan az Európai Unió jogrendszerét hívta fel azzal, hogy sérültek az Európai Unió Bírósága irányadó határozataiban, a vonatkozó nemzetközi szerződésekben, az Emberi Jogok Európai Bírósága releváns esetjogában, valamint az Alaptörvényben megfogalmazott elvek. Alapjogi korlátozó jellege miatt tehát a jogviszony megszüntetés jogellenes volt. Vitatta a 2011. évi CXCIX. törvény jelen perben való alkalmazhatóságát figyelemmel arra, hogy az átmeneti törvény (2012. évi V. törvény) 3. § (5) bekezdése a visszaható hatály tilalmába ütközően rendeli alkalmazni a folyamatban lévő perekben a Kttv. 193. és 194. §-ait, amelyek a felmentés jogellenessége esetére a felperes számára hátrányosabb jogkövetkezményeket állapítanak meg, mint az alkalmazandó Ktv. 60. § (1) bekezdés.

Hivatkozása szerint a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlása abban nyilvánult meg, hogy intézkedése a felperes jogos érdekeit csorbította, érdekérvényesítési lehetőségét korlátozta, amikor a bírói jogvédelemhez való jogától megfosztotta. Álláspontja szerint a Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.) 4. §-ában megfogalmazott szabályok általános rendelkezések, amelyek a törvény egészére kihatnak. Magatartásával és képességeivel kapcsolatban semmilyen probléma soha nem merült fel. A H.B.M. Kirendeltség 65 fős állományból 35 fő jogviszonyát szüntette meg az alperes 2010. szeptembere és 2011. márciusa között, amely nem tekinthető jogszerű magatartásnak.

Miután az Európai Unió beemelte az Európai Unió Alapjogi Chartájába a Módosított Európai Szociális Charta 24. cikke szerinti jogot, az az uniós jog részévé vált, amely Magyarországra kötelező, és egyben közvetlen hatályú. A felperes álláspontja szerint a Ktjv. megalkotásával az Országgyűlés az Alapjogi Charta 51. cikke értelmében az uniós jogot hajtja végre, így kötik a Chartában foglalt alapjogok.

A felperes álláspontja szerint az indokolás nélküli felmentés alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések alkotmányellenesek, illetve 2012. január 1-jétől alaptörvény-ellenesek.

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.590/2013/14. számú ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte azzal, hogy a feljegyzett illetéket az állam viseli.

Ítéletének indokolása szerint a felperes kormánytisztviselői jogviszonyának megszüntetésekor, azaz 2010. szeptember 7-én a törvényi rendelkezések értelmében a jogviszonya csak áthelyezéssel, lemondással, illetve munkáltatói felmentéssel volt megszüntethető, amely utóbbi két megszüntetési módhoz a jogalkotó indokolási kötelezettséget nem írt elő.

Az a körülmény, hogy a jogszabálynak megfelelően a munkáltató indokolás nélkül szüntette meg a kormánytisztviselő jogviszonyát, önmagában rendeltetésellenesnek nem tekinthető arra is figyelemmel, hogy a munkáltatónak a Ktjv. hatályba lépésétől kezdődően a vitatott jogszabályi rendelkezés Alkotmánybíróság általi megsemmisítéséig nem volt más lehetősége a jogviszony egyoldalú megszüntetésére.

Az Alkotmánybíróság a 2011. február 18-án kihirdetett 8/2011. (II.18.) AB számú határozatával a Ktjv. 8. § (1) bekezdését a jövőre nézve, azaz 2011. május 31-ei hatállyal semmisítette meg, majd az utóbb előterjesztett bírói kezdeményezéseket az alkotmányellenessé nyilvánított jogszabályi rendelkezés folyamatban lévő ügyben történő alkalmazásának kizárására vonatkozóan elutasította. Rögzítette, hogy a „pro futuro" megsemmisítés az alaptörvény-ellenes jogszabály határozott idejű alkalmazása lehetőségével, és egyben kötelezettségével jár mindenki számára. Az alkotmányellenesnek minősülő jogszabályt az Alkotmánybíróság által megjelölt időpontig alkalmazni kellett, vagyis e körben a munkáltató jogszabálysértést nem követett el.

A felperes egyéb, a munkáltató oldalán fennálló rendeltetésellenességet megalapozó körülményt (többlettényállási elemet) nem állított és nem bizonyított, így a munkáltató indokolás nélküli felmentése rendeltetésellenesnek nem tekinthető, emiatt a jogellenessége sem állapítható meg.

Az Európai Bíróság kifejtette, hogy a Charta rendelkezései önmagukban nem alapozzák meg a hatáskörét, és az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok olyan elemet nem tartalmaznak, amely alapján megállapítható lenne, hogy az alapjogviták a Chartán kívüli uniós jogszabályok értelmezését vagy alkalmazását is érintenék, mivel a határozatok nem bizonyítják azt, hogy az alapeljárások az uniós jogot a Charta 51. cikkének (1) bekezdése alapján végrehajtható nemzeti szabályozásra vonatkoztatnák.