A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40704/2019/10. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. Bírók: Felker László, Gráner Zsófia, Kurucz Zsuzsánna

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék G.40974/2018/2., Fővárosi Törvényszék G.40974/2018/23., *Fővárosi Ítélőtábla Gf.40704/2019/10.*, Kúria Gfv.30098/2021/6. (BH 2022.5.130)

***********

1.

A Fővárosi Ítélőtábla a Madari Ügyvédi Iroda ügyvéd által képviselt ... I. rendű és II.rendű felperes neve II. rendű felpereseknek a ... által képviselt alperes neve. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Törvényszék 2019. október 8-án meghozott 32.G.40.974/2018/23-I. számú ítélete ellen a felperesek által 24. és 25. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

részítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a kezelési költségre vonatkozó rendelkezés, valamint a felmondás esetén forintra váltást lehetővé tevő rendelkezés tisztességtelenségének megállapítása iránti részében hatályon kívül helyezi és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja; ezt meghaladóan helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 350.000 (Háromszázötvenezer) forint + áfa összegű másodfokú perköltséget.

A Fővárosi Ítélőtábla a hatályon kívül helyezett rész vonatkozásában a felperesek, mint együttes jogosultak másodfokú perköltségét 20.000 (Húszezer) forintban, az alperesét 20.000 (Húszezer) forint + áfa összegben állapítja meg.

A felperesek költségmentessége folytán feljegyzett 2.500.000 (Kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

[1] A Fővárosi Törvényszék 2013. október 8. napján hozott 32.G.41.437/2012/31. számú ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla a 2018. május 24. napján kelt 10.Gf.40.411/2017/15-II. számú végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította; a felperesek mint együttes jogosultak másodfokú perköltségét 100.000 forint + áfa összegben, az alperesét 100.000 forint + áfa, valamint 2.500.000 forint összegben állapította meg.

[2] A határozat indokolásában kifejtette, hogy a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felperesek másodlagos kereseti kérelme, a perbeli kölcsönszerződés jó erkölcsbe ütközés miatti semmissége és ezzel összefüggésben a zálogszerződés keresetben állított semmissége tekintetében kell állást foglalnia, illetve a másodlagos kereseti kérelem megalapozatlansága esetén szükségessé válhat az árfolyamrés alkalmazására vonatkozó, valamint az alperest egyoldalú szerződésmódosításra feljogosító szerződéses kikötések kivételével a harmadlagos kereseti kérelem érdemi vizsgálata is.

[3] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a felperesek keresetét elutasította és kötelezte az I. és a II. rendű felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 3.200.000 forint perköltséget, a le nem rótt 1.500.000 forint kereseti illeték az Állam terhén marad.

[4] Határozata indokolásában tényként megállapította, hogy a felperesek, mint adósok és az alperes jogelődje között 2008. szeptember 17-én közjegyzői okiratba foglalt, önálló zálogjoggal biztosított kölcsönszerződés, valamint önálló zálogjogot alapító szerződés jött létre, ismertette a felek szerződésének a per szempontjából releváns rendelkezéseit. Az alperes a kölcsönszerződést 2012. március 14-i közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatában felmondta azzal, hogy a szerződés szerint a felperesek 35.185.413 forint tőkével és ezen összeg után 18,8% késedelmi kamattal tartoznak.

[5] Az elsőfokú bíróság a felperesek kereseteként rögzítette, hogy kérték elsődlegesen a kölcsönszerződés és önálló zálogjogot alapító szerződés semmisségének az 1996. évi CXII. törvény (rHpt.) 213. § (1) bekezdés a), b), c) és e) pontjai alapján, másodlagosan ezek jó erkölcsbe ütközése miatt fennálló semmiségének a megállapítását kérték a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 200. § (2) bekezdése alapján, harmadlagosan az általuk megjelölt szerződési rendelkezések semmisségének a megállapítását a rPtk. 209/A.§ (2) bekezdése alapján azok tisztességtelenségére hivatkozással. Mindhárom esetben kérték jogkövetkezményként a szerződés érvényessé nyilvánítását annak megállapítása mellett, hogy a felperesek tartozása 21.136.289 forint, amelyet 130 havi egyenlő, 203.160 forint törlesztő részletekkel kell az alperes részére megfizetniük.

[6] Az elsőfokú bíróság a rHpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjába ütközés címén előterjesztett elsődleges kereseti kérelem körében rögzítette, hogy a kölcsön tárgya, összege kiszámíthatóan került megjelölésre, az mind svájci frankban, mind forintban meghatározták a szerződés I.1.1. pontjában akként, hogy a 140.294 svájci frank összegű, svájci frank devizanemben nyilvántartott kölcsönből legfeljebb 18.575.000 forintnak megfelelő deviza összeg kerül folyósításra. A perbeli kölcsönszerződés I.1.5. pontjából nyilvánvaló volt a folyósítás időpontja és az is, hogy a folyósítás napján érvényes árfolyamon kerül a 18.575.000 forintnak megfelelő svájci frank meghatározásra. A 6/2013. PJE határozatban a deviza alapú kölcsön lényegével kapcsolatban kifejtettekre alapítottan rögzítette, hogy annak értelmében nem szükséges, hogy maga a kölcsönadott, folyósított összeg, illetve a törlesztések összege tételesen szerepeljenek a szerződésben, az is elég, ha azok kiszámítható módon vannak meghatározva, ez esetben a deviza alapú kölcsönszerződés nem ütközik a rPtk. 523. § (1) bekezdésébe. Idézte a Kúria által az 1/2016. PJE határozatban adott iránymutatást arról, hogy a kirovó és lerovó pénznemben történő meghatározás mikor felel meg a rHpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja szerinti követelményeknek, figyelemmel a rPtk. 231. § (2) bekezdésére is. Ennek értelmében a kirovó és a lerovó pénznem eltéréséből szükségszerűen fakad, hogy a szerződéskötés időpontjában nem lehet megmondani, hogy a lerovás (szerződéskötéskor nem is szükségszerűen ismert) pénzneméből mennyit kell adni ahhoz, hogy az adós teljesítsen, ami azonban a kirótt tartozás egyértelmű meghatározottságát nem érinti.

[7] Megállapította, hogy a felek között létrejött önálló zálogszerződés is meghatározza annak tárgyát, rögzíti a kölcsön összegét svájci frankban. Rögzítette, hogy az önálló zálogszerződés nem járulékos jellegű, hanem önálló, biztosítéki célú, a biztosított követelés létrejötte nélkül nem jön létre. Rámutatott, hogy miután olyan svájci frank kölcsönt nyújtott az alperesi jogelőd, amelynek folyósítása eltért a kölcsönszerződés időpontjától, a III.2. pont szerint pontosan, kiszámítható módon került meghatározásra, hogy milyen összeg erejéig nyújtanak önálló zálogjogot az ingatlanra.

[8] A rHpt. 213. § (1) bekezdés b) pontjára alapított kereset körében megállapította, hogy a szerződés I.3.10. pontja szerint az induló teljes hiteldíjmutató (THM) évi 6,63%, vagyis annak százalékos mértéke feltüntetésre került és azt is, hogy mit nem vett figyelembe az alperesi jogelőd annak számítása során, ezért a keresetet ezen a jogcímen is alaptalannak találta.