BH+ 2001.1.13 I. A bíróság a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett megszüntetheti a büntetőeljárást az olyan bűncselekmény miatt, amelynek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége, akkor is, ha a bizonyítási eljárást az utóbbi tekintetében is lefolytatja.

II. Annak megítélését, hogy a súlyosabb bűncselekményhez képest a kisebb súlyú bűncselekmény befolyásolja-e a büntetés mértékét, az egyes bűncselekményekre a törvény által előírt büntetési tételek egymáshoz való viszonya dönti el.

Az 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény mellett az alternatív büntetési tétellel és legfeljebb 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény nem jelentős.

Az pedig, hogy a súlyosabb bűncselekmény miatt enyhítő rendelkezés alkalmazásával kerülhet sor a büntetés kiszabására, nem indokolja az enyhébb megítélésű bűncselekmény feltétlen elbírálásának kötelezettségét, és ezen az úton az enyhébb rendelkezés alkalmazásának a kizárását [Be. 213. § (1) bek. d) pont, Btk. 166. § (1) bek., 16. §, 176. § (1) bek.].

A megyei bíróság az 1999. november 1. napján kelt ítéletével K. V. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 évi börtönre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte, s vele szemben a magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A tényállás a következő:

K. V. vádlott középiskolát végzett, gimnáziumi érettségivel és mechanikai műszerész szakképzettséggel rendelkezik. 1999. január közepéig az M. C. Kft.-nél dolgozott kiadványszerkesztőként, havi keresete - állítása szerint - nettó 20-25 000 forint volt. Vagyona egy öröklakás Gy. I. u. 31. szám alatt. Nőtlen, gyermektelen, más eltartásra szoruló hozzátartozója nincs. Katona volt, rendfokozatot nem ért el, Büntetlen előéletű.

A vádlott nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, tudatzavara sincs. Személyiségzavarban (personopathia) szenved, amit idegenszerű viszonyulás, rugalmatlan, tapadékony gondolkodás, túlértékelés, fejletlen, beszűkült érzelmek, szorongás, zárlatos viselkedés, önértékelési és kötődési zavar jellemez. Személyisége éretlen.

Személyiségzavara - amely nem éri el az elmebetegség súlyosságát - fennállott a terhére rótt cselekmény idején is, és enyhe-közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék.

A vádlott 1996. évben a munkahelyén, az M. C. Kft.-nél ismerte meg Sz. Cs. sértettet, akit számítógépes programok kezelésére tanított be. Beleszeretett a közvetlen, barátságos természetű lányba, aki ezt nem tudta, s mivel közölte vele, hogy vőlegénye van, a vádlott meghívásait, azt, hogy kereste vele a találkozást és a beszélgetéseket, puszta barátságnak vélte, és ekként is fogadta. Három hónap múlva azonban a vádlott megvallotta érzéseit a sértettnek, aki ezt akkor azonnal és határozottan visszautasította és megszakított a vádlottal minden kapcsolatot. A vádlott ebben nem tudott beletörődni, több öngyilkossági kísérlete volt, végül a sértett munkahelye előtt spirituszt ivott és kórházba került. Ekkor - a kezelőorvosa kérésére - Sz. Cs. meglátogatta a kórházban, s mivel a vádlott ígéretet tett arra, hogy csupán barátja kíván lenni, a sértett - aki közben férjhez ment E. J. sértetthez és S.-re költöztek - férje tudtával beleegyezett, hogy barátként találkozhatnak ezután is. Beszélgetéseik során azonban a sértett számára egyértelművé vált, hogy a vádlott érzelmei nem változtak, ezért igyekezett kitérni előle. Új munkahelye címét nem mondta meg neki, és azt sem, hogy időközben Gy.-be költöztek, sőt a lakásuk telefonszámát is titkosíttatták. A vádlott azonban kinyomozta a sértett új munkahelyét, rendszeresen megvárta, hosszú leveleket írt neki, melyekben továbbra is öngyilkossággal fenyegette, ha nem hajlandó találkozni vele. Végül a sértett már félt egyedül menni a munkahelyére, vagy a férje, vagy valamelyik munkatársa kísérte.

1998. november elején - közelebbről meg nem határozható napon - a vádlott, aki már egy hónapja nem tudott találkozni a sértettel, elhatározta, hogy mindenképpen beszél vele. 15 órától kezdődően azon az útvonalon várt rá, amelyen E. né Sz. Cs. a lakására szokott menni, majd miután hiába várta, felhívta telefonon a munkahelyét, ahol megtudta, hogy a sértett aznap nem dolgozott. Ezután felhívta a munkahelyén a sértett férjét, E. J.-t is, így meggyőződött arról, hogy a férj dolgozik, ezért ha E.-né Sz. Cs. otthon van, valószínű, hogy egyedül tartózkodik a lakásban.

Már korábban magához vett vagy 40 darab gyógyszert, Algopyrint és Rubophent, egy üvegben whiskyt, valamint zsilettpengét, majd 16.30 óra körül E. GY., I. körút 19. szám alatti lakóházához ment. A bezárt lépcsőházba úgy sikerült bejutnia, hogy egy ott lakó után - amikor az ajtót nyitott - besurrant, majd bekopogott a III. emelet 10. szám alatti lakásba. E.-né Sz. Cs. sértett, aki valóban egyedül volt otthon és a barátnőjét várta, gyanútlanul ajtót nyitott, s amint meglátta a vádlottat, be akarta csukni az ajtót és szóval is közölte vele, hogy nem akarja látni és beszélni sem akar vele. A vádlott azonban az ajtó és a küszöb közé tette a lábát, megakadályozva, hogy az ajtót becsukhassa, majd azt benyomva követelte, hogy a sértett hallgassa őt meg. A sértett hiába mondta, hogy nincs miről beszélniük, a vádlott az előszobában - annak ellenére, hogy észrevette a telefont és a sértett közölte vele, hogy annak miatta titkos a száma - újra kezdte a kapcsolatuk fejtegetését, majd amikor a sértett ismét elutasította, elővette és beszedte a gyógyszereket, whiskyt ivott rá azzal a kijelentéssel, hogy "na jó, akkor nézd végig", és fenyegetőzött, hogy a pengével elvágja az ereit. A sértett ijedtségében sírva fakadt, tejet itatott a vádlottal, majd mintegy húsz perc múlva sikerült kituszkolnia a lakásból.

1998. november 30-án reggel a vádlott ismét a lakása előtt várta a sértettet, közölte vele, hogy tönkre tette az életét, s ha nem lesz a barátnője öngyilkos lesz, végig kell néznie, ahogy felvágja az ereit. E.-né Sz. Cs. sértett sírva menekült be előle a munkahelyére, majd amikor a vádlott itt is telefonon hívta és azzal fenyegette, ha nem megy ki hozzá, akkor utána megy a munkahelyére is, egy ismerőse kíséretében előbb a rendőrségre, majd amikor itt nem foglalkoztak az ügyével, a megyei ügyészségi nyomozó hivatalba ment, és feljelentést tett a vádlottal szemben a mintegy három héttel korábban történtek miatt is.

Míg a sértett a magánindítványát megtette, a vádlott beváltotta fenyegetését, bement utána a munkahelyére, ahonnan végül is fizikai kényszerrel kellett eltávolítani.

Közvetlenül ezután a vádlott felkereste a lakásán E. J.-t, aki ekkor már értesült arról, hogy a felesége elment feljelentést tenni a vádlott ellen. Ennek ellenére elbeszélgetett a vádlottal, próbálta megértetni vele, hogy a felesége és közte nem lehet barátság, mert a vádlott másként szereti őt, ezért barátokat kellene szereznie, másokkal is meg kellene ismerkednie, hogy ő is megtalálja a párját.

Úgy tűnt a vádlott megértette, békében váltak el egymástól. A vádlott azonban már december 5-én újabb levelet írt E.-né Sz. Cs.-nek az előzőekhez hasonló stílusban, majd a lakásán kereste, a férjét is felhívta telefonon. Mindez az ekkor már gyermeket váró sértettet megrémítette, ezután is csak kísérővel mert munkába menni és jönni.