BH 1988.7.227 Kármegosztás alkalmazásánál irányadó szempontok a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség körében [Ptk. 345. § (1) és (2) bek.].

A kőműves kisiparos alperes elvállalta P. A. családi házán egyes kőművesipari munkák elvégzését úgy, hogy ő végzi a szakmunkát, a segédmunkát pedig az építtető biztosítja. Az építtető a segédmunka végzésére P. M.-t, sógorát J. J.-t és R. I.-t kérte meg. R. I. munkáját az alperes már építkezéseken is igénybe vette és a nevezett a községben rendszeresen végzett hasonló munkát, munkadíját általában az építtetők fizették.

1985. szeptember 23-án betonkeverés folyt az építkezésen. Az alperes nem tartózkodott a helyszínen, a munkát R. I. P. A. és J. J. végezték az alperes tulajdonában levő keverőgéppel. A munka végzéséhez egy bizonyos idő eltelte után szükségessé vált a betonkeverőgép áthelyezése. A gép közvetlen csatlakozó zsinórja azonban ekkor már nem érte el az áramforrást. Ezért R. I. a helyszínre hozott egy csatlakozó zsinórt, ami ugyancsak az alperes tulajdona volt. R. I. a gépet és az áramforrást ezzel a csatlakozó zsinórral kötötte össze. A zsinór két végén az érintésvédelmi szál nem volt bekötve a dugaszoló villába, illetőleg a dugaszoló aljzatba, így a gép nem állt földelés alatt. Mivel pedig a motoron levő motorindító kapcsoló bekötése hibás volt, a gép feszültség alá került és J. J.-t halálos kimenetelű áramütés érte.

A felperes, aki J. J. özvegye, keresetében dologi károk, járadék és nem vagyoni kárpótlás megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy "a felperest ért károk megtérítéséért az alperes kártérítési felelőssége a károk 66,6 %-áig áll fenn". Az ítélet indokolásából megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az alperes kártérítő felelősségét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg, és a 340. § (1) bekezdésének alkalmazásával a kárt megosztotta. Az utóbbi rendelkezését R. I. tanúvallomására alapozta, mely szerint őt és J. J.-t a munkavégzés során kisebb áramütések érték. R. I. javasolta is J. J.-nek védőkesztyű alkalmazását, aki azonban a kesztyűt egy idő után letette, és ezután érte őt az áramütés. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint "néhai J. J. akkor járt volna el helyesen, ha a jelentkező kisebb áramütések után a gépet leállítja, és tájékoztatja az alperest az eseményekről."

A másodfokú bíróság közbenső ítéletével részben úgy változtatta meg az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét, hogy az alperes kártérítési felelősségének mértékét 50 %-ban állapította meg.

A másodfokú bíróság az alperes kártérítő felelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg. Alkalmazandónak találta azonban a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdését, mert "az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy az elhalt J. J. a baleset bekövetkeztében gondatlan eljárásával közrehatott. A megyei bíróság e vonatkozásban minden tekintetben osztja az elsőfokú ítéletben kifejtetteket". Ezt követően azt az álláspontját fejtette ki a megyei bíróság, hogy a kármegosztás szempontjából "annak is jelentősége volt, hogy az alperest - az objektív felelősségén belül - a balesettel okozati összefüggésbe hozható felróhatóság is terhelte-e". Mivel pedig "a rendelkezésre álló adatok szerint az alperest a balesettel okozati összefüggésbe hozható felróható mulasztás nem terheli", az alperes "kártérítési felelősségét 50 %-os arányban fogadta el". A jogerős közbenső ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.

A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerint: aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. A Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése pedig kimondja: nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.